kedd, december 31, 2013

még kell írnom

bal kézzel, a jobb kezemmel tartom a fejem
haszontalan vagyok
sorozatot néztem egész nap
meg pogit sütöttem
sírtam a sorozaton, meghatódok mindenen
gáz
nehéz bal kézzel gépelni
a fejemben maradnak a dolgok, pedig írhatnék hosszan, viccesez, okosat
lehet, hogy ez lesz az egyik fogadalmam, hogy megfogalmazom legalább itt
bár
még itt is szorongok
hülyeség
de tényleg
láthatóság olvashatóság, félek a gondolataimtól
néha nagyszabású terveket szövögetek, amikből nem lesz semmi soha,
néha azt gondolom, hogy meg kéne elégednem, néha meg, hogy ez csak egy elvárás felém, hogy én legyek elégedett, anélkül nem vagyk elég jó
nem vagyok nagyon elégedetlen, de ha lehetne másképp is?
most jó egyébként
de majd elmúlik ez is.
lőjetek le
arról van szó, ha te szólsz ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk, és nők a nők- szabadok kedvesek, és mind ember mert ez egyre kevesebb
ez van a fejemben
JA a melankóliám része
az élet maga,
eddig úgy ült szívemben a sok rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag.
ez meg RM
és ez a vers is
Nem kéne hogy ezek benne legyenek a fejemben, minduntalan versrészletek jönnek, a hangulatomtól függően, mint egy egy sláger bekúszik az ember fülébe, asszociálva a gondolataimra, mintha a saját megfogalmazásaim nem lennének elég pontosak, merthát nem is azok.
Talán Oliver Sacks írt erről a zenebolondokban, a jelenségről, a bekúszásról, asszociációkról, hogy a fejemben nem is szavakból állnak a versek, amiket tudok, inkább az énekekhez lehetnek hasonlók, szavak, melyekhez komoly érzelmi többlet társul, csak együtt értelmesek, és valami árnyaltabb lesz tőlük
bekúsznak
dalok is amúgy
jövőre rendezett leszek, rendezettebb, teszek érte
de most aludni fogok, ha nem petárdáznak stb egész éjjel, de de

de tényleg 2014-től

neeem szorongok folyton
na jó ezt nem tudom megfogadni, de legyőzöm, és szorongva intézkedek, és kimondom a dolgokat.
döntök
nem halogatok (cöcöcö)
de tényleg
pl. felhívom a nőgyógyászt (vagy legalább ráveszem lént)
meg a fogorvost
meg a továbbképző központot
és feladom az adóbevallásom időben
és keresek magamnak rendes helyettest
rágondolni is szorongok, hogy mi lesz jövőévben, és az aszisztensnőőőő,, jaj kétségbe fog esni, hogy nem leszek egy darabig
kár ennyit idegeskedni, de muszáj
már csak azért is mert olvastam unokatesóm feleségének megosztását a fbon, miszerint (már Popperpéterszerint) a fontos dolgokat nem lehet csak félig csinálni...
vagyis idemásolom...
 "A fontos dolgokat nem lehet 'kicsit' csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott. A modern kor emberének a száz százalékkal van a legtöbb baja. Az élethelyzetek, emberi kapcsolatok, feladatok teljes, maradéktalan vállalásával. Szeretünk mindenütt kiskapukat hagyni, szívesen kiegyezünk félúton. Ám kikerekedhet-e ebből hiteles élet?" Popper Péter

Szóval....

hétfő, december 30, 2013

rokonlátogatások után

szóval itthon, ma már munkanap
rokonmentes most a ház
egyedüül vagyok
ovi még nincs
mindenkiről egy szót?
aligha menne... anyám apámmal kötekedett és viszont
apám nagyon panaszkodott hogy főznie kell
anyós lelkes volt, de mondtam jövőre nálunk lesz, hát ő annyit nem utazik... de majd meggondolja szerintem
após valami nagy mennyiségű szedatívumot vett be, hogy el tudja viselni a karácsonyt, összeveszett ab. nőjével
m sógi jött velünk, sokat beszélt , sokat telefonált új bnőjének. aki szerinte tökéletes nő, és félénk, és jó az ágyban (ki nem volt az szerinte?). elmondta, hogy milyen rosszul érzi magát hogy Gy majdnem sógornő barátnői utálják, és munkakapcsolat során negatív kisugárzást tanúsítanak... (ez béna mondta tudom) ennek következtében gondolkodott azon, hogy felvett szexuális tartalmakat majdani barátjának elküld meg ilyesmiket mondott, és mikor mondtam, hogy ez nemugyanaz, és  a többi, de nem is akartam, hagyjuk, gáz ez a kapcsolati rendszer, és nem is értem.
nagymamámhoz is mentünk, aki unokatesómék dicséretével volt elfoglalva, nagyapám lábadozott,
anyám öccse, akart még anyámtól pénzt, miután lenyúlt 6 M nagyapáméktól
anyám húga csak normális
unokatesómékkal se volt baj
másik nagymamám meg nagyon öreg, ehhez tartja magát
anyámmal voltunk többet, feszültséges
mindenért cseszteti a gyerekeket meg engem, meg apámat is
nem választja ki a prioritásokat, vagy azokból is túl sok van.
szal karácsony vége, finito
és jövőre nem megyünk ennyit

vasárnap, december 29, 2013

januártól

számolom a kalóriákat
csak képességfejlesztés képpen, hogy tudok e még 3 jegyű számot négyjegyűvel, és négyjegyűt négyjegyűvel gyorsan fejben összeadni :D

hétfő, december 23, 2013

várakozásokon felül

túlteljesítettem a tervet
gyerekkel kreatív ajándékot készíteni nehéz
az oviban persze megoldják, mert ott nem a gyerek kreatív, hanem az óvónéni, tehát senki nem csinálhat semmi önállót csak óvónői felügyelettel, vagy óők  csinálják , én nem tudom, de hoztak vmi csipkével beköltözött műanyaglabdát, ami nem tudom minek és mi az, és nem szép, és tuti nem a gyerekek találták ki, és amilyen precízen van kötözve, nem is ők kötözték se.... nem baj, csak... fárasztó, kiválaasztani, kinyomtatni, rajzolni, ragasztani, amit ők akarnak, de ebben legalább benne vannak :)
és kétféle sütit is sütöttem. az egyiket már meg is enném
a krumplis pogácsát
ergo még holnap egy adagot kell sütnöm
ja és a csomagolás ... én ebben nem vagyok menő, úgy ahogy a csinos sütikhez se értek, max finomat készítek, de széépet... neee
lén alapmondata, a sütiket elnézve, eeez meg hogy néz ki, és meg sem kóstolja.
de most direkt krumpliforma stolleneket készítettem, és zsemleforma pogit, és ennyi

kalákakarácsony

zenével próbálok ráhangolódni a holnapi napra :)
olyan vagyok, mintegy mosott izé
szar

vasárnap, december 22, 2013

karácsonyiiii NAGY takaríítás

csak vicceltem
nyaraltunk hétvégén
és most sütöttem egy pizzát
a gyerekeknek palacsintát
jó most
kivéve anyám 3 ajándékkönyve közül csak egyet tudtam elolvasni, kettőt majd kölcsön kell kérnem
lén ugyanezt a problémát feszegette apjának vett könyve kapcsán
és anyósnak is olyat vettünk, amelyet ott töltött (sokszor dögunalom) idő alatt tanulmányozhatok...
tehát igazán
és a többiek
jaaaj gyerekek, a gyerekeknek mindenfélét vettem, könyv plüss csoki vonalon, meg diszkós gumikacsát, jaaj ezeket nem a sajátoknak, hanem unokatesóim gyermekeikékekenek
saját nem számít, na jóóó de...

péntek, december 20, 2013

soplájn

azt mondták 28-án szállítják a rendelést, mert bár össze van csomagolva, kihozni nem tudják,mert a futárcégük... mondtam, hogy akkor... és most kereshetek ajándékokat boltilag

szerda, december 18, 2013

karácsonyi jótett

ilyeneket kell csinálnom...
tegnap két csomagot küldtem, az egyikben k kiló csoki, amiket kaptam. Merci, mindenféle milka, meg bonbon, meg tényleg fantasztikusan sok csoki  nov végétől gyűjtöttem. ezt feladtam egy hét gyerekes családnak, anyós barátai. azt írtam csak rá, hogy anyóstól kaptam meg a címet, hogy hova tudnék sok csokit küldeni. Ma meg hívott anyós, hogy nagyon örültek neki, mert ilyen csokikat ők még csak a boltok polcain láttak, sose ettek még ilyeneket :)
 a másik csomag az egy fura dolog, voltam egy betegünknél, ahol olyan rengetegen laknak, és olyan szakadtság volt, meg eset, volt ott három gyerek és nekik küldtem ikeás ágyneműhuzatot, párnát, meg egy kismanót... de nem írtam rá, hogy én vagyok, hanem anyám, nevét és címét, így lehet, hogy kap majd köszönőlevelet, aztán azt se tudja miért :)
majd lehet elmondom neki, bár ez utóbbi csomag titkosabb volt. vagyis nem beszéltem róla senkinek így, az asszisztensnőmnek csak.
nem csinálok itthon mindent jól, meg egyébként is, de ilyen vagyok, ma lehangolt
kéne aludni, kéne nem akarok ma semmit semmit semmit semmmitse

hétfő, december 16, 2013

elhatároztam, de tényleg, és bementem,

és próbáltam ajándékotvenni, de nem megy
leültem a nethez, és rendeltem dolgokat, és id e a közeli benzinkúthoz hozzák
már csak..., hagyjuk, neeeeeem bíííííííííííííííííííííírom
pedig szeretem a karácsonyt legtöbbször, de idén, olyan vagyok, mint egy harciegér ha van ilyen
ha van akkor se ilyen, inkább leharcolt egér
vagy mittomén

vasárnap, december 15, 2013

már reggel fáradt...

rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr
eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
nnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn
ddddddddddddddddddddddddddddd

mindenütt dió
mézeskalács
morzsa

reggelit elpakoltam
egy jó kv kéne még
vettem kvdarálót, meg jófajta kv-t
nem mertem még kipróbálni

apáméknak gondoltam prevenart veszek karácsonyra, de vhogy mégis ciki...
oltást adni...

jövőre szeretnék venni egy jó fényképezőgépet

aligvettemvmi ajándékot eddig
és kedvem sincs

péntek, december 13, 2013

csütörtök, december 12, 2013

akaeok írni

de sehova sem , és senkinek sem, csak
eltervezett levelek és kommentek formájában vagyok, de
NEHOGY lássanak
valamit szólni fognak VALAKIK, és utálni
és gáz vagyok úgyi s gáz mindig gáz, de miért kell ííígy éreznie az embernek..??? vááá
és nem merek írni levelet, mert úgyse kíváncsi az akinek szól, és kije vagyok ugyan már miért érdekelné, és amúgy is tuti ciki, minden ciki.
nincs visszajelzés magamról, nem tudom egy közösség tagjaként értelmeznem magam, biztonságos terepen szerete, ahol nincs konfliktus, meg újdonság, és nem mondják, hogy ááá és úúú, és nem is gondolnak. és mindez miért fontos, hát ......... tudja... mindegy, hagyjunk is .::(((

extrafáradt

leragadt beragadt
valami megint
pedig
már egészen jól voltam
elintézetlenségek              
elbújnék
hisztiznek

Kocsiút az Éjszakában 
Ady

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.







Ennyire persze nem , biztos nem, csak eszembe jutott Ady:)

szerda, december 11, 2013

csak a pletyka

sógi persze magamról nem osztok meg kompromittáló infókat :)
szal a kbarátnője elköltözött végül. pár nappal később depis fejjel mondta, hogy a szeretőjét is kirakta, és magányra van szüksége, gyászolja  akapcsolatát, és a többi.  most szünet.... ERRRE tegnap idehozza a másik lányt.  pár nap és beköltözik az lesz. tálát 3 nap egy esztendő úgy látszik őnála

nyomi vagyok ma nagyon
képtelen vagyok norm módon csinálni vmit.
és majd el kell mennem influenzaoltásérti s
meg bemegyek a boltba nadrágér
és most eszem egy banántot
és
 kitalálom pénteken meg szombaton micsináljunk a gyerekekkel :)
nem megyün horror darabra :)

vasárnap, december 08, 2013

elfoglalták az ágyam

Tádé ágyából írok. És annyiféle személyes és értelmes gondolatom támadt, de nem fogom leírni
képzeletbeli leveleket fogalmazk időnként
értelmetlennek tartom, hogy kapcsolatot teremtsek régi csop társaimmal, de azért elképzelem.
Biztos a graceklinikanézés miatt nosztalgiázom, majd elmúlik :)
ha egy kicsit jobb idő lenne...
kb egy hónapja vettem szép varrott adventinaptárat, tegnap kidekoráltam vele a gyerekek szobáját, de még egy fél csokit sem tettem bele, csak dísz.
és koszorút se csináltam
teljes karácsonyi nihilben vagyok.
senkinek nincs kedvem ajándékot venni, max valakik idegennek , akinek semmije sincs.
a hányinger miatt lehet... ami tulajdonképpen folyamatos...
de tényleg, ha lehetne karácsonyra én egy jótündért, vagy egy varázspálcát kérnék, aki éjjel rendet rak, vagy egy varázsütésre rend lenne, és az ablakok is csillognának.
de ilyet nem árulnak
más meg nem kell, a dolgok sokasága a probléma maga, főleg a gyerekeknél
Tegnap megnéztük Lénnel a beszélnünk kell Kevinről c. filmet, áll. a regény érthetőbb, bár lehet nem akarom elolvasni... bizonyos fokig elég nyomasztóazegész.
Lénnel veszekedtünk egyébként többször a rendetlenség okán, hogy elmegy filmklubba szekszárdra, visszajön,és beszól mindenféléért, mondtam, hogy itt se volt, hagyjon már engem lógva, majd elpakolok , ha akarok, de őt zavarja, hát bassza meg. ha akarom azzal töltöm az időm, hgy nem csinálok semmit épp csak elátom a gyerekeket. csütörtökön egyébként is annyira fájt a fejem, hogy örültem, hogy az ovismikicsoki miatt nem nagyon éhesek :P gáze nem gáz e ez van. és különben is, nekem ne jöjjön olyan szöveggel, hogy ő k. fáradt, mert dolgozik egész nap, és én meg ráérek, mert a családi gazdaság szempontjából irreleváns, h. mennyit dolgozik, mert én keresek többet, tehát és főleg ne szóljon be, h. angolra járok, és ez idő alatt nemrendet rakok.  mmmeeert neeeem mert nneeeeem annyira értelmetlen gyerekek mellett, meg egyébként is, és ráadásul rakok is, élhető minden, és állandóan fújom a fürdőt meg a konyhát, hogy csillog, dhát rend nincs cuccok mindenütt... hát majd alakul... vagy nem. vagy valami lesz. de azért érdemes kiborulni, meg kiabálni, meg idegbetegnek lenni, mert akkor egy idő után már normálisabb. vagy nem

hétfő, december 02, 2013

hosszúnap

hossssssszú
tegnap már megőrültem sóóóóógoromtól
de tényleg, velünk utazott, és nősztorik, közben a barátnője itt lak, és elküldi de mégse, és akkor a lány vagdossa magát, és a sógi itthagyja, elmegy másikhozaludni, mi meg hallgatózunk, nincs e baj... de... nem vagyunk olyan viszonyban... és egyébként is, kezd elfajulni a helyzet, sógit meg kéne verni, rendesen... pedig nem vagyok az erőszak híve...
jaaa ééés lefelé Pécsre is összezárva vele, meg anyósnál is, meg visszafeleautóban is, meg apósnál... ja és önfényezés 220 szal ment, és mikor másnap vmit mondtunk, meg volt lepődve, hogy az anyja miért nem mondta ezeket neki... hát hogy?? mikor az ő szupersztárságáról kellett ódákat hallgatni, és az új táskájának minden csatja is fontosabb volt, annál a kérdésnél, hogy " és veletek mi újság?".
na ennyi kibosszankodtam
persze a szuicid izékről álmodtam tegnap éjjel, és szorongtam, de ez nem új, mindig van min szorongni, ez az életem :)

szombat, november 30, 2013

eutanázia

hétfőn voltam egy néninél
majdnem két éve küzd tüdőrákkal
a fia mindig jött gyógyszerekért
aztán, mikor kint voltam elég rosszul volt.
mélyvénástrombózisa volt, meg mivel nem szedte a gyógyszereit hyperthyreosisa is... nem küldtem be kórházba, pedig lehet pár hetet még nyerhetett volna... mert estére tüdőembóliát kapott és meghalt.
Csak olyan dolog ez, hogy már sajnáltam a fiát, meg a nénit is, hogy  kórházban haljon meg, meg meddig lehet ezt húzni... szóval ez ilyen passzív eutanázia azt gondoltam...hogy az valami ilyesmi.

péntek, november 29, 2013

ma

gyerekekkel ajándékvásárlásprogramozunk

csütörtök, november 28, 2013

tuti megőrülök

pedig egy komplex és stb bejegyzéshez készültem a nők elnyomásának, és atöbbi... neeem egyszerűen, hanem csak hétvégén a nagyapámat látogattuk meg, és beszélgetés folyt, anyám nagyanyám, nagynénim között, és mint egy gyerek, vagy kívülálló hallgattam, főleg nem volt kedvem belefolyni az egymáshoz sem kapcsolódó beszélgetésbe... érdekes...
na de nem fejtem ki mert a saját idegeimre megyek így is
Mazsola, jön a gyerekinvázió felkiáltással rohamozza az águnkat hajnalban, Tádé meg követi
Le kéne mondani az éjszakai ügyeleteket már.

vasárnap, november 24, 2013

tegnap színház

Jóembert keresünk
ez a Brecht darab alapvetően zseniális
de komolyan...
A vígszínházas változat meg sem közelítette a Sepsiszentgyörgyiekét
de még így is mindenki nézze meg.
egyrészt mert Sepsi messze van, meg már le is került a repertoárról
a Poszton láttam azt a darabot is
és ez is nyert ott
szerintem ebben igazán szerepe van a drámaírónak.
Amúgy a többi családi dologról később nagyapámstb rokonltogatóban voltunk

kedd, november 19, 2013

pom pom

hasamasamasabá csiriburimuribá
 cseréba csarába, eltörött a lába
 kicirici curicu mici miért szomirú
 cserébe csarába eltörött a lába

vasárnap, november 17, 2013

Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
Ez valamiért van most a fejemben :) Tulajdonképpen....

csütörtök, november 14, 2013

bolt

boltba kell mennem
boltba
bolt
köhögök
olyan fárasztó ez, hogy mindig folyton  elfogynak a kaják
ez a nyüzügeség és atöbbi, hát nem tudom

vasárnap, november 10, 2013

sógi

itt lak és idegesít
eddig ne is annyira, de most ezzel a sok nős sztorival, és itt lakik a b. nője, és nekem ehhez asszisztálnom kell. Nem kell beszélgetnem a lánnyal (nehezen is menne egyébként is), de mégis, és sógi minek mondja el ezeket. Tököm, mivel a lánnyal nem tud lénnel beszélget, és veszi el azt a csekély együtt töltött időt. tehát unom, ne legyen itt, és ne legyen ilyen gáz nője, akivel semmmiről nem lehet beszélgetni, esetleg a főzésről, de arról meg minek, mert amúgy nagyon modern meg bio, netesfőzés ez, de mégis ízetlen teljesen
olyan hülyeséget álmodtam éjjel, hogy borzalom, egész nap a hatása alatt vagyok. nem is tudom, minek vannak az embernek olyan élethű álmai. Nagyon szorongató volt. Arról, hogy anyós meghalt, de a férje segítette át, és anyám ült, és én döbbenten figyeltem, és az egész szürreálisan borzasztó volt, az anyám valamiféle sarkallatos mondatokat várt, de én anyós férjével való beszélgetés közben még megértő voltam, csak mikor eljöttünk anyámmal esett le a történet. Nem is tudom mikor ébredtem fel, de rrééémmmes volt, hihetetlen... és anapom ilyen izé lett,
és mindenkit utáltam ma
és elhatároztam ismét, hogy nem leszek örökké háziorvos. és hogy vagy most világgá megyek, vagy összetörök valamit, vagy 6 tábla csokit eszem (a xanax olcsóbb amúgy és kevésbé hízlal... hogy ne legyünk egyik készítménnyel sem részrehajlónak, hívjuk ezentúl a xanaxot alprazolamnak... )
pedig nem most kéne megjönni, majd egy hét múlva, így biztos igazam volt az összes hangulati ingadozásom közepette...
le kéne engem lőni

szombat, november 09, 2013

jó ez

hogy írhatok a semmiről, hogy ettem meg sütfőztem, hogy pedig mi is ez egy semmi.

indulok

mindjárt lénért
lehetnék igazán kevésbé fáradt...
és ez a nap nem lesz könnyű a hullafáradt lénnel, akit ilyenkor minden zavar, csssss, pssszt gyerekek, csssss
valami progra kéne, ahol játék és ilyesmi lehetséges mérsékelt kontrollal

péntek, november 08, 2013

részlet...

apa: Nincs a hómnál szvítebb hóm, nincsen szebb, mint az otthón! ahogy a költő mondja
anya: melyik költő?
apa: hogy hogy melyik, hát mindegyik!


nyugalom

lecsengett a délutáni nyüzsi és visítás, kaja puding esti csendben stb

agyhalál

Vettem rózzaszín csizmát tádénak, és nacit mazsolának, mazsola kinőtt mindent, megőőőrülök a bokalengős nadrágjaitól, a  másikfele szanaszét szakadva az ülepénél és térdnél, hogy két szezont nem bír ki egy nadrág!!!
de ma hiszti van és nyűg és nyíg, és én is nyíg
tádé ordít, ha nincs éretében cipő, ha nem kap még egy mignont, ha lassabban megyünk, ha gyorsabban megyünk, ha nem itt, hanem ott száll i, ha nem ő az első
az első pedig mindig mazsola, mert ez neki presztízs és foggal körömmel csalással harccal, de ő az első
én meg vörösödő fejjel magyarázok, hogy hogy kéne miként és a többi
mindegy

álmos vagyok

jön a szerelő
nyüszögés
gondolatokat még a tegnapiról akartam írni, de nem
amúgy meg lefárasztottak az orvoslátogatók, az asznő aki meg nem szereti persze, mert olyan üzletiek, de én meg máshogy látom az egész bizét
már csak hogy nagyon sok uuuuuuuuugyanolyan ugyanaz a gyógyszer fut különböző nevek alatt, amik között egy orvos se tud lényegi különbséget tenni, tehát...ami helyettesíthető az ogyi engedélyével, az nagggyából ugyanaz. innentől... szal mindegy
mindenesetre baromi unalmas és tartalmatlan beszélgetés a gyszercégekkel. merthát mit is mondhatnának, és annál idegesítőbb nincs mint amikor egy régi hatóanyagról mondanak, olyan infókat, amiket sokkal jobban tudsz. mondhatják az árát, de benne van a gépben, ezenkívül anyagi és egyéb juttatásokkal vehetnek rá, hogy az övékét írd a sok ugyanolyan közül, de ezt meg én nem szeretem. De bunkón elküldeni valakiket sem szeretek... hát így...

csütörtök, november 07, 2013

színház

tegnap impulzusvettem jegyet az örkényszínházba mára a jógyerekek képeskönyve előadásra, nekem meg a két gyerekemnek
rééémvarieté éés felnőtteknek
na akkor erre figyelmeztettek a bejáratnál.... nem mondtam nekik, hogy áááá timburtonon nőttek fel...
de amúgy elég vicces darab volt, és pont gyerekeknek való zombis, aki szereti timburtont annak való amúgy.
nem tudom miért ijedeztek annyira, csak mer minden gyerek meghalt benne, de aztán éltek megint... na majd írok még erről holnap, csak annyit, hogy tádé kifelé a legszebb mosolyával, az aggódó beengedőhölgynek mondta kifelé, hogy nagyon jó volt az előadás.
az ilyenbezzeganyaizén engem megköveznének, dehát én egy morbid dokinéni vagyok, van érzékem a fekete humorhoz időnként, és a gyerekek meg, értették az egésznek az iróniáját, de tényleg :)
még egy kritika
mindenestre nem bántuk meg
előtte cukizás, utána még egy sültkrumpli a deáktéri mekiben
ideális este
kár, h. holnap 8ra be kell érnem dolgozni :D

szerda, november 06, 2013

egyébként

amit tegnap írtam, nem is olyan és úgy
na de ma ma van
ilyen bölcseket fogok írni, bocsánat világ
ma ilyen divatos vagyok
most önfotóztam magam... minyá feltöltöm.
na tessék
már kettő óra, így aztán a ruharakodás lenne a soros dologom
elmentem dmkuponfüzetet levásárolni, ááá le kell engem lőni :) de van illatostusfürdőm ám
jaaa azon gondolkoztam tegnap itt volt lénbarátja, akinek 20 x annyiba került a kocsija, amivel ide leparkolt mint a mienk... hogy én erre biztos nem... és hogy akkor inkább az árvák, vayg mittomén :)
most elmennek svédbe dolgozni, pszichiáter meg reumatológus a lány, és mikor az ügynökhöz mentek ezzel a kocsival, csak nézett, hogy minek mennének ki, aszonta nekünk lénbarátja, h. kalandvágyból... Hát ha már itt tartunk kalandvágyból tuti nem svédba mennék (vannak akik ilyen okkal maradnak itthon), de mondjuk portugália az én szivemnek csücske, ha már... na de
megyek rakodni, főzni, majdan dolgozni
egyébként is de miért érzem úgy mindig, hogy elég gazdag vagyok, sőőőt túlzás. még Tádénak is olyan szoknyát vettem... tök sokba került, de azóta csak abba akarjátni mindennap, pedig ő nem is tudja az árakat. De pörgős virágos, szép. van ennek a lánynak íz lés e, majd lefotózom őt is

kedd, november 05, 2013

valami

szeretek ilyenkor fürdeni este, mikor már megőrültem a saját hangomtól, hogy NEEEEEEEEEEEE, meg NAAAAAAAAAAA, ne veszekedjetek, ne üssed, ne szedd szét ne tedd tönkre, menjél fürödni 120x, menjél aludni 215x (jaj most 216. bocs még egy),
na de a fürdés, elvonulhatok.
ez ilyen hű de kiborítóanyánaklenni szöveg, pedig nem minden nap az, csak, ha fáradtabb vagy, és nyomi az idő, de ilyenkor toleranciahiány uralkodik el rajtam. relaxációs zavaraim vannak :) (ez ilyen orvosi szívgyógyászati kifejezés is).
holnap megcsinálom a rakott krumplit amit mára terveztem.
közben azon gondolkodom, hogy van a rakottkrumpli angolul...
mindegy
nem csináltam angolházit, de egyáltalán nem érzem úgy, mint középiskolában, hogy pedig de kellett volna... de itt zért a többi angolultanuló hasonlóan néz rám, mintha suliban lennék, dehát el vgyok foglalva... ők meg annyira nem. hát ez. majd holnapreggel:)
evésen gondolkozom, ilyen késői órán, mikor pedig már nem is kéne... nem tesz jót, meg álmodni is rosszat fogok tőle, mondják akik tudják, mitől álmodom rosszat. Na persze, mikor tőlem kérdezi a beteg, hogy neki mitől vannak rémálmai sosem a kései vacsorára gyanakszom, inkább a horkolásra, meg az obstruktív alvási apnoe szindrómára, dehát mindannyian mások vagyunk, és persze erre is csak adott esetben gyanakszom, ha olyannak néz ki, mint aki horkolhat :) vagy ilyesmi, fiataloknál ne olyan gyakori ez a fajta aaz őőő rémálmaik inkább cihés eredetűek, de lehet hogy csak éjjel esznek... abbahagyom

pihen

jön lénbarátja
gooondolta főzök, de csak túróscsuszát magamnak
most meg aludnééék

hétfő, november 04, 2013

mindennapos szorongásaim

hogy akkor most mi mindent elrontok, és lelkiismeretfurdalásom van a betegek miatt, akiket nem jól kezelek, vagy leginkább nem tudom, hogy jó e... de igyekszem.
szeretnék valami egyszerű munkát időnként. (pl borítékhajtogatás...)
hazahoztam a gyerekeket, aztán délutánra megyek dolgozni.

vasárnap, november 03, 2013

nem tettem közzé

a halálról szóló bejegyzéseimet
amiben aztán mindenfélét próbáltam összesűríteni a nehéz orvosi sorsról és a többi. Hogy megváltozik ettől az ember a sok tudomására hozott nyomorúságról, mert mindenkinek testi és lelki szenvedéseiről részletesen tudnod kell... nem is beszélve a halálról....
aztán gondolkodtam, hogy egy egy halottvizsgálat nem annyira ráz meg ügyeletben, erre tegnap.... mi történik egy 6 napja szobában bomló 44 éves férfihez hívnak... szóval ezt már én nem annyira de tényleg. Ha meghalt elviszik, öreg nénik, akik nemrég, épp olyan mint haláluk előtt... de eeez hullaszag, és puffadt fekete fej, és millió légy (gyengébb idegzetűek booocs, dehát szenvedjetek ti is). Szóval ez is volt tegnap a százezer dolgok mellé
Ma meg Adyt olvastam valamilyen oknál fogva, és most hogy már felnőtt vagyok (legalább is rendelkezem bizonyos élettapasztalattal) nem értem miért is tanítják Adyt, és egyáltalán hogy lehet ilyesmit Tanítani, ilyesmiről csak beszélgetni lehet, legalább is most azt hiszem. Amúgy meg nem is emlékszem, hogy mit hogyan mondtak, mit kéééne tudnom ha érettségiznék.  miind1 erről talán máskor...

szerda, október 30, 2013

elfáradtm, pedig

most megyek rendelésre
rendelésre megjelenek, rendeljenek, rendesek legyenek, legyen rend
de tényleg

kedd, október 29, 2013

keresééés

tádé úszócucc
és miért vagyok éhes, valammmmiiii
meg nyúzódott is
meg gondol
feladtam a jelentkezést
majd hiánypótlok, ha kell

jelentkezéééés

6000 papííííííííír kitöltése aszakvizsgárajelentkezéshez.
szereztem oltóanyagot, mindenkinek :)

hétfő, október 28, 2013

pörgés, alváshiány

és ilyesmi
mikor múlik el a köhögés?
amúgy ezt a kérdést szegezik fel nekem 100 an egy nap
még a sajátomról sem tudom
nem múlik
és ennyi
váááá
reggel a metrón azon gondolkodtam, hogy Weöres év van és tudnék e mennyi verset mondani, és pont megakadoztam, pedig tudoook sokat :) Ezeket a sorokat keresgéltem , de mindig összegabalyodtak

Weöres Sándor: Valse triste
Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
Kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.



MAJOMORSZÁG


Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol
egyiké majommennyország
másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.

indulni kell

héééttfőőőő
itt alszik két gyerek
csend és sötétség honol
a torkom
ésatöbbi
bekapcsoltan ezt a zenét, hááát :) azért ébredeznek.

vasárnap, október 27, 2013

most, hogy

rámtört a grafománia, a blogolásvágy vagymifene, vagy egyedül vagyok a gyerekekkel sokat, vagy valami. azon gondolkodtam, miért szeretek írni. Olyan mint az alkotás. de igazából telefonálásközbeni firkálgatás bekeretezve hasonló inkább.
egy csomó pénzt elköltöttem gyerekruhára.
egész nap fájt a fejem.
aszongyák nem is érdemes így blogot írni, a szenvelgés, evés ivás stb témakörében, és hát lehet, sokszor én is egyetértek ezzel, de mégis ez megy, ez fontos. És olyan, hogy valahol ezeket el lehet mondani, írni, a semmit is akár. Kell egy hely, ahol semmi nincs, ahol csak  lehetek. persze itt se annyira, mint a naplókban egykoron.
amikor még hittem a titkos dolgokban, hogy soha senki nem olvassa el :)

szombat, október 26, 2013

Virágültetésprojekt volt ma

tádévirágom










szerdaiösszejövetel


Miután megfelelően sokat időztem fényképnézegetéssel, gondoltam megosztom a világgal ezt az élményemet
itt a kertünk egy része
a virágos része
és mert szép idő volt, 
és mert jó itthon is.

káposzta

Amúgy meg a bolognairól akartam írni
Hogy az olyan jó, amit itthon készítek.
Nem olyan mint étteremben... és mindig érdekes...
hagyma, húsrarálmány, paradicsom, só, oregánó, bors, szerecsendió
a kulcs a paradicsom
mindig benne van a paradicsomban, hogy honnan származik, mennyi nap érte, piaci, vagy nagyáruházi
mert nem csak sűrítményből lehet ám  :)
és még az oregánót az udvarról szedem.
és egyébként a sajt az csak olyan trappista
amire a magyarok 99 százaléka gondol, mikor sajtot mond.
nem gorgonzolára... bár az egész gorgonzola csak józsefattila vízcsepp az ég kezdetű verse miatt jutott eszembe
amit némethandornak kellett volna megsejteníe
szóval a bolognai, hát ezek vannak benne, kellő ideig főzve,
megyek mert odaég a süti...

reggeli

gyerek kicsiarakás
rántotta
jutublejátszásilista
telefon
jön lén
boleró Tádén
Mazsola összeillő kékbe öltözött fel
én vállalhatatlan virágos cicanadrágban, fekete felsőben
rengeteg gyümölcs
ma virághagymaültetés is
és virágültetés is.
bolognai lesz
tegnapi húslevessel
muzzy
big muzzy
sok sylvia
röviden talán így

péntek, október 25, 2013

köhögés

annyira fáj a torkom, nincs kedvem aludni
pedig a bolha jutott eszembe a köhögésről is
már hogy köhög ... a bolha
annyi minden nincs, pedig mégis. de nem olyan mélylélektani, felkavaró, vagy ilyesmi dolgok.  Vagyis az is néha, meg gondolatok, amiket le nem írtam. Nem titkosak, csak... olyan künnyű gondolni és leírva nem olyan, és pont nem akkor jön a sok okos és bölcs mondat, mikor leülnék... mert amikor ráérnék, akkor már épp annyira összeesősen fáradt vagyok, hogy alapszavakkal is bajom van... most nem, napközben volt egy holtpont.
éjszaka ügyeltem, aztán ilyenkor a nappal nem olyan pörgősen megy. megsértődtem anyámra, de végülis nem. csak éreztem, hogy semmihez sincs erőm. aztán valahogy a délután folyamán ittam egy olyan erős kávét, hogy reanimációban is alkalmazhatnánk. talán ez az oka annak, hogy még mindig fent vagyok. A másik ok pedig egy svéd film a Győzni fogunk a jutubon néztem meg, Tádéval választottuk, de ő elaludtrajta végül, elég megviselős film. De olyan szimpi a főszereplőgyerek, de komolyan. Meghatóan kisfiú, és olyan az embermármár sajátjának érzi. Már már nemecsekernős :) neeem tök más, de ott is volt egy ilyen bátorságdolog... még egyszer mármár nem használom már ezt már.... idegesítenek a gyengeségeim. Szorongok folyton, hogy engem mindenki utál, és utálom magam.... és bosszantó ez. Hogy jobban kéne, biztos ehetne jobban, de nem tudom hogy, ki hogy miért. Aztán néha sodor az élet, a dolgok... benne vagyok csinálom, jó vagyok, jól vagyok, pörgök, haladok, előre jutok, nem veszek el, felírom, ott vagyok, sikerül, élek... ilyen is van... magamra hagyva szorongok
legtöbbször azon, hogy elmegy mellettem az élet és most pont nem csinálok valami fontosat, győzködöm magam, hogy deee gyerekek és munka... és tudom belül súgja a hang, hogy ez nem igaz, ez önigazolás, ezt azért mondom, hogy könnyebb legyen maradnom, mert ez egy könnyebb út. Aztán megint máskor máshogy vagyok, néha tényleg jól. kedves vagyok, és tényleg segítek, és jónak érzem magam, ha lehetne is más, de néha jó helyen érzem magam. Megszokták a betegek, hogy ilyen vagyok, hogy nem változom annyira, hogy tudok dolgokat. Nem bánják, hogy ilyen fura dokinénijük van.
Hát ez.
aludni kéne, meg éhes is vagyok
apropó KAJA
családi összejövetelt szerveztünk szerdára (kipurcanós időszak egyik oka, hogy lakhatónak kinézővé tegyük a lakást) és főztünk. Lén csinálta a marhabörköltet, én meg juhtúrós kapros nokedlit, és padlizsánkrémet előételnek. szupimupi lett... jaaa és még az ügyeletre is vittem padizsánkrémet, és ott is sikere volt pedig azok ínyencnek mondhatóak, szeretik a hasukat. Ráadásul a sofőr telefonált, hogy tudjam hogy ő lesz. Mert mindig azt mondom neki, ha tudtam volna, akkor ezt meg azt vittem volna :D Pedig mindig is viszek valamiakármiféle dolgokat... lekvárt leginkább. No jóóó, befejezem

csak

influenza elleni védőoltás
hajnalban betántorgó tántorgó
védőnő
novellák
debellák
köhögés
röhögés
és
gyerekekkel, gyerekekért, felnőttek ellen
rend,
rendszer
szeretnénk
jó
idő
tér
félelem
szorongás
mikor
hogyan
valami
cuki
gép
kattintás
angol
a fogorvos beteg és áttétje van
félelem
foghíjasság
fésületlenség
csatok
csalok
kilengések, bezártságok
bezáródások
halk neszek
halk leszek
:) befejeztem ma estére
szabad ötletek jegyzéke jut eszembe persze, az persze
más
de asszociáció
szocializáció
kecskerímek
kacskaringók

hétfő, október 21, 2013

sose lesz vége

ennek a napnak, hullaházi vagyiok
ajjajajajjajjaj

vasárnap, október 20, 2013

hétfő, október 14, 2013

akkora

gondolataim voltak az összeesküvéselméletekről
gondoltam meg kéne osztani, de mire ideérek már nincs kedvem összeszedetten írni
csak a vonatablakbólkinézve, vagy máshol mások okos társalgását hallgatva
kocsiról le akarok szokni...
ügyeletben úgy felidegesített egy mentős lány, pedig nem kellene rágódni, de a nyilvános alázást nehezen viselem, főleg egy ...
szal kint voltunk egy bácsinál, aki oxigénen élt és be kellett kórházba szállítani, vizsgáltuk vénát biztosítottunk, meg minden, és a ritmuszavara meg újkeletű jobbszárblokkja miatt infarktussal hívtuk a mentőt (bár az amb lapjára én nyha IV szívelégtelenséget írtam... mindegy.. és bejön ez a kiscsaj, aszondja a jobbszárblokk nem jelent infarktust, és pulm embóliája van, meg mélyvénástrombózis. .ezt úúúgy, hogy rá sem nézett se a apírra amit írtam, a régebbi dolgaira, se meg nem vizsgálta.. És sőt még azt sem mondom, hogy nem lehet igaza. De 1. ne beszéljen így velem
2. vizsgálja meg
3. nekem nem kell pontost diagnózist mondanom, azt kell eldöntenem, hogy kórházi elhelyezést igényel e. És ott megvizsgálják, hog mitól van pangásos szívelégtelensége, ami volt, meg JSZB ja
meg van szarul, meg mittomén....
lehet csak én érzem, hogy túllépett egy határt. de ez a fajta flegmaság ...
mindegy

csütörtök, október 10, 2013

fel akartam tölteni, de nem

tádé fotózott, miközben kakilok... komolyan, minek ide paparazzi, ha van azembernél gyerek
mazsola olyan szavakat haszál: Jönnek a királyok, és annak az ivadékai.
meg odaégettem a levest (no comment), de azért megfőztem. Mondom, hogy hát nem biztos olyan jó, erre Mazsola, jó, mondok még meglepőbbet is, jobb, mint amilyen... innentől elfelejtettem a mondatot, de...
vagy tádé diót próbált törni. erre mazsola: menni fog tádé, bízzál magadban! :)))))))))))))
szal ilyesmik vannak
angolra járok, meg szekrénytépítek
hulla vagyok most
most fürdenek

péntek, október 04, 2013

új örök szerelmek

egyike érik sóginál
de most komolyan. Lén itt nevetett, pedig valahogy mégis szomorú ez az egész. Hogy sógi képes elhinni, hogy jó lesz, nem gondolkodik, csak ... mindegy
már a vég kezdete ami vna itthon, mindjárt vége a festésnek, már két hete, de még mindig tart. jöttek reggel és nem volt időm elmenni kakilni, pedig kellett volna.
az élet nagy problémái ezek.

hétfő, szeptember 30, 2013

szombat, szeptember 28, 2013

kép

csak hogy legyen valami érdekesebb
bár nincs semmi, vagyis
anyáméknál lakunk, és így mint ilyen dolog
hát.
és tanulok angolul, és holnap dolgozom
és 

szerda, szeptember 18, 2013

kéne

menni tenni venni

szombat, szeptember 14, 2013

amúgy

öcsém diplomaosztója volt ma
nem mentem egy továbbképzésre, ahova jelentekeztem
anyáméknál lakunk a festés miatt.
anyámtól kiakadtam persze nem először, az incifincibelekötéseitől
a lényegtelendologbólelefántot csináló...óóó
és egyébként is.

szerda, szeptember 11, 2013

Tádé

már majdnem 5 éves
és már az oviban tornászlánynak beválogatták
ami egyrészt jó, mert egy olimpiai bajnok írta alá, hogy jöjjön
milyen büszke vagyok már Tádéra :)
de egyébként meg némi aggódás, hogy akkor elkezdődik a végnélküli edzéskülönóra stádium... és hogy jó e ez az egész
dehát ha egyszer
mindenesetre elkezdjük, meglátjuk, hogy tetszik neki a dolog.

hétfő, szeptember 09, 2013

fogg

huizfzrbsvrtcytvubzvinubminj,m

szombat, szeptember 07, 2013

30

ez ilyen kerek szám, nem?
tegnap persze buli volt, nem aludtunk, tegnapelőtt munka volt, akkor azért nem
dehát egy jóféle 30-asnak ezt bírni kell, nem?
ilyenkor a legterhelhetőbb az ember állítólag
és tegnap romkocsmanegyedben voltunk... szerettem, de nem mennék sokszor... :)

vasárnap, szeptember 01, 2013

most

hogy megint ilyen főzős szerelmes sorozatot nézek... eszembe jutott, hogy főzni jó... aztán túrósrétest csináltam csak
a túrós rétes veszélyes, képes vagyok megenni amennyi van...
ma meg fasírtot kéne
vagy ilyesmit...
van a kajáknak valami speciális tulajdonsága, meg ennek főzésnek, valami ami túlmutat önmagán
ez lehet ilyen gastrosznobizmusba hajló duma, pedig az igazán távol áll tőlem :)
Szóval a szerelem meg a kaják valamilyen hasonló önjutalmazó rendszerre csatlakozhatnak rá az agyban... tuti ezt használja ki a film...

hétfő, augusztus 26, 2013

sajnos csak irónia

miatt jutott eszembe
Nem tehetek róla, hogy ebben nem tudok hinni

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

Különösen az utolsó 4 sor :) Vajon Petőfi néha nevetett magán? vagy újraolvasva elsírta magát, hogy milyen egy meghatót írt?


teljesen más téma
persze, ma olyan fáradt vagyok, összevissza írok, vonszolom magam, a gyerekeket kéne összeszedni átvinni anyámékhoz aztán menni dolgozni
lehet a fáradtság is, de most ááá semmi hangulatom...
fel kéne hívni a helyet, hogy nem vagyok jóóóól :) vagy valami kifogást keresni... itthon döglődhetnék céljából
megint néztem azért hova lehet menni dolgozni... olyan egy izé vagyok, nyughatatlan...

a tanult tehetetlenség kapujában

ja az előbbi témákhoz, de már nem osztom meg asszem
szóval, hogy a mélyszegénység meg a társadalom felelőssége, és hát el sem tudjuk képzelni, mi akinek jutott és megadatott...
és akkor jut is eszembe Lén, hogy persze, mert neked azanyád is értelmiségi meg a nagyanyád is az volt... és akkor mi van? nem kellett végigjárnom az egyetemet, nekem ez nem volt érdemem, csak a társadalmi osztályomnak köszönhetem az egészet?
és nem kérdőjelezem meg a szerencsés helyre születésemet, de tényleg, de ez az életemnek csak egy része! Van az a rész amit kaptam, de én döntöm el hogy élek vele (mint ahogy kedvenc Aronson idézetem, jó lapokból ugye könnyebb nyerni, de a pókerben az az ügyes, aki a rossz  lapokkal is nyer...) valami ilyesmi...
Na szóval, ha a társadalmi szituáltságot elhelyezkedést vesszük, mint az ember sorsát alakító döntő tényező, és ezt a személyiség, az akarat, a munka nem tudhatja megváltoztatni, ha az egyén nem reménykedhet benne hogy részt vehet a saját sorsának alakításában, akkor ott vagyunk ugye a tanult tehetetlenség kapujában, ami a depresszió előszobája egyébiránt...
Ja és ma Magyarországon ez az állapot nem elég ritka..


vasárnap, augusztus 25, 2013

politically correct

ezt írta a előbbi bejegyzés alá vki, hogy  a probléma politically correct megfogalmazása... hát akkor

Az a véleményem, hogy a témáról való gondolkodásunkat kéne megváltoztatni, mindegy, hogy politikailag korrekt vagy nem korrekt a fogalmazásunk. Abban az esetben, ha egy probléma kapcsán olyan dolgot teszünk felelőssé, ami megváltoztathatatlan,  (mint pl bőrszín), akkor a probléma megoldásában elakadunk, vagy elősegítünk olyan eseményeket, mint a cigánygyilkosságok.
Eü dolgozók körében pl. gyakran, hogy mind dohányzik terhesség alatt, meg a többi statisztikai páldálózás...  nem is értem a probléma megközelítése miért nem a dohányzás felől érkezik, hiszen ez a probléma amin lehet változtatni... vagy nem is értem, mi köze van a dohányzókhoz annak a cigány nőnek, aki nem dohányzik. Miért kell ráhúzni a felelősséget, miért felelősebb ő a többi cigányért, aki dohányzik terhessége alatt, mint Te Kovács Roziért, aki magyar és ő is dohányzik.
De ez csak az egyik rész. Társadalmilag nehéz helytállni egy olyan közösségben, ahol eleve nem várnak tőled sokat, és igen meghatározó olyan közegben felnőni, amelyben már gyerekkorodban teleírják a fejed, hogy milyen vagy eleve és megváltoztathatatlanul. Sokkal könnyebb lenne ép önbecsülésű embereket motiválni a társadalmi hasznosságra. Ez nem valamiféle lózung. Aronson is írt erről a négerekkel kapcsolatban (Történtek hibák, de nem én tehetek róla c. könyvben.) Amerikában, hogy hogyan változott meg a csoporthoz való hozzáállás, ha nem is teljesen.

szombat, augusztus 24, 2013

ha még egyszer

valaki kimeri tenni Szögi Lajos képét a fbra, hogy őőt is a cigányok!
És hogy Arra miért nincs ilyen film meg reakció??? Mint a cigánygyilkosságok ürügyén???
Na akkor megmondom miért. Mert a kettő nem összehasonlítható!
1. Az elsőt  (sok ilyen példát tűznek még ki fb falakra) egy vagy több gyilkos követte el vélt vagy valós felháborodásból, indulatból, elmebetegségből stb, azok akik ezt elkövették, vagy támogatták a gyilkosságot elítélendőek! A társadalom kárára vannak. Bőrszíntől, nemtől, lakhelytől függetlenül.
2. A másodikat előre megszerveződött csoport követte el, akiknek az egyetlen indoka az volt, hogy az áldozatok cigányok, így mind gonosz aljas alsóbbrendű lények, akikre rá kell ijeszteni. Attól teljesen függetlenül, hogy ártott e bárkinek az adott cigány ember. Vagy egyáltalán ember volt e.
3. Felháborít a társadalmunk egy részének a reakciója, mint pl. ez a fb rasszizmus. Emiatt a hozzáállás miatt nem találták meg olyan hamar a gyilkosokat, ezt a rasszizmust lehet érezni az egészségügyben és a rendőrségnél, és mindenütt csempésződik egy kicsi ide és oda, egy félmondat egy gúny, egy ... és én ettől hányok...
4. attól hányok, hogy valakit meg lehet ítélni anélkül, hogy kicsit is ismernéd, hogy beszéltél volna vele. Hogy nem kap egy esélyt arra, hogy megismerjék mert cigány, ezekkel nem barátkozunk. És nekem ne mondja senki, hogy hát békében élhetnek, nincs is rasszizmus Magyarországon.
5. Nézzétek meg a Csak a szél c. filmet.

péntek, augusztus 23, 2013

rég nem írtam, most is csak kiakadás végett

hogy már
és hogy mér
és hogy nem akartam holnap dolgozni, de behozoma gyerekeket
 és ennyi

hétfő, augusztus 19, 2013