hétfő, december 31, 2012

dolgoz

végre éreztem, h. élek... :)
ügyeltem, egészen hajnali kettőig folyamatosan pörögtem...
és naagyon hasznosfélének éreztem magam, meg okosnak, és ügyesnek...
munkaterápia, mi?
most meg fáradt vagyok, mert aludni nem tudtam azé...

szombat, december 29, 2012

virág

persze nem volt a lidlben csak szilveszterilóhere... vajon vettem e? :D
körülnéztem. azt gondoltam, hogy venni kéne valamit, amit majd biztos nem használok, de az első szembembeakadó, gagyi filmek voltak, akkor rájöttem, hogy inkább olyat kéne aminek örülök.... ezért vettem malacos szerpentint, pedig előreláthatólag nem tudom hogy lesz a szilveszter. meg vettem kenyeret, meg vécéillatosítót,  valami tisztítókendőt, és macskakajt.
akkor kilépve rájöttem, h. tej nincs, és kv sincs, ezt biztos jelnek tekintettem, h be kell ugranom az aldiba is, é ott vettem tejet, meg flamingóvirágot, tehát két növény reménykedik a túlélésben... pedig igaziból a környékben lévő 8 virágbolt közül kellett volna választani. De nem volt kedvem emberibeszélgetést folytatni, így úgy döntöttem, úgysincsenek nyitva szombat délután...

virágot akarok beszerezni

csak nem tudom honnan, gyalog autóval, villamossal, vagy:)
lehet a lidlbe kéne menni, ert ott mindig van vmi érdekes... és virág is... gagyi egy dolog, de nem tudom hova mennék, messze sem akarok, nagy helyre se, gyalog se, autóval se, csak virágot akarok... mer kidöglesztettem egy csomót... :(
és hiába is gondoltam, hogy fűszernövényekkel népesítem be a konyhát, kettőből kettő halt meg, az egyiket még élesztgetem, de... elég reménytelen, viszont akarok életképes növénytbeszerezni... höchöc, pont a lidl ben... na jó nem tudom hol, csak egy kicsit, kicsit, valami legyen velem, egy kis kis valami,
a gyerekek lent vannak anyuékkal  a velencei tónál...
holnap ügyelek, csak, h. csináljak vmit.
ma megyünk színházba, az öltözködés is majd lefoglal egy fél órára, beosztom a semmittevéseimet.
amúgy olvastam eddig (hogy itt intellektüelkedjek, és senki nehiggye, hogy semmittevő vagyok, számolok el a senkinek itt az időmmel) kizárólag szakmai irodalom
bár karácsonyiunalomhegyben (anyóséknálsosesemmitnemtudokcsinálni) egy kepesáltal összeállított világirodalmi antológia mentett meg a nemtommitől... :)
szóval szerzek virágot... mert

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

itthon

egyedül...
írnék a világról
de gátol a másokmegítélése vagy  csak nem vagyokbiztos benne, hogy igazam lehet, olyan egyértelműen gondolok valamit, és olyan kíváncsi lennék, hogy látják mások... hogy látják kívülről magukat... látja valaki még ilyen jelentéktelen senkinek magát... a francba, tessék, minek írok ilyesmit... magyarázom magamnak, hogy dedede hasznos és gyerekek, és fontos, és közben ezt érzem... vagy tenni kéne valamit, vagy antidepresszánst szedni :) vagy mindkettő,
akinek hajlama van szenvedni és utálni magát öröktől fogva az ilyen marad? vajon?  ez eldől korán... egy csomó mindent tudok, kell, h. ez változzon :) jövőre
tenni, menni, csinálni, ülni állni ölni halni....  dfaozhor

csütörtök, december 27, 2012

:)

vonatoztunk anyósomékhoz a gyerekekkel. aggódtam a nyughatatlanságuk miatt. Mazsola először mondta, h. énekeljek karácsonyi dalokat, hiszen karácsony van... de tömött vonat volt. 4 hely jegy 4 kül ember mellé szólt, egyszer átültettek emiatt minket... de a 3 órából két órát olvastam nekik egy könyvből, és végig figyeltek... meg az egész vonat is, aki nem mpakármit hallgatott :) vagy aludt...szóval jó kis út volt végeredményben...

vasárnap, december 23, 2012

szomatikus...

ég a gyomrom, pedig nem szokott
fáratd vagyok.
de azért legalább van dolga az embernek. a mai ebéd nagyon finom lett, holnap meg rágörcsölök, és ...
na jó nem

kari öri jajj

tegnap kitakarítottunk, persze ma már szedik szét a házat a gyerekek... sütünk sütit, a netről a receptek... épp most találtam ki, h. legyen zserbó... még sosem csinálta, miáért ne akkor kísérleteznék, mikor  13-an lesznek karácsonykor?
13 an, vááá :)
anyám apám öcsém pancs, mi négyen, martingyöngyi, gyöngyianyjalehet, benceniki
szóval, és szóval. és tettel...
sütöma sütöma...zserbót, aztán a mézeskalácsot, aztán kéne a pogicskát, aztán bejglit... aztán... nyitok egy cukrászdát...

szerda, december 19, 2012

olyan munkahelyet szeretnék...

ahol háromnaponta csak egyszer tudok bejelentkezni a fészbukra, és nem kattintgatnék feleslegesen össze vissza is...

hááát

egyelőre még nem dőlt el a sorsom, de ha kitartó leszek, dolgozhatok ott asszem... remélem :) talán...

kedd, december 18, 2012

hm

Ez tetszett megint, hogy mivel is szabad ironizálni...

Ezt meg holnapra magamnak :)

punnnny

miért ülök ide, mikor végeztem a munkából, hazaérek, és ott is lehetett nézni netet feleslegesen, itt eszem az ebédem meg... ááá...
amúgy reggel defektet kapott az autó, és most kell majd menni gumicserere
legalább nem kell gondolkodnom kinek mit veszek karácsonyra, nem? :) kb 25-30 lesz...ó yeah..., mert két gummicummi, mert nem téli, és mert nincs nyáriból olyan, mint, ami nekem van... btw... így is olcsóbb, mint a szdi kisöreg baráti alapú gumiajánlatai....
Holnap meg lehet megváltozik az életem, kíváncsi vagyok... egész beleéltem magam a változásokba... ett a praxisba úgy érzem, hogy nem a tudásom kell csak a diplomám ... szal nem az eszemből élek, és ha nem is a testemből, de egy papír alapú bizonyítványból, pfúj...
besózbesóz besóz...
pedig igazából meg itt mennyi pénzt keresek, és karácsonyi para is van... tehát  a gumit ki is tudom fizetni...de miért van ezért lelkiismeretfurdalásom... hajj

hétfő, december 17, 2012

ideges...ideges...

amúgy a hétvége alatt fél kilót híztam... mégse kéne ilyen sütiket sütnöm :)
lassan megyünk vásárolni sürgősségi táskát.

vasárnap, december 16, 2012

ruhapakolás

amikor megunom a házban előforduló rongydarabok válogatását, pakolását, egyszerűen berakom a szennyestartóba... ez nem helyes :) de gyors...rövidtávon

szombat, december 15, 2012

süti

megint muffin, gyereksütőformában, belenyomtunk egy csomó megmaradt csokit, egy adag fagyasztott málnát, a többi mindenfélét... és nem tudjuk abbahagyni a zabálást :) a gyerekek szerencsére kieszik a kezemből...

álmos

olyan nyomott nyugis, álmos
gyerekektől lestrapált,
burnout szindrómás
várakozó,
szorongó
......

unom a fejem...

letöltöttem viccesnek , fontosnak, akárminek tartott idézeteket.. ez a vég! sose csinálok ilyes sőt legtöbbször heroltom van aj közhelyes életmegvilágosító idézetektől, mégha igazak is, meg minden... nem barát, most meg, n a de letöltöm ide vagy fel :)





vá

miért is kell beszélgetnem anyámmal időnként... mikor úgyis megmondja, és miért is kell ezeket felvennem mindig... miért nem lehet egy találkozás feszültségmentes....

szerda, december 12, 2012

az elképzelés

miszerint tudományosan fantasztikusan fejlesztenem kell magam, már már belémivódott... és lesz lehetőségem is, ha minden igaz... vagy nem igaz, minden esetre, telefon, és meeting professzorokkal :)
be vagyok sózva

kedd, december 11, 2012

mákosguba

amellett, hogy jó megenni, rávesz, hogy mossál fogat étkezés után...

hétfő, december 10, 2012

shopaholic

elmentem venni télre kabátot. nem drágát... bementem a tecsóba :) éééés féláron voltak a kabátok, és 6000 ft felett 1000 ft kedvezmény... és ez mind jó, de mmmmmmmmmmiiiiiiiiiiééért kellett nekem most 3 kabátot vennnnem????? egy pirosat szövetkabátot, amit nem lehetett otthagyni, meg egy szürkéset, mert az mindenhez megy.... ééés egy kék, aminek tollbélése van, hogy ne fázzak... tehát magyarázhat a dolog... persze, de végülis önigazolás az egész... vááá, de miért kellett 3 kabátot venni csak azért , mert egyet se tudnék ennyiért egy norm boltban...  :)))

almaszeletelő

vannak dolgok, amikre nem is gondoltam, amíg nem volt... de hétvégén, miközben égre-földre kerestem, hogy merre lehet... hogy előtte milyen macera volt felcikkelyezni kimagozni az almát, és most egy mozdulat és 8 szeletre esik szét egy mozdulattal... röhögnöm kellett magamon... igazán apróság... de meglett
ez is valami amit a lustaság és praktikusság fejlesztett ki, és amire sosem gondoltam, hogy szükséág van :DDD

rég nem postoltam, csak piszkozatokba piszkozatoztam a piszkozatos piszkos gondolataimat :D
most ezt meg se megoszani a fb on nem akartam, de mégis afejemben volt, és annyira nem komprommittáló, hogy ne tegyem itt közkinccsé... izé szóval egy semmi, de hát csak nevettem rajt
mert szoktam, és egy csomó dolgon, és írni kéne,..

csütörtök, szeptember 20, 2012

madarak fák virágok

ajjaj
ma ma van, holnap meg... és azután.
azután egyszer maszolaszülinap
öt éve volt hogy :)

szerda, szeptember 12, 2012


itt

pedig
Mazsola beteg, vele vagyok itthon . szerencsés helyzet abból a szempontból, hogy rég nem voltam Mazsolával kettesben... tekintettel arra, h. Tádé folyton velem akar lenni, és már el is felejtettem, milyen jó vele. Akkor is, ha most nyűgös, de olyan természetes, és amúgy is.... egyszerűen csak Mazsola :)

hétfő, szeptember 10, 2012

kedd, szeptember 04, 2012

1. nap

vissza az élet normális medrébe... hát
sajnos még mindig nem intéztem el, amiket kellene, pl. KFT
egyszerűen képtelen vagy ok :(

hétfő, szeptember 03, 2012

összeszed és

összeszedem magam
szeptember eleje, majdnem olyan, mint az újév :)
fogadalmak
ezentúl csak mosoly és vidámság
csakazértis.
csak azért is

hétfő, augusztus 20, 2012

hazajöttünk a nyaralásból

végre...
nem volt elég jó... számomra

szerda, augusztus 08, 2012

hiányzik amilyen voltam

most olyan
olyan elveszett vagyok

vasárnap, augusztus 05, 2012

:(

......................................................................

szombat, augusztus 04, 2012

csütörtök, augusztus 02, 2012

szerda, augusztus 01, 2012

kedd, július 31, 2012

hétfő, július 30, 2012

én vagyok a híres egyfejűűűűűű

jajj
bubba
bab
bibi
hhh

világgámenni esőben

nem volt konkrét tervem
de este elkezdünk biciklizni Tádéval, aztán eljutottunk egy messzire, és elkezdett esni, megesti sötétség lenni, és próbáltam visszafelé menni, de zsákutca, rosszarcú emberek ugatós kutyák miatt vissza kellett minduntalan fordulni. Minden az M3as és a vasútvonal hibája, hogy ezeken seholse lehet átmenni, vagy mittoménhollehet csak!
Tehát megáztunk... de szerencsére a szélvészvihar csak hazaérésünk után érkezett fölénk :)

vasárnap, július 29, 2012

láz

izom
még mindenki alszik.
jó, hogy esik
ki kéne menni megázni
esetleg a tegnapi tűzőnapos világgámenés után lehetne megázós is.
mindig mennék, legújabban, ha tehetem, van, hogy csak megyek az utcákon egy két kört. Nyughatatlan lettem. Szilágyi Domokos versek járnak a fejemben, és csak úgy vagyok... Mazsola az, aki leginkább nyugtatóan hat rám valahogy. Lehet neki hosszú mesét olvasni, és akkor az őrült pörgésből visszavesz, lenyugszik, és aztán már én is csak a lábnyomokra gondolok a hóban, vagy a füles farkára, vagy... és nem felkavaró, elgondolkodtató lélekből kitört darabokra...

szombat, július 28, 2012

az a jó

hogy elmentünk dunakeszire vonattal legyalogoltunk sokat odaértünk a Dunaparta, átmentünk Horányba, vissza, onnan Gödre, gyalog az állomásig ééééééééééés ezek nem fáradtak el. itt virgonckodnak
bezzeg én
dög vagyok


világgá menni

gyerekekkel nem olyan rossz, de a 25 km gyaloglás után eléggé nyígnak, főleg tűző napon...

idegen macska

talán elég is lenne ennyi :)
lehetne ez átvitt értelemben, vagy csak a hangra reflektálva, hogy veszekszik pisztáciacica megint.
Menjünk világgá
viszem a gyerekeket is, bár csak a rp.vác útvonal járatos, bejárható jelenlegi kocsiszűkehelyzet miatt.
Mások strandot javasolják, de kihagynám a hétvégi tömegmedencepartit
Megint mások a fejemben lakók egész mást javasolnának, de... szóval program kell ide... megnézem lassan a vonatközlekedési információkat a neten.
Meg át kéne menni a kisbótba a reggeli beszerzése végett... most, hogy gyereketetési feladatköröm is van, hogy itthon lettek újra.
Már hiányzott is hajnali Tádéátcsámborgás, hogy bepisiltam anya, és jön anyaszültmeztelen, bebújik a pisitőlnedves kis seggével mellém. Apropó moshatok tehát...
Na megyek... mer még csak hálóingben írok, kávéivás után, megmozdulás előtt. Mazsola a másik szobában hangosan beszél valamivel, vagfy magában, Tádé meg már ruhástul kirakózik...

szerda, július 25, 2012

vázlat

a bejegyzéseim vázlat stádiumban ücsörögnek
hogy ne olvassa azokat senkisem
ne látszódjon
titkos
vááá és igen

csütörtök, július 19, 2012

bhweilicrzwuiozntolq

fogishvmoagvcjvmopsjdfmgofvpuiaphOPUGJDFOPHVUIPF HIOUHGORUOPU

szerda, július 18, 2012

nyugisabb

megint elkezdtem tevékenykedni a z új ház otthonná alakítása érdekében
jelszó ikea :D
Na de most még van egy kis időm...
ja és rájöttem, mire jó az intelligencia... pl összerakni pikk pakk a dobozokat...  Mindig is szerettem dobozthajtani...
mostmár csak a hely nélkül lévő mindencuccot kell majd helyes helyre tenni... hogy ne legyen ittottmindenüttminden....

hétfő, július 16, 2012

gondolkodom

hogy az élet... mit ne mondjak
jó-e. rossz-e
dehát persze meglepetésekkel Teli
Tádé pl. mindig meglep
De persze szóra sem érdemes
most tükörtojás lesz
pedig éhen akartam halni
azt akartam, hogy elfogyjak... bár ahhoz sok idő kéne még, de
nem lehet
nem szabad
ki kell találnom, mi az, ami
ami
ami
na befejezem
remélem érthetetlen...

szerda, július 11, 2012


Mazsola és kis barátja ott vannak





szerda, július 04, 2012

haza akarok menni

de hova és honnan.
Balatonnál lesz e sej haj de jó
remélem...

hétfő, július 02, 2012

nem írok

azt hiszem nem lenne helyes leírni mindenfélét, amit néha gondolok.
ilyenkor piszkozatot írok, mert a grafomániámból még teljesen nem gyógyultam ki.
Elfojtott grafománia, amikor  csak kattintgatok ide is, és gondolom, hogy írok, de aztán csak egy szót, amiben az igazi gondolat sincs meg. az érzés, a düh, vagy gondolat csak a billentyű megnyomásának erősségében vagy gyorsaságában látszan, vagy hogy remeg e a kezem közben :)
És nem látszik igazán, hányszor törlök ki szavakat, vagy hányszor vannak gáz helyesírási hibáim, amiket pirossal húzkod a gép... bár azokat tényleg leszarom nha... most is, csak kihúz, visszaír, vagy mittomén... na de szóval a rendes titkos paírnapló mennyivel hitelesebben adja vissza, amit nem akarok leírni :)

szerda, június 20, 2012

azt akarom

azt akarom, hogy. azt akarom, hogy

szerda, június 13, 2012

hétfő, június 11, 2012

Itthon

már ha
nyomi vagyok, még mindig, biztos az agyi szerotonin szintjeim miatt van az egész. vagy valami.
érdekes
a gyerekek aMÚG Y itt is 3 mp alatt szét tudnak szedni mindent.
eddig győzködtem magam, hogy itt jó lesz... és majd lehet. De ez a munkahely... dolog
még lénnek se olyan... de itt egy lepukkant rendelő van, egy idősebb assszisztensnővel vagyok, aki, olyan, negatív, hogy csak, vááá és megmondó is.
itt aztán nem kell változtatni semmitse.
a rendelőbe van egy váltótársam, aki délutános, ha én délelőttös. és fordítva. Fiatal lány, két éve ott van, és még mindig egy A4 es lapra van kicelluxozva a rendelése.
Nagyjából minden fehér, ezért kaptam anyuéktól egy orchideát, hogy az jól mutatna bent, de másnap hazaküldték, hogy allergiások a virágokra, és max művirág jöhet...
Aztán a telefon szétesős volt (még mindig), megfogta az ember, és csak a akagyló maradt a kezében, bevittem a sajátunkat, amit még Zarától kaptam, és szép :) de másnapra visszakerült a régi, hogy ez nem illik oda...
Legutóbb, meg kitettem az ajtóra egy parafatáblát, hogy ne celluxozzuk már össze az ajtót, erre pénteken helyettesítés volt a váltótársamnál, és a parafa tábla fölé celluxozva a papír, rossz helyesírással.... vááá Külön rendelőt akarok tehát...és nem akarok burnout szindrómásokkal körbevéve lenni.
Jó azért, hogy elköltöztünk, igazán. A gyerekek mindig elmondják, ha hozom őket, hogy de mostmár az otthonunkba megyünk haza, nem a mamáékhoz :)

szombat, június 09, 2012

szerda, június 06, 2012

elegem van

mindenből, mindenkiből, lehet csak meg fog jönni... de lehet, hogy tényleg hülye vagyok. Ma már ott alszunk. De még ... át kell innen cuccolni... annyira unom itt, hogy
és még sorolhatnám, de nem sorolom.
idegs idegesítő,
lehetne egy összeszedett postot írni
de lehetetlen. ahhoz túlságosan szorongok, hogy elolvassák :)
úgyhogy
pedig már rájöttem miért írtam világ életemben titkos naplót...
és igen és nem és a többi

szerda, május 30, 2012

fest és

ma festettünk, duluxszal, és már ez a legjobb festék, amivel találkoztam eddig :)
Hétfőn ügyeltem utoljára szekszárdon.
most gyereket altatok, mert nem vittem őket oviba, maradhattak velem festeni házat, úgyis 4 re megyek csak
De nem akarnak aludni... én meg fáradt vagyok...
Annyi mindent írnék, de nincs rá energiám sem.
Kicsit lógottbéka vagyok biz szempontból.
elgyötört asszem, ez a sok ittottlevés, magyün-nemmegyünk, ki a főnök, és atöbbi, sose csinálom, amit akarok, vagy mégis. :) keep smileing,,, de amúgy tényleg, mi van már, hiszen nemsokára már ott

szombat, május 26, 2012

festékbolt

lassan lassan lassan :)
És vettünk tengeriteknősmintázatú wcülőkét is :)
Tegnap éjjel Lén elment egy barátjával, és nem talált vissza, felhívott 2 kor, hogy merre kell menni, megmondtam, erre, mondta arra biztos nem, de.... akkor hazajön, aztán felhívtam, meg összeszedtemm valahonnan újpalota és zugló határterületéről.... bolyongott ... a város peremén :)
költözzünkmárköltözzünkmárköltözzünkmár

szerda, május 23, 2012

eszembe jutott Babits... a dátumról...jah, meg hogy méár itt lakom :)

Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán
1.

Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet
nincs hír, nincs ujság, villanyosom megakadt.
Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak,
nem bőgnek tehenek, még a malac se visít.
Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső csügg.
Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg.
Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bög)
sejteni a város szörnyeteges közelét.
Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong.
Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ!
Bús e méla falun az üres sinekre merengni.
Ó jövevény sinek, visztek-e még ma tovább?
Visztek-e még ma odáig ahol most csörren az ablak,
hol most csorran a vér, forran a forradalom?
Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi
s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;
Hol tán míg irom ezt Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt megszületett a Jövő.


Csak a címe jutott eszembe, azt se tudtam, miről szól pontosan... de persze akkor is voltak az ilyen melankólikusok. Hát.
Amúgy is hajlamos vagyok "feleslegesen" beleélni magam mindenféle filmbe és könyvbe és versbe... aztán magyarázhatom magamnak, hogy az nem ez...hanem más máshol, máskor. :)

Szóval

olyan zavarodott vagyok, sokmindent akartam írni, de végül, nincs kedvem, vagyis, nem tudom. Hülyeség.
Ezt fogom elvégezni jövőre sztem.
Volt valami a levegőben tegnap, valami emlékező szellem. Mazsola ült és sírt a másfél éve a villamoson hagyott barna kutyája után. Én meg mert nem tudtam, hogy minek álmodok mindenfélét. Múltkor meg hogy született még egy gyerekem, és azon veszekedtünk, hogy Imrének, vagy Pálnak hívják e... végül Pál lett. Olyan jó volt, annak a hatása alatt is voltam napokig, mintha tényleg... Aztán megtaláltam az ismeretlen ismerőst a neten, aztán azon lehetett sírni, főleg a 6: 48-nál kezdődő dalon...Mégha épp az a bajom, hogy sose vagyok egyedül, vagyis most...
De akkor is.
Nem jó, ahogy van a rendelő, az egész dolgok, olyan netegyünkbelesemmiplusz energiát...én ezt nem szeretem. Akarok tenni, akarom jól csinálni...

kedd, május 22, 2012

álmok

olyan élethűek, rányomják a bélyegét a napra, a hétre, és ...
keresed az életet,
keresed mi az ami kimarad, mit tudsz átélni az egésztből
Az egész, ami nem is a részek összessége, és talán, ha nem a mindent, de kihagyva részeket lesz egész az egész.
Jó lesz elmenni, mert itt nem vagyok felnőtt...

szombat, május 19, 2012

mikor költözünk már?

saját helyre, saját számítógépen saját valamit írni... Tádé is ezt kérdezi mindig :)

szerda, május 09, 2012

összefoglaló

a leginkább bosszantó dolog itt a parkolóhely keresés.
De az autózás is mindig innen oda, onnan ide, antsz, oep, önkormányzat rendelő háromszög, négyszög stb
A Bosnyák téren villamosokat vontatták 20 percig és nem tudtunk menni, mindenki szitkozódott meg dudált... mintha ennek értelme lenne a villamossal szemben.... na de nekem az jutott eszembe, mikor már ott álltunk egy ideje dudáló autók között, hogy ez a közlekedési mor ÁLL.
Ez a kevésbé lényeges része az utóbbi napok történéseinek, csak ennek hatása alatt állok épp.
Amúgy meg
Milyen találó mese:

A kakas és a pipe

Volt az erdő kellős közepén egy kakas meg egy pipe. Meghalt a gazdájuk, nem volt mit enni nekik. Megéheztek. Találtak aztán egy szem vadkörtét, de a vadkörte nagyobb volt, mint a pipe gégéje.
Hát azt mondja a pipe:
- Menj gyorsan, kakaskám, hozzál egy kis vizet, mert megfúlok.
Szalad a kakaska a kúthoz.
- Jaj, édes kutam, adjál vizet, vizet viszem kispipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Nem adok vizet - mondja a kút -, míg nem hozol koszorút egy szép lánytól.
Elment aztán a kakaska a szép lányhoz.
- Szép lány, adjál koszorút.
- Nem kapsz - mondja a szép lány -, amíg nem hozol tejecskét a tehéntől.
Elment a kakaska a tehénhez is.
- Tehén, adjál tejecskét, tejecskét viszem a szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem a kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem pipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok tejecskét a szép lánynak - mondja a tehén -, míg nem hozol szénát a rétről.
Elment a kakaska a réthez.
- Rét, adjál szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ád tejecskét, tejecskét viszem szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem kúthoz kút ád vizet, vizet viszem kispipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok szénát - mondja a rét -, ameddig a boltba nem mégy kaszáért.
Elment a kakaska a boltba:
- Bolt, adjál kaszát, kaszát viszem a rétnek, rét ád szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ád tejecskét, tejecskét viszem szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem pipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok kaszát - mondja a bolt -, ameddig nem hozol pénzt.
Akkor szegény kakaska elbúsulta magát, ment gyorsan a szemétdombra kaparászni, ott lelt egy krajcárt, azt elvitte a bolthoz, akkor aztán kapott kaszát, elment a réthez, rét adta a szénát, tette a tehénke elé, tehénke adott tejecskét, vitte a tejecskét a lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút vitte a kúthoz, kút adott vizet, vizet egyenest vitte pipének, épp jókor, mert szegény pipe majdnem utolsót tátogott nagy fuldoklásában. De így gyorsan lenyelte a vizet, a víz levitte a körtét, a körte utat adott a levegőnek, s így a levegőhöz jutott pipe ma is él, ha meg nem halt!

Így jértam én oeptől antszig, antsztől üzemorvosig, üzemorvostól tüdőszűrőig... 

Aztán a munka, csak akad, van lehet, leledzik. És erről is írhatnék
Na meg a szülői házban való lakás kényelmetlen... és kényelmes oldaláról... 
Bár én az összes kényelmesség ellenére önállóan szeretném folytatni, már a családommal együtt. na de majd ez is eljön :)
Legközelebb lehet tényleg írhatnék összefoglalót, csak mikor itt vagyok már csak 
most amúgy ideális, nincs itt senkisem körülöttem. 
A rendelőhöz még nincs kulcsom, de kéne, lassan, mert akkor egy két dolgot lehetne csinálni nézni stb. ajjajjajajajajjajj

péntek, május 04, 2012

fenn

megint honnan írok anyuék gépéről, aha, na de csak itt próbálom altatni a kölököket

hétfő, április 30, 2012

hajj

pakolunk
megyünk
költözünk...
Jó ez, de mégis olyan...

szombat, április 28, 2012

csütörtök délután

végre elintéződött a nyilatkozat ügy, mondanom sem kell, hogy anyám közbenjárására szükség volt. amúgy.
Aztán elmentem ügyelni, egy banya asszisztenssel, de tényleg végtelenül rosszindulatú egy nő volt, ajjaj. És az ügyeletben egy percet sem aludtam, de tényleg nem. F@szságokkal zaklattak éjjel, jajj remeg a kezem egykor(máskor is volt ilyen de most is), meg jajj van bennem egy kullancs fél egykor, meg még igazi betegek is voltak...
És utána hazajöttem, megmostam felaprítottam egy csomó gyümölcsöt, jött az ovibúcsúztató, utána, megpróbáltam pihenni, de nem lehetett a gyerekektől, kb felrobbantam volna, aztán beszélgettünk a gyerekekkel, aztán Lén búcsúztatója a kórházban, tök zombin, és annyira kimerültem, hogy remegett a lábam, meg mittomén. . Aztán aludtam
Most meg Lén ügyel, elmentem a gyerekekkel bajára, jó volt, Bár Tádé nem volt formában, de idő után együttműködővé vált. :)

csütörtök, április 26, 2012

itt ülök a gép előtt

tűkön
hogy küldik e már azt a ..........igyazolást

szerda, április 25, 2012

a peh

szóval bementem
gondoltam szerzek kitöltendő, de nem letölthető papírt...pikk pakkk
és mi vót, kellett húzni sorszámot, amikor  sorrakerültél adtak egy űrlapot...
de ott csekket nem adtak
csekkér újra sorszámmal lehetett menni
adtak csekket
de legalább vicces volt a nő, aki a csekket adta. Mert mikor kérdezte az adószámom, gyorsan megnéztem a telefonomba, aztán mondta erre: Na ez egy okos telefon :)
Mostmár a csekkel a postára, onnan vissza, és onnan csak várni kell a kártya megérkezésére...

kész

Tuti megőrülök a pályázatokkal
meg, csak nem akarom felhúzni magam, de tényleg iiiiiidddddeeeegggeeesssíííítttőőőőőő, hogy mit tudnak ülni azon a szar papíron. annnnnyyyyyit
és áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
mindenféle. mindenféle, mindenféle van
és úgy várom, hogy jól, jobban alakuljanak a dolgok.
tök fáradt vagyok, és még a költözködés nagy része seholsem tart.

hiv atal

egyébként is, de most apeh
adókártyátakartam igényelni
gondoltam 2x elég sorbanállni, letöltöm a kitöltendőt, mer írták it is possible... no de nem ám, hogy csak úgy...
Megkeresed apeh.hu, nowhere anything, mint olyan letöltések között semmi..... aztán vissza googlebabe, és még egyszer vissza, hogy dehát azt írták, aztán a navpontgovpont és a tizenkettő-té-harmincnégyes cucc, de ezt nem találod sehol, csak, ha beírod a keresőbe, akkor kijön, hogy letöltheted biz programokkal, ami nincs neked, akkor letöltöd a biz programot, megpróbálod mégse mennyé hatkört a városban, és akkor mondja, hogy de a keretprogramot is töltsed le különben fityisz azorrodra, nem adókártyapótlástigélőlap. szóval lemegyek, mert beletörött azagyvelőm a rendszer szivatásába...
A tegnapi önkormányzati nyűglődésről nem is beszélve, mert ha rá gondolok hányok...

vasárnap, április 22, 2012

hajaha

délutáni alvás.
nekem is kéne még.

szombat, április 21, 2012

szar ügyelet

és a többi nyűg
a praxis körül...
hmhm

péntek, április 20, 2012

film

ja bementem szerdán moziba 1 körül, h. mit adnak, mert volt még időm... az első film a  Csak a szél volt, hát gondolkodtam, h. megnézzem e, mert nem tudtam mire számítsak, ettől a rendezőtől csak a Rengeteget láttam, és olyan elvontat nem volt kedvem nézni... De végül gondoltam, hátha ez nem olyan... egyébként az, hogy nem is hallottam erről a filmről mutatja a világtól való elszigetelt mivoltomat. (Lén persze már hallott róla, és irigykedett is, hogy én mehetek moziba:P) Na de végülis megnéztem. Jó film volt, a vége nyomasztott. Olvastam kritikákat, de nem linkelek be egyet sem, mert nem hasonlítanak a véleményemhez. Írták valahol, hogy be kellett volna fejezni pár jelenettel előbb, mikor még nem lövik le a családot, és egyet is értettem, de azért azt is értettem, hogy miért ilyen a vége... Alapvetően a megnézendők kategóriájába került...

elméletileg és gyakorlatiulag május 2

től pesten dolgozom...
ovi? gyerekelhelyezkedés?
anyám intézett valamit a polgármesterrel
korrupció és protekció van itt kérem!!
és pedig oda megyünk, ahol lakhekly szerint amúgy is kötelező lenne felvenni az összes gyereket aki, és ahogy, dehát ez kell hozzá... pedig gondopltam, hogy nemdolgozomannyit és akkor, de így se olyan megterhelő lesz, remélhetőleg lag leg log
és akkor lesz időm a kis gyerekeimre...
amúgy is túlbonyi minden...
basszus még egy hét itt...éééés

kedd, április 17, 2012

tegnap este értünk haza

OLYAN NAGY BÖLCSESSÉGEK FOGALMAZÓDNAK MEG A FEJEMBEN, HOGY AZ ÉLETBEN SEMMI SINCS INGYEN
oh és benyomtam a capslockot.
sőt
annyira zsúfolt 4 nap volt, hogy le sem írom. az összes rokont meglátogattuk.
gondoltam befejezésül hétfőn elmegyek a gyerekekkel hazafelé Mórahalomra fürdeni, de vasárnap unokatesóm mondta, hogy ő is jönne, így végül a hagymatikumba mentünk Makóra. Ami nagyon szép, elég drága, meg minden fürdőrésznél beléptetőkapu van. Szóval Siklós sokkal jobb! És egyébként is egyedül szeretek lenni a gyerekeimmel, hogy ne kelljen viszonyulni senkihezsem. Végülis jó volt, meg unokatesóm is normálisabb volt, mint legutóbb. Meg fogyott is sokat. Meg egyébként is kiegyensúlyozottabb volt.
Hazafelé tegnap félig eltévedtem, aztán tök fáradtan értem haza, és akkor anyám hegyibeszéde, hogy öcsém mondta, hogy ő aztán nem vigyáz a gyerekekre, és akkor jól megbeszélték, hogy a gyerekeink milyen neveletlenek, hogy nem szóltunk rájuk az ügyvédnél, ésatöbbi. Persze mennyivel mutatjobban az ügyvédnél, hogyha vörösödő fejjel ordibálok a porontyaimra, azt nem tudom. De nem csináltak valamit, csak lefeküdtek két székre, meg mittomén, dehát nem tudott rájuk vigyázni senki, mert nekünk ott kellett lenni. Nem is érdekes, csak felhúztam magam, hogy persze, öcsém, aki ért ahhoz, hogy kell a gyereknek viselkedni, mert látott már gyereket a tvben, a mieinkkel meg egy évben 1x találkozik.
Öcsémnek vannak dolgai, amiket sohasem bírtam.
Ja és 3 éjjel nem is aludtam.
a praxisról meg majd még írok
semmi sem olyan egyszerű...mint

hétfő, április 16, 2012

az előzőt nem posztoltam

túl sokat káromkodtam benne:)

csütörtök, április 12, 2012

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

mostmár elég , minden afejetetején áll!
minden szétdobálva, a torkom kifáradt,  jajjaj, nem aludtak délután az volt a baj... de majd most talán lassan.
fürdés után
mmmeeeeeeeeeegyeeek

gyermekmazsola

Mazsola ma délelőtt sírva fogadott, mondta az óvónéni, hogy azt hitte nem jövök, mikor táncolnak. Aztán lassan megnyugodott. Nem is gondoltam, hogy ilyen fontos, hogy ott legyek. Pedig időben érkeztem.
Emlékszem, anyuék elkésték az anyáknapi műsorom felét, mikor nagycsoportos voltam, mert még cipőt kellett venni nekem, meg ilyesmi,  hát én is csalódott voltam igazán.  Aztán annyira örült Berci, hogy az összes körnél, mikor hozzámért vigyorgott. Akkora lelke van.

szerda, április 11, 2012

katt

macs itt ül szegény...

semmi

olyan,
mindig leülök, csak kittkatt, mindenre ránézek, aztán felállok, majd megint leülök, ez van, mikor itthon vagyok.
Egyéb helyeken ritkán netezek, de itthon elmegy az időm ezzel.
És legtöbbször semmi produktivitása, megnézem a híreket, amik nem változnak sokat a nap folyamán, meg a fészbúkot, amitől szintén csak egy két geggel leszek gazdagabb.
Egy két ismerősömről megtudom, hogy mosolyog a gyerke, legtöbbször, akikkel nem is beszélnék tulképp, és én elhatároztam, hogy nem jelölök be senkit szinte, erre még így is rámtalálnak. már 99 ismerősöm van, pedig csak néhány barátra gondoltam.... de hát senkitse lehet megbántani :)
Viszont nem írok sokszor sokat, sehova senkinek, csak gondolom, hogy majd írni fogok, ennek ellenére nézem a leveleimet, hátha más valaki... vagy munka, vagy lemaradok valamiről, vagy... szóval ez.
itt ülök
csak ülök,
csak
Szegény macskát ma viszem műteni, nem is ehetett.
Gyermekkoromban nagyon megvetően gondoltam, azokra a felnőttekre, akik macskát ivartalanítottak. Belső nagy szomorúság, és csalódottság öntött el. Most ilyen nincs bennem. De azért tudom, milyen volt...
Össze kell lassan pakolni azokat a dolgokat, amiket viszünk Pestre, meg amiket nem.
Ideges vagyok emiatt.  Hogy már mindjárt itt az idő. Amúgy örülök is neki.
Mindig nehéz bemennem ebbe a városba. Képtelen voltam megszeretni. Pedig Lén szereti, még szerencse, hogy ilyen a kórház ... Annyira másféle emberek laknak itt, mint én...
Még mikor próbáltam lokálpatriótává válni (és kevésbé tudtam ellenállni a telemarketingnek) előfizettük a tolnainépújságot.
Amit azóta sem olvasunk, csak max a címlapot. Amin van egy szóvá tesszük rész.... szombati szám:
"Hát engem nem zavar, ha valaki nem vallásos, de, hogy egy pedagógus nagypénteken biciklitúrázni viszi a gyerekeket (köztük saját unokáját), és végül szalonnát sütnek, miközben tűzgyújtási tilalom van, és nagypéntek is! Szerintem nem azér csinálta, mer nem tudta..." Kb ez a szöveg, ami még beszélgetésben ok, de címlapon... minek engedte el a gyerekét???? Tavaszi szünet volt, ugyanis...nem kötelező iskolai program...
És rendre ehhez hasonló szóvátesszük rovat van... tegnap pl a MINEKNYÚLAPANELBA?
sehol egy kedves, vagy valami, ajjaj. csak olyan kiégett középkorú asszonyos írások.
Amúgy meg minek olvasnánk, mikor itt a net??? , na de egy évre előfizettük, höhö. Egyébként is szar a lap, nem a net miatt nem olvassuk...
Bár lehet benne törékenyt csomagolni, lehet vele ablakot pucolni (ezzel ugyan ritkán próbálkozom), és begyújtósnak is jó volt.
Hát ennyi elég belőlem, lekattanok a netről, tudatos netező leszek ezentúl.

kedd, április 10, 2012

élni

nini
ni

hm

programok, hát
megint túl sokmindent kéne csinálni, de inkább nem
     hm

hétfő, április 09, 2012

ügyelet

Valószínűleg élményszerűen kéne megjelenítenem egy ilyen napot.
És hogy szükséges az emberben rejlő szociológus felbukkanása, hogy élvezze a történteket. De mondjuk hiszek is benne, hogy a háziorvosok egy részében benne van egy ilyen típusú érdeklődés:)
Szóval körzetünket végig autóztam Szombaton...
Már 8:10 kor úton voltam az első szekszárdi lakótelep felé, ahol egy hátfájástól régóta szenvedő nő, belebetegedett a tavaszi nagytakarításba, vagy valami hasonló.  Egy aztsetudommár hanyadik emeleti panellakás eldugott kisszobájában vagyunk, ahol egy ágy meg egy tv fér el kb. Az ágyon remegve fekszik a hátfájó egyén, és injekciót szeretne, fel is szívtam az adott koktélt, és miután a nagy tűktől félt, egy vékony tűvel akartam adni az izomba való injekciót... de mikor nehéz volt beinjektálni a folyadékot, nem cseréltem le a tűt, hanem nagyobb erőt próbáltam kifejteni, aminek következtében az egész cucc az arcomba, szemembefröcskölt, csípett, mint a fene :D, következő körben, már nem kímélve az egyén tomporát, nagyobb tűt használtam... Az eset folyományaként a szempillaspirálom végigfolyt az arcomon...nem beszélve az izomlazító szemhéjamra gyakorolt hatásáról ....
Na de ki sem értem mehettünk is talán Decsre (lehet a sorrend nem teljesen van a fejemben már annyit mentünk) Na de Decsen kétszer is voltunk ugyanebben az utcában, és először amikor ott voltam a fulladós nőnél, aki nem "tudott" bejönni teofillininjekcióra, mert nics autójuk... Ez egy kisebb ház volt a népek egy része már kint állt az udvaron. A nő anyukája elmondta a saját problémáit, és hogy a fulladó lánya most özvegyült meg, és hogy az egy másik drnő neki ilyenkor adott fájdalomcsillapítót is, meg hogy ideüljek meg odaüljek amire aztán a lánya kiküldte :) és beadtam a gyógyszerét, eljöttem, kutyák integettek :)
Azt hiszem nem mindent tudok már, viszont tuti, hogy volt egy két pszichiátriai beteg.
Hívtak egy nőhöz, hogy idegösszeomlást kapott... ezt a diagnózist soha sem értettem, mert nincs benne DSM rendszerben... tehát bementem ez egy szekszárdi családi ház volt, és egy nagy bozontos aranyos kutya fogadott, meg egy csomó furcs ember, ki kellett találnom ki kapott idegösszeomlást. De végül a lány , aki pár évvel lehetett fiatalabb nálam, mondta, hogy az anyja. Kérdeztem, mi történt, de valszeg látnom kellett volna, mert a lány kibált sírva, h. nem látom, h. idegösszeomlást kapott, az asszony ott csendben ücsörgött. Közben egy 4 éves forma félkínai gyerek bolyongott körülöttünk, a kínai apukával, aki valszeg a lány férje lehetett.  Az anyuka aztán megszólalt, kiderült azért is van csönben mert kapott a családtól seduxent rivotrilt, kérdeztem, mi történt, azt mondták hosszú, és mondták beviszik a nőt... aztán eljöttem, (csak azt gondoltam, hogy vigyázzanak a pszichiátrián se tudni kit fognak benn végül). Azt hiszem ezt az esetet kissé kudarcként éltem, meg, mert ki kellett volna deríteni, hogy a nőnek vanna e öngyilkossági gondolatai (suicid intenciói, mert így szebb) és az alapján lehetett volna bevinni, lehettem volna határozottabb a csajjal szemben, de végülis  ja
Előtte amúgy még egy másik panel 3 emeletén hányós hasmenős nőt láttam el, elég büdi lakásban, de csak konyhái jutottam, sötétkék volt minden... hát ez.
Ezután nem sokkal hívtak Kölesdre, ahol állítólag egy meztelen nő szaladgált. Beértünk a sofőrrel Kölesdre, mondtam is neki, hogy itt vagyunk, hol a meztelen nő? Megérkeztünk az adott házhoz, egy bevakolatlan vályogtéglás ház, kissé tartottam a kakastól az udvarukon, egy kissé illuminál krónikus alkoholfüggő ember vezetett a szobába, egy zavaros szemű hölgy jelent meg, immár ruhában... Teljesen mániás, három centiről ordibált az arcomba, barátságosan végülis, elmondta az életét, a szexuális életét, és a gyerekeitörténetét, mindezt olyan teátrálisan, hogy színházban éreztem magam :) és csak azt gondoltam basszus... persze végül semmit nem csináltam vele, mert ő nem érezte magát betegnek, és nem volt ön, meg közveszélyes, tehát bolondnak meg szabad lenni...
Szóval nagy nehezen eljöttem, mikor végre levegőt vett a hölgy...
Ezután egy halotthoz kellett kimenni, a második emeletre. Ilyen helyen sem volttam. És mindig téma a levetkőztessük e a halottat, hogy milyen sérülések vannak rajta e... sokan nem veszik le a ruháit... és én sem. Ott volt az egész család, gyertya, meg felkötötték az állát, meg megmosdatták, meg mittomén. Csak megállapítottam, hogy meghalt. Meg kitöltöttem a papírokat. Meg részvétet nyilvánítottam. Hát ez.
Aztán az egyik utcába hívtak minket, ahol nagy számú cigány él. És a mentők ránkirányították a hívást, pedig ezért a nőért nekik kellett volna menniük, de szerintük feleslegesen hívják őket sokszor. Na de bementem egy utcából nyíló utcácskába, aholy mindenféle házak voltak, de ezé az asszonyé volt a legrosszabb állapotban, és mindeközben a rokonok engem szidtak, hogy miért nem a mentő jött... és megnéztem a nőt, tényleg feltelt a hasa vízzel, és zavart volt, úgyhogy hívtam a mentőt. Megvizsgálni nem tudtam pl, mert  egy negyvenes izzó volt a házban, az ablak pokróccal letakarva, és az izzó is az ágyon egy használt tányéron molylepkékkle körülvéve volt... Na a kocsiban írtam a mentőutalványt, amikor is megjelent néhány tag, hogy ő is fullad ám, meg ő is beteg, de nem jön ki az orvos hozzájuk... épp el is sétálhattak volna a rendelőbe kb 300 méter... na de...
Lépjünk tovább Decsre, ahol ugyanabban az utcában a második eset állt elő. Egy fiatalember delirium tremensről panaszkodik.... ez is abszurd, de hogy ő tudja, és elfogyott a gyógyszere, és hiába írjuk fel, mert nincs pénze kiváltani, ezért be kell vinni... és a nagyapja nyugdíjából élnek, mert neki nincs munkája, és egyébként mindennek a volt barátnője az oka...huh...beutaltuk...hát
Következő utunk Sárpilisre vezetett, ahol egy hasmenéses beteghez... hát, ráaDÁSUL ISMERŐS VOLT, MERT  Tádéval egy csoportba járt a lánya bölcsibe, szóval, meg Lén is ismerte a nagyobbik kislányt, volt 4 gyereke, ott sorakoztak,,  meg unokatesók is, de végülis, azért jó volt ott lenni, és kaptam egy rajzot is az egyik gyerektől....És jajj... mikor mondtam, hogy ilyenkor sok káliumot veszít az ember, és érdemes  banánt venni, hogy pótoljuk...akkor mondta a fárje: Na holnap kapsz banánt... de aztán meg elpirult meg röhögött....
Ezután már csak hajnalban kellett három helyre menni
Először egy fulladós öregnénihez, akinek mindengyógyszert adtam, amit lehetett. Ők meg meghívtak egy kvre, mert látták, hogy egy ideje dolgozom már :) Ez Harcon volt, olyan megnyugtató környezetben, ahol olyan szeretet van, és nem akarják bevitetni a nénit.
Még két hívás Szekszárdon, az egyiket szintén hasmenéses panaszokkal jelentették, miközben inkább meg se tudott mozdulni, és tüdőgyulladása volt, és be kellett kórházba küldeni. Ez egy szép házban volt az egyik védőnő férjének az anyja (mer mindenki ismerős).
Utoljára pedig vissza a legelső helyszínre szinte, ugyanaz a paneltömb, ugyanúgy hátfájás csak az emelet más... de már nem fröcsköltem a szemembe a gyógyszert :P (nem volt világítás, és csak pár szomszédot ébresztettem fel vasárnap reggel, hogy megtaláljam az ajtót...
Szóval ez csak a kiszállások, a benti események egy része leginkább megfázás, de ott is van mindenféle

A családom nem akarja már, hogy itt írja :)

Ja és kihagytam Szedrest, ahol szintén egy gyengélkedő nő volt, maghas vérnyomás... először nem találtuk a házat, és bementem teljes természetességgel valaki máshoz, kérdeztem, hol a felesége, mi a baja, elmondta, de végül kibökte, hogy nem hívtak orvost, ránéztem a papírra... nem 48, hanem 38, upsz
Szóval ez...

péntek, április 06, 2012

városi bevásárló tortúra

megvolt
feladtunk pár levelet.
bélyegeket vettünk, és felragaszthatták a gyerekek. meg bedobhatták a ládába, feltételezve, hogy nem szemetes volt, mert a levélfeladásnak ezen módja nem elterjedt.
Holnap ügyelek. Jó is lesz. Legalább érzem, hogy dolgozom is néha :)
Nyugtatom magam, hogy az ügyintézés is munka, ha sikertelen is :P
Most megdíszítjük a szerzett tojásformákat és a három originál tojáshéjat is, aztán majd egyszer alszanak, abban reménykedem.

ki kéne találni vmit

a gyerekek tönkreteszik az autót, ugrálnak rajta, hiába mondom, hogy meg mittomén.
Meg mindjárt sétálhatnánk, és  50 % os sikerem van a tojáskifújásnál, szal 3 tojás van, amit kifestethetek velük a tervezett 6 helyett:(
De mindenképp kéne pijacra menni, meg sétálnánk akkor egyet. Mazsola épp most tört össze vmit. ahogy hallom.
Fáj a hasam
és egyébként is, és nem kéne ennyit egyek, dehát...
Na indulok, még majd főznöm is kőn.
eheheheheh

csütörtök, április 05, 2012

jó nap

mai
és egyébként is. itthon voltak a gyerekek, bár Tádé extra rossz volt, azért örülök is végül, hogy nem mennek oviba, csak szeptembertől, addig én leszek velük, vagy anyámék, vagy Lénárd, vagy öcsém bnőjének húga.
De egy csomó mindent tudunk csináléni majd.
Csak ezt a napirend dolgot kell betartani.
Tegnap végre megnéztem a legszebb dolog c filmet
Kötelezővé kéne tenni, főleg egyetemen tanuló nők körében. De alapvetően is az első gyerek, meg minden, és a zseniálisan alakított tipikus anyóóós ÁÁÁ :D

kedd, április 03, 2012

eszembejutott a plagiumról

"Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner Szigfrid. Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:
Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent?
- Állj - mondta Mikkamakka -, ezt nem te írtad!
- Hát kicsoda? - háborgott Bruckner Szigfrid. - Ki az ördög írta volna, itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!
- Jó, jó - vágott közbe Mikkamakka -, de ezt már régen megírta Petőfi Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy mindenki a saját versét adja elő.
- Úgy van! - helyeseltek a többiek.
- Ki az a Petőfi Sándor?! - kiabált Bruckner Szigfrid. - Sohase hallottam a nevét.
- Elég szégyen - mondta Maminti -, de a verset akkor is ő írta. Légy szíves, saját költeményt előadni.
- Na jó - mondta Bruckner Szigfrid. - Tudok én mást is. Ide süssetek!
Póz, arc az ég felé. Nekikezdett:
Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában?
- Hohó - hadonászott Aromo -, ugyanazt mondod kitekerve! És ráadásul rím sincs benne.
- Rímnek kell benne lenni? - kérdezte Bruckner Szigfrid Mikkamakkát.
- Hát nem árt - mondta az -, de ne az Anyám tyúkját mondjad. Akárhogy forgatod, úgyis ráismerünk.
- Na jó - mondta újra Bruckner Szigfrid -, akkor nem az Anyám tyúkját mondom.
Elkezdte:
- Apám tyúkja, írta Bruckner Szigfrid.
Ej, tyúkapó, mi a kő, itt bent
lakik a szobában kend?
- Megölni, lelőni, szétvágni, elzavarni, kirúgni, szétfűrészelni! - dühöngtek a többiek.
- Így nem lehet szavalni! - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Bizony nem - mondta Mikkamakka. - Jobb is, ha abbahagyod. Itt csalással nem élsz meg. Halljuk a következőt!"

Bár nem ez Magyarország legnagyobb problémája, azér ciki...

kedd, március 27, 2012

amúgy

holnap ügyelek, meg aztán helyettesítek, meg szombaton ügyelek, meg hétfőn megyek fel állásinterjúra
és föl kell öltöznöm orvosnakkinézőnek... és biztos lesz valahogy, mert úgy még sose volt, hogy nem lett volna sehogy, valahogy mindig lesz.
és annakellenére, amit a nő mondott el fogjuk adni a házat. csakazért is.
azért sem veszi el az optimizmusom, punktum

Ruha teszi

az embert... vagy az orvosi táska..
Ez a tény megdöbbentő.
Ma pl ingatlanközvetítőnél lévő tárgyalás során, hétköznapi halandó hátizsákos, farmeros anyukaként jelentem meg. Az ingatlanközvetítő nő, egy fitymálóan nézett, hogy nekünk tuti nem ér annyit a házunk, mint, amennyiért akarjuk árulni. Mert a GYEREKORVOS felettünk pár házzal is csak kicsit többért tudta eladni, és a mienk nem olyan jó. DE MÉG NEM IS LÁTTA!
Meg, hogy ha majd orvosok jönnek, meg így meg úgy... aztán azért sem mondta, h. mi is orvosok vagyunk. Már csak azért is, mert magánemberként adnánk el az ingatlant, ennek semmi köze a szakmánkhoz, sztem...
Máskor is ezt észrevettem, mert ez a táska tehát ... pedig nemakarom, hogy ki legyen írva rám... hülye vagyok, de akkor is, na...
Meg mondjuk ambivalens is ezzel az ember, hogy akarja e, hogy hogy nézzenek rá, vagy máshogy... nem is tudom. Csak az a bajom, hogy mindig fiatalabbnak néznek, és még annál is fiatalabbnak... szinte gyereknek, pedig az már nem vagyok igazán :)

péntek, március 23, 2012

nem tudom

megpróbáltam félig titkosítani a blogom... anyám miatt
mer megnyitottam a gépükön a dolgaim
persze... jellemző.
Végülis munkám lesz úgy tűnik...
ovi viszont eléggé necces, de akkor is megoldjuk!

szombat, március 17, 2012

meg kéne jutalmaznom magam

a tegnapi nap miatt :) elmegyek bótba, vagy ilyesmi :) na jó nem tom, egyelőre kvt fogok inni.
Holnap megyek vissza.

84

en voltak az ügyeletemben tegnap... asszem zombi vagyok...

szerda, március 14, 2012

a tegnapi kép :)

Annyira tetszik. Elfogult vagyok persze, de akkor is, olyan kis filmfigura, mindig úgy el tudja mondani, amit gondol. És olyan fiús, és egyáltalán egy kis.
Hétvégén Pesten lesznek, mert mi dolgozunk. Aztán megyek én is ügyintézni.
Tegnap itt volt a második számú érdeklődő a házunkra :)

kedd, március 13, 2012

már pénteki hangulat


FOGYÓKÚRA

minden évben... ilyenkor...
minden évben megfogadom, hogy most nem szedem vissza a kilókat, nem, nem és nem... és a tél elmúltával, mit veszek észre?? hogy csak feszül a combomon az a k nadrág, és fáj a hasam benne estére...
Hogy kezdődik minden??? azzal a momentummal, hogy nem állok a mérlegre, mert biztos rossz érzést keltene bennem a mért számadat... és onnantól kezdve undorral és megvetéssel gondolok a mérlegrelépésre...és így karácsonyig ez eltart, mert az ünnepekkor ne kelljen mán no... aztán jön a január 1 höhö, és kezdem magamhoz szoktatni a fogyókúra gondolatát... pl minden este úgy fekszem le, hogy holnaptól fogyózom, vagy, hogy holnaptól nem eszem csokit...
De minden évben csak a tavasz kezdetével jön el az a pillanat, mikor tevőlegesen is elkezdek fogyókúrázni, vagy legalább felépíteni az új életmódot... Lehet ebben a sötétben és hidegben az étel a fénypótlék és mozgáspótlék???
Szóval mától...
Bár erről Zara jut eszembe gimiben, mikor 16 vagy 17 éves volt, és a folytonos fogyókúratervek között írta a táblára, hogy holnaptól... aztán egyik nap bejött, mondta: Tudok jobbat! és felírta a táblára, hogy "mától"...
És emiatt ez a tervezgetés ez olyan nosztalgikus azért... mert hát vagy elkezded, vagy nem, vagy...
na mindegy csak eszembejutott...

hétfő, március 12, 2012

lusta

szóval ez vagyok
délre megyek dolgozni.
Unokatesómmal néha időnként megpróbálom felvenni a kapcsolatot... a párbeszédablak így nézett ki (egyébként zöld folyton a fészbúkon): Én: Szia, itt vagy? 20 perc múlva Ő: mondd, ha sürgős
nem volt sürgős. jó nem sértődöm meg.  De amúgy meg miért nem azoknak írok, akik örülnek neki...
na haggyunk engem.

vasárnap, március 11, 2012

a mai nap, meg a vár

voltunk a gyerekekkel fürdőben, egy hotel fürdőjében, mert az van emberi távolságra tőlünk.... csak olyan... sokat mozgó gyerekek ezek, hogy hát mindig ránkszólnak, meg errefele ugye eleve rászólósok laknak. Mazsola már valami medenceszéli magas izén volt, mikor az apja mondta neki, hogy jöjjön le, mert rá fognak szólni, mondta, hogy nem fél, hogy leesik, csak hát... az uszodamester csaj meg örült, hogy elmentünk végre, mikor... na de, azért jól érezték maguk legalább.
Mazsola meg megmondta, hogy nem akar innen elköltözni, mondta, hogy itt vannak a barátai, pedig én meg mondtam, hogy hát ott is vannak barátaink.... erre mondta: " Igen, nektek van, de nekem itt vannak a barátaim!", szóval ja, van érzelmi intelligenciája, és most persze kicsit lelkiismeretfurdalásom van, de sajnos ezt a lépést még most kell megtenni, mert később még jobban kötődne ide ő is... hát.

más... estére csináltam ghnoccit de krumplinudli íze volt leginkább.   A recept alapján, meg minden, de akkor is annyi macera van vele, hmmm, nem hiszem, hogy beveszem a gyakorta főzött ételeink (GyFÉ) közé.
Amúgy fejben egy csomót írtam volna, de persze azok csak gondolatok.
De ez a vár ez olyan más, és azon gondolkoztam hogy jutottunk el odáig... Jósvafőtől reggel ment busz Aggtelekre onnan átmentünk gyalog a szlovákiai patkósorrú denevéreket néztük ... rajzon ... aztán stoppal Rozsnyóra, aztán onnan talán busszal a várhoz... és onnan stoppal vissza, de közben akik felvettek azokkal megálltunk valamiféle szorost megnézni, de végül túl hosszúnak bizonyult... na és erről jutott eszembe, hogy egyáltalán a Jósvafőig vezető út sem volt zökkenő mentes...akadálymentességről ne is beszéljünk...
Persze , mert az egész Kapolcsnál kezdődött, ahol is Lén összeismerkedett, egy teljesen bolond nővel, valamiféle iparművész, szobrász, és ott lakott, ahol nagybátyámék, és egy kérdésre sem válaszolt adekvátan, de Lén emberismeretére jellemző, hogy megbízhatónak ítélte. A nő Miskolcon lakott, Égerszögön volt egy kúriája és ezt ajánlottta fel, ha mennénk arra fele...és hát terveztük... akkor Pécsről, több állomáson keresztül jutottunk el Miskolcra, ahol megbeszéltünk egy találkozót a nővel, de nem érkezett meg, megebédeltünk, de hát már indulóban volt... szóval kicsit több mint egy óra késéssel odaért... négykézláb kb... na de hazakísértük a kb 100 m re lévő házába. Ott volt unokája gyereke mind 10 év alatt, ŐŐŐ vigyázott rájuk...réészegen, na két kisebb poronty meztelen ült egy ládán tévétnézvén, a ház egyébként egyik felét tekintve újszerű, másik felét tekintve romszerű... szóval itt ült a nő, és előadta , hogy hát nem szereti a férje, vagy valami hasonló... És körbenézhettünk a házban, ami nagy élmény volt, mint mikor az álmomban járok néha idegen házakban. Csigalépcsőn kellett felmenni, és innenonnan szobák nyíltak.
Aztán odaadta a kulcsokat az égerszögi kúriához, ahova sztem az utolsó busszal jutottunk ki, tehát már nem volt visszaút :) Ott találtu a házat fehéren, sok fűvel, egy régi skanzen jellegű épület, mellette fel nem épített, új valamik, gazzal benőve... volt budi is :) Na szóval végül bejutottunk de hát nem tűnt alvásra alkalmasnak a dolog, ... kb mintha most itthagynánk a házat és vki 10 év múlva belépne egy poros beágyazatlan rendetlen házba... tehát ezt észleltük. Minden úgyhagyva volt, mosatlanok, félig megmunkált kiszáradt agyagdarabok... hát Lénnek nem tetszett, ő másképp írná le. Mocsok, meg ilyesmiket írna. Szóval a szállás nem volt megoldva, pénzkeretünk behatárolt volt. Lén telefonálgatott valahonnan, én nem aggódtam, mint ahogy nem természetem ilyen földi dolgok miatti aggodalom. Végül volt egy szép vendégház, ahol lealkudtuk felére az árat. És végül (az ár másik feléért) meghallgathattuk a tulaj élettörténetét... a Pestről a világvégére költözöttek táborát erősítették, és valami polgári kört is alapítottak. Meg átmentünk a helyi kocsmába levegőt szívni, meg mert ott volt ropi vagy valami :) Másnap meg átkirándultunk Jósvafőre, és ezután tehát találkoztunk a leégett várral, még leégedetlen korában. És pedig akkor terveztük, hogy majd egyszer megmutatjuk azoknak, akik ma este már alszanak az ágyukban, de akkor még meg sem fogantak :)... vagyis :(, ha jobban belegondolunk a vár szemszögéből

szombat, március 10, 2012

Várról

ami leégett, eszembejutott, mikor ott voltunk, és hogy mindent elfelejtek, és milyen rég volt, és le kéne írni, mert majd jó lenne visszaolvasni:)

péntek, március 09, 2012

Tádé

röviddel bejegyzésem után mély álomba szenderült...hmmmm
én meg néztem milyen ovik vannak, hova tehetem le a gyerkőcöket, ha most ügyintézek újpesten... ilyeneket néztem... jövőhéten felhívok egy két helyet... többféle ügy miatt. is. . . .

sors iróniája

hogy ma viszont hiába minden nem aludt el Tádé, itt bóklászik
oooooooooolyan vagyok, semmi kedvem felsöpörni a millió darab papírfecnit utánuk, mert őők a gyerekek ollóvalvágni szeretnek...
Ha már nagyon aggódnék saját tétlenségem miatt... eszembejut, hogy jövőhéten azért dolgozni fogok eleget... talán.

:}

...
...
...
-

csütörtök, március 08, 2012

itt ülök

letöltöttem a jövőmhöz szükségessé váló dokumentumokat és kikommenteltem magamból némi feszültséget a rezidensképzéssel kapcsolatban a webdokin.
be vagyok rezelve igencsak ettől a nagyfelelősség dologtól... mér nem mentem valami irodistának? ülnék, ha VALAMIT ELRONTANÉK, ÖSSZETÉPNÉM ÉS ÚJRAÍRNÁM... nem direkt nyomódott be a capslock, de biztos a karma miatt :D
Tádé még mindig alszik
ez igazán lelkiismeretfurdalást indított bennem az elmúlt napokban jelentkező alvásmegvonásai miatt... hogy pedig... és szüksége van erre egy beteg gyereknek, hiába anyós szerint nem lehet lefektetni, miközben csak kisebb erőszak kell hozzá :) ma pedig semmi, magától bevonult az ágyába.
Lén hozza Mazsolát.
jajj rendeltem egy két könyvet végre, esténként megint lehet olvasni.
Egyébként ez annyira jót tesz pszichéileg, hogy este még ágyban olvasunk 1,5 órát kb... ollyan egy intellektuális embernek érezzük magunkat:P önbecsülés meg minden.... szellemmi :)

Tádé alszik

én meg álmos, sütöttem főztem... meg ilyes. mindig van min szoronganom, hogy, s mint lesz, intéződnek majd a dolgok...talán.
csak az orrom...
most, hogy lenne időm, írhatnék vmi bölcset, vagy ... de nincs minden a fejemben, és szívesebben is beszélgetek asszem, minthogy ide írjam a sokmindenvalamit.

szerda, március 07, 2012

szóval igen

borzalmasan szar volt ez a vizsga... sohasem értettem a gondolkodásmódjukat, és most sem... na de megvan ez a lényeg, hej
ma oepügyintézőkörúton voltunk Tádéval, aki beteg volt vagy 5 napig lázas, most meg lábadozik velem itthon.

kedd, március 06, 2012

meggyüttem
elvégeztem a vizsgát, de nem vót eccerű azegész... haggyuk

hétfő, március 05, 2012

MAAAAAAAAAAAAAA

eljött a nap.... drokkoljon mindenki, aki idetéved akár :)

vasárnap, március 04, 2012

orrom

Ahogy a nátha észreveszi, rikoltva felkiált, felkiáltván rikolt, és egyetlen rohammal boldogan benn terem, ez kell nekem, ez az én otthonom, rikogat a nátha, Bab Berci orra nekem egy kastély, egy katedrális, Bab Berci orra az én váram, ordibálja elragadtatottan, és soha többé semmiféle fortéllyal kiűzni nem lehet.

:( mikor kapok már levegőőőt

szombat, március 03, 2012

egyéb pozitív

Ja egyébként mindig mindenféle gondolatok csak vannak bennem...
például mentem a füldön keresztül az útra, de olyan puha most a föld, hogy olvad a hó, és az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne most virágnak lenni, milyen könnyen ki lehet bújni a füld alól... mint itt az udvarban is a játszintok és nárciszok...
múltkor meg jöttem hazafele, valami hangot hallottam, gondoltam.. hmmm biztos egy motor, hallom a műanyag kerekek alatt csikorgó kavicsot :) És tényleg az egyik udvarban volt egy kisfiú :)
Vagy sütni akartam nemrég és kerestem a mérőedényt, hmmm előző nap Mazsola lábán láttam vajon hol lehet :D

uuuuuuuuuuuuuuuuun

szóval elfáradtam...meg olyan jó idő van, direkt, hogy SEMMi kedvem bent tanulni.
Ez
és egyébként meg

brbrbrggjhfhdzrfzhdhdgysgdhkdgg

jkgjrehikchgfilchiurhctgiurthcéoafzhgvrzvop

macska

nyau
ez a macs éhenhalna egy darab kolbász mellett... csak tápot esz...

péntek, március 02, 2012

fáradt

sokat tanultam... gyerekeket elvitték anyósék, Tádé állítólag jobban van...
csokit szeretnék enni...

Minden gyerek itthon

Tádé hisztigép, lázas volt éjjel, itt ül a nyakamban és sír rí, vagyis az ölemben ül épp, jöön a macska is, csak Mazsola játszik a másik szobában.
Ma is kell mennem 11 re, még nem tudom mi lesz, de mondtam Lénnek, hogy addig beviszem hozzá a gyerekeket, kül lehet az egész hétre nem kapom meg a fizetésemet a helyettesítésért, és megígértem, különben meg miért a nőnek kell mindig maradni a gyerekekkel, különösen, h. Lén veszi ki az összes szabit ami a gyerekek után jár. pont,
Adtam egyébként Tádénak kissé lejárt antibiotikumot, és reménykedem, hogy meggyógyul tőle. Lén sztem nem akarna adni, de már egy hete beteg és visszatért a láza, úgyhogy saját jogon leselejtezett gyógysuzeres leltárunkból választottam.
Tanulást is kéne folytatnom.. ma. Már csak 3 nap, vagyis két és fél.
Ügyel ma Lén, anyósék meg elvileg elviszik a gyerekeket,
Ja és én se vagyok teljesen jól, csak olyan ... lassan megint nem tudom, hogy az allergia kezdődik e vagy a nátha folytatódik e...
Amúgy meg Tádénak is az most a baja (jelenleg), hogy nem önthet magára egy bilinyi pisit, tehát mindig van miért sírni.
Lassan hozzákezdünk a reggelihez, fogalmam sincs mi lesz viszont az ebéd! egy szem hús nincs itthon, ami van kolbász csípős... van a fagyasztóban bab, borsó, spenót, meg van 7 db tojás..., tejföl... lehet spenótos nokedli tejföllel... vagy tejbegríz.. asszem tej van... ja aszomszédboltban alig lehet kapni vmit, de az is úgy néz ki, hogy nem akartam abból enni pl.. max a kutyámnak adnám, ha lenne, bár annak se :) max a szomszéd kutyájának, aki idekakéáltatja a kapunk elé azt a dögöt... vagy sokkal inkább a szomszédnőnek, a kutya végeredményben nem tehet róla :)
megyek...

csütörtök, március 01, 2012

elmaradásban

de legalább hajat mostam...
reggeli performance a gyerekekkel megvolt :P(tegnap délutáni is ) gyalog mentünk, és kb a városközpontban a főúton keresztül, ahol Mazsola a gördeszkáját kétkézzel tolva ment volna át a város egyetlen forgalmasabb útkereszteződésén... de zordonként nem hagytam, hanem átvittem a másik oldalra, hogy ott tolja tovább, de ezzel annyira megsértettem a szuverenitásában, hogy nem volt hajlandó továbbjönni a járdán, pedig tolhatta volna azt a vacakot (mer' gördeszkázni nem tud ám) (de az apja megengedte, h. hozza), szóval akkor elkezdem, hogy mefogtam vontamhúztam könyörögtem, aztán Tádé is elirígyelte a duzzogó szerepét, és neki az apja könyörgött, majd a hóna alá csapta Tádét, Lén másik kezében a táskája és egy bzinagy szatyor volt, amiben a ruháit vitte megvarratni. (mer' én nem vok képes időtlen idők óta....:S) És mindezt két néni (meg egy sereg utcanépe) úgy nézte rosszallóan.... persze...
Pedig, lehetne akár...
Na de... ez nem az a város...
Az a jó, hogy olyan hosszú értelmetlen mondatokat tudok írni... de már ki nem javítom, bár vmiért a már a j is keverem a ly vel, és ez már hát... azt jelzi, hogy nem kéne írnom feltétlen... azér írok, mer csak

szerda, február 29, 2012

ziziziziziziziziziziziziziziz

kifáradt az agyvelőőőm

legyek már túl

Itt úgy tűnik itt a tavasz :)
ezen a vizsgán!!!
és min parázom???
hogy a jogi szrságokon fogok megcsúszni, amik egyébként havonta változásokon mennek keresztül, és azagyam nem érti minek töltök bele olyan haszontalan infókat... nem tudja ezeket befogadni...
Várom már, hogy költözzünk, mérhetetlenül unom ezt a várost, tegnap még jött két "jóbarátunk" azuccából, az egyik mindig kér valamit, a másik nagyon részeg volt, és erősködött, hogy átjönnének a feleségével, meg a gyerekkel...hát.
Álmos vagyok még... reggel van, de szerintem ez nem is álmosság, csak nincs kedvem hasznosítani magam...és azt akartam volna, h. Mazsola maradjon itthon, de az apjuk elvitte ... musz tanulnom :(

kedd, február 28, 2012

grrr

vettem a nyomtatóba patront. csíkosan nyomtat, váááá annyira utálom az ilyet, és miért? és nincs időm visszamenni minő buziság ez :S
pedig tanulnivaló nyomtatása miatt vettem... tököm.

első érdeklődő

volt a házra, megnézték ... no

megyek lassan

rájöttem, hogy felnőttbeszélgetéspótlék miatt írok leginkább, főleg, ha Lén nincs iutthon
főleg, mert minek ilyen semmi dolgokkal egyéb embereket megzavarni, vagy csak írok...
Most fáj a hasam,
Mazsola nem volt jól éjszaka, de reggel olyan turbó sebességgel söpört végig a lakáson kiabálva, beszélve, vááá, hogy ment oviba.
Ott is mindenki beteg, itthon is... vagyis már gyógyuló, gyógyulgató... egyébként is egész Szkszd beteg.

vasárnap, február 26, 2012

:)

........................

minden volt

majdnem
süti séta
tanulás
és folyton éhes vagyok...

kész

ebédeltünk... a süti, hmmmm, sose készül el mán...
2 mosás ment le, egy sincs összehajtogatva...
tanulás haha
Tádén egyre több izé csüng, de lemerült a gép... pedig már kalap kesztyű, , mazsolán kétféle csizma a lábán
beleszippantanék épp a tavaszi föld és fűillatba (ez monnyuk hiányozni fog), persze észreveszem, h. semmi szipp, mer az orrom áteresztőképessége 0... levegőre legalább is... valószínű biz folyadékre szemipermeábilis, mert foly...


levegőt

orrdugulás...
ma milyen jó lenne szuperanyu konyhatündér varázsló funkciót betölteni...
egyenlőre kakaót és kvt készítettem :) most reggeli... kéééne sütimüti, ééés ebéd...éééééééééééés REND, haha...nem is beszélve a mosotthalomruhakompozícióról a hátsószobába... na persze az egy hét múlva esedékes vizsgát se feledjük...  tehát a konyhatündérség sem ér semmit, ha nem vagy mellette főzseni vagy legalább alzseni, vagy a párnád alól nem száll a fejedbe a tudomány...
De mit is beszélek hiszen itt ülök mindenféle hasznos tevékenység végzése helyett...

szombat, február 25, 2012

amúgy

miért volt rossz a kedvem az előző posztnál? PMS, jaja, hogy én mindig bedőlök ennek... külső okokat keresek a rosszkedv magyarázatára, pedig a hormonális változások okozzák...
Na de kezdek megfázni, mindenki benne van lassan a náthás izében...

ennyi

szerda, február 22, 2012

marad a kedvem...

lassan elindulok itthonról... venni egy két dolgot, meg dolgozni... is...
aztán angolra...
mazsola folyton fotóz
most csalódtam az ovinkban is...már nem nagy dolog...csak épp... szóval Mazsola kinőtte a tornacipőjét, és hétvégén végre beszereztünk neki egyet, ő választotta, és örült neki... hétfőn felvette tornaórán, de az óvónéni levetette vele, mert Mazsola trappolt benne, és ez idegesítette... bár Lén szerint az óvónéni vehetne be ilyenkor nyugtatót... de azért ez olyan fura...persze Mazsolát nem viselte meg az ügy, csak azt nem hordja, amin a barátai nevetnek, az óvónéni nem befolyásolja szerencsére... amúgy meg nem veszek másikat... vegyen az, akit idegesít ez....
nem kéne ennem többet... de dél van...

olyan nyomi kedvem van.

pedig jó is lehetne... csak attól tartok, hogy mi lesz... mit fogok dolgozni majd március április, hogy így lemondtam ezt az egyik drnőt ma reggel, merthogy neki hosszútávra kellett volna munkaerő. váá
Szóval, pedig mindig is lesz munkám, mert ezen a héten s helyettesítek, és nem kéne aggódnom, mert már itt a drnőnek is mondták a kórházbóli ismerősei, hogy milyen jó drnő fog nála dolgozni, márhogy én:)
de mégis...  olyan izé ez a március április... és ez a nagyház is...ajjaj...
Szóval
jajj és mindig jönnek a hülye gondolatok... ez nem tartozik ide, ez csak szabad asszociációs gondolatok, amik minduntalan pl az autókr rendszámáról is eszembejutnak... kényszergondolatok :D Na ilyen volt reggel is, mikor mindenki ment a wcre, az összes gyerek meg mi... és ültem ott mondtam magamnak ez a NRSZÜSZ... nagy reggeli széklet ürítési szeánsz.... hogy jut ilyen az eszembe ???

hétfő, február 20, 2012

hétfő

tulajdonképpen... egész jó nap... azt hiszem.

péntek, február 17, 2012

ülök, zenéthallgatok
átpakoltam a szekrényem, megtaláltam a visszaadandó köpenyeket...
várakozással teli, vagy... nem is tudom, néha lépni kell.. már a költözés miatt... olyan fura, fura, hogy sohasem tartoztam ide, ... de hogy máshova tartoztam-e
mikor is lesz ez elrendeződve? őszre biztos:) úgy döntöttem...

:(

mindentcsinálok, csak nem tanulok... mint egy vizsgaidőszak... az egész lakás feltúrva, régi cuccok keresése, pakolás... váááá....

tegnap

kb 8 helyre kellett menni, hogy igazolják, hogy nincs nálam, amit nem is adtak soha....
telefon, szgép, munkaruha, lakáshitel, könyvtári tartozás (ahol 2007 óta tag se vagyok) stb... azt nem tudom arról miért nem kellett igazolás, hogy a megnem kapott luxushajó kulcsa nincs nálam... ááá és ezt 8 kül  ajtó megetttttt fél napom ezzel ment el. ja azt is kellett igazolni, hogy nincs nálam olyan nyugta, amit az egyetem használ, meg olyan dolgokat amiket le kellett volna adni, ha valaha kaptam volna... ezek olyan számlatömbszerű izék...szóval ezzel ment el a tegnapi nap
visszafele meg összeszedtem egy stoppost, aki dadogott... de nem kicsit... eredetileg se nézett úgy ki, mint... de ráadásul akart is beszélgetni... én meg nem értettem semmit, és eleinte még viccesnek tűnt a szitu, de azért megsajnáltam, hogy milyen rossz lehet neki alapvetően...
ma meg angolon voltam, most meg tanulni kéne... de legszívesebben hazahoznám a gyerekeket, minthogy nem is akartam elengedni Tádét, csak az egyik bnőmhöz át akartam ugrani, mert rossz passzban van, de ő épp ezért kiment egy nőhöz vidékre... szóval
de így legalább hátha tanulok....

szerda, február 15, 2012

itthon

tanulni kéne
aláirattam egycsomó helyen az indexet.
jöttem haza
de az utcánkban megállt egy busz, mert nem tudott kikerülni egy autót. Ott állt indexelt... mintha ez megoldaná a  problémát. Én félreálltam próbáltam becsöngetni mindenhova, kihez tartozhat az autó. De mindenki csak elküldött a pba... kb, aztán egy lerobbantabb ficok mondta, h. a szakszolgálathoz, akik mennek azok szokták itthagyni így... na bementem... a szakszolgálat azért messzebb volt a járműtől. Megtaláltam a nőt, az meg elállt az út közepéről...
1 miért parkol vki az út közepén?
2 a buszból miért nem szállt ki senki?
3 az autósok is csak bambán álltak.
4 a szomszédok mindezt leszarták
5 én miért nem szartam le ? egy másik úton már rég otthon lettem volna, ha megfordulok, mint más autósok.
Arra kell jutnom, h. a közösség iránti felelősségvállalás megszűnt, itt senki nem tesz úgy erőfeszítést, ha más sem... idióták... ez a véleményem,
kollektív megnemmozdulási szerződésben várták a változásokat a buszon...

Szóval, ja Kajdacsról is hazaértem hétfőn, és nem volt olyan vészes hó, csak a bekötőúton nem takarították még az előző nagy havat se le... de ők úgyis traktoron közlekednek...
Eladjuk a házunk, már adtam fel hirdetéseket... szóval nem tudom... azért kicsit aggódom...

vasárnap, február 12, 2012

említésre érdemes hó nem esik

ezt írták mára, holnapra
akkor nem is említem, hogy szakad....délután óta...
remélem a kocsi sem említi meg kajdacsig... vááá
Na végtére is holnap farsang... ha már mi lemaradtunk a befizetett bálról...abból az okból kifolyólag, hogy 10-e nem szombat... de ez számunkra csak szombaton derült ki, mikor megnéztem a jegyeket...
bár mindegy is... jó volt itthon is... savanyú a szőlő :)
Kíváncsi leszek erre a kajdacsi dokira... csak kerek szemek visszafojtott nevetéssel jellemezték azok, akiknek meséltem hova száműztek... és ismerték a ficokot...

szombat, február 11, 2012

felvették Lént

a nagy gyerekkórházba :)

csütörtök, február 09, 2012

egyyedül

mindenki nincs itt
netezgetés
netezget és?
mindig ez a jutub szomorú dalokat hallgatok:) azt egyedül jó... beleélni milyen rossz lehet ha valami, és akkor te is ott vagy lenn aztán... csak valami lesz. realitás.
tegnap filmklubba tudtunk menni
ezzt a filmet néztük meg... ajánlom tehát
milyen ritkn nézek filmet... hm...

szerda, február 08, 2012

na jobban

vagyok
fűtés gázzal, de megy.
autó ma hazajön
dolgozatok leadva
 a gyerekek egyenlőre anyósnál... nem tudtuk, h. megjavul a fűtés...
szóval ennyi

kedd, február 07, 2012

szóval

tegnap végül megérkeztünk az útról
csak a fűtés nem kapcsolt be nélkülünk és 6 fok lett, Lén megpróbált mielőbb befűteni, de elrepedt egy cső, és... Lén összeomlott.
Ja az autó persze nem vitt haza a buszállomásról
és éjjel kihánytam a belem.... úgyh. bocs, ha vkinek átadtam, remélem nem.  Tádétól szereztem, pedig azt hittem ő tőlem múlthéten. Mivel tegnap semmit nem ittam szinte az ideodautazás rohanás miatt, reggel, mikor felkeltel lenyomni a telefont, majdnem összeestem. azóta iszom... nem alkoholt :)
szóval jó nap elé nézünk, elhalaszthatatlan elintéznivalóim vannak, amit lehet LÉnre kell bíznom? Megpróbálom roborálni magam... Remélem legalább fogyok... álljunk hozzá pozitívan a dologhoz... viszont ez a megfagyás nem épp kellemes egy dolog... nem akarok csúnya szót használni, pedig azok jobban kifejeznék, amit érzek.. erről mindig a duplaplussznemjó jut eszembe...
A gyerekeket ekviszi délután após valszeg, szóval szidjuk a panelt, de ott általában 26 fok van
A többi megbeszélés simán ment... amúgy
hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

szerda, február 01, 2012

nu

egy két dolog elintézve:)bár... még sokminden van...hátra is.

kedd, január 31, 2012

ááá meg kell írnom az üzleti tervet, meg az esettanulmányokat

az üzleti tervet el kéne küldeni most, a 4 esetet péntekre, és írni pestre az ügyekben.  és ennyi. A macska a bűnös itt dörgöli magát a képembe, h. ne tudjak írni a döggi

vasárnap, január 29, 2012

hétvége

hát mindenféle. végül a kórházigazgató felajánlotta Lénnek, h. csinálja meg a kard. szakvizsgát, de mostmár késő... mert kb 3,5 hónapig nem mondott semmit, csak sztem Lén közvetlen főnöke mondta neki, h. Lén el fog innen pályázni, ha nincs előrelépés az ügyben.
Hát ez van....
Öcsém meg már lelkes, keres nekünk lakhelyet. Aktívkodik. :)
Jó azért ha a családban legalább vki szeret intézkedni. Én pl úúúúúúúúúúúúúúútálok... ez az egyik visszatartó erőm :)
Meg blokkolom magam, nem szeretek telefonálni, főleg, ha vmi nem olyan kellemes ügyben kell, de egyébként se szoktam sokat... Meg emilt is ritkán írok... legtöbbször azt gondolom, hogy milyen jó lenne írni, aztán, mikor itt ülök, nincs hozzá semmi értelmes gondolatom, nincs nyugodt körülmény, és egyébként is kit érdekel mi van velem itt a világvégi remeteuccában :)
Persze volt egy osztálytársam az elsőgimiből, aki kicsit antiszocnak tűnt (abban az időben leginkább velem beszélt), és ő mondta, mikor egyetemre került, hogy hát hogy menne oda vkihez, és beszélne vele, vagy kérdezne vmit, hát mi köze hozzá :)
Szóval ja... azért persze koránsem vagyok ilyen beggugulódzott, csak épp, nem vagyok képes írni, de ez megváltozik, majd most megfogadom, hogy legalább amiket elterveztem, hogy megcsinálom, felhívom elintézem, annak egy 2/3-át véghezviszem :)
Jó is ezt megfogadni, mer sok ilyen lesz a ho praxis átvétele körül... És aztán majd mindenhova eljárok, legalább 2 hetente 1x :)  (nagy váltás a fél évente 1x-től)... Na szóval
Minden marasztalás ellenére költözni fogunk, ja és a Beteshdából is visszaírtak Lénnek, szóval... Én igazán bizakodó vagyok, főleg, mert szekszárd sosem volt a szívem csücske... annyira, h. itt akarjak megöregedni... Na megyek, Tádé...

szerda, január 25, 2012

újságban

a hirdetéseket olvastam... hullámpala helyett hullalámpa lett... ááá betűk stimmelnek :D

hétfő, január 23, 2012

egyre

konkrétabb az elképzelés a költözésről... Lénnel mindketten kicsit feszültek vagyunk. Ő folyton mondja, h. de miért vennék fel őt, és úgyse veszik fel, de még mindig nem adta le az önéletrajzát, mert hibát talált benne, de ma feladja. Persze, mert ki nem fél a visszautasítástól? De miért pont őt ne vennék fel. EZ egy jó év lesz minden össze fog jönni!!
Csak a következő kérdés az ovival kapcsolatos???? Ez aggaszt, ja meg a lakás. Bár a doki aki eladja a praxist felajánlott megvételre, vagy kivenni egy panellakást.... majd meglátjuk hogy alakul. Azon is gondolkodtunk, h. amíg nem adjuk el ezt a házat, addig lakhatnánk anyáméknál... de...  ez nem biztos, h. feszültségmentes lenne. Szóval közel az idő... márciusi licence vizsga után valamit lépni kell.

szombat, január 21, 2012

izgalmas év elé nézünk

most megint más a terv. Lén végleg utál itt dolgozni, beadja az önéletrajzát több pesti kórházba is, így aztán én sem a Szdi praxisokat nézem, és pont újpesten van is egy egész jó, és most a praxisalapfinanszírozással meg is lehetne venni, csak ahhoz akkor április végéig fel kéne költözni, de akkor... na mind1...

szerda, január 18, 2012

március

aj
lesz vizsga meg 3 ügyelet
meg 8 órás munka kéne, de egyenlőre nemtomhányórás van.lesz
de a 3 ügyelet fizet annyit majdnem, mint, amennyit most keresk... bár mi lesz a járulékaimmal azt nem tudom... már ha nem lesz annyi munkám... kíváncsi leszek, de most bizakodó vagyok... végülis.

szombat, január 14, 2012

tádé

Tegnap hazafelé gyalog jöttünk, vagyis busszal, Tádé nem mehetett át anélkül az úton, hogy fogná a kezünk, emiatt teljesen kiborult, visított és a földrevetette magát. Mondtam Lénnek, miközben hagytuk ott a földönfekvő ordító gyereket, hogy ebben az a jó, hogy nem kell kül performanszokon törni a fejünket ahhoz, hogy megbotránkoztassuk az embereket :)

sötétebb

ilyenre kellett alakítanom.
mert a zöldvilágos nem tükrözte az alaphangulatom... inkább a halszálka.. tikkelek alig alszom... mit idegbetegkedem, hogy mit fogok dolgozni... és, hogy a licence vizsgáig, szinte nincs lehetőségem az ügyeket intézni, mert addig nem lehet menni az antszhez és nem lehet receptet csináltatni, amíg nincs munkáltatód, de addig nem lesz, amíg szerződést nem kötsz az antsszel
nos, de ez csak az egyik, a másik lén nem tudom mikor akar váltani, de valszeg elköltözünk, és akkor megint újra munkahelykeresési bizéria...

szerda, január 11, 2012

küldd vissza, de érkezzen meg tegnapelőtt

kb ezt mondta a kitöltendő irathalmokról az ügyintéző, amit ma küldött át ímélen, mert ha nem ér oda péntek délig akkor... ez meg az... ezt szerda délután kell ... HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHát!
Na szóval mindenügyintéző leszek a köv másfél hónapban, muszáj!!! pedig...úúúúútáááálllooommm

vasárnap, január 08, 2012

holnap munka

Mennek oviba agyerekek, már az agyamra mentek ma a nyűgjeikkel. már nincs 2 hónap a rezidensképzésből. Jó lenne, ha február utolsó hetében megszerveznék a licence vizsgát, az mindenkinek ideális lenne. Csak még alá kell iratnom egy két dolgot. De végre lehet valami feladatom, és ezt várom már eléggé! A jövőt illetően kissé aggodalmas  és bizakodó vagyok ... ez úgy van, hogy nem tudom mi lesz, ezért aggódom, de remélem, hogy jobb, ebben bízom. Egyre inkább komolyan kell vennem a dolgokat. Annyira felnőtt lettem,                                                             furcsa.
Holnap lemondom a tv-t a netet, meg a telefont, k. drága lett, de azért lesz net, mert Lén hoz mobilnetet. Mazsoláéknak meg úgysem használ. majd nézhetnek időnként dvd-t.
Gyorsan telik az idő, de megpróbálok mminden percben élni, érezni... aztán meg ...

szombat, január 07, 2012

mhhm

Hát most itthon, olyan álmos vagyok...

péntek, január 06, 2012

vvváááááááááááááááá

váááá sikítás, verekedés, rúgás, harapás, Tádé nem aludt délután

úgy keltem

hogy fáj a hátam az egész karom :S, és nem javul... NA mindegy
Most itthon, a gyerekek játszanak, Lén ügyel. Süti van... finom :) csokis
délutánra semmit nem tervezek. csak a 3 adag teregetett ruha valamiféle elpakolászása...

csütörtök, január 05, 2012

megjöttünk

vac vac hideg van a házban vaccc

vasárnap, január 01, 2012

új év

Kívánságlista:
1. Lén találjon egy jó munkát
2 én találjak egy jó munkát
3. és egyébként is minden alakuljon jól, nagy elvárásaim vannak az évvel kapcsolatban.
4. és még fogyjak kb 5 kilót (többet is írnék, de ez a reális.. nem ideális..)