hétfőn voltam egy néninél
majdnem két éve küzd tüdőrákkal
a fia mindig jött gyógyszerekért
aztán, mikor kint voltam elég rosszul volt.
mélyvénástrombózisa volt, meg mivel nem szedte a gyógyszereit hyperthyreosisa is... nem küldtem be kórházba, pedig lehet pár hetet még nyerhetett volna... mert estére tüdőembóliát kapott és meghalt.
Csak olyan dolog ez, hogy már sajnáltam a fiát, meg a nénit is, hogy kórházban haljon meg, meg meddig lehet ezt húzni... szóval ez ilyen passzív eutanázia azt gondoltam...hogy az valami ilyesmi.
szombat, november 30, 2013
péntek, november 29, 2013
csütörtök, november 28, 2013
tuti megőrülök
pedig egy komplex és stb bejegyzéshez készültem a nők elnyomásának, és atöbbi... neeem egyszerűen, hanem csak hétvégén a nagyapámat látogattuk meg, és beszélgetés folyt, anyám nagyanyám, nagynénim között, és mint egy gyerek, vagy kívülálló hallgattam, főleg nem volt kedvem belefolyni az egymáshoz sem kapcsolódó beszélgetésbe... érdekes...
na de nem fejtem ki mert a saját idegeimre megyek így is
Mazsola, jön a gyerekinvázió felkiáltással rohamozza az águnkat hajnalban, Tádé meg követi
Le kéne mondani az éjszakai ügyeleteket már.

vasárnap, november 24, 2013
tegnap színház
Jóembert keresünk
ez a Brecht darab alapvetően zseniális
de komolyan...
A vígszínházas változat meg sem közelítette a Sepsiszentgyörgyiekét
de még így is mindenki nézze meg.
egyrészt mert Sepsi messze van, meg már le is került a repertoárról
a Poszton láttam azt a darabot is
és ez is nyert ott
szerintem ebben igazán szerepe van a drámaírónak.
Amúgy a többi családi dologról később nagyapámstb rokonltogatóban voltunk

kedd, november 19, 2013
pom pom
hasamasamasabá csiriburimuribá
cseréba csarába, eltörött a lába
kicirici curicu mici miért szomirú
cserébe csarába eltörött a lába
cseréba csarába, eltörött a lába
kicirici curicu mici miért szomirú
cserébe csarába eltörött a lába
vasárnap, november 17, 2013
Előszó
|
csütörtök, november 14, 2013
bolt
boltba kell mennem
boltba
bolt
köhögök
olyan fárasztó ez, hogy mindig folyton elfogynak a kaják
ez a nyüzügeség és atöbbi, hát nem tudom

vasárnap, november 10, 2013
sógi
itt lak és idegesít
eddig ne is annyira, de most ezzel a sok nős sztorival, és itt lakik a b. nője, és nekem ehhez asszisztálnom kell. Nem kell beszélgetnem a lánnyal (nehezen is menne egyébként is), de mégis, és sógi minek mondja el ezeket. Tököm, mivel a lánnyal nem tud lénnel beszélget, és veszi el azt a csekély együtt töltött időt. tehát unom, ne legyen itt, és ne legyen ilyen gáz nője, akivel semmmiről nem lehet beszélgetni, esetleg a főzésről, de arról meg minek, mert amúgy nagyon modern meg bio, netesfőzés ez, de mégis ízetlen teljesen
olyan hülyeséget álmodtam éjjel, hogy borzalom, egész nap a hatása alatt vagyok. nem is tudom, minek vannak az embernek olyan élethű álmai. Nagyon szorongató volt. Arról, hogy anyós meghalt, de a férje segítette át, és anyám ült, és én döbbenten figyeltem, és az egész szürreálisan borzasztó volt, az anyám valamiféle sarkallatos mondatokat várt, de én anyós férjével való beszélgetés közben még megértő voltam, csak mikor eljöttünk anyámmal esett le a történet. Nem is tudom mikor ébredtem fel, de rrééémmmes volt, hihetetlen... és anapom ilyen izé lett,
és mindenkit utáltam ma
és elhatároztam ismét, hogy nem leszek örökké háziorvos. és hogy vagy most világgá megyek, vagy összetörök valamit, vagy 6 tábla csokit eszem (a xanax olcsóbb amúgy és kevésbé hízlal... hogy ne legyünk egyik készítménnyel sem részrehajlónak, hívjuk ezentúl a xanaxot alprazolamnak... )
pedig nem most kéne megjönni, majd egy hét múlva, így biztos igazam volt az összes hangulati ingadozásom közepette...
le kéne engem lőni

szombat, november 09, 2013
indulok
mindjárt lénért
lehetnék igazán kevésbé fáradt...
és ez a nap nem lesz könnyű a hullafáradt lénnel, akit ilyenkor minden zavar, csssss, pssszt gyerekek, csssss
valami progra kéne, ahol játék és ilyesmi lehetséges mérsékelt kontrollal

péntek, november 08, 2013
részlet...
apa: Nincs a hómnál szvítebb hóm, nincsen szebb, mint az otthón! ahogy a költő mondja
anya: melyik költő?
apa: hogy hogy melyik, hát mindegyik!
anya: melyik költő?
apa: hogy hogy melyik, hát mindegyik!
agyhalál
Vettem rózzaszín csizmát tádénak, és nacit mazsolának, mazsola kinőtt mindent, megőőőrülök a bokalengős nadrágjaitól, a másikfele szanaszét szakadva az ülepénél és térdnél, hogy két szezont nem bír ki egy nadrág!!!
de ma hiszti van és nyűg és nyíg, és én is nyíg
tádé ordít, ha nincs éretében cipő, ha nem kap még egy mignont, ha lassabban megyünk, ha gyorsabban megyünk, ha nem itt, hanem ott száll i, ha nem ő az első
az első pedig mindig mazsola, mert ez neki presztízs és foggal körömmel csalással harccal, de ő az első
én meg vörösödő fejjel magyarázok, hogy hogy kéne miként és a többi
mindegy

álmos vagyok
jön a szerelő
nyüszögés
gondolatokat még a tegnapiról akartam írni, de nem
amúgy meg lefárasztottak az orvoslátogatók, az asznő aki meg nem szereti persze, mert olyan üzletiek, de én meg máshogy látom az egész bizét
már csak hogy nagyon sok uuuuuuuuugyanolyan ugyanaz a gyógyszer fut különböző nevek alatt, amik között egy orvos se tud lényegi különbséget tenni, tehát...ami helyettesíthető az ogyi engedélyével, az nagggyából ugyanaz. innentől... szal mindegy
mindenesetre baromi unalmas és tartalmatlan beszélgetés a gyszercégekkel. merthát mit is mondhatnának, és annál idegesítőbb nincs mint amikor egy régi hatóanyagról mondanak, olyan infókat, amiket sokkal jobban tudsz. mondhatják az árát, de benne van a gépben, ezenkívül anyagi és egyéb juttatásokkal vehetnek rá, hogy az övékét írd a sok ugyanolyan közül, de ezt meg én nem szeretem. De bunkón elküldeni valakiket sem szeretek... hát így...

csütörtök, november 07, 2013
színház
tegnap impulzusvettem jegyet az örkényszínházba mára a jógyerekek képeskönyve előadásra, nekem meg a két gyerekemnek
rééémvarieté éés felnőtteknek
na akkor erre figyelmeztettek a bejáratnál.... nem mondtam nekik, hogy áááá timburtonon nőttek fel...
de amúgy elég vicces darab volt, és pont gyerekeknek való zombis, aki szereti timburtont annak való amúgy.
nem tudom miért ijedeztek annyira, csak mer minden gyerek meghalt benne, de aztán éltek megint... na majd írok még erről holnap, csak annyit, hogy tádé kifelé a legszebb mosolyával, az aggódó beengedőhölgynek mondta kifelé, hogy nagyon jó volt az előadás.
az ilyenbezzeganyaizén engem megköveznének, dehát én egy morbid dokinéni vagyok, van érzékem a fekete humorhoz időnként, és a gyerekek meg, értették az egésznek az iróniáját, de tényleg :)
még egy kritika
mindenestre nem bántuk meg
előtte cukizás, utána még egy sültkrumpli a deáktéri mekiben
ideális este
kár, h. holnap 8ra be kell érnem dolgozni :D

szerda, november 06, 2013
egyébként
na de ma ma van
ilyen bölcseket fogok írni, bocsánat világ
ma ilyen divatos vagyok
most önfotóztam magam... minyá feltöltöm.
na tessék
már kettő óra, így aztán a ruharakodás lenne a soros dologom
elmentem dmkuponfüzetet levásárolni, ááá le kell engem lőni :) de van illatostusfürdőm ám
jaaa azon gondolkoztam tegnap itt volt lénbarátja, akinek 20 x annyiba került a kocsija, amivel ide leparkolt mint a mienk... hogy én erre biztos nem... és hogy akkor inkább az árvák, vayg mittomén :)
most elmennek svédbe dolgozni, pszichiáter meg reumatológus a lány, és mikor az ügynökhöz mentek ezzel a kocsival, csak nézett, hogy minek mennének ki, aszonta nekünk lénbarátja, h. kalandvágyból... Hát ha már itt tartunk kalandvágyból tuti nem svédba mennék (vannak akik ilyen okkal maradnak itthon), de mondjuk portugália az én szivemnek csücske, ha már... na de
megyek rakodni, főzni, majdan dolgozni
egyébként is de miért érzem úgy mindig, hogy elég gazdag vagyok, sőőőt túlzás. még Tádénak is olyan szoknyát vettem... tök sokba került, de azóta csak abba akarjátni mindennap, pedig ő nem is tudja az árakat. De pörgős virágos, szép. van ennek a lánynak íz lés e, majd lefotózom őt is
kedd, november 05, 2013
valami
szeretek ilyenkor fürdeni este, mikor már megőrültem a saját hangomtól, hogy NEEEEEEEEEEEE, meg NAAAAAAAAAAA, ne veszekedjetek, ne üssed, ne szedd szét ne tedd tönkre, menjél fürödni 120x, menjél aludni 215x (jaj most 216. bocs még egy),
na de a fürdés, elvonulhatok.
ez ilyen hű de kiborítóanyánaklenni szöveg, pedig nem minden nap az, csak, ha fáradtabb vagy, és nyomi az idő, de ilyenkor toleranciahiány uralkodik el rajtam. relaxációs zavaraim vannak :) (ez ilyen orvosi szívgyógyászati kifejezés is).
holnap megcsinálom a rakott krumplit amit mára terveztem.
közben azon gondolkodom, hogy van a rakottkrumpli angolul...
mindegy
nem csináltam angolházit, de egyáltalán nem érzem úgy, mint középiskolában, hogy pedig de kellett volna... de itt zért a többi angolultanuló hasonlóan néz rám, mintha suliban lennék, dehát el vgyok foglalva... ők meg annyira nem. hát ez. majd holnapreggel:)
evésen gondolkozom, ilyen késői órán, mikor pedig már nem is kéne... nem tesz jót, meg álmodni is rosszat fogok tőle, mondják akik tudják, mitől álmodom rosszat. Na persze, mikor tőlem kérdezi a beteg, hogy neki mitől vannak rémálmai sosem a kései vacsorára gyanakszom, inkább a horkolásra, meg az obstruktív alvási apnoe szindrómára, dehát mindannyian mások vagyunk, és persze erre is csak adott esetben gyanakszom, ha olyannak néz ki, mint aki horkolhat :) vagy ilyesmi, fiataloknál ne olyan gyakori ez a fajta aaz őőő rémálmaik inkább cihés eredetűek, de lehet hogy csak éjjel esznek... abbahagyom

hétfő, november 04, 2013
mindennapos szorongásaim
hogy akkor most mi mindent elrontok, és lelkiismeretfurdalásom van a betegek miatt, akiket nem jól kezelek, vagy leginkább nem tudom, hogy jó e... de igyekszem.
szeretnék valami egyszerű munkát időnként. (pl borítékhajtogatás...)
hazahoztam a gyerekeket, aztán délutánra megyek dolgozni.

vasárnap, november 03, 2013
nem tettem közzé
a halálról szóló bejegyzéseimet
amiben aztán mindenfélét próbáltam összesűríteni a nehéz orvosi sorsról és a többi. Hogy megváltozik ettől az ember a sok tudomására hozott nyomorúságról, mert mindenkinek testi és lelki szenvedéseiről részletesen tudnod kell... nem is beszélve a halálról....
aztán gondolkodtam, hogy egy egy halottvizsgálat nem annyira ráz meg ügyeletben, erre tegnap.... mi történik egy 6 napja szobában bomló 44 éves férfihez hívnak... szóval ezt már én nem annyira de tényleg. Ha meghalt elviszik, öreg nénik, akik nemrég, épp olyan mint haláluk előtt... de eeez hullaszag, és puffadt fekete fej, és millió légy (gyengébb idegzetűek booocs, dehát szenvedjetek ti is). Szóval ez is volt tegnap a százezer dolgok mellé
Ma meg Adyt olvastam valamilyen oknál fogva, és most hogy már felnőtt vagyok (legalább is rendelkezem bizonyos élettapasztalattal) nem értem miért is tanítják Adyt, és egyáltalán hogy lehet ilyesmit Tanítani, ilyesmiről csak beszélgetni lehet, legalább is most azt hiszem. Amúgy meg nem is emlékszem, hogy mit hogyan mondtak, mit kéééne tudnom ha érettségiznék. miind1 erről talán máskor...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)