Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán
1.
Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,rendőr, tört üvegek, népszava forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet
nincs hír, nincs ujság, villanyosom megakadt.
Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak,
nem bőgnek tehenek, még a malac se visít.
Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső csügg.
Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg.
Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bög)
sejteni a város szörnyeteges közelét.
Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong.
Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ!
Bús e méla falun az üres sinekre merengni.
Ó jövevény sinek, visztek-e még ma tovább?
Visztek-e még ma odáig ahol most csörren az ablak,
hol most csorran a vér, forran a forradalom?
Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi
s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;
Hol tán míg irom ezt Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt megszületett a Jövő.
Csak a címe jutott eszembe, azt se tudtam, miről szól pontosan... de persze akkor is voltak az ilyen melankólikusok. Hát.
Amúgy is hajlamos vagyok "feleslegesen" beleélni magam mindenféle filmbe és könyvbe és versbe... aztán magyarázhatom magamnak, hogy az nem ez...hanem más máshol, máskor. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése