szerda, szeptember 30, 2009

pfff

fáradt, képtelen
összeszedni a biokölesgolyót
még csak 7 óra lesz... fürdetés alvás...
legyen vége a napnak, vagy legalább aludjanak...
a védőnénisvárakozás nekem betett
egy órát vártunk mert ovódásgyerekvizsgálat plussz az egyik másik védőnő betegááá
és olyan fura ovis gyerekek voltak... leütöttem volna őket
az egyik kislánynak dobta mazsola a labdátllk de az meg aztán csak magának dobta fel, nem dobta volna vissza, pedig már 6 éves vót. Aztán mondtam, hogy hát labdázzatok Mazsolával, akkor odadobta, aztán mazsola vissza, de már a kislány elmnet vmit kivenni Tádé kezéből...
Ja és már a megérkezésekor odament a közös játékokhoz kivette (a majdnemegyéves) Tádé kezéből a műanyagvackot és mondta, hogy az övé :S
Na végre behívták, na akkor egy másik fura kisfiú, na hagyjuk, nem írom le, nem volt annyira gáz, de, azért eléggé, mindig utánozta Mazsolát s Tádét, csak jobban (mert ő ugye már nagy.) Mazsola felmászott a bordásfal tetejére, ő is ( mondjuk ezt nem tudta jobban), aztán, Mazsola összeszedett egy két székről párnát, akkor ő az összeset az összes székről, de legjobban mégis Tádé visítását tudta utánozni, amitől szétment a fejem, és...
szóval amikro kijött a védőnéni, hogy ki az aki türelmetlen már, akkor egy óra türelem után jelentkeztem... pedig lehet a gyerekek még birták vóna:P
aztán dm, aztán spár, aztán lén, aztán haza, aztán ko... ez most van, megyek fürdetek, meg megnézem a híradót, vagy a párbajt :)

szerda

Tegnapelőtt, nem jutottunk el sétálni, hanem szomszédoltunk... behívtak miután Lén kint beszélgetett a kapuban apukával fél órát, Berci meg beszökött felfedezni a terepet. Még meg is vacsoráztunk náluk :P
Tegnap jött J. hogy mgelátogasson mielőtt kimegy a messzi németbe:) És megnézni mazsola és Tádé hogy fejlődik.
pénteken megy
Mi meg holnap a fehérvárra... várom:) Lesz ott is minden, még lap topot is lehet vinni, meg netezni :)
A ház egyébként katasztrofálisnan néz ki épp:P kosz és összeviszsaság. Mindjárt elalszik mazsola és összeszedem magam. ja mert akart kiönteni tejet magának, amíg Tádé szopizott. Beleöntötte egy tányérba, és kanalazta, mikor kiértem. Csak az volt a baj, h. a zacskóban több volt, mint egy tányérnyi...ergo az egész konyha úszott a tejben... felmostam, de még egyszer az egész házat kéne... a porszívónk fejetlen lett, de mindegy is, mert alvás közben nem lehet porszívózni (ha én alszom főleg, de ha ők akkor se)... marad a partfis
megyek próbálok felébredni, aztán nosz a

kedd, szeptember 29, 2009

ja optimizmus:S

Még altairnak válaszoltam egy bejegyzésben, hogy biztos meggyógyul a baba meg az anyuka is... többször kitöröltem, hogy mit is írjak, remélhetőleg, vagy biztos, vagy, h. a baba valószínű, de az anyuka rosszul van... és végül azt írtam, hogy biztos meggyógyulnak...

De az anyuka nem gyógyult meg, hanem meghalt.

Ezen a bejegyzésen is gondolkodtam, h. megírjam e. Talán rossz érzést kelt másokban... de... muszáj szembenézni ezzel a dologgal, hogy meghalunk... és mások is, sőt. És mennyi szerencse kell az élethez, és hogy ... nem is tudom, csak gondolkodtam, és gondolkodtam, hogy mit hogy érdemes felfogni, elmondani, és arra jutottam, hogy a realitásokat kell leírni, se nem túlozni se nem lekicsinyelni a problémát....

Mint ld. újinfluenza... sokszor gondolom, hogy nem veszélyes... persze minden influenza magában hordozza ezt a tüdővérzéses kockázatot... de lehet, hogy mégis veszélyes... reálisan kell értékelni ezt is, nem rá fogni a gyszercéglobbira, de nem is egyfajta pestist kell látni benne... most egyre kevésbé tudok dönteni az oltásról... nem tudom...

apropó pestis...camus...akkor se hittek benne az emberek az elején... elgondolkodtató mindenesetre mindenesetre... túl hamar nem szabad nyilatkozni... túl későn sem...


na jó befejezem ezt a bejegyzást, és miután még élek, meg mazsoláék is, akkor éljek és vigyázzak rájuk, meg most adok nekik enni, mert ebédidő van :)

chaplin

végül arra következtetésre jutottam, h. aza za ember egy zseni
tegnap belefutottam kb délután 3 kor m1 en egy filmjébe, és nem tudtam felállni a tv elől... pedig nem szeretek tv-t nézni.
Van benne egy olyan érzékenység, ami előcsalogatja az emberből azt, amit megpróbál elfolytani... áá nem tudom hogy írjam, szóval igen.

hétfő, szeptember 28, 2009

nahétvégestb

Alszanak Mazsoláék
én meg neten vagyok
meg főzök...
a ház meg...
és egyébként is
elmentünk sétálni, Mazsola kétéves babakocsi nélküli motoros nagyfiú
nem egyszerű volt azért rávenni, hogy ne arra, amerre akar, hanem amerre én akarom
de azért sikerült

7végén meg kirándultunk, és akkor is egyedül jött
az erdőben
szőlőben,
és kincsekett szerzett
sok sokoat
és itt volt anyu is
és ennyi asszem, mert nem volt különös
beszélgettünk... de azért nem értettünk mindig egyet... de mindegy is

szombat, szeptember 26, 2009

pfff


Akartam, hogy rend legyen, meg ebéd stb... esélytelen mindennnel végeznem. Mazsolát kénytelen voltam berakni a kiságyába... már katasztrofa volt amit művelt...

péntek, szeptember 25, 2009

este van

Ma nagyon fájt a fejem, á, lehetetetlen is ennyire fájjon... két saridont is kellett bevennem :S
vitatkoztam valami fórumon, h. a lombik nem erkölcstelen, mert egy keresztény nő azt mondta, hogy az. és könyvet is írt róla... na mind1.
tv-t nézek amúgy, lén meg fociz. gyerekek ágyban :) ügyes vagyok... ja plussz 5 üveg lekvár... de ez folyósabb...ááá, nem mertem hagyni, ez a para, hogy leég, kééész :S
mind1 a többit kiöntöttem, mer cefreszagú volt.
pihenni megyek

csütörtök, szeptember 24, 2009

a torta


túrótorta belülről amúgy :) még 2 db gyertya hiányzik róla

szülinap

Ma Mazsola szülinapja van. Ennek keretében apóssal beszéltem fél órát telefonon reggel:) Aztán mentünk hordozónapra, ahol volt játszóház.
Annyira nem volt jó, mert nem tudtam figyelni Mazsolára & Tádéra, plussz előadásra, így beszólt a játszóházas nő, hogy figyeljek már a gyerekemre (Mazsolára) , mert mindig kiszökik, és nekik kell visszahozni :S Pedig azt írták azé vannak, hogy amíg az előadás tart vigyáznak a kicsikre :P
Aztán meg akartam kérni az előadó nőt, hogy a nandus könyvben mutassa meg az egyik kötözéstípust, erre ott problémázott, hogy majd délután lesz tanfolyam, és kell egy egész tanfolyam rá... na, mondtam, h. gyorsan tanulok, és eddig csak netről kötöttem, mondta jó, de... aztán erre a másik nő kitalálta legyen most is tanfolyam, mert mondtam, h. délután alvás van :P
Na mondta a csaj, h. akkor 5 perc pihenője legyen ez volt 11.30kor, de 12 ig semmi nem történt, csak összeírta a jelentkezőket, és beszedte a tanfolyam árát... a többiektől, mert én akkor elmentem, mer 12:15 kor ment a busz fel, mert már Mazsolát nem lehetett volna felrángatni, csak mint eccer, h. az egyik gyerek a hátamon, a másik meg a nyakamban... és ezt kihagytam :P Szóval marad a net... és még csodálkoznak, ha netfüggő lesz a z ember :)
Most sütöm a szülinapos túrótortájját, remélem jó lesz...
Ja és fél kád szilva még mindig van, de befőttes üveg egy szál sem :S,
éjjel meg nem aludtam, mert szilvát főztem, mindig meg kellett néznem :P Ááá
Ja 6 adagból egy odaégett, azér nem olyan rossz a statisztikám :)

szerda, szeptember 23, 2009

mai nap


lekvár alakul... még mindig nem égett le... még 1,5 órát kell kibírnia :)

Ja ma izék voltunk a fórumon, mert beszólunk, aztán mindenkinek csináltam virt pólót, meg rajzoltunk azt a képet beteszem :)

Meg ma sokmindent csináltam, de már tádé fent van, csak még egy két dolog van hátra hétre :P tárárárá
ja a szöveg is közös, én csak a harapós anyukát találtam ki tegnap, mert olyan voltam azzal aki beszólt, és egyébként is néha :P

jajj

állandó para, hogy odaég... hogy bírták ezt nagyanyáink...ők is voltak vajon kezdők ????

mosom az üvegeket, de nincs elég sok :( meg fedél nélküliek:S

Na majd látom, beszerezünk fedőt, max holnap

holnap babahordizó 7 ééés nem mellesleg Mazsola szülinapja. le kéne menni, de semmmmi kedvem oda menni... na majd és akkor :P

szilva

hull a szilva a fáról... minden szem meg van puszilva... ha agyomrunk korogna gyümölcs lesz az uzsonnna a körte vödörbee az almaa kazalba cseresznye rekeszbe a szilva aszalva
Van vagy 30 kiló... tegnap hagyományozta ránk szomszédnéni.... már kb 12 kiló lekvárfőzök, nincs is annyi üvegem :P Mazsola segített magozni:) de még egy kádnyi van ááá
Nem baj legalább elfoglalom magam, úgysem találkozom egy ismerősömmel, mert sosem ér rá, na mind1. Gondoltam, h. lemondja...

kedd, szeptember 22, 2009

hm

mingyán kész az ebéd :)
Ma két nő nagyon felhúzott, hogy ezeknek a bürokrata pcsáknak nincs semmi dóguk csak állni az ajtóban és beszólni a gyerekre. Na mind1, lehúzhatttyák magukat a klotyón:P
ruhhalom rendezése még és újra mindig projet... én vagyok sajnos a projektmenedzserTádé nem alszik :( pedig kéne neki.... csak épp mazsola felébresztette, mikor elaludt a babakocsiban, hazaértünk, hagytam Tádét bent, erre mit látok Mazsola ráült a fejére :S ÁÁÁ nem mintha zokon vette volna ezt Tádé, csak épp feléberedt és nem alszik többet

hétfő, szeptember 21, 2009

egyefene


igazuk vót mégis ott kellett tartani a megbeszélést, mer a gyerek anyja nemvót otthun... így érthetőbb :)

Nu egy képet még kéne tenni, h. szebb legyen a blug

monnyuk tádé alszik
a szín, csak hogy ...a kontraszt meg minden

nyamvadt

vagyok
elfáradtam a gyerekektől, és pedig még híre sincs lénnek, pedig már ilyenkor itt szokott lenni, de most filmklubbmegbeszélést folytat a barátaival. Az egyik gyerek lakásán, aki aztmondta azér náluk, mer otthon kell lennie a gyerek miatt... na akkor énmitszójjjak, he ? :P
Ráadásul, na mind1 majd kiderül meddig lesz, de csak most találkoztak. Én meg azt hittem előtte hazajön... bár lehet le kéne menni a városba sétálni, de annyira nem tudom elképzelni, hogy valami normális ruhát adok rájuk, meg pelenkázás, és elindulunk, ez minimum 20 perc plusz húsz mire leérünk, és oda is minek, szóval esetleg holnap :P
Ma viszont vettem egy szép cipőt magamnak, le vót értékelve:)
Megyek pelenkázni :S
meg beleléptem valamibe , ami megcsípett és most fáj a lábam... lehet azér a szomszédnénihez átmegyünk.

7vége


Jó hosszú volt. Pedig nem aludtunk végül apósnál, mint ahogy az az eredeti terv lett volna.

Anyós főzött volt sok vendég , így nem unatkoztam. Bár semmi különös nem volt. M. sógival is beszélgettem. Após nagyon ki volt a lénnagyija miatt, hogy már haldoklik szegény :( De most nincs mit tenni, ha az életben mindenki meghal és ez elkerülhetetlennek tűnik, mert az is, és mi értelme, és de hát a z ember saját anyja nem is lehet hogy ott fekszik olyan gyöngén, mikor mindig olyan erős volt, és okos és egyéb, és az hogy lehet pedig... szóval gondolom ilyenn lehetett neki, vagy ilyesmi, és bevett sok nyugtatót, és nem akart velünk találkozni így. Pedig lehet a pozíitív energia ami a gyerekekből jön egy kicsit erősebbé tette volna, de hát mit is lehet tenni....

Egyébként itthon éldegéltünk csak másnap Mazsolátlanul... Tádé itt mókázott, aztán este ruzamagdikoncertre mentünk, de csak egy ideig, pedig tádé még bulizott vóna. Nagy bulis kiscsaj e. n

na befejezem z írást ,a még van dolog, bár már nincs kedvem is .

Tádé épp szaglik megyek pelenkázni

csütörtök, szeptember 17, 2009

ja és

Itt vagyok megint. Alszanak. Próbáltam vm i rendet rakni de nincs kedvem... viszont vmire rájöttem, h. sehogy sem lehet az őszbarackfoltot eltávolítani Tádé csinos ruháiból... kivéve, ha még nedves, és rögtön vízbe kerül. Azt nem tudom itthonra mi a frnck adok rácsinos ruhát, mikor tudom, hogy az első adandó alkalommal kiszöknek valami rohadtgyümölcsöt rágcsálni:P Ráadásul senki be se néz, h. lássa milyen csinos ruhája van ...
Biztos titokban reménykedek, h. jön vmi látogató :)

haladok...:P

Egy ablak és egy tüköt kész
beáztattam a foltos ruhákat és törlőrongyokat kloroxba.
mindjárt mosok:)
Berciék amortizálják a lakást :P
Én meg. mingyán főzök neki ebédet aztán leteszem őköt aludni :)

:)

Meg kéne néznem milyen idő lesz, menjünk e valahova.

Nagymamás judífisher cdt hallgatnak két napja mazsoláék, Mazsola már az egészet tudja kívülről szinte... nem tudom hogy van ilyen agya egy 2 évesnek :P egy hét mulva lesz a szülinapja... persze mindenfélét vettem már neki... nem kéne pedig már. csak ilyen izé vagyok...pézszóró...

Pedig már megszűntették a gázártámogatást, meg mindent, majdnem 70 e a rezsi... Ha az egész házat fűtenénk, mi lenne ...

Szeretem ezeket a kis manóimat..

Tegnap meg megsértődött megint Lén, hogy sose hagyom vezetni, és 7 végén egyedül megy pécsre busszal, mondtam, h. akkor mi meg nem megyünk... persze ilyenkor mondja, hogy akkor ne is, végülis az ő rokonai... persze nem lehet nem menni, ilyen hüleség miatt asszem :P De azért beszéltünk, csak Berci bedilizik(sír, és csapkod), ha feszültség van... és csak akkor nyugodott meg, mikor az apja előjött a konyhábó végre. Ja tegnap beszereztem egy farmert magamnak, meg akartunk vipőt is, meg mittomén, de azt végül nem, mert semmi se jó nekem... túl válogatós vagyok. Ja a városban úgy néznek rám , ha nem tetszik az az egy modell, amit elő tudnak kotorni 41-es lábra, hogy inkább a parkcenterben vásárolok :P

kedd, szeptember 15, 2009

lalalllalla


lassan megyek aludni, de itt ülök a gép előt t t t

ahhhelyett hogy , de mindegy is, egy izébizé vagyok.:))))

rongy

Elmentünk sétálni, vettem a dmben egy csodaablaktörlőrongyot :P remélem reggelre kitisztítja az ablakokat :)
Már lestrapálódtam ugribugrik miatt. Nem birom ezeket a napokat , mikor nem jön haza Lén.... j iuefzti9qzt87cz38uxf arhc3489z59p 2tziutgezhedhixudr239öz5fc9f9tzejkgjhafvb cjyhDio

hm


Tegnap izé voltam , nem tudta m i mi a bajom mán, miért van elegem magamból meg minden... de ma megjött... így érthető :P Meg ez rohatsok pattanás is... valszeg kamaszodom azabaj.
Ma meg sportoltam egy órát... gerebléztem sepertem... ellenszélben, mert Mazsola állandóan ott rendezgetett körülöttem. Annyi gesztenyfalevél van erre. és gesztenye is akad , azokat szedtük, meg diót is akartunk :)
Ma ügyel lén sajnos egyedül leszek itthon. Délutánra kell program még.
Tádé folyamat megy Mazsola után, aki attól félek a virágaimat gyepálja... nem az apja könyveit :P
A sapka meg pár dolog megvolt... ablakbucolás szóba sem jött :P Na megyek... délután nem tom mi lesz.
Ja anyós itthagyta a husit, amiről nem is tudtam, mert mondtam neki, hogy vigye el, és azthittem el is vitte, mert hát itt volt és még van meg minden, de szerintem a macska örülni fog ennek az új fejleménynek :P Nem azért mert rossz, anyós főztje, vagy valami, hanem mert soksok, és ennyit mi a romlási időn belül nem tudunk megenni

hétfő, szeptember 14, 2009

szóval feladatok:)

Kell venni cipőt bercinek, nekem is , meg sapkát nekik. Meg a héten tervezek ablakpucolást
ez titok ám, mert még a végén számonkérik, ha nem csinálom meg :P
Szóval most nyakunkba vesszük a várost, és beszerzünk lábbelit Bercinek... vmi sportosat
Borira rá kéne adni egy kisebb ruhát, mert ez a szoknyácska bokáig ér neki :P
Na indulok.

vasárnap, szeptember 13, 2009

több dolog

már több dolog foglalkoztat, amiről kéne írni... de állandóan itt vannak.
Felsorolom:

1. Pécs

2. Mese

3. feladatok

stb stb

képtelenség írni ide le, ááá. szóval pécs is két részre osztható, az egyik politika, már az EKF HVG-s cikk húzott fel. Miszerint egyetlenegy szállodaépül, amit aaz egyik fődoki épít, mert kapott egy kécccslagosat parába, meg sok pézt hozzá számlán... fura... de ez a fődoki begyűjtötte lén egyik rokonának vagyonát, ami egy nagy pécsbelvárosi lakásból, egy uránvárosilakásból, meg pá r külterületi nyaralóból állt... szóval tudhat valamit a ficok... a furcsa az, hogy neki lesz 2010 ben egyedül szállodája... meg az a fura, hogy a fia a projektugazgató volt (havi 900000HUFért), a lányát ismerem, az meg egy esküvőn arról számolt be épp hogymilyen jó kis autót kap az öccse szülinapjára stb...Hát mindenesetre elég érdekes pénzszerzési mód... meg az egész elvtársi dolog fura...ez a főkomcsiság és vagyonnövekedés összefüggése érdekes jelenség :P

A másik része pécsnek, szintén nehéz ügy,. lénnel kapcsolatos, és a TEF.el. Ez egy olyan előadás, ahol érdekes eseteket mutatnak be,.... Lén egyik betegét is, csak épp az a nő önállóan, akihez konzíliumba küldék... már volt erről szó, hogy egy HP. De ez egy nyílvános fórum, régebben mindig részt vettem rajta, így nem feltűnő, ha megjelenek, és felteszek egy két kérdést az esettel kapcsolatban :P Csak , h. érezze kicsit kényelmetlenül magát.

Mese: Szóval a mese, onnan jött, hogy lesz mesemondóverseny, és azon vacilálok menjek e, csak az agytréning és az érdekesség kedvéért, lesz több felnőtt kategória is, még szépkorú kategória is van... lehet megyek, mert be kéne mutatkoznom a városban mán :P

Megyek a feladatok témakör jövőhéten. Cipővásárlás és egyéb jóságok:)

péntek, szeptember 11, 2009

mai terv


rendrakás 2.

holnap jönnek anyósék, már tök jól haladtam tegnap, most folytatom. íaddig gép kikapcs.

Tádé számtalanszor kelt amúgy. Így nem vagyok olyan fitt, mint tegnap. De akkor is akarom, h. rend legyen...

Bár ketten ellenem dolgoznak.

Tegnap megjelent Ju cikke, aztán a kuru-cinfón ki is vesézték, hogy csak cigánypropagandaszövegazegész. Pirmitívek. ez elszomorított némiképp...

Megyek , mert nem lesz belőlem énekeshalott 8ahogy mondani szokták apámék vala)

ja és rakok mán képet a gyerekekről mán

csütörtök, szeptember 10, 2009

jó ez

a koncentrátum... nem is tudom mikor volt utoljára, hogy nem voltam fáradt :D

elpakoltam

vagy hat kiló ruhát, és könyvet és mindenfélét.
Boris elaludt.
Én meg szemezek egy oriental chai-jal :)
Berci kint homokoz, mert megsértődött rám, h. összevesztem vele, mert mindent kiborít... még engem is :P
Nemsokára kész az ebéd, ami kicsit zsíros lett sajnos:S
Majd sok rizzsel esszük, vagy valami.
Még gondolatom sincs nagyon, annyira nem tudok aludni jól. Kényelmetlen az a z za ágyunk. Na megyek

szerda, szeptember 09, 2009

itthon




hazaértünk


új gépem van:)


Tádé beteg lett, Nekem meg lekiismeretfurdalásom van amiatt, hogy örültem, h. átaludta az éjszakát :( A lázmérőnk nem működik, pedig eddig működött :S És egyébkéntis...


De ma eljutottam odáig, hogy gondoztam kicsit a növényeimet. Délután lemegyünk lázmérőért, meg ennivalóért, mert semmi sincs itthon


ebédre egy kis császármorzsát csináltam a gyerekeknek

péntek, szeptember 04, 2009

ideges

aj aggódom A lén miatt
elviharzott nyóc körül, és most tíz van, mert telefonáltak császár miatt. Ami nm gond, amikor, csak valami hülye ok miatt császár, de ilyenkor, amikor 32 hetes, rohanni kell, meg minden, ilyenkor aggódom. Mert, ha valami van a gyerekkel, akkor meg Lén tiszta dili lesz, és sajnálom, és
de remélem nem lesz baja, csak átteszik a korára, vagy jönnek érte pécsről és azt várja....
drukk drukk
most ezzel nyugtatom magam. Ha sokáig nem jöm azért lehet írok egy smst.

megyünk a jáccóra

Mazsola és Tádé nagyon megértik egymást... főleg a sminkcuccokkal kapcsolatban... már egy szemhéjpúderem sincs, mert szétkenték magukon. meg a folyosón. Valami okosat akartam írni, az előbb az eszemben volt, de azóta kellett pelenkázni etetni, itatni, akármi, szóval kimet a fejemből. Pedig jól bölcselkedtem volna, a gondolataimat sorban meg minden.

Ja eszembejutott. Hogy tegnap szorongtam este a munkábaállásom ürügyén egy sort, és ma reggel felhívtak, h. mikor megyek vissza. és ez az egész munkábaállás dologgal olyan ambivalens vagyok... ebben a pillanatban épp szeretnék menni, de a másikban nem.Szóval Kérdezték mikor mennék vissza, mondtam Januártól, bár azt gondoltam januártól, és akkor kezdeném kivenni az egy hós szabit is, de ők úgy értették, h. előbb adnák ki és aztán kezdenék el dolgozni. És ennek tulképp örültem, mert Tádé nem szeret Mazsola nélkül itthon kuksolni, és így hamarabb lenne mindkét gyerekem beszoktatva. Szóval kezd iskolakezdésfílingem lenni, de még 3-4 hónap, mire megyek. Az októberiek közül egy anyuka van, akinek bölcsis a gyereke, de ő kint él angliában. Kicsit mindenki irígykedett rá talán sztem, de azért mindenki otthon is akar lenni a gyerekével... szóval az egész nehéz ügy, de várom azért :)

péntek


Végre:)

Holnap megyünk anyuékhoz.

Néha begolyózok itt a remeteuccában. Egyedül lénnel beszélek, meg mazsola mondja folyton. Na jó voltam babaklubban is a 7en. Mind1 hüle vagyok...ááá...ááá...

Még mindig szeretnék úgy kelni fel, h. rend van hirtelen :)

Na megyek még majjd lehet írok...

csütörtök, szeptember 03, 2009

főzés

Az egyik barátnőm mostanában igen sokat tartózkodik hollandiában. Mert a ficok akivel van (szép kifejezés, mi?), na szóval holland, és mesélte, hogy olyan rendes ízesítetlen húsokat nem is lehet kapni... minden kicsit félkész, de tök finom. És , hogy tud főzni. Meg olyan oldalast ettek, amiről csak le kellett venni a csomagolást és be a mikróba, és olyan igazi finom lett.
Amivel nincs is baj,talán. De azért hiányizna, hogy nem tudom megmondani az ételek ízéről, melyiket főzte anyós, melyiket após, melyiket apu, és melyiket anyu... meg nagymamám, és lén nagymamájának is külön ízvilága van... már amit csinál annak :D Meg persze nem lenne benne nekem sem a kihívás, hogy mennyi hagyma legyen benne, meg ez az fűszer, amit kitalálok... Mennyivel egyszerűbb lenne, de mégis szegényebb, mert azért az emberek lelke kicsit benne van abban, amit főznek. Nem akarom túlmisztifikálni a dolgot, úgyhogy nem fűzöm tovább e gondolatfüzért :) Mindenesetre szeretem, h. mindig van új kihívás...

szerda, szeptember 02, 2009

iskola

Ja és dula megint mondott egy érdekeset. Hogy van egy könyve, ami egy olyan iskoláról szól, ahol 5 éves kortól vannak a diákok, és minden diáknak ugyanannyi joga van, mint tanárnak, és nem kötelező bemenni az órákra, hanem a tanároknak olyan órát kell tartani, hogy a gyerek be akarjon menni.
Nekem erről a birkaiskola című híres weöres vers jutott eszembe...
Lehet, hogy van, akinek ez jó, de kevéssé lennék bizakodó e tekintetben. Szerintem azért kell valamiféle kontroll a gyerekeknek. Főleg, hogyha összevetjük azzal, amit aronson (szociálpszichológusprof) ír, hogy épp azokban az iskolákban, ahol nem foglalkoznak a gyermekek egymás közti kapcsolataival történnek a gyilkosságok, amiket általában az előz meg, hogy a gyereket, aki ezt elköveti kiközösítik, bántalmazzák...
Nyílván nem olvastam még a könyvet... meg nem is tudom, hogy fogom e , majd meglátom... De szkeptikus vagyok...

fura

ez a gyerek dolog. Már rájöttem, hogy mekkora üzlet ez sokszor. ami már a szülésnél kezdődik. De utána mindenféle funkcióval ellátott babakocsi, kókuszmatrac, szoptatópárna, cumisüveg stb... az ember hajlamos először hinni benne, hogy ezek fontosak... De nem. Akármilyen kiábrándító, egy zacskónyi csipesszel ugyanolyan jól eljátszik egy baba, mint a 3000 ftos csiogó rágókával. És a 20 e forintos babakocsiban jól elalszik... mintha csak 150 e forintos lenne stb. Szóval olyasmire költünk sokat ami nem is annyira fontos. Most beköszöntött az ősz, a kismamabarátaim a cipőspolcokon kutakodnak, jobbnál jobb cipőket nézve a 10 hós csemetéiknek. Én is próbáltam még most is a legjobb cipőt beszerezni mazsolának, tádé ugye csak most kezdett járni. De rá kell jönnöm, hogy az egyetlen fontos, hogy kényelmes legyen, nem kell bele betét, meg bokát sem kell tartsa... Ne nyomja a gyerek lábát, ne lifegjen ennyi. 10 ezer forintos fieszeta vagyis szieszta cipőt így nem veszek :) Borinak meg főleg nem, mert még nem akarja hordani, mert nem tud benne kapaszkodni a lábával. Ő egyedül a papírtalpú szandit viseli el magán, de azt is leveszi, ha módjában áll :)
Persze mostanában is mindent összevásárolok nekik, pedig felesleges, de úgy szeretem az ilyen játékokat.. tuti mások is ezért vesznek minden félét :)

hmm

Visszaértünk a babaklubbról
legalább Berci jól érezte magát
én meg nyomi vagyok ma is.... na mind1

kedd, szeptember 01, 2009

normális e

Hagggyámá békén vagyok.
ezt szokta mondani Beerci is
Mazsolának fogom keresztelni, Booo meg lesz a Tádé:)
Szóval ezek a koszos malacok, olyan rendetlenséget csináltak a lakásban, hogy csak. Tádé még mondja, hogy Deüdedauda, mazsola azonban már alszik...
vasalnom kéne, pakolásznom, lassan nekiveselkedek. De nincs kdvem, brühü brühü

hm

lenyírtam a füvet. Most azon gondolkodom, h. a szomszédnénitől szerzett szilvával milyen sütit csináljak. Amiből vihetnénk a babaklubba, meg a szomszédricsihez
Ja mert megismerkedtünk, de nem nagyon :) Berci azóta emlegeti, aztán, ha mégis meg szeretnénk látogatni, jó lenne egy kis sütivel menni:)
Unom a fejem, így délután lemegyünk a váosba be. na mind1
berciélk mindent összetörnek ma....