szerda, december 30, 2009
:)
most pihenek, aztán jön lén holnap reggel és addig már csak 10,5 óra...
vásárolás
helyzet

szóval elteltek az ünnepek. ahogy vártam olyan lett kb. Apóstól meghalgathattam megint milyen okosak, és szépek őőők :) aztán anyós igyekezett emelni az est színvonalát, amit msógi ironikus megjegyzései tarkítottak. Végülis a gyerekek jól érezték magukat, különösen a sátornak örültek, meg jól elvooltak
másnap anyuékkal találkoztumk barcson, nagyon meleg volt 20 fok kb. fura. volt ott sok cica meg eb meg ló, amik nagy barátai lettek Mazsoláéknak. egy napot volt képes öcsém velünk tölteni, aztán ment haza, h. ő itt nem tud aludni, apu horkolt... aztán lén is hazament, és anyu meg veszekedett vmit apukámmal, mert mindig szokott, sírni is közben meg minden, erre a másik szobában, ahol aludtunk volna, mazsola megkérdezte: mit csinál a mama hisztizik? :DD
szóval volt minden, de nem is írok le mindent, alapvetően jobb lett a hangulatom szenteste után... Csak nyomi voltam karácsonykor semmio nem volt jó... tök nem tudok ilyen közegben természetes lenni, ahol mindig azt sugallják, hogy viselkedni kell :S A legtermészetesebbek lén nagyszülei voltak... bár a nagymamája mondott egy két olyat, hogy! pl, h. tádénak már most el kéne kezdeni járni balettra, mert hajlékony és milyen jól táncol, de ezt eg y fél óráig mondogatta, meg, h. ő miért nem tudta vinni anyóst, mert csak messze volt... szóval addig addig mondta, hogy el kellett kezdenem megállíthatatlanul nevetni...
lehet még ma írok, mert egyedül leszek itthon, és ilyenkor mint elfoglaltság,
ja és nem is írtam, szóval lén ügyel, de a gyerekek meg anyuéknál, pedig már meggondoltam magam mire tegnap lett, de előtte mondtam, h. lehetnének náluk, akkor 7végén megyek értük, szóval se gyerek, se lén, se kutya, se semmi.... még a macskusz is elbújt, bár ha kinyitom az ajtót biztos előjön...
ma terveztem, hogy kéne olvasni, meg akartam egy két élelmiszert és esetleg ruhát beszerezni, merthogy már nincs egy hét é s munkábaállok, akkor meg musz leszek valami értelmes gúnyába öltözködni, mert hát igen...
még egy fodrász sem ártana, az az igazság...
na meg egy fogyókúra :)
szóval ezek vannak. M sógitól kaptam egy karácsonyilidércnyomásckönyvet, amit tegnap elolvastam, és eléggé vicces, és abszurd, de anyukám nézte, de nem értette, mondjuk nem is várom el tőle :P
meg megnéztem az álompontnet c szuperszónikus magyarfilmet az rtlen.... de miért... gondoltam az apámbeájulnacfilmnél nem lehet rosszabb... és nem is rosszabb... olyasmi :D
még ki kéne találni a szivesztert, de kiderül, a tavalyinál tuti jbb lesz :P
kedd, december 29, 2009
szerda, december 23, 2009
lassan
kedd, december 22, 2009
sok
néha olyan kívülállónak érzem magam mindenütt, nem mintha annyira szeretnék valahova tartozni, de olyan fura ez. soha sehol nem lehetek teljesen őszinte... végül sehol, még a saját gontolataim sem azok, vagy mégis... és mi az őszinteség akkor, vagy csak nem tudom mit gondolok, és át kell mindig gondolni, melyek azok a gondolatok, amik még megengedhetőek egy normális értékrenddel rendelkező ember számára... gondolatcenzúrázom magam...
nagy gond mi???:P
olvasom egy lány naplóját, akinek annyi idős gyereke van, mint Tádé, és mindig szenved, a lány (nem a gyerek) és mindenféle rossz történik vele, és mindent annyira tragikusan fog fel, pedig, ha akarná, akkor lehetnének megoldások az életükben is. De csak ül egyhelyben és rágja magát...pedig ahogy nagyapám mondani szokta vala, nincs lehetetlenség csak tehetetlenség. Persze, ha az őszinteségnél tartunk, sohasem mondanám neki ezt :), nem szeretek olyat mondani, ami másnak rosszul esik... kivéve, ha az a valaki a barátom, mert a barátoknak szüksége van arra, hogy normális visszajelzéseket kapjon, és a barátok nem nagyon sértődnek meg ezen, de azért egy kicsit biztos, mert senki sem szereti a kritikát nagyon....
no lassan lett mondanivalója némiképp a bejegyzésnek, úgyhogy befejezhetem :)
Na persze írtam a lánynak, egy szépen megfogalmazott üzenetet, amitől még rosszabbul érezte magát elmondása szerint, így aztán ennyi a próbálkozásom tovább. pedig csak azt próbáltam, hogy menniy jó dolog van az életben, és milyen aranyosak a gyerekek, az enyéim főleg, de biztos az övé is :) nem tudom, ha van egy értelmes párom és egy szép gyerekem, akkor semmi nem lehet akadály... de ez csak az én érzésem... aztán lehet minden másképp van...
fáradt
tádé meg itt ül
én meg itt zombülök
már lassan kívülről tudom a kisfiúmegazoroszlánok c könyvet, most azt olvasom nekik este, de csak Mazsola aludt el rá, meg én majdnem:)
Megyek összeszedem magam és fentleszek még egy két órát.inkább egyet... asszem...
már

vasárnap, december 20, 2009
a hólapátolás
persze lén ilyenkor (is) ügyel.
reggel megnéztem még egyszer a webcsillagos izét, hát voltak hozzászólások, de végül is nyert, úgyhogy :P Azért ez megható, hogy nem egy animációs, vagy valamilyen lartpourlart film nyert.
webcsillagok lettünk :)
Az 1:40 résztől Lén szövege:)
szombat, december 19, 2009
megtaláltam
a jutubon, pedig már elképzeltem, hogy a kis fényképezőgépemmel felveszem, ahogy eléneklem a dalt, és közben meggyújtom az adventi gyertyákat... de nem...majd, ha már azt gondolom mjd, hogy tényleg tudok énekelni... csak azért akartam eredetileg, mert azt hittem nincs is fenn a jutubén... meg majd azt veszem fel, ha Mazsoláék énekelnek ilyesmiket :)
visszaszámlálás
Nemsokára itt a karácsony, ma még akarunk ajándékokat venni is... még egy videót is kitaláltam karira, majd megcsinálom, találtam egy szép dalt :)
péntek, december 18, 2009
Nemsokára jön Lén
itt a blogspotra telepítettem át a babablogot is végül.Már csak blogozni akarok. Fórumokhoz se időm, se kedvem. Végülis nemsokára dolgozó nő leszek, ááá... Nem tudom Tádé hogy fogja bírni...
nem tudok ennél hosszabb bejegyzést írni, mert folyton fáradt vagyok. Ma viszont kevesebb időt töltöttem haszontalanul, így látszólag hasznosított idő látszik a lakáson... még...
meg lén ingein :D
remélem alszanak
sikerült söpörni felmosni felporszívózni, elindítani a mosogatógépt :) és nagyjából elpakolni.
most minden arra vár, hogy a gyerekek szétszedjék.
na TAkarítás
csütörtök, december 17, 2009
szóval
vannak napok, amikor egyszerűen nem szeretem magam, idegesít minden , amit csinálok, amit mondok, ááá még amit gondolok is... ilyenkor két választás van, vagy mesajnálom emiatt magam, és aztán utálom, h. sajnálom magam, vagy megpróbálok valami hasznosat tenni, és akkor lehet hogy büszke leszek magamra... bár ez nem mindig sikerül...
vagy aludni kell, és holnap jobb nap lesz...
:S
még
szerda, december 16, 2009
hm
nehezen lesz este,
lehet már aludni kéne
akarok valami
semmit
és ilyenkor mindig van a fejemben egy kis zavar,
alig vártam pl, h. mazsoláék elaludjanak, most meg sajnálom, h. nem lehet őket nyúzni...
jó nap volt ez végül...
lassan befejezem ezt a semmit, és relaxálok a tv előtt
nézem a 0 iq val is érthető műsorokat...
kezdek nem lenni a toppon...
ahogy leírtam ezt a pár sort, hívott lén, már elfelejtette hozni az igazolást majdnem :)
jön haza, sztem fél óra múlva itthon lesz... hál istennek mégsem húzták el ezt az ünnepségdolgot, biztosmindenki menne már haza...
fel vagyok dobódva.
vezet és
kedd, december 15, 2009
végül sikerült a pogi
ja a mai éjszakánk megint car volt, mert mazsola átjött, először mellettem próbált aludni, aztán, az apja mellett, végül az apja helyén, és mi ketten egy helyen, szóval, kb semmi helyem nem volt. szóval mostanra elfáradtam, és remélem mazsola is, és aludni fog...
mna
Tegnap láttam a szomszédnénit havatsepregetni. Tehát itthon van, néha aggódom, hogy megbetegszik és egyedül van abban a házban, és múltkor nem nyitott ajtót, mikor be akartunk nézni Mazsolával, de akkor ezek szerint csak nem volt otthon.
Ma nagy építkezés van duplóból amúgy :)
hétfő, december 14, 2009
gond
a régi cikk...
Szerettem volna valami nagy-nagy levelet
írni, de József Attila már megírta ezt a verset,
amirõl a levelem szólna. Ismerjétek meg, ha
esetleg nem ismernétek még. Nem azért, hogy
bölcsebbek, mûveltebbek legyetek, hanem,
hogy érezzétek a töredékét a karácsonyi
hangulatnak, ahogy bennem él.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
1922. november 12
is olyan természetesnek tûnt. Vártam, hogy
jöjjön, anyu készülõdött, a fa már állt a
hidegben, titokban. Nagyon szerettem
december 24-e délelõttjét.
Mióta kirepültem a családi fészekbõl, kissé
átértékelõdtek az ünnepek is. Elmúlt a
gyermeki egocentrikusság belõle. Most inkább
adni szeretnék, és nem is a boltokban található
számtalan ajándék valamelyikét, hanem
figyelmességet, mosolyt, egy kis meleget a
többi napra is, amikor eszünkbe jut a
szenteste.
Ha majd családom lesz és gyermekeim, és
karácsony, akkor majd együtt fogjuk készíteni
a díszeket a fára, felszereljük a gyertyákat és
a csillagszórókat, énekelünk, meg táncolunk
is, és a legszebb tányérból eszünk, és játszani
is fogunk az új játékokkal, meg a régiekkel.
Eszünk ágában se lesz bekapcsolni a
televíziót. Ha nem rontom el, majd sütök
mézeskalácsot is. Akkor majd biztos meleg
szívvel fognak emlékezni õk is, ha felnõnek.
Addig még sok víz lefolyik a Dunán, és
karácsonyok jönnek-mennek egyetem alatt is.
Két vizsga között felpattanok egy vonatra,
hazadöcögök, viszek mindenkinek valami
apróságot, néha új éneket vagy mesét is.
Fáradtan a fa köré állunk, meggyújtjuk a
gyertyákat, és várjuk, hogy adjon sok-sok
meleget…
-B-
mostmeg
már csak a karácsonyi nagytakarítás van hátra.
Mazsola vukot néz.
Tegnap pécs, megpróbáltunk bevásárolni, de nem sokmindent vettünk ... végül. Ma meg vettem lénnek az ajándékot, hát, majd...
olyan izé hangulatom van...
jajj megtaláltam egy régi karácsonyi cikkem az egyetemi lapban:)
a köv poszt
szombat, december 12, 2009
már 5 hete
és jövő 7 végén szombat munkanap, vasárnap ügyel:S
a gyerekek már kitépték egymás haját a konyhát felszórták sóval, széttépkedték a papírzsepkendőket és ledobálták a polcról a könyveket, amíg igyekeztem emberi állapotot teremteni a konyhában...
péntek, december 11, 2009
hajj
itt kelek, itt fekszem...
ma felhívomgitkát, és megkérdezem mikor mit hogyan, mert ez nem állapot :P
csütörtök, december 10, 2009
~~~$~~@

este van már nyóc óra, ég a világ a bótba, sallárom, sallárom, ég a világ a bótba'
Kéne aludni a gyerekeknek, meg nekem is, de most fürdenek, öntik a vizet egymásra :) Már csak két hét a kariig és ajándék csak elvétve akad egy egy rokony részére , hoppedli hopp. De talán mostvasárnap vagy valamikor hajjahahajj, és öcsémnek pl nem is tudom, és pézt se akarok annyit költeni, mint eddig, de főleg nem tudom Lén mit akar, és mindig a gyerekeknek vennék mindent, pedig már 100 ezer cuccuk van, így le kéne állítanim magam, még anyuéknak szoktam tudbni, na majd folyt, tádé kiszállt:)
most ebédeltem
Délelőtt bementem egy ismerősömhöz, beszélgettünk. Fura, h. már vannak itt ismerőseim:)
Most ilyen net előtt ülős kikapcsolódásban vagyok...
szerda, december 09, 2009
na

hejj
Itt van 2 bakteriális gyuszi, meg Tádé szeme tegnap, amikor betegebb volt, mert ma már nem volt egy szem csipa sem benne reggel...
![]() |
| Származási hely: berbori2009tél |
![]() |
| Származási hely: Letöltések |
![]() |
| Származási hely: Letöltések |
Szóval ez van...
kitaláltam egy ajándékot Mazsolának, ilyen kis versikék és én illusztrálom, egy rajzlaptömbbe, ami össze van spirálozva... már pár oldal kész van:)vagyis csak a vázlat, mert festeni nem festettem ki :) De azt csinálnám legszívesebben a ruhahajtogatás-rendrakás-felmosás helyett...
kedd, december 08, 2009
Tádé
de ilyen a feje most:P Szóval, nem igazán feltűnő...
![]() |
| Származási hely: berbori2009tél |
hol a sapkád?
az egész amiatt volt, mert haza kellett hozni a B-ből, mert szerintük kötőhártyagyulladása van. mer kicsit csipásan ébredt... na de nem volt piros a szeme, most se dörzsöli... szóval semmi baja sincs, mindegy holnap még itthon marad, ha gy érezze jól magát :P és akkor esőben hoztam haza... a 3-4. sapkaeldobás után felhúztam a kapucniját , csak utána elaludt a hátihordozóban, és hátradőlt a feje, aztán, amíg mentem, meg vártam a buszt, mindenki (kb 812 öregnéni) jajj szegééééény, jajj kilátszik a füle, jajjj megfázik, már meg igazították, meg minden, megvető pillantások. Ja és nem mellesleg volt egy vitám, a nénivel...hogy szerinte 3 éves korig maradjon otthon az anyuka... mondtam , h. a 3. év 26 ezerből kicsit húzós, mert több a fűtés..., aszonta persze. h. ők is megoldották, aztán nem vitatkoztam, de , jajj..
hétfő, december 07, 2009
végre vége a hétvégének :)
A gyerekek örültek a mikuláscsokinak, meg is lepődtek... kivéve Mazsolát, aki kibontotta a csokimikulásokat, betette a hűtőbe, és közölte: ezt a mama vette...
próbáltam elmagyarázni, hogy a télapó hozta, és kopogott az ablakon, és kérdezte van e ereefelé jó gyerek, és atöbbi, de továbbra is kitartott amellett, h. a csokikat a mama vette :S Talán jövőre lehet várni rendesen, majd leütöm anyóst időben...
Após pedig egész nap beszélt. És állandóan a fiait meg magát dícsérte, és, hogy nekem mit kéne tennem Lén előrejutása érdekében, amitől a .. kivolt, mert azt gondolom, h. mindenki foglalkozzon a saját dolgával, ha akarja , h. Lén vmit csináljon mondja neki, nekem ne osztogasson feladatokat. És ilyenkor mindig felhúzom magam, h. már megint itt vagyunk, pont ott, ahol az látszik, h. a nők alsóbbrendűek. Ugyanez volt , mikor Mazsola született, és kb 600 x mondta el, h. a szülés nem fáj, és mikor a 9. hónapban voltam Tádéval, akkor is csak beszólt, h. lihegek, mikor felérek a 3. emeletre. .. Sógi szinte semmit nem beszélt, inkább hallgatta apja történeteit, amit a héten már hallott azért :P Most talált munkát.
Ja erről jut eszembe anyám... Múltkor, mikor itt voltak, akkor mondta após, h. pestre félállásba nem akarta elengedni sógit, akkor inkább maradjon itthon, csináljon jogsit, nyelvvizsgát... Anyám meg erre azt mondta, h. jó de ez így nem felnőtt élet... Amiben igaza volt, de após nem értette meg ezt a szempontot, h. lehet, h. az ember már talán egyedül is el akar érni valamit. De nem látszik sógin, h. zavarná az a szerep, bár az önbecsülése lehet nagyobb lenne, ha tényleg meg tudná teremteni a saját életfeltételeit külső segítség nélkül is...
Bár egyébként ez a dolog engem is zavar, hogy nem én teremtettem meg , amiben élek, és nem is fogadtam volna el ennyi segítséget anyuéktól, ha nem lennének a gyerekek...akkor mindegy lenne hol lakunk. Sokszor érzem, h. túl jó dolgunk van, és nem is érdemeljük meg ezt. és a családom is szép, és minden ok. nem lehet szenvedni mitől, ha leszámítjuk a rokonok egy részét :P Na mind1 szóval ez...
szombat, december 05, 2009
anyós el...
Jajj... Megsértődött. Már az elején haza akart menni, mikor megkértem, hogy a télapóajándékot hagy hozza éjjel a télapó, ne ők adják át:S Aszonta: Akkor itt az ajándék adjátok oda nekik, mi meg megyünk haza!
Én meg azt gondoltam, h. b. meg, hogy tőled semmit sem lehet kérni. Itt voltak majdnem 2 órát, aztán elfáradtak a gyerekektől, vagymittomén, jóéjt puszit kell adniuk a kutyájuknak...
Nem bosszankodok, csak Mazsola tök kedvesen kérte őket, hogy kérlek mama maradjatok még...:)
Holnap amúgy is jön após és sógi, így kapok elég impulzust ettől a családtól :P
Lén most bement mer behívós, na de majd jön, meg a mikulás is:)
:PJLJLHDKKak
pedignapközben, mikor nem jutok ide, akkor van azért vmi a fejemben, de zombisülök ideérkezvén...
Csütörtökön összetűzésbe kerültem Lénnel, mert nagyon neheztelt, h. nem akarom, h. valami gyszercégesvacsorán részt vegyen, ahol az összes kollégája, és HO. ottvan... De én egy idegroncs voltam a szerdai katasztrófanap után, nem is szólva arról,. h a csütörtök sem ígérkezett jobbnak, miután Mazsola 3.szor rántotta le Tádét a tükrösszekrényről, én pedig kezdtem berekedni a sok kiabálástól, amin egyesek pedig s
zórakoztak, szóval további két törött pohár után hazahívtam :SNa de a péntek jól telt, és MAzsol a is jól érezte magát a bölcsiben :)
Ma meg anyósom jön, de csak délután... nem tudom mi értelme van , de mind1 . próbálok kevésbé zombi lenni addigra.. még van kb 2 órám erre:)
Mazsoláék most a délutáni alvás keetében beszélgetnek , vagy mit csinálnak... már amennyire egy 13 hónapos tud beszélgetni egy 26 hónapossal :D...
azóta sem olvastam vagy csináltam értelmeset. úgyhogy most megyek...
Tegnap Tádé nap volt, teszek róla egy képet... ja meg ő nem ment bölcsibe, hanem itthon fárasztott minket:) mindig kézbenülőke.
szerda, december 02, 2009
hm
ez a sok ügyelet
próbáltam melegszendvicset készíteni nekik, de ma már ma már....
szóval először volt a pattogatott kukorica, abba beleöntötte mazsola a tejet, aztán ki az egészet a földre... törlés söprés, utána kaptak mandarint, de többet akartak, így megszerezték a zacskóval, és én csak azt vettem észre, h. Tádé héjastul eszi... majd megnéztem, mazsola, próbálkozik a pucolással. Utána gyerekdalos izék, a jutubon, azután melegszendvics, de közben mazsola kipoakolta a hűtőt, és majdnem kiöntötte a tejfölt, de csak a levét sikerült neki, eközben rikácsoltam, h. fejezze be, közben jól elvágtam az ujjam, megsült melegszendvics, de a kenyérrésze a földön végezte... agyébként tádéét kis darabokra vágtam, de közben azt hittem már eláll a vérzés az ujjamból de nem... tádé kenyere és konyha is véres lett:Sén meg itt próbálok lenyogodni, de nem
:)
Jajj olyan vagyok ám. Megnéztem vikipédián , h. mi lesz a gümgüm sorozat vége :P egyébként nem vagyok meglepve magamon... amiket pl könyveket olvastam, legtöbbször a 20-50. oldalnál tartva keztem el érdeklődni az utolsó 3 oldal iránt, és el is olvastam :P Ezt általában titkolta, mer milyen már, h. beleolvas az ember a könyv végébe... de ilyen vagyok. Ez volt, mikor tanulni kellett is, gyorsan mindent megtudni...ááá
Most nyüzsögnek, én meg zombisodok:) és ma is ügyel lén:S sajnos... és egyedül leszek velük, és még a tűzre is egyedül kell ránéznem, és a lakás is egy adta dzsuva. megyek is:)
kedd, december 01, 2009
kv
Én meg fáradt. megyek takarítani. nincs kedvem netezni sem, fórumozni stb. Fura, hogy már emberekkel vagyok kapcsolatban.... élő, nem virtuális... Néha sajnálom ám, hogy nem, láthatom milyenek... de ez így van ez van... Most 18-áig járnak, utána szünet:) Jöhet a nagytakarítás...
Gondolkodtam ezen a gólyás dolgon... csak, hogy milyen fura az ember memóriája, hallottam ezt a felmérést, de hogy társítottam össze az angolokkal azt nem tudom:S Biztos van egy két dolog így kuszán az ember fejében, és észre sem vesszük, csak azt hisszük, hogy jól emlékszünk, aztán kiderül valahogy hogy nem:) Némely dolog jól megragad a fejemben... De szerintem sok emlék összekeveredik... Például mindig azt gondoltam, hogy az első ovimban ha rossz volt valaki bezárták a szertárba, vagy betették aludni... de elbizonytalanodtam, hogy lehet csak egyszer beszöktünk, és nagyon sötét volt, de nem hiszem, hogy bárkit bezártak volna, mert ez nem valószínű... :)
és emiatt a gondolat miatt: azemlékezetállandóságaképfromdali
hétfő, november 30, 2009
levelezésem :)
Amikor érzem, hogy bujkál bennem az influenza, egy sor bevált módszerem van a túlélésre. Az első egy tubus kacsamáj, azaz Oc (kacsamájból készül).
Ha az első borzongásra bevesszük, majdnem mindig segít megúszni a betegséget. Mellé teafaolajat szoktam enni, egy cseppet egy kis kanál mézben, amikor eszembe jut. Ezt gyerekeknek is adhatjuk, ovis kortól. Előtte inkább tegyük párologtatóba. Gargalizálni is lehet vele, és nem bántja a homeopátiás szereket.
Aromaterápiás receptek és titkok a cikk további részében.
Várom a Ti titkos receptjeiteket és házi praktikáitokat a homeomami címre.
Homeopata orvosaink várják kérdéseiteket, amit regisztráció után itt tehettek fel.
Kiakadós válaszom :) Tisztelt Szerkesztőség!
Azt nem tudom, hogy az Oc tényleg használ-e. De azt orvosként biztosan, hogy mi is az az influenza, és hogy lehet és érdemes kezelni. Miután az influenzának A, B, C fajtája ismert , nem tévesztendő össze a mostani H1N1 es forma, ami az A típushoz tartozik, az orrfolyással járó enyhe lefolyású C típusú influenzával. Az A típusú influenza sokkal veszélyesebb, mert a tüdőhengerhámsejtjeinek a kinocilliumait bénítja, amik a kórokozók "kisepregetésében" játszanak szerepet, emiatt mivel a baktériumon eljutnak a légzőfelületig is akár súlyos bakteriális tüdőgyulladást lehet kapni. Ami a korszerű antibiotikumterápia miatt napjainkban nem halálos. De ne feledjük, h. a spanyolnátha vírusa ugyanezen H1N1 volt, amiben 20 MILLIÓ ember halt meg... pedig homeopátia már akkor is létezett... csak épp antibiotikum, antivirális szerek és védőoltás nem...
Üdvözlettel : nevem
Válaszuk :)Tisztelt Doktornő!
Köszönjük észrevételeit. Mellékelten küldenénk az oscillococcinum klinikai kutatásainak összefoglalóját, ahol az egyik study egy H1N1 fertőzött csoportban készült.
(Az oc-ot a spanyolnátha járvány alatt fedezték fel, Spanyolországban. ) Az ocMagyarországon OGYi által törzskönyvezett influenzaellenes szer.
A homeopátiás szerek alkalmazása kiegészítő terápiás javaslat az enyhébb lefolyás és a szövődménymentesség érdekében. Hagyományos gyógyszerek mellett is alkalmazhatóak.
Bővebb információt, és további klinikai vizsgálatokat az orvosoknak szóló homeopátia.info.h homeopraxis menüpontja alatt talál, ahol pecsétszámmal lehet bejelentkezni.
Honlapunkon minden esetben feltüntetjük, hogy a kezelési javaslatok nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot.
Üdvözlettel:ők:)
Szóval válaszoltak is... tudnám minek írok, nem tudom mikor fogok erről leszokni. És mindig azok válaszolnak gyorsan, akiknek valami vaj van a fülük mögött... Megnéztem a cikket is, de amíg nincs pontos hatásmechanizmus, nincs semmi. Nekem kell tudnom, mi a hatóanyag, mennyi , hogy hat... Ha ez nincs semmi értelme vizsgálódni. Ennyi erővel azt is vizsgálhatnák, h. igaz e , h. a szűz csillagjegy szülöttei, rendesebbek e más csillagjegy szülöttjeinél, esetleg kevesebbszer kerülnek e konfliktusba, mint a skorpió csillagjegy szülöttjei. Pfff
Ja és eszembe jutott még egy azt hiszem angliai felmérés : Megvizsgálták, hogy több e ott a gyerek, ahol sok gólya fészkel. És tényleg több az egy főre eső születésszám... Ezekszerint a gólya hozza a gyereket??? Vagy esetleg a családi házas övezetben több családos ember lakik???
utóirat... azt hiszem csak a felmérésre emlékszem, de a brit szigeteken nem is élnek gólyák...
tuti
Gyerekek voltak bölcsiben, én megint könyveket vettem, beültem olvasni egy kávézóba... Persze még nem jutottam túl R_anschburgon,, de már álltam M-rozek és S.inger között azon tűnődve melyiket vegyem meg :) kb egy árban voltak, de majd máskor veszem meg valamelyiket. Valószínű M-rozek élettörténeti regényét:) Meg vettem még egy verseskötetet a gyerekeknek, mer féláron vót :S, így se volt olcsó amúgy, egyik könyvhéten kinéztem , de nem akartam ennyi pézt rászánni.
A bölcsibe vittünk sütit, amit Mazsola szúrt ki középen, linzert :)Finom lett kakaós linzer fügelekvárral... Mindenkinek jutott:)
Na megint ugrálok időben, dehát. Sír Mazsola, nem akar aludni, pedig elaludt a babakocsiban kb 2 percet
na vissza kb 10 órához, felmentem B.-hez, beszélgetni, meg aztán elmentem, a rmannba vettem mikulásra mikulássapkás zenélő figurákat :) hát ennyi napom volt, ja és benéztem egy játékboltba is, de nem akarok már játékot venni. Pedig Pénteken lesz Tádé nap :) Néztem, h. amiket szombatreggelenként a tvben reklámoznak olyan drágák, hogy el nem tudom képzelni, hogy valaki megveszi. Ki ad ki egy kis doboz műanyaggyüngyért 7 ezer HUF ot?? még ha össze is tapad, ha ráfújsz vizet, de akkor is...
Na ezek a most leírható összeszedetlen gondolataim.
És mindig kombinálok, hogy mikor ki miért utál, és egyébként is mit rontottam el, mit csinálok rosszul, már abbahagyhatnám ezt.
vasárnap, november 29, 2009
ja rhdtnyjt
Szóval a fszom kivan, ráadásul ennyiért???? kuncog a krajcár... miegymás
szombat, november 28, 2009
zitty:)
pfff
péntek, november 27, 2009
megnéztem
Holnap megyünk az új ismerősünkhöz, legalább a délelőtt eltelik:) Mondta, ebédelhetünk is nála, de gondoltam, a beugrunk, mer' itt lakunk az utcábanból, ne legyen ilyen vendégeskedés, de majd látjuk hogy lesz :)
épp

addig vagyok, és gondolom lén is, mert kiakadtam, neki meg car hete volt. De akkor is, én csináltam mindent,: bölcsi, bevásárlás, begyújtás, palacsinta, tisztábatevés, gyerknyúzás, mosás, pakolás, söprés, etetőszéktisztítás, mosogatás, ... szóval, elfáradtam!!!! De egyesek itt szaladgálnak körülöttem, és azt mondják: a rókalábásat, a rókalábásat.... mindezt a jutubon hallgatnák szívesen...
péntek
a gyerekek kint alszanak a babakocsiban, kidőltek az egy hét bölcsitől :P
én is:)
holnapi programot nem tudom.
ez a két óra bölcsi nagyon jó :) , de ha már egész nap ott lesznek, mert én dolgozom...ajjaj:) Egyébként nyugodt vagyok az egésszel kapcsolatban, mégha az utcán megmondók is (akik a sapka dologba is beleszólnak) azt mondják...ÓÓÓ szegény gyerek már bölcsis lesz, hüpp hüpp jajjajj. Ezt hallgatom, mindennek ellenére, néha úgy érzem, hogy vannak szempontok, amik mellett szólnak, pl. a rendszer... ami nem az erősségem igazán. Olyan kis rendesek lesznek :) És mindennek meg van a maga ideje... és nem kell mindig rájuk szólni, mert végülis játékokkal vannak körülvéve, és sokmindent szabad, amit nem, azt meg megtanulják hamar :)
csütörtök, november 26, 2009
politika:)
tűz
itthon:)
Mazsola sem sírt, Tádé meg élvezi a dolgot, csak a fennmaradó 2 órai időtöltéssel van némi gond, mert ilyenkor elmegyek vásárolni, de nem ám valami értelmes élelmiszerboltba, ááá, hanem azokba a lépcsősboltokba, amikbe sosem jutottam be babakocsival, és evett a fene, mi van bennük :P Persze az eladók néztek , néhol vettem vmit, pl. szalagot, meg ruhát Tádénak... Szóval:)
Azért vehettem volna valami ennivalót, tiszta gyagya vagyok:)
szerda, november 25, 2009
nyuszmó
Elég érdekes dolog ez...
fáradt vagyok.
kedd, november 24, 2009
megvolt

a 2. nap a bölcsiben. Tádé sírós volt... Én meg fáradt, mert éjjel nem akartak aludni, ráadásul Mazsola átmászott hozzánk, és már nem volt lelkierőm kiebrudalni az ágyunkból...
Nem annyira rossz az a Bölcsi, de vannak érdekes gyerekek, főleg Tádé féle csoportban...na mindegy.. de minden gyerek velem akart játszani :) énekelőset, mesekönyveset... a legjobb lenne, ha én is bölcsisnéni lennék :) akkor dolgoznék is, és a gyerekekkel is lennék :P
Régen emiatt akartam gyermekgyógyász lenni, de látnom kellett, hogy a doktornénikbácsik egyáltalán nem játszanak a gyerekekkel, vagy csak elvétve, hanem csak megvizsgálják őket, meg szurit adnak (és egyéb kellemetlen dolgokat művelnek). Szóval, inkább a felnőttek :)
szagelszívó
De nem szeretem használni, mert oxiológián azt mondták, hogy veszélyes, főleg kicsi konyhákban. Mert elszívja a levegőt, és a tökéletlen égés miatt szénmonoxid keletkezik, ami nagyon mérgező. Már voltak több ilyen esetnél... Így eddig kihagytam az életemből, bár azért nyitott ablaknál jó szolgálatot tesz annak, aki nem szereti, ha égett zsírszagban úszik a lakás :P
hétfő, november 23, 2009
füstbement ebéd...
hétfő
én meg zavarodott vagyok. minden hülyeség miatt szorongok...
vasárnap, november 22, 2009
jövés-menés
nem is tudom majd írok még, csak
péntek, november 20, 2009
jajajajjjaj

letettem őköt
ma arra a megállapításra jutottam, hogy a csokismogyorósjoghurt nem finom...
egyébként pedig elmentünk sétálni az őszi napsütésben... csak Mazsola elfáradt félúton, így ketten ültek egy babakocsiban visszafelé, nekem igen melegem lett. Bár találkoztunk egy két felsővárosi beleszólós nénivel, akik érdeklődtek Mazsola sapkája iránt, de már megszoktuk:) még szerencse, h. Tádén volt, mert még mindig ott állnánk az utca közepén, és kérdezgetne a nénik egyike a sapkaviselésiszokásainkról...
Hétfő bölcsi, nem mintha minden meglenne hozzá, pl munkáltatóiigazolás, és a gyedlemondópapír talán holnapmegérkezik, plussz ugye az orvosiigazolás, ami miatt esetleg ma fel kéne hívni a drnőt...
Még másfél hónap és munka:) Azért ennek örülök, mert nem szeretem csak ingyenélősködni, hogy ez nekem jár, mert itt nevelek két kis ördögfiókot :) Na mind1 szóval nem bánom, h. elkezdek dolgozni, pedig hiányozni fognak a kismanók :)
csütörtök, november 19, 2009
boldog névnapot nekem :)

szerda, november 18, 2009
:)

hjajj
megkülték

kedd, november 17, 2009
ma
Most meg fakockáztunk
aztán meg főzni fogunk
aztán a gyerekek aludni
aztán lehet sétálunk, de nem biztos :)
Nem küldték a papírokat a munkaügyről, pedig igazán mostmár itt az ideje, múlthét hétfőn mondták, h. küldik, csütörtökön hívtak, hogy küldik, csak kérdetek vmit, erre még nincs itt...
ÁÁá utálok ügyintézni úúúúúúúúúúúúúúúúútálok
hétfő, november 16, 2009
:)
szóval
De persze mindig bennem van a bizonytalanság, hogy jó e, hogy leírtam, meg hogy így van e igazából... mert pl igaz, h. 20 millióan haltak meg spanyolnátha miatt, de 200 millióan betegedtek meg, ez ha nézzük 20 milla csak 10% de mégis kétszerannyi, mint ahányan MO-n élnek... Másrészt ez azért volt, mert még nem volt korszerű antibiotikumterápia, és a tüdőgyulladás az egyik vezető halálok volt akkoriban ... Na de, mindegy is ez most. De már sosem tudom mennyire aggódjak, nem aggódom, de szerintem, a baj az egésszel, h. nagyon fertőzőképes ez a vírus és mindenki megkapja, és ha 1000 ből egy ember hal meg akkor is elég sok, mert, ha mindenki megkapja, akkor 10 milliónak az egy ezreléke az?? szóval... ennyi...
influenza összefoglaló :)

Először nézzük, mi is ez pontosan...
Az influenza egy vírus, ami azt jelenti, hogy olyan kis rész, amit élőlénynek sem nevezhetnénk, mert önmagában nem életképes, viszont genetikai információt hordoz. Sejtekhez tud kapcsolódni, és rávenni a sejtet, hogy az, a vírus örökítőanyagát gyártsa, így szaporítsa. Mindeközben a sejt elpusztul, így a funkcióját nem tudja betölteni, ebből adódik a betegség egyik része. Az influenzavírus, a légutakat borító sejteket támadja meg, amelyek fontos szerepet játszanak a tüdő épségének megőrzésében. Emiatt gyakori szövődménye a betegségnek a tüdőgyulladás amely lehet a baktériumok általi felülfertőződés következménye, de a vírus maga is okozhatja azt. A betegség másik része (láz, izomfájdalom) az immunrendszerünk reakciója miatt jön létre.
Mindannyian tapasztaltunk már hasonló influenzás vagy influenza szerű tüneteket. Ez legtöbbször orrfolyással, lázzal, fáradtsággal járó betegség. Nem mindegy azonban, hogy az influenza melyik típusával állunk szemben, a gyengébb típusokat legtöbbünk immunrendszere könnyen legyűri, évente áteshetünk ilyen fertőzésen. Viszont vannak olyan törzsek, amelyek fertőzőképessége nagyobb, ilyen ez a H1N1 is. Jellemző, hogy egyszerre sok embert képes megbetegíteni, és nagyobb arányban fordulnak elő szövődményes esetek is. Ezek a világjárványok 30-50 évenként jelentkeznek. Ez azért lehetséges, mert ennyi idő alatt emelkedik meg azok száma, akik még nem estek át egy ilyen fajta influenzán. Erre a fertőzőképes vírusra jellemző az is, hogy nagy a mutációra való hajlama. Egyrészt azért, mert a vírusokban nincs olyan rendszer, amely kijavíthatná a genetikai állományban keletkezett hibákat (a sejtes szervezetekben ilyen van), másrészt, mert 8 db külön álló genetikai átvivőanyag (itt RNS)-ből áll, amelyek, ha két különböző influenzavírusfajta kerül egy sejtbe, akkor keveredhetnek, új típusú vírust hozva létre.
A H1N1 nem ismeretlen sajnos az emberiség előtt, ez a típus okozta 1918-19-ben a spanyolnáthát, amelyben 20 millió ember halt meg, és 1977-ben az orosz influenza néven is fertőzött. Tehát a WHO aggályai nem ok nélküliek, még akkor sem, ha az emberek többsége jó eséllyel meggyógyul.
Ma , amikor a rendelkezésünkre álló információ alapján megfelelő gyógyszerek és védőoltások állnak rendelkezésre, talán senkinek sem kéne meghalni, vagy súlyos, maradandó szövődményeket elszenvedni e betegség következtében.
A megelőzésről:
A leghatékonyabb módja a megelőzésnek a védőoltás. Mivel a vírus nagy mutációs hajlama miatt minden évben kicsit eltérő vírus fertőz, WHO összegyűjti az adott évben az embereket megbetegítő törzseket, és ezekből egy kombinált oltóanyagot készítenek a legyengültebb immunrendszerűek számára. Ezek az oltóanyagok, vagy a vírus egy részletét, vagy az egész vírust inaktivált (már nem élő mondhatnánk, de mivel nem tudjuk egyáltalán élőlények-e...) állapotban tartalmazzák. Az egész vírust tartalmazó vakcina erősebb hatású.
A H1N1 hazai oltóanyaga is egész inaktivált vírust tartalmaz.
A megelőzés kezelés másik módja, hogy a vírus sejtbe való bejutását, vagy kiszabadulását gátoljuk Ez azonban csak korán felfedezett betegségnél hatásos. Azoknál érdemes ezt alkalmazni, akik az oltóanyag valamely összetevőjére érzékenyek, vagy olyan krónikus betegségben szenvednek, amelyben nem ajánlott a védőoltás.
Nem az elrettentés volt a cél, de az oltással megelőzhetjük az egész országra kiterjedő járvány kialakulását, ami még, ha sok súlyos megbetegedéssel nem is jár, de mindenképpen időleges iskola-, munkahelybezárásokhoz vezethet.
Mivel a Gyermekinfektológiai Társaság elnöke is ajánlotta az oltást egy éves kortól , mi mindenképp beadatjuk :)
vasárnap, november 15, 2009
pécstér
Lén tegnap azt gondolta , h. mehetne ő is sztendápkomedizni...Amikor mondtam neki, hogy inkább sztem ne, akkor megsértődött, hogy nincsenek é jó poénjai, errre mondtam, hogy de, de inkább mégse menjen :P
Most csak Tádé van itthon Mazsola nagymamázik. Elvileg takarítás a mai projekt :) hát, majd meglátjuk mennyit haladunk , de talán így Mazsola nélkül menni fog...ha elkezdjük...
Egyébként anyósnál mindig rosszul érzem magam ettől a mindenkit kiszolgálok felfogástól... na mind1.
Meg próbálok vmi összefoglalót írni erről a háegyenegydologról :)
péntek, november 13, 2009
holnap

egyébként
Lehet Mazsola ottmarad 7végén nagymamájánál, akkor takaríthatunk vasárnap... de nem tudom miért nem akarom sohasem, hogy ott maradjon. Nem anyós miatt, csak nem tudom...Fura dolog ez az egész gyerekdolog.. Az ember azt akarja, hogy mindig vele legyenek, de néha mégse. De amikor mégse, akkor ne olyan sokáig, hanem csak pár órát...
Néha buborékot kell fújjak Tádénak. Persze épp buborékfújót felejtek el mindig venni a bevásárlás során, már alig van benne egy kis lötty, én meg nem tudok olyan jót kutyulni, mint a gyári, bár a múltkori egész jó lett apósnál spáros habfürdőből :) (ez egy abbahagyhatatlan játék, addig kell fújnom, amíg nem szédülök a hiperventillációtól:P) Ha felfelé fújom , kicsit tovább tart, mire szétpukkasztja Tádé :)
:)
csütörtök, november 12, 2009
körút
1. Bölcsi: jövő7főn jönnek családlátogatni:), bent játszottak félórát, Tádét minden gyerek összepuszilgatta. Mazsola játszott , nem akart eljönni se:) nov 23-án kezdődik a beszoktatás..az nincs 2 hét...
2. Sünizene. Rövid volt... De azért tetszett nekik :)
3. Vásárlás: Babaruha, hát nem sok sikerrel, mondjuk vettem egy két dolgot, de... MNazsolának 2 db használt télikabátot. Tádénak mackóalsót, meg vmi kisruhákat :) Meg egy aranyos kis cipőt 21-es. j a meg magamnak is egy pulcsit
4. Buszravárás sétáltunk pár kört, h. Tádé elalaudjon, meg bementünk egy pékségbe, és ott papír200assal adott vissza, adott belőle 3-at, pedig azt hittem nov 9 ig fogadják el, na mind1.
indulunk
szerda, november 11, 2009
netfüggő
nap

kedd, november 10, 2009
lassan
Egyébként ez a fajta babona elég hatásos. Mikor mondjuk akkor írom, hogy jöjjön, amikorra ígérte magát, és aztán megjelenik :P
mint a kishercegben a király, mindig este parancsolta meg a napnak, h feküdjön le, reggel meg, h. keljen fel... hülyeségeket nem parancsolunk :D
mindegy fél4re ígérte lén...
hólyaghurut
ilyen klassz nap ez a mai:S
hétfő, november 09, 2009
babona...
Mazsola alszik, semmit nem lehet csinálni. Tádé futkároz, így épp nincs a nyakambaakasztva :D
ügyintézés
már csak egy tucatpapírkitöltése és az államkincstárlátogatása van hátra :P mazsola sír, de aludnia kell/kéne. tádénak szerencséje volt, h. aludt a babakocsiban, így most nem kínzom a délutáni alvással:) majd talán lemegyünk délutánis babakocsivAL akkor alszik még 1et.Megyek megetetetem :)
djksghkhgkyxvkbksfbekbhkfvbsdmfbkdjsbljkdhfjdkssssssssk
Lén nagyon kedves. Már épp emésztettem volna magam, hogy a frányamindenemet nem tudok rendet tartani, mert semmi motivációm, és trehány és a többi. És akkor mondta, hogy szerinte nem jó, h. mindent féltenek a gyerekektől, mert egy tárgy nem érhet annyit, h. a gyerek úgy érezze többet ér, mint Ő :) Meg azt mondta, hogy persze nem örülne, ha Mazsola minden tízezrest miszlikbetépne, de, végülis össze lehetne szedni és beváltani a bankban :)
rend
mindenütt rend... anyósnál még ok, milyen rendetlenséget csinálna két felnőtt... de lén barátjáéknál van két másfél éves kisfiú...és jön a 3. baba 1 hónap múlva....
Tádé rajtamlógós, egy pillanatra sem lehet letenni.
úgyhiogy mjd egyszer írok
szombat, november 07, 2009
péntekszombat
meg fűtésszerelő jött, meg elmentünk ebédelni, és akkor mondta lén, hogy még megy abarátaival találkozni, amin kiakadtam... mer egyébként is milyen dolog, h. vannak helyi barátai, én meg egész héten remetéskedhetek itt, meg minden, de végül némi bőgés után rá kellett jönnöm, h. annyira nem rossz nekem, meg ő se rossz, szóval ez volt.
Ja és a némi intermezzo, ami julilevelezés alapjánmegvilágosodás történt, h. Z. olvasta az iwiwlevelezéseimet... amin különben meglepődtem, nem mer nem tudhatná a jelszót, hanem mer fura hogy így érdeklődik a magánlevelezésem iránt. Amúgy meg hát sajnálom, ha olyat olvasott, amit nem akart, de... mindenképp inkább őt bántanám meg, mint Lént... mert hát biztos izé kiakadna, hogy titokban telefonálok egy exxel, meg iyles, pedig nincs jelentősége, de akkor mér titkolom... és persze, h. nekem is rosszul esne ez a dolog fordított esetben... azzal a válasszal is, hogy háccsak barátok vagyunk, szóval theeend
csütörtök, november 05, 2009
nap végefele
Ma írtak vissza a munkaügyről, h. nov 25 től vagyok szabin, akkor kezdhetnek beszokni a gyerekek a bölcsibe. Még a tbügyintézőt fel kell hívnom....
Kíváncsi vagyok azért mi , hogy... lesz...
Ja a versmondósizé is el van intézve, haladok:P
Csak épp a holnapi nap. jönnek unokatesómexéék (CS F. és menyasszonya) meglátogatni minket, és nem mondtam lénnek ezt, és jön lén apja és m sógi is, és lehet mind itt alszanak...
Hely az van épp, de egy izé vagyok, nem tudom miért nem mondtam Lénnek, áááá, ja és unokatesómexééknek sem mondtam ám apóst...khm... persze azért mert már rég mondták, h. jönnének, és akkor még esetleg említettem Lénnek, de már többször átrakták az időpontot, és nem akartam, h. átrakják megint, de Lén meg multhéten felhívta az apját, h. kéne a csatorna miatt ásni, de sztem a heves esőzések miatt ez elmarad....
Persze további kérdés, hogy ez a káosz, ami örökké itt van. hogy fogja kivenni magát, ha itt lesznek a rokonok, de még nem utolsósorban további kérdés, mit adok enni nekik ugye:P Van borsófőzelék és csirkecomb....na mind1 kitalálok vmit csakazértis, legalábbis sütök sütit, az legalább finom.
Ja és nem utolsó sorban holnap lesz Lénnévnapja, amire szintén semmit nem készültem... esetleg fejben volt több ötletem, de a megvalósításig képtelen vagyok eljutni ezzel a két örökmozgóval, főleg most, h. be vagyunk zárva, és az udvar nem nyújt egy kis menedéket...
Ma megnézem az estisódert és aztán alszom, addig még van egy óra, azt nem tudom mivel töltöm,de az biztos, h. B. köztöt nem nézek. Néha nézem az anyu által favorizált kóreai sorozatot, mert érdekes, de mindig elfelejtem, és utólag jut eszembe... hát ez van : alkalmatlan vagyok sorozatok nézésére...:)
hős
Na ma ügyel lén, megint jó ráérek, de micsinálok délután? :S Néha sajnálom, h. itt nincs smile... de lehet jobb is, mert túl sokat tennék belőle időnként. Tegnapi napon se volt sok különös, gkhgkk hhfkhhfhhhhk hkfhfkklqibvluro35o3uo8akinemlépegyszerre nem kp rétest estére pediga rétes nagyon jó:) nyam nyammm nnnnnnnnnnnnnnjjnnjjnjnjnjjnjnjnjnjnjnjnm,m
Lehet jó, hogy munkábaállok nemsokára, legalább találkozom emberekkel.. kár, h. épp azok az emberek betegek. Számomra azt hiszem legnehezebben a rossz hír közlése c. dolog fog menni, bár ezzel a dologgal nem vagyok egyedül. Úgy látom ez nem megy senkinek könnyen, de valakinek nehezen sem, mert hárít, hogy nem az Ő feladata... hát kinek a feladata a tudás megosztása, ha nem azé, akinek a birtokában van a tudás, még, ha az rossz hír is...na de, ne szaladjunk ennyire a dolgok elibe, nem is kéne mindig meghallgatnim kivel mi történik a kórházban, mert hát, és mivelhogy.... aggódom egy kicsit emiatt,
de mindemellett várom, hogy ott legyek egy kicsit használjam a tanultakat.
indulni
vicces vagyok, mi?
De annyi hangulatom van indulni, hogy csak... és esik, és fúj, és... autóval kell menni, és pézt levenni, szóval autómataközelihely lenne jó...
szerda, november 04, 2009
annnyira ráérek :P
![]() |
| Származási hely: Kollázsok |
Szóval, fotóztam magam. Csudi beállított saját képek. kénytelen voltam feltenni:) Ezek lehettek volna iwiwadatlaposképek is... nem mer annyira jók, hanem mer azok is így készülnek...
Más
elaludtak... a csodával határos módon, vagyis annyira nics mit csodálkozni ezen, de mégis. Most tv kikaocs és csendben billentyűnyomkod. Megjegyzéseket ír, és vár, h. történjen vmi a világhálón, hátha. most tud meg valami szuperérdekes és fontos dolgot...
majd kiderül, de lehet csak leülök pihi olvasás.... hideg, nem akarok hideget, nigxfigcwhizo
Nem nyitok újat, folytatom... jöhetne Lén... múltkor is ilyenkor jelent meg,mikor ezt leírtam :D, a babonás mindenemet.
ábébébá
Voltunk babaklubba, ahol megint mindenfélén vitatkoztunk, szidták az orvosokat én meg próbáltam védeni egy egy álláspontot:P Nekem mindegy, hogy a homeomamik kineziológushoz járnak e vagy sem... Persze a szdi kórház gyrmekosztály elég burnoutszinrómás... hogy így fejezzem ki magam... a szülészetről nem is beszélve :P De ettől még nem fognak az áltudományok hatni, persze lehet velem vitatkozni, de mivel a gyszerek, amiket fejlesztenek, azok hatásai nagyon komoly molekulárisbiológiai tudáson alapszanak... egyszer akartam erről cikket írni, hogy hogy lehet, hogy mindenféle csodaszert lehet reklámozni, és patikában árulni. Jah nem utolsósorban mondom, elolvastam könyvet is, de semmi értelme. Lehet már írtam ezt ide, de újra és újra rácsodálkozom, hogy miért kell ez, és miért és minek...
Mind1 is. Végül nem akarom a világot megváltoztatni azt hiszem egyenlőre. bÁR ÚJRA ÉS ÚJRA FELMERÜLNEK BENNEM VILÁGMEGVÁLTÓ GONDOLATOK... OH bocs caps lock, mintha direkt lenne :D, de azér se írom újra :P
Inkább olvasom aronson régi könyvét, és emiatt gondolkodtam el azon, hogy vajon mennyire ondolod azt magadról, amit mások gondolnak rólad, és vajon lehet e befolyásolni így emberek önértékelését... ez fontos amúghy társadalmi szempontból is, mert ugye a média hatása nem mellékes a mai kor gyermekének életében. Szóval vajon, ha tegyük fel egy roma gyerek azt hallja mindennap a tv ben, hogy a romák bűnözők, ezenkívül a valóságsók, vagy mónika stb, ben kiabálósok, akkor nem fogja rosszul érezni magát, ha ő ilyen, hanem ez a természetes, mert ez a kép él benne magáról... lehet ez hibás okfejtés, de lehet, h. a média nyomása miatt még nehezebb kitörni ebből a körből...
Na felemelő bölcseletete befejezvén hozzáfogok fogni néminemű ebédkészítéséhez, egyébként éhes vagyok, mert ugye le akartam vvenni pézt, de a bankkártyát itthonhagytam, így viszont eg y szép nagy karfiolhoz jutottam, aminek 120 HUF kilója a pijaccon
kedd, november 03, 2009
még alszanak, még mééég
nyommmmm

miért az a fő kérdés, ha valaki feleséget keres, h. hogyan dugsz? Hamar elkapcsoltuk, az első döbbenet után... Az éles váltás, ami az előzőleg látott film, és a bugyuta valóságsó között volt lesokkolt, elaludni is nehezen tudtam. Aztán Tádé és mazsola sem biztosított nyugalmat az éjszaka alatt, úgyhogy most kb 5 redbull férne rám :P
hétfő, november 02, 2009
elsőgyerekszindróma:) ésatöbbi
Kíváncsi leszek :) Annyira más karakter a két manó már a születésüktől fogva. Mazsola, vehemens és érzékeny, szép dalokon elsírja magát a lelkem, :D Tádé viszont nem ijed meg semmitől, ami nem ijesztő. Ha bohóckodom, néha úgy néz, mintha azt mondaná: anya, ne mááá!!!
halottaknapjáról jutott eszembe...
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
de tán csak egy, vagy annyi se,
mindegy, végez velünk a betegség, az undor
vagy a véletlen fegyvere.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
és mind együtt leszünk s megbékülünk a földben.
Irigység s szeretet küzdött sirva bennünk;
s gyötörtük egymást szomorútestvérharcban,
(amely sokszor ma is olyan már
,mint egy szinpadi háború;)
irigység s szeretet küzködött sirva bennünk
s kapocs volt még az is, hogy ellenség lehettünk.
De hozzád mi közünk, titokzatos jövendő?
Ami különbség most akad
ember s ember között, sohsem olyan kegyetlen,
amilyen idegen te vagy!
A sirból mi közünk hozzád, örök jövendő?
Teneked, ami volt, mind semmi és egyenlő.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé.
Az Időből halunk ki mind,az Időből,
amely hazák fölött hazánk lett
uj s nagyobb közösség szerint.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé:
meghal az Egy Idő, de a Föld él örökké
s akár egy idegen planéta is lehetne,
ahogy tovább forog s viszihátán uj népeit,
mig minket összerágnakpuha fekete fogai;
akár egy más világ csillaga is lehetne,
ugy száll majd, temetőnk, a tilos végtelenbe.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven;
s tetszik, nem tetszik, látni kell:
ellenségünkkel is közösebb sors köt össze,
mint azután majd bárkivel.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven;
- Béke, mért vagy csak a halottaké a földben!
vasárnap, november 01, 2009
kismamaújságoscikkem

„Császárosok klubja”
Kétgyermekes anyukaként és orvosként csodálkozva olvastam az édesanya levelét, amelyben a császármetszést dicsérte. Úgy vélem, aki így látja, nem ismeri a női test csodáit. Szerintem csodálatos, hogy egy kicsi tyúktojásnyi szervből, mely minden hónapban újra és újra készen áll egy embrió befogadására, kilenc hónap alatt egy közepes görögdinnye nagyságú szerv kerekedik, amelyben egy kisbaba húzza meg magát. A természet vagy a mindenható úgy alkotta meg az anyaméhet, hogy minden izomrost-szálacskájával készül, hogy útnak indítson egy új életet. Az izmok spirálisan futnak benne, így segítve a baba világra-jöttét a szűk szülőcsatornán keresztül. Tudom, hogy nagyon fáj, amíg a szülőcsatorna kialakul, hiszen, rendkívül fontos, hogy kilenc hónapig magzatunk zárt, steril térben legyen, így a méhnyak nagyon szűk a várandósság hónapjai alatt, a szüléshez ki kell tágulnia, és ez erős fájdalommal jár. De ez nem tart tovább egy-két napnál, míg az a csoda, aki megérkezik hozzánk ezáltal, remélhetőleg több, mint 80 évig él majd… és mi az a pár nap-óra az ő életéhez képest J. Szerintem, aki nem akarja ezt a csodát így átélni, sokat veszíthet.
Ezzel szemben császármetszés során, átvágnak, bőrt, zsírszövetet, jobb esetben csak szétfeszítik a hasizmokat, és átvágják a méh izomrostjait is, így veszik ki a babát. Szóval egy nyílt hasi műtétnek felel meg.
Mindazonáltal korántsem gondolom, hogy, aki császármetszéssel hozza világra gyermekét másodrendű anya lenne. Viszont ez maradjon a gyermek érdekében végzett beavatkozás, amelyről, nem az édesanya, hanem az orvos dönt.
A gyermek személyiségfejlődése természetesen nagyon sok mindentől függ, nem lehet, és nem is szabad, egy dologra (pl: császármetszés, szoptatás, mászás) visszavezetni.
Tehát azt gondolom, hogy teljesen egészséges személyiségű gyermeket lehet világra segíteni mindkét úton, mégis jobb annak, akinek a teste képes ezt a folyamatot az elejétől a végéig véghezvinni.
Érdemes megkérdeznünk szüleinket, nagyszüleinket szülésélményeikről, szüléseikről. Ha azt látjuk, hogy ők képesek voltak megszülni természetes úton szüleinket, testvéreinket, akkor mi is képesek leszünk erre. Ebben bízva menjünk be a szülőszobába, és csak akkor engedjük, hogy felvágják a hasunkat, ha a gyermek miatt erre mindenképp szükség van. Ne legyünk türelmetlenek! A szülés hosszú, fájdalmas folyamat, de megéri.
Kezembe került cafatokban a szeptemberi újság, ezzel a képpel vagyok benne :D

















