kedd, május 26, 2009

iwiw

durva, h. az iwiwen 2 halott is van az ismerőseim között???

valaki volt mát hasonló helyzetben? :)

holnap

Indulunk
kéne pakolni pakolászni stb. dilis vagyok. vettünk borinak is autósülést tegnap.
berci itt dobol az ágyráccsal, pedig, ha nem zajongna, már elaludt volna boris.
szóval megyünk. és nem leszek másfél hétig:) de tutkó jó lesz... bár a rokonlátogatás aggaszt, meg, h. hogy jön haza Lén. mer ő megy erdélybe a barátaival. én meg legalább rokonlátok.
vicces ígyírni. tegnap, meg ma felbosszantottam magam, h. nincs net, de megcsinálták... pedig kezdtem ideges lenni... elvonási tünetek:)
néha sokat gondolkodok, hogy mit írjak, és már a gondolkodás szempontjából is jó egy blog, ha még csak le sem írom, de jó gondolkodni, h. mit írnék.
na leteszem borist a kezemből...elaludt.

Szerencsére Lén egyáltalán nem akar Pestre menni. Ha akarna mennék vele, de én sem akarok egyáltalán menni sehova innen.
Apu kovácsolt egy nagyon szép zászlótartót a házra fel is tette 7végén, mutatta reggel Lén a szomszédboltosnak, de az azt mondta, h. nem szokás az utcában zászlót kitenni :), De Lént ez nem hatotta meg. A másik szomszédnéni, meg örült, h. lesz kint zászló, ő is tenne ki. Nekem tulképp mind1. Én nem így élem meg a magyarságom, vagy mit.
Berci elbújdosott most, h. nem lehet hangoskodni. lassan befejezem az írást, mielőtt kikapcsol a gép mehint.
szóval nem írtam sok értelmeseet ma, de előtte sok értelmesen gondolkotam, amit nem írtam le :S. Főleg ezeken a dúlákon, szoptatáson... meg a súlycsökkentésem rögös útjain. :D

hétfő, május 25, 2009

szöveg nehezen érthető:)

Ha valaki civilizált és van egy kevés intelligenciája
És tudja, hogy mi fán terem a tolerancia
Az a legritkább esetben se mondja, hogy lefejellek, köcsög! Lefejellek, köcsög!
Lefejellek, köcsög!

Ha valaki emberszabású, és ha valaha olvasott már egy könyvet Vagy tudja, hogy ki az az Albert Schweitzer
Az a legritkább esetben se mondja, hogy lefejellek, köcsög! Lefejellek, köcsög!
Lefejellek, köcsög!

Ha valaki nem elmegyenge és tudja, hogy hol van a La Manche csatorna
És nincs neki személyiségtorzulása
Az a legritkább esetben se mondja, hogy lefejellek, köcsög! Lefejellek, köcsög!
Lefejellek, köcsög!

Ha valakiben elég cizellált a vitakészség
És az érvek ütköztetésén alapul a jól artikulált véleménye
Az a legritkább esetben se mondja, hogy lefejellek, köcsög! Lefejellek, köcsög!
Lefejellek, köcsög!

Lefejellek, köcsög!

tegnap ez volt a tvben

vasárnap, május 24, 2009

7vége


Eltelt gyorsan. Itt voltak anyuék is. Anyu mondta, h. keresnek pesten orvost a bethesdába... És hogy Lén mehetne oda. De ahhoz elköltözni itthagyni ezt a szép helyet. :( Másrészről persze Lénnek sztem jobb lenne, ha nem ő lenne a legolvasottabb... Meg beszólnak, és nem húzzák felfele... de itt meg emnnyivel jobb a gyerekeknek...jajj

mindig kihal a gép, ha írok... most is ez történt, a gondolatmenet folytatása ezért elmarad most. Meg mert úgysem hiszem, h. elmennénk innen, minden érv ellenére, képtelenek lennénk pesten élni... szerintem.

Talán pár év múlva.

vagy nem

Anyuék jól elszórakoztatták a gyerekeket, nem kellett teljes aggyal koncentrálni rájuk, ez pihentető :)

De azért mindig tudom mit miért csinálok másképp. Én nem szoktam veszekedni Bercivel, max rászólok. Csak kevés dolog miatt vagyok mérges: ha belenyúl a kakiba, ha bántja Borit, ha ki akar menni az úttestre, vagy más megítélésem szerint veszélyes dolgot csinál. Nem vagyok képes elág mérges lenni, ha az ennivalót szétkeni a padlón, beledobja az egész wcpapírgurigát letekerve a wckagylóba, és megszóra fülpiszkálóval, sem azért, ha kiborítja a játéakit...na


Jaj. Sógi meg szakított 3 hete újnővel... lehet Juli visszatér, legalábbis pénteken volt nálunk és előtte beszélt sógival.. aki egyébként összetörte magát fáramászás közben, leszakadt alatta az ág. Meg nem sikerült vmi szigorlata, nyelvvizsgája, szóval nincs jó passzban.


Majd még írok, lehet ma is csak fáradt vok :::::::

csütörtök, május 21, 2009

szltsht

Kis városunkban programok várják a kismamákat, hogy tudatosan készüljenek és szüljenek. Előadások sorozatában megismerhetik az ősi szülésmisztériumát, és az újkor rideg valóságát is. Aki végigköveti a fonalat, rájön, hogy 500 évvel ezelőtt mikor mindenki természetesen és otthon szült, sokkal misztikusabb életformát folytatott mint a mai mosrn nők.
A mai modern nők, nem szeretik a menstruációt, pedig az a megújulás elképe (amiben van némi igazság), a mai nőkkel elhitetik, hogy betegek lehetnek. A mai nőknek melltartót kell, pfujj, hordaniuk. A mai nőket megvizsgálják terhességük alatt, ééés szülés közben. Szóval minden olyan...
Azt hiszem, sajnos nem vagyok elég ezo teri ehhez. Nem tudok a mensis vérrel festeni, és nem hiszem a homeobogyókban és a Bch cseppekben sem, és szeretem, ha megvizsgálják jól van e a gyerekem a hasamban. És nem tudok meglepődni azon hogy van csiklóm.
Sokmindennel egyetértek amúgy a babahordozással és a szoptatással kapcsolatban.
Fura ez. fura ez fura ez.
részigazságok hadával találkozik az ember, és nem állok le vitatkozni, hogy ez nem teljesen így van... mert aki laikus, hall vmi biológiai dologról, és továbbfűzi a szálakat. aztán csak belegabalyodás lesz a vége, mert az alapok hiányoznak :S

szerda, május 20, 2009

csecsemőtáplálás


Már a babablogba le sem merem írni, miket eszik Boris :) Ma túró rudit ( csoki nélkül), tegnap tejberizst. Egyébként meg levesből kifőtt karfiolt. Előtte krumplifőzeléket. De mindig csak egy pár kanállal eszik. Megkóstol mindent :)Lehet nem teljesen hypoallergén, de ez engem nem érdekel. Tojást magában nem kap, meg epret, diót, ami nagyon allergén, de amúgy ehet mindent :) De nem írom oda a babablogba, mert ott ám tiszta bűn, ha vmi cukros, vagy sós, hanem csak ízetlen lehet :S. Pedig Bori az édeset szereti... még a sósat, meg at ízetlent nem annyira. De persze, ha anyós merészelne ilyesmit adni neki, veszekednék vele :p. De sztem ez természetes, mégis én vagyok az anyja, inkább én rontsa m el. Amúgy meg leginkább anyatejet eszik még mindig.

miegymás


No, nem lesz újabb baba, leteszteltem... főleg, h. ne vegyek feleslegesen iud-t . Majd csak 4-5 év múlva lesz következő babóka.

Tegnap beszélgettünk sokat lénnel, őisismerte a fiút. Fura, hogy minden nap bejárt gyakorlatokra, ott lakott egy koliban több emberrel egy szobában (orvosisokkal), és senki nem vette észre az előjeleket...

Bori énekelget az ágyában. Berci alszik. Én meg csak nézek ki a fejemből.

Néha blogokat olvasok. Főleg borietetés közben, akkor a legjobb időtöltés, mert úgyismitcsinálnék közben... régebben a merloseplacet néztem, de egy ideje nem tudok tvt nézni, képtelenség. Na mind1.

kedd, május 19, 2009

Ba


Lassan lemegyünk a városba. Reggel tök rosszul voltam, lehet csak nem ittam eleget, de persze felmerült bennem h. terhes lehetek. Pedig most akartam feltetetni iud-t. Aztán ez okból két hete voltam uh-on, akkor még nem volt semmi. De nem tudom vegyek egy tesztet... Meg még nem is jött meg azóta, mióta szültem. Mondjuk ez norm. napi 648x szoptatás mellett... csak tudnám mit izélek.

Persze beültetődött a fejembe...

hm


Annyira megdöbbentett a hír. Az egyik confabos öngyilkos lett. De nem egyszerűen. Hanemkipreparálta az a. femoralisat, és átvágta. Pedig nemrég az iwiwüzifalonírtnekem :S

hétfő, május 18, 2009

copy

Az első 6 hónap - az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad. - a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor. - úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás. - napi 4-5 óra alvással is lehet élni. - ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni. - egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami. - a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre. - elindulni otthonról egy 2 órás procedúra. - ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl befogod. - kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt. - minden baba zokninak szűk a szára és bevág. - a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi. - aki a fürdető krémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon. - az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass. Szülés után a 2 irgalmatlan méretű cicid miatt továbbra is csak ábránd marad... - már nem szereted a vendégeket. - sírsz, ha az alvó gyereked nézed. - sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled. - sárkány leszel, mindenért baszogatod a férjed. - egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre. - ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed. - a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja. - akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család. - a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket. - kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben. - kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már). - anyósod még annyit sem. - fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától. - a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen. - amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze. - a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig. - van 70 dekás teli pelenka!! - a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos. - a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs. - egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy. - a melltartóidat sárkányeregetésre is használhatod. - zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd. - a hátközépig fosás mindig akkor jön el, amikor sorra kerülsz a dokinál és le kell vetkőztetned a vizsgálathoz. - a babagondozással kapcsolatban nincs egyetlen téma sem, amiről ne adna teljesen eltérő tanácsokat a védőnő, az orvos és az anyád.
6-12 hónap között - ha a gyerek elalszik végre, akkor a kurva postás csenget. De 2x!! -a törlőkendő pont akkor fogy ki, amikor a babád nyakig kakis,és a vízszolgáltatás előreláthatólag!!! 14 óráig szünetel. - bármit próbálsz hozzátáplálás címszóval, az öklendezve jön ki belőle. - a főzelék SEMMIVEL nem jön ki a ruhából és textilpelenkából. - 3 kanál lenyelt kaja után képes fél üvegnyit visszahányni, és még 3x lebukni magát napközben. - napi 4x átöltöztetni nem is sok. - az egész szobát betakaró játszószőnyeg is kicsi. - a hányás mindig a kimenőbe felöltöztetés és az autós hordozóba betevés UTÁN következik! - 1 óra cipelés után egy 6 kilós baba is 20 kilósnak tűnik. - a legjobb játék a pillepalack. Minden más pénzkidobás. - az is befér egy baba szájába, amiről azt hiszed, egy reklámszatyorba sem férne be. - mindenen a bevarró címke a legérdekesebb. - minden fájdalom és baj emelés hatására múlik. - ha eddig nem volt kutyád, most van. 2 méternél nem távolodik el jobban és még a WC-re is követ négykézláb. - amíg a gyerek iszik a cumisüvegből, már lila fejjel és lélegzet visszatartva nézve őt rá kell döbbenned, hogy ő tovább bírja 1 levegővel, mint te. - térd magasságig minden kéznyomatos és nyálas a lakásban. - 1 fog arra elég, hogy piercinget lukasszon a mellbimbódba, és átharapja a nyaki ütőered. - ha valamit 1 órán át pepecselsz, főzöl, minden edény koszos, turmixgép úszik, na akkor nem fogja megenni. - a baba nem nyeli le a szájában lévő falatot, mielőtt veled szemben ülve eltüsszenti magát. - a baba nem ismeri a türelem szót! (sem) - amikor leülsz mellé a földre, ő ügyesen feláll beléd kapaszkodva, de tuti a mellbimbód a fogódzó. - a körömvágást altatásban kéne végezni!! Olyan, mint futó vadra lőni.. - a tépőzáras cipő 3 mp-ig van a lábán. - miközben eteted, mindenki rajtad röhög, aki lát, mert te is nyitod és csukod a szádat, néha le is nyalod körbe a nem létező maszatot. - a baba leszarja, hogy hétvége van, akkor sem alszik tovább. - fel sem tűnik, ha kicsit hányásos a pólód. - van, hogy 4 napig ki sem bontod a lófarokból a hajad. Kelsz és fekszel vele. - rájössz, hogy a mikróba tett babakajás üvegből 40mp után kirobban az egész főzelék és mindent beterít. - az etetőtálcára csöppent főzelék sorsa a tenyérrel szétcsapkodás. Ha nem vagy elég gyors a papírtörlővel. - elnyúlni egy nagy kád habos vízben, arcpakolással, gyertyákkal körbe véve, egy pohár itallal. na ez innentől csak ábránd marad. - ha 1 szál hajad kilóg a copfból, akkor azt megtalálja és szép lassan kitépi. - ha megvetted a méregdrága játszószőnyeget lelógó cuccokkal, az elektromos hintát, a bébikompot, a babataxit, a félsátor áll a nappaliban, a felfújt kismedence is teli játékkal a szoba közepén, a járóka felállítva, a babakocsi a folyosón, és éjjel minimum 1 labdán átesel a 7-ből. . . akkor rájössz, hogy kiszorítottak a kecódból. - ha eddig fújoltál egy nyálzó kutya láttán, akkor még nem tudod, milyen, ha megpuszil a csorgó nyálú gyereked. - bármilyen földre ejtett morzsa vagy kajamaradék a szájában köt ki. - többé nem kell mosni a papucsod talpát, van, aki tisztára nyalja. - nem csak a saját lábujját tudja és fogja a szájába venni. - a nagyszülőkhöz érkezve te már a kocsiban láthatatlanná válsz számukra. lehet égnek álló seggel aludni!!! - vendégségben is képes pólón és melltartón át bekapni a bimbódat. - nem csak anya haját jó szálanként húzgálni, ott van apa mellkas szőre is. - igenis meg lehet enni egy 3 fogásos vacsorát 4, 5 perc alatt. - csak addig néz a fényképezőbe, amíg nem nyúlsz az exponálás gombhoz. 32 képből 1 sikeres. - vetkőzni öröm, öltözni kín. - a köldökpiercing képes 5 centit nyúlni. . . - a " de én ezt így csináltam " mondat egy idő után kiváltja belőled a nagyigyilkos indulatokat - ha bevásárlás után cipekedsz az emeletre, karodon gyerek, töködön is csomag lóg, akkor leejti a cumiját. - a spejz úgy néz ki, mint egy bébiétel depó.
1 év után - még mindig túl jóképű a férjed, túl jó szaga van az új parfümjétől, és biztos mindenki csak őt akarja. Pár féltékenységi jelenet, és totál hülyét csinálsz magadból. És ez még nem a vég, csak 1 éve vagy otthon. Lesz ez még rosszabb is. - már nem zavar a kupi a lakásban, képes vagy nyugodtan ülni a szarkupac tetején, lábad alatt egy halom mosott és beszedett ruha, amit a gyerek elért az ágyon, és leszórt a földre. Oldalt egy pár üres flakon, amit kiszedett a kukából és odavitt neked a nappaliba. A konyhát beborítják a műanyag edények és fakanalak, amiket a szekrénybe beülve kihajigált. Esély nincs visszatenni, minek arra az 5 percre. - a gyereked már 12 hós, csodásan feléri az asztalt. Igaz, nem látja mit ér el, de érzi, hogy valami húzhatót talált. Így szabadulsz meg az anyóstól kapott törékeny, de "csodálatos" lakásdíszektől, vázáktól, tálaktól, kaspóktól. - eljött a fosztásidő. Minden, ami olyan anyagból van, ami kitartó munkával kikezdhető, és a szöszöket húzkodva kitéphető, az elkezd szétjönni. Ilyen pl. a padlószőnyeg, tapéta, a kutya bundája. (Ez utóbbi elég sokat nyüszít közben). -eljött a nagy zajok ideje is. A földhöz csapkodás hangja már lószar ahhoz képest, amit a fakanál kiad, ha a konvektoron húzkodja végig. Mindezt fülig érő szájjal. - az etetőszék kitűnően tolható a kövön, még a 20. kör után is érdekes elfoglaltság. Már akinek.... - nem hitted volna, hogy áhítattal fogod várni a napot, amikor először nézel meg egy teljes filmet. Az, hogy moziba is lehet menni, a vágyak netovábbja. - eseményszámba megy, ha a fodrászig eljutsz és levágatod a hajadat... - megtanulsz nyitott ajtóval szarni úgy, hogy közben valaki áll veled szemben és mereven néz téged. - az ujjbecsípés 10. alkalom után sem riasztja vissza a fiókhúzogatástól. - a kutyát megtaníthatod, hogy ne nyúljon a gyerek játékaihoz, de a gyerek a kutya jutalomfalatját fogja a legjobb ízűen rágcsálni. - az idő múlásával egyre nagyobbak a lakásban a káresemények. - mindenhonnan csak le- és kipakolni izgalmas. - a homokozó lapáttal igenis ki lehet ütni egy ember szemét. - a Hull a pelyhes szép dal, de 200-adik alkalommal már a Mikulás k. anyját. Még jó, hogy kivehető az elem a játékból. - rájössz, hogy finom a pötidanon - a melegítőnaci a leggyakrabban használt ruhadarabod. - úgy érzed, évek óta papucsban jársz. - ha alszik, nem tudsz csörömpölni a mosogatógéppel, ha fent van, akkor meg tőle nem tudsz belepakolni. - a lakás növényállományát tekintve úgy érzed, a gyereked sosem lesz természetbarát. - a nagyszülők gyakran ismételt mondata: "Én adnék neked, de az anyád nem engedi." - ha hosszú levelet írsz, a modem zsinórja lesz a legérdekesebb húzható játék. - nyaraláskor csak a hátad barnul le, ahogy derékszögben futkosol a parton a gyerek után. - a gyereket nem érdekli, hogy 9600 forintot adtál ki egy 18-as cipőért. - mire 1 éves lesz, jobb bicepszed van, mint aki évek óta gyúr rá. - a legjobb haverjaid dobot, trombitát, szintetizátort és gitárt vesznek neki az első szülinapjára. Esetleg géppuskát. Persze nekik még nincs gyerekük.......

strand


Tegnap strandon voltunk...55 kmre innen :)


Az eleje elég döcigős volt, már mikor odaérésünk után. Meg sok pézt köll vinni. A parkoló 500 HUF, a jegy kékórával 1300 plusz1000huf kaucióperfő (borinak nem kellett :p). SZóval miután bejutottunk, Lén rájött, h. kinthagyta az újságját, de amikor kiakart menni a parkolóba, mondták, h. csak 300 hufért tud kimenni... szóval ezzel kezdődött. Meg a kismedencébe nem lehet bemenni felnőttnek, de ember sincs , aki vigyázna a gyerekekre, hanem csak néha odagyübn egy tata, oszt mondja mondja :S


NA mind1, de nem tartott volna semmiből kiengedni azuram a parkolóba ingyé, hamár a parkírozás is pézbe kerül...


Azért az volt a jó, hogy Boris imádja a vizet, sőt ez nem is kifejezés, pancsol közben nevet, meg viháncol... ellenben Berci elég nehezen ment bele a számára is sekély vízbe is. Ami Bori derekáig ért. Szóval Berci nem egy strandfan egyelőre. Mélyebb vízbe, pedig egyáltalánnem megy. Borit bevittük ilyen kis vanaljaúszógumival a mélyebb vízbe is. Az is tetszett, meg a melegebb vízbe, ott meg csapkodta a vizet. Szerencsére nem volt tömeg előszezon lévén :)


Ja még egy adalék, mert Bercit anyósék hozták. Felhívtak fél10 kor, h indulnak, de délre még nem érkeztek meg , hááát, fura.

leállt a gép az előbb... még szerencs, h a blogspot ment:)

vasárnap, május 17, 2009

party

Tegnap a teaház teraszán volt zenés-táncos mulatság... ott voltunk Borival , meg Lénnel. Mellettünk egy csapat 16 éves volt, egyiknek a szülinapját ünnepelték. A szülinapos egy fsz alakú tortát kapott. Rengeteg alkoholt vittek, és energiaitallal itták. És jött több menő csávó. És arra gondoltam, hogy mennyire jó, hogy nem vagyok 16. Mert már mennyit lehet 16 évesen szenvedni, minden hülyeség miatt. Volt egy két pár, akik akkor jöhettek össze... és mindenki úgy öltözött fel, mintha operabálba menne :), kivéve egy két tornacipős-alteros lányt, akik batikolt, vagy egyéb alteros mintás pólóban voltak :), ők bejöttek még körtáncolni is :)
Mert én is bementem körtáncolni. Egy fiatal lány oktatta, ő is kb 17 lehetett. Az édesapja volt az egyik zenész valami fafúvóson játszott, nagyon jól. Persze sokszor összegabalyodott a két lábam a lépésekben, de amikor belejön az ember , kicsit ki tud szakadni a hétköznapi életből. Maradtam volna még, de Bori felébredt. Haza kellett menni. Persze Lén megkérdezte, hogy mindketten menjünk-e ( mert ő maradtz volna a barátaival), mondtam neki, hogy felőlem egyedül is hazaviheti Borit, maradok még akkor :p Nem igazságos, hogy mindig én menjek, mikor ő sokkal több helyre megy, szabadegyetem, előadások stb. Szóval együtt mentünk haza, mert az már nem tetszett volna neki, ha én maradok...
Ma meg még sütnöm kéne, lassan neki is állok. Meg megyünk strandra :) az jó lesz. Végre Bercit látok. Hiányzik a kis manó ...

péntek, május 15, 2009

Hazajöttünk

Végre elaludt Boris :) Sikerült ulival is találkozni, Ibivel is. Meg Berci nagymamázik :) Beszereztem hullahoppot is :) Persze ki kellett próbálnom, úgy, h. ledobtam a hátizsákot, amit aztán ott is hagytam a játékosztályon, aztán kerestem, mire eszembejutott, h. nincs meg :S, benne volt a fél vagyonom... Na jó, végül minden jó, ha a vége jó, megtaláltam a karikák alatt.
Nem írok többet, pedig annnyit gondolkodtam, mialatt vezettem, csak így leírni, nem tudom, valahogy akkor, amikor eszébe jut az embernek valami, akkor van egy fajta közeg, ami kiváltotta a gobdolatot, és, ha az érzet-közeg vagy mi nincs mögötte, nem is olyan értelmet kap, mint szeretném.

pécs


Írok mostmár. Megyünk ma Pécsre. Azért örültem, h. nem mszp-s polgármester van. Úgy figyeltük az ottani választásokkat, mintha lenne, vmi politikai következménye, azon kívül, hogy ott más lesz a polgármester :), de csak a lelkünknek tett jót.

Lén már bezsongatta Bercit, hogy megyünk a mamához. Na meglátjuk mi lesz. Először egy bnőmhöz megyünk, aztán lehet egy másik kismamához, de ez nem biztos, mert Ib nem meri felhívni, mert mindig megígérte, h. megy , de aztán sose :S. Meg julit is fel kéne hívni, hátha akar hazajönni, és úgyis itt lakik nemmessze, ehoznám :)

Lén már kezd érdeklődni, miket írok. De mondtam neki, h. felesleges elolvasnia, mert akkor miről beszélgetek vele :p Amúgy olyan nagy sok titkom nincs előtte, amennyi van, annyi meg minden embernek jár.

Vasárnap meg megyünk a strandra, szintén anyóssal... Trenírozom magam, h. anyós kedves, és jó lesz minden :P. Berci egyébként is szereti, mert mindent megkap ott. Mondjuk engem még jobban szeret, pedig én szoktam veszekedni is vele. Főleg mikor a kakába akar nyúlni, meg verni akarja Borist, v. hozzávágni vmi kemény tárgyat. De egyébként elég megengedő vagyok... még az útra nem mehet ki, meg ilyes.

Szóval dél körül indulunk :)

csütörtök, május 14, 2009

Lén4

Szóval.
Ez a hely, ahol dolgozik egy ilyen vidéki kiskórház. Volt egy gyermek, aki több, mint fél évvig ott aszalódott a kórházban, pszihés rohamok, miatt, amiről nem tudták pszichés e, vagyis tudták, csak nincs ott gyerekneurológus. Szóval volt ez az eset nagy nehezen bizonyosságor nyert a pszichés roham dg. , de át kellett küldeni pécsre a végleges dg.-hoz. Lén, mivel ő kezelte, lehet elő akarta adni vmi déldunántúli fórumon, de egy klinikai holló lecsapott az esetre. Ez a holló egy klimaxos felfelé kaparő pcsa, akinek már hatszázmillió esete volt , és még több mittoménmilyen gyüjtögető pontja v. impaktfaktor vagy nem tom minekhijják :p Szóval semmiszüksége erre, de már tavaly is lenyúlt egy esetet lénkollégájától. Nem mintha annyira akart volna menni lén, meg előadni, elmondása szernt. De azt láttam, h. az rosszul esett neki, mikor mondta a fődoki, h. nem is lehet... mert így nem ő dönt erről...
Bár szerintem az ilyen hozzáállással, h. nem lehet konferenciákra menni, mindenki le fog lépni a kórházból, amint lehet, és nem is lesz sohasem itt két szakvizsgás gyermekorvos sokáig :S Vagy elmegy körzetbe, vagy nem tudom...
Pedig igazán megbecsülhetnék Lént. Szerintem ő a legjobb gyermekgyógyász a városban :), elfogultnak tűnhetek, elismerem. De ! én tudom mennyit olvas, mi van a fejében, és, hogy milyen széles körben tájékozott :). És mindig igaza van, mikor vitatkozik a kollégáival... már csak, mert akkor vitatkozik, mikor biztosan tud vmit, és kb5db 2009 es cikkel alá is tudja támasztani az álláspontját :p. Mind1, csak látom, h. szeretné, ha végre azt mondaná neki a fődoki. hogy menj ide, vagy oda előadni. Ahhelyett, h. azt mondja, h. ne addj elő, itt gebegjél, ügyeljél, amíg mi megyünk előadni. Egyébként se add elő, mert más felsőbbrendű, már rátette a kezét stb

szerda, május 13, 2009

Kórház

Felbosszantottam magam. :( Ez a szekszárdi kórház egy rakás izé... trutyi. Itt nem mehet az orvos tanfolyamra, konferenciára, fizetni kell a netért és itt a legkevesebb a fizetés... Kész főnyeremény :S Csak a kisváros varázsa tart minket itt szerintem. Lehet, ha anno Kaposvárt választjuk, némiképp jobb a helyzet. ott legalább a bennfentes miszter répa uralkodik :)

nyaralás


Megyünk Gyulára, hej de jó nekünk lesz :D

Foglaltam szállást. Elköltjük rá az anyutól szerzett üdülési csekket :), amíg még létezik ilyen rendszer... Mert egy idő után ez sem lesz. Meg semmisem lesz. Már ha marad gordonka és kormánya... De reméljük a legjobbakat, h. mielőbb valamelyik bolíviai börtönben végzik... bár talán mind1 milyen börtönben.

Szóval megyünk. A strand mondjuk kicsit drága, de majd mindenfelé körülnézünk a környéken :) . Már várom azért. Előtte az összesrokonmeglátogatása lesz a program :)

Minden napra tervezünk egy kis programot, de nem ám hosszút, meg fárasztót, mert ekkora gyerekekkel azt nem lehet :)


A mai süti egyébként tök egészségesnek tűnik a zabkorpa miatt. Bár enélkül talán jobb volt :)

gyerekek


Lén néha mondja, h. Bercit még jobban szereti. Én sosem tudnám eldönteni, melyiket jobban. Azért épp, mert annyira más természetűek, hogy egyáltalán nem lehet összehasonlítani. Fura ez. Most ilyen kissé lehangolódott állapotban vagyok, biztos azt akarom, Borit is ugyanannyira szeresse lén.

Berci olyan kis manó most. Fetreng a földön a palanon, amit letettem neki... nem is nagyon van más lehetőség ebben az esőben. De állítólag nagyon kellett már a szárazság miatt. Bori alszik, korán kelt :)

Sütök, már elég sokáig kibírtam sütisütés nélkül igazán :D

kedd, május 12, 2009

drogmentestánci


Sajnos letölthetetlen, csak megnézhető a teol.hu-n. de lefotóztam a géppel a laptopképernyőt :D, hát ilyen

Dúla




Tegnap épp a napi bevásárlást próbáltuk elintézni, amikoris találkoztunk T. vel. Aki mindenütt ottvan. Egyszerűen fellelhető a város minden programját, némelyiket ő szervezi :) Egy vékony harmincas fickó. Szóval épp biciglizett, mikor mi duplababakocsival a plusfelé indultunk a dmből... És mondta, hogy épp most elsz a vitafórumon egy dúla, amiről máskor, máshol beszélt.


Szóval ott volt egy ismerős dúla, már a babamamamaklubbról. Most volt hollandiában, hogy megnézze az otthonszülések, hogyan működnek arrafelé. Ott az otthonszülés a normális, ha nincs komplikáció, nem is fizeti a biztosító a kórházi szülést. Ha kórházban szülsz és minden rendben, nem fizeti, hogy bentmaradj :S. Szóval kissé spórolási célzatú otthonszülés van, bár állítólag, azért van annyi fizetésük, hogy beleférnek a plussz szolgáltatások. Fura kicsit. Meg vetítettek két videót is, ahol mutatták az egész szülést... mondjuk T. gyengébb idegzetű annál, minthogy ezt végignézze :), ha Lén vitt a filmklubba egy egy durvább filmet, akkor kiment :p De egyébként szerintem ez a dúla tök jó ember, még ha kicsit sem lehet elbizonytalanítani a maga álláspontját illetően, akkor is.


Lassan Berci itt rendezetlenkedik. mondja, h. anya, anya, és már az ölemben ül...


hétfő, május 11, 2009

ebédidő


Nem tudom Bercit hogy hozom be ebédelni, aludni, miegymás.

Nem sokára kész.

Dm-es pontjaimnak köszönhetően jutottam egy sthal szakácskönyvhöz, bár még nem főztem belőle, elhatároztam, h. majd fogok :) és akkor úgy megyek boltba... bár nem látom be, miért kell mindenféle kajához brandy...Azt nem terveztem bevásárolni.

Jajj kis hétszűnyűkapanyányimonyókomat úúúúúúúúúúúúgy összecsípkedték a szúúúnyogok. Pedig már nem lesz sok újabb csípés, mert riasztom a dögöket ezerrel :p

Mindig mondja : szúny megcsíp.

kirándulás

Voltunk. Anyóssal. Annak férjével. Gyerekekkel. Meg a többi emberekkel.
Sok sok szúnyog, meg soksok napsütés máshol ellenére jó lett volna, mert volt túravezetés, ahol mindenféléről megmondták, hogy mi fán terem :)
Csak nem hallottuk nagyon, mert anyósék, kb csigabigatempóban a csapat mögött, a csapatban pedig 80 év körüli nénikis voltak, szóval nem volt egy erőltetett menet :S, csak meg kellett állni anyósnak enni-inni.vakaródzni, így maradtak le.
A 2. számú problémám az volt, hogy mindenki kötelességének érezte figyelmeztetni engem, hogy szegény Borinak, aki békésen szunyókált a hátamon, belevág a kendő a combijába. Fáj neki biztos. Gondoltam, talán sírna. De lehet azt kellett volna mondanom, h. kedves hölgyem, olyan ez, mint amikor felhúz egy combfixet, és a háj kibuggyan felette... nem fáj, csak nem szép látvány :P
Befejezem, Berciék kicsit sem akarják, h. itt írjak...

vasárnap, május 10, 2009

Lén3

Lén nagyon rendes. Mosogat, porszívóz... én meg döglőd... Jó dógom van :D

péntek, május 08, 2009

este

  1. :) kihasználok új funkciókat
  2. léni behívós, most bent van egy babánál.
  3. nem tudom megvárjam e
  4. mindkét gyerek pihen

annyiszor van a fejemben ez az élet dolog, meg mit hogy érdemes. Ma eszembe jutott A Gy, talán ő az az utóbbi fél év halálesetei közül, akit leginkább megsajnáltam. annyira nagyon kell figyelni az embernek, h. ne csessze el ezt az életet, amit ezen a földön tölt. Annyira könnyű egy egy rossz döntéssel mindent elveszteni. ... Ahogy Popper mondt vala (azthiszem), Az élet nincs tele újra táblákkal.

Lén2

Egyébiránt, Lén sokkal rendesebb nálam. És nem tűnteti el az adóbevallásához szükséges iratokat!!
Mert én vmi ösztöndíjigazolást eltűntettem, ami a bérszámfejtők szerint elengedhetetlen az adóbevalláshoz, és jól meg fognal büntetni... a havi kb 10 ezer fts TAM ösztöndíjbevallás miatt... vajhon mennyire sarcolhatnak meg a mai demokratikus kis országunkban...

CÍM

jó egyébként mer így nem két sor az előzményben egy bejegyzés :D

Lén


Lén néha az idegeimre megy , hogy nem képes használni, némely egyszerű dolgot. Először is, nem tudja a kerticsapra csatlakoztatni a slagot (egy kattintás) , és leszedni is csak a teljes slagcsatlakoztatószerkezetvagymivel együtt tudja.

Nem tudta a gáz konyhai vízmelegítőben az őrlángot begyújtani, pedig csak két gombot kell megnyomni, ráadásul összesen két gomb van a szerencsétlen készüléken... erőst csodálkozott, hogy nekem sikerült.

Ráadásképpen a növényket tetvetlenítő szert nemtudommire akarta használni, de úgy lecsavarta a fújós részét, hogy már eltört, és nincs is fújós része, mire hazajöttem :S...

Ezenkívül az olajat állandóan a mosogató fölé a domestos mellé teszi, ahhelyett, hogy a helyére a tűzhely fölötti polcra a tészták mellé :S

Na kidühöngtem magam :D Nem mondom ám neki ezeket, mert akkor nem is próbálkozik :) Vagyis a kerticsapot már sokszormutattam hasztalan :)

egy fecske

nem csinál nyarat. De azért jó, hogy megérkeztek végre. A házunkon van egy két fészkük,és anyukám jól beijesztett, hogyha eddig nem jöttek, már lehet nem is fognak, mert kevesebb a fecske, meg lövöldözik őket, mikor olaszország fölött repülnek :S. Mit lehet egy ilyen kis madáron enni , azt nem tudom, de rohadjon le a keze, aki lelövöldözködi a fecskéimet!!!

Sajnos egyéb rovarok is szaporodnak szép számmal, különös tekintettel a szúnyogokra :S és csípnek.

Írok még egy bejegyzést, mert ezzel a címmel nem írhatok már annyit :p

csütörtök, május 07, 2009

hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
na mikor jön már haza lén. az eggggggyik errerre a másikarrrrrra
én meg hiába kv.

Ma itthonülős napunk lesz ... valószínű. Mert főleg Berci nincs jól annyira... hasmenése van. Bár az lehet, hogy az apját a Teaházban várjuk meg este, mert megy Székely Bertalan szabadegyetemen történő bemutatására. ötre. Mehettem volna én is csak szervezkedni kellett volna gyermekvigyázásra, de nem is van kedvem egyéb iránt meghallgatni egy ilyen előadást, mert műveletlen vagyok... inkább megnézem a képeket, aztán, ha érdemesnek találom az alkotót utánaböngészek... Neten :)

Berci megint örült, h lefektettem, pedig dél sincs. Tegnap 3,5 órát aludt. Rendes gyerek, ha vmi baja van pihen :). Csak pár tányért tört ma szét. Meg mosok folyton , mint egy kis mosómasa.

Lehet lassan kéne címet adnom a bejegyzéseknek... nem tudom minek, mert ez egy összevissza napló, és azt sem tudom mit fogok írni sokszor, csak van egy csomó minden a fejemben, de nem írhatom le mind :)

Hétvégén anyóssal lesz kirándulás. Mert elhívtuk :) Annyira jófejek vagyunk. De most normális volt a telefonban. Remélem nem lesz vele gond :P

Megyek Boris hisztiz, hog ynem vele törődöm épp. Mert mindig ilyenkor kel, mikor Berci fekszik, csak hogy...pfff

szerda, május 06, 2009


:)

Már kipihentem magam, nagy úton voltunk Bercivel, Borival, gyalog délelőtt :)

Szeretem ezt a hordozókendőt, meg a gyerekeket is. Olyan aranyosak ( főleg most, hogy alszanak:))

A könyvvel nem haladok, viszont a kismamaújságot már kiolvastam. Nem mondhatnám, hogy épülésemre szolgált :S. Lénárd megsértődött rájuk, h. a fotópályázaton nem került be Bercike mosolya a 12 kiválasztott újságbaszereplő közé. De mondtam neki, hogy biztos még 2-300 anyuka és apuka így van ezzel :p. Elég, ha mi tugggyuk, hogy azér nem került be, mer csalás esete forog fenn :D és csak protekciósokat választanak ki.

Tegnap drogmentesmaratoni bulin kellett lenni:) Nem akartam, vmi szr egggyüttes énekelt régebbi szr magyar popslágereket hamisan. A játszótér közelében volt mindezen esemény, így aztán berci egyre közelebb került a színpadhoz. Végül jöttek táncospárok, latin stb zenére ropták a maguk kb 12 éves szintjén :p, volt azért sok jó táncos is na. Berci egyre közelebb férkőzött hozzájuk, míg végül középen állt, annak ellenére, hogy hosszasan könyörögtem neki, Borival a kezemben, hogy jöjjön a szélére itt is tud táncolni. Borit letenni a babakocsiba nem lehetett, mert hangos zene miatt sírt. Bercit viszont minden újság fotózta :), kis drogmentesbercike.

Aztán végül az apájuk is odaért. Meg a zene is befejeződött beértek a futók stb :)

Most meg át kéne menni boltba tojásért a rakottkrumpedlihez, lehet megyek is, amíg alszanak gyorsan :)

kedd, május 05, 2009


Füvet megyek nyírni :)

Már rájöttem sosem nézek tvt. csak a híradót, és talán ennyi elég is, sőt. Néha még a híradót sincs kedvem megnézni. Csak épp most érintenek a hírek... egyébként is, de most csak felhúzom magam az egész híradón... nem akarnak gyedet adni sokáig, és tovább, , és kevesebbet, és. Ja és közalkalmazott mínusz 13. havi, és mínusz gázártámogatás, és stb... miközben MO.n a leghosszabb völgyhíd épült, annyiból, amennyiből kijönne a 13. havi stb juttatás... és azért a leghosszabb völgyhíd, mer csak távol vannak egymástól a dombok... épp ezért simán lehetett közlekedni híd nélkül is, meg a lukak a homokdűnéinkbe... na de... nem lehet semmit tenni, hanem csak bámulni a híradót, de minek.

Régebben mikor még világmegváltó (szerintem békenóbeldíjas) akartam lenni, akkor még nem tudtam, hogy ez nem tud megvalósulni. Vagyis sejtettem, ezért mentem orvosnak, hogy majd jól megmentek egy csomó embert, lelkileg meg testileg meg ilyes. Csak nem olyan egyszerű, ha nem akarnak megmentődni, meg azt sem hiszik el, hogy valaki tényleg , és igazán és miattuk...

Mindenki a közvélemény szerint saját magáért aggódik, meg a családja bizonyos tagjaiért, de én nem. Mert én a jéghátán is, meg különben is csalánba nem üt a ménkű... vagy mi.

Fő példaképem Böjte Csaba továbbra is. De ebben az életben nem lehetek már ő, mert más utat választottam... persze minduntalan felmerül bennem, hogy a kórházban hagyott kisgyerekeket, akikről néha mesél Lén mind befogadjam. Sajnos nem lehet, mert akkor meg sosem lennék orvos, és gyógyítanám az öreg bácsinéniket. Velük meg igazán még kevesebben törődnek.

Bár a mai magyar árvaházakból kikerült emberek igazán szomorú bizonyítványt állítanak ki az árvaházak teljesítményéről...

hétfő, május 04, 2009


Berci kint , Boris bent, én meg itt.

Berci pelus nélküli :)

Lénárd nemsokára jön.

Mostmár , lassan....

annyit jött-mentünk ma. Meg finomat főztem vmi karfiolos kurkumás tejfölös husi :) Mindig ki kell találnom vmit... ebben élem ki a kreativitásom. Manapság.

Néha kedvem lenne gyerekk nélkül menni vhova, persze amikor meg pár óráig nem vagyok velük már rossz :S


Egy álmos vagyok. Most Berci miatt:)

Hétvége hosszú volt, három nap, de annyira mégis hamar eltelt. Otthon semmittettünk nagyjából, néha meg sétáltunk egyet. Megkerestem egy kis könyvemet, amit kb 6 éves koromban használtam, és abba felírtam, öcsém, melyik szót, hogy mondta, mikor kb annyi idős volt, mint Berci. Sokat kellett keresnem, de nekem minden kis könyvem megvan :) Ja megtaláltam először a naplóimat... van vagy tíz. jajj én mennyit írtam anno (és most is :P). Szóval azok a naplók még teljesen úgy íródtak, hogy senki sose nem fogja elolvasni, semmi irodalmiság nincs bennük... csak kicsit ilyen kamasz érzelmi vívódások. Arra gondoltam, hogy már sose fogok ilyen egyszerűen írni, és mindig arra fogok gondolni, hogy ezt elolvashatják akárkik is, és majd akkor mit is mondanak majdan :), pedig nem hiszem, hogy bármit is mondanának, de lehet mégis, és akkor sincs semmi, ha mondanak valamit...

Berci vmi rádióállomást keres advd lejátszón. Kikapcsoltam, mert egy gonosz vagyok, meg mert csak zúgott :S

Le kőne menni bótba.

Azért most is azt írom, ami úgy semmi , és csak . de . nem baj.