hétfő, január 31, 2011

úgy látszik túlélem:)

Köszönhetően a Lén által hozott tüneti szerek garmadájának :)
Pedig már kezdtem beképzelni magamnak, hogy most jól felülfertőződik az influenzám, és tüdőgyulladásom alakul ki... :)

még mindig dögrováson...

lázam 38,4 és nem mozdul lefele, tegnap 39 fok volt. erezettek a szemeim, köhögök mint a veszedelem, mindenem fáj, nem kapok levegőt...röviden. és semmihez sincs energiám, utálom a tv-t hiába a sok csatorna, unom, olvasás közben bealszom... na.
Mazsola és Tádé a mamáéknál maradt, hogy ne kapják el tőlünk a betegséget, erre ma kiderül, hogy Tádé is belázasodott :((

vasárnap, január 30, 2011

láz

és hidegrázás, nem aludtam az éjjel, megbetegedtem :( szerintem influenza. idén bezzeg nem oltattam magam...Egy fickó hajnali 4kor hullarészegen felhívott, hogy most kezdődik a buli.... még jó, hogy nem tudtam aludni a lázasságtól...még felkeltett volna.

péntek, január 28, 2011

lefektettem őket aludni

most járkálnak ki különféle okokkal.
a munkahelyen mindig csinálják a feszkót, mikor már nyugodtabb lenne a légkör, megint előhozakodnak valami baromsággal, amin lehet vitatkozni, khm. De tényleg olyan dolgokon, amik az ügy szempontjából lényegtelenek...
más nincs olyan nagyon.
bár az jó, hogy most úgy dolgozok, olyan, mint a mozaikmódszer a könyvben, hogy mindig más csoporttal kell együtt dolgoznom, és ez valahol érdekes is. Általában jól fel tudom találni magam, elég jól alkalmazkodom különböző rigolyákhoz, szokásokhoz. Minden adminisztráció nagyon megy :P Elég jól látom a betegek súlyosságát, és jól el tudom magyarázni a betegeknek, szülőknek, hozzátartozóknak, miről szól a betegségük. Tudatosan próbálok kimaradni a betegeket szidó körökből, és az egymást szidókból is. (bár ez utóbbi csak itt jellemző).
Viszont konfrontálódni nehezen tudok. Meg sokszor nem is akarok.
Hát ilyesmi, úgy nézem elég pozitív a mérlegem :) Ahhoz képest hogy szorongok mindig, mikor egy új osztályra kerülök.

háztartás...

Szerintem keveseknek volt annyira gyűrött lepedője, mint nekem tegnap. Tegnap hajtogattam vasaltam, a 3 garnitúra ágyneműt, amit még vasárnap hányt össze Berci...két nagyméretű lepedő is volt közte, amit kb rágyűrtem a radiátorra, utána pedig napokig aszaltam összegyűrve a fotelban. és most csak összehajtottam és utána vasaltam ki kicsit, hogy ne legyen puklis. vagy 4-5 mosás ruhát kellett összehajtani, vasalni, így elég volt Lén ingeit kivasalni, meg azokat a ruhákat, amiket látnak...a ki mint veti ágyát-nak meg nincs jelentősége 2-3 éves gyermekek mellett, akik gyűrött lepedő ellenére átjönnek, kijárnak wcre stb, szóval az alvás és az ágyvetés között nincs szignifikáns korreláció...
Most bekötötték a minimaxot, de lehet el kell állítanom...
mennem kell, hisztisek annyira vááááááááá

Pedig még le akartam írni tegnap milyen finom muffint sütöttünk :)málnásat, csokisat, csokidarabokkal...

szerda, január 26, 2011

sdfsesdsfde

csak lép és fut nevet ugrál fel és le... csak él, amit már el is felejtettünk, néha el is felejtünk mélyet lélegezni eső után...

fejfájás

nincs itthon semmi ellenszerem:(
csak az alvás.
nyomott hangulat van az osztályon.
Vettünk egy társasjátékot, grimaszmaszk vagy mi a neve.. aztán hazafelé gondolkodtunk Judyval, hogy be kéne vinni , csak biztos nem értékelnék eléggé, azok, akik...

hétfő, január 24, 2011

azért se

írom még egyszer már, a mozgalmas szót :)
sok volt a munka eltelt az idő. És annyira jól esett Tádéval sétálni fölfele. Bár amikor kérdeztem tőle, legközelebb is gyalog jöjjünk e azt mondta, inkább autóval... ja jól elfáradt biztos. De olyan feltöltődés volt nekem a millió papírmunka után! Meg a sose fejezzük be, biztos elrontom érzés után :)

vasárnap, január 23, 2011

mér

van az, hogy anyámmal folytatott beszélgetés fél napokra el tudja venni az életkedvemet :S

szombat, január 22, 2011

alszanak

Szóval az volt, hogy hétfőn még aránylag jó nap volt, aztán kedden elnyomva éreztem magam, és semmitsem csináltam szinte. Szerdán  sütit sütöttünk, meg végül eltöltöttük a napot. Csütörtökön kezdődtek a konfliktusok , egy részük már előbb. Szóval volt egy fiú, akinek a köldökéig ért a mája (normálisan nem is lehet elérni, mert a jobb oldali bordák alól nem lóg ki), aki először vizsgálta (a nemnormális lány) azt írta, hogy nem lehet elérni. Aztán a főorvos üzente neki, hogy nézze meg mégegyszer, már a telefonban azt mondta a lány, hogy biztoshogy nem nagyobb, de majd lejönnek... na lejöttek... szegény fiúnak egész délután fájt a hasa úgy megnyomkodták, és kijelentették, hogy nem nagyobb a mája... Megnéztük mi is Lén meg én meg Judy, és nagyobbnak találtuk...aztán másnap az UH-n is nagyobbnak írták le. ...De a lány még akkor is azt mondta, hogy nem lehetett tapintani...
Aztán meg volt a belen egy beteg, akinek ráírt mindenfélét a lázlapjára egyik ügyeletben, pedig nem ő a kezelőorvosa, hanem Lén meg a főorvos, aztán Lén meg a főorvos lehúzták, amiket beírkált. és akkor csütörtökön kihívta Lént, hogy miért húzták le, amiket írt. Ráadásul beadott a gyereknek még akkor vízhajtót, és tök rosszul lett a kislány...de ez egy másik történet. Szóval beírt egy két gyógyszert, ami a kezelőorvosok szerint nem kell, és aztán számonkérte Lént, hogy miért húzták ki, amiket beírt, és akkor mondta Lén, hogy mert így látták jónak, de akár meg is beszélhette volna velük mit gondol, nem csak beírja...Erre péntek reggel (csütörtökön Lén ügyelt) hozott egy cikket, amiben mellékesen megemlítik, hogy egyes orvosok szokták az általa felírt gyógyszert alkalmazni... erre Lén bemérgesedett már, hogy a nemnormálislány nem hagyja abba kötekedést, és mondta, hogy ő kb 10 cikket olvasott a témában a kislány kapcsán, és nem ilyen nulla impaktfaktorú lapban... erre mondta neki a lány, hogy  irritálja Lén önelégültsége, és avégül Lén azt mondta neki, hogy letöri a kezét, ha még egyszer ráír a lázlapjukra...
Akkor a lány elment a főorvoshoz panaszkodni, hogy Lén letöri a kezét, és a főorvos úr azt mondta, hogy: Á biztos nem töri le.  :D
Szóval ilyen volt a péntek
Ezenkívül engem felhívott az orvosigazgató, hogy nem akarok e foglalkozásegészégügyi orvos lenni náluk...mert, hogy nem vagyok elkötelezett a családorvostan mellett, mert akartam menni sürgősségire. Hát mondtam, ez pont ellentétes irány. Közben azt gondoltam, hogy hogy lehet ilyennel megkeresni, és egyébként is. Nem azért tanultam, hogy adminisztráljak...csak...szinte, meg egyébkéntsem akarok. Na mondtam, hogy kösz nem élnék a lehetőséggel. Mondta, hogy beszéljem meg Lénnel is, és gondoljam át... mondtam, hogy Jó...
Ezenkívül a nagymamámat bentfogták a kórházban mert nagyon rosszul volt. Szegény :( És anyu is aggódik... nehéz beszélnem anyuval ilyesmikről,  mert mindent olyan viharosan fog fel. Nem tudom hogy fejezzem ki... szóval szűk a spektrum a szörnyű és a csodálatos között nála...Remélem nagymamám javuló tendenciát mutat...majd...nagypapám aggódik legjobban, aki eddig azt gondolta, hogy nagymamám sohasem beteg, csak hisztis.
Hát ilyesmik történtek,ezenkívül gyorsabb lesz a net, meg több tv csatorna, telefon, állítólag...(beüzemelhetjük a Zarától kapott telefont újra )

szóval

Mozgalmas egy hét volt.
Nem volt annyira jó. Csak a sütisütés a gyerekekkel.
Van egy nem normális lány, nekem volt évfolyamtársam az egyetemen, Lénnel jól összeveszett. de már az osztályon mindenkivel. Elemezni kéne milyen énképerősítője van :)

Na ma főzés mosás

péntek, január 21, 2011

péntek

Annyira mozgalmas hetem volt, hogy nincs időm írni. De tényleg.  Ilyenkor ülhetek ide, de csak kicsit és már fáradt is vagyok.... ajjaj

hétfő, január 17, 2011

hmmhmhmhmhmh

olyan ilyen.
ajjaj...
mazsolával jót beszélgettem. Az óvodai élet rejtelmeiről...

vasárnap, január 16, 2011

tervek

Találtam postgard képzést, amilyet kerestem. 
Most megint elővettem az iskolai kiközösítésekről szóló könyvet. Azért is jutott eszembe, mert a gyerekosztály tele depressziós kamasszal. Múltkor az ambulancián járt egy lány, aki visszaköltözött az apjához, új iskolába került. Azért jött, mert minden reggel hasmenése van, és nagyon fáj a feje minden nap. És mondta, hogy szorong, meg, hogy az új iskolában senki nem beszél vele. Pedig normális lánynak tűnt, hajvasalóval simított haja, rózsaszín dorkó, nem tudom ki ismeri az ilyen stílust... Szóval csak meghallgattam, de nem tudtam volna tanácsot adni... én is csak túléltem a hasonló időszakomat, megoldást nem találtam.. Aztán gondoltam hátha majd olvasok valamit, ami támpontot nyújt, mit is mondhatnék...Aztán ilyenkor megsajnálom magam, milyen rossz volt nekem akkor. Mára nem sok maradt belőle, csak a szorongás, ha menni kell valami új helyre. De majdnem mindenkinek van a múltjában traumatikus élmény, ha más nem, hogy ő miért nem esett át kríziseken, és miért jött ki olyan jól a szüleivel mindig :P Az is egy nehéz ügy lehet a lázadás hiánya...

szombat, január 15, 2011

jó nap:)

Fürdőben voltunk
és aranyosak voltak a gyereke (kivéve ebéd közben)

péntek, január 14, 2011

itthon

olyan egy hét volt, semmilyen különös :)
főzök most pudingot.
holnap meg holnapután együtt leszünk. Bár Lénnek tegnap az az ötlete támadt, hogy apóssal is kéne találkozni, de már 3 hete legalább, hogy nem volt olyan  hétvége, hogy csak mi lettünk volna együtt...Úgyhogy most épp itt az ideje :P

csütörtök, január 13, 2011

Szülés

Mazsola lassan többet tud a születésről, mint egy átlag felnőtt :)
Mindez amiatt, hogy volt egy olyan kép egy kisbabáról, ami a szülőszobán készült, és a köldökzsinórt akkor kötötték el. A köldökzsinórtól indult minden, hogy az mi, és miért van... és akkor el kellett mondani a méhlepényt, a pocakot már tudta, és aztán jött a születés... még egy videót is megnéztünk (18 éven felülieknek felirattal), hogy születik a gyerek... És ma már azt kérdezi, apa anya punciját is átvágták mikor születtem, és vérzett? Kész horror.
De aztán szerencsére a házipatika oldalán találtam kevésbé életszagú animációkat, ahol a hangot is be lehetett kapcsolni :)
Bár az az elvem, hogy nem mondok téves infókat a gyerekeknek, és mindenről beszélgetek velük, mégis kicsit fura így leírva :) Ennek ellenére azt gondolom, minél többet tud akár a gyerekszületésről, akár mindenféle világdolgairól, annál jobban fog később tájékozódni a világban...
Meg ott vannak azok az emberek, akik szinte nem is tudják hogy lesz a gyerek...nem is hittem volna, hogy van ilyen, de van... mindenféle van...

kedd, január 11, 2011

lassú

Annyira lassú ez a net most.
Hazajöttem, betettem egy mosást.
Kijöttek a pattanásaim
ennék mindig :S
De nem eszem, hanem megyek tornázni :) Keveset jártam mostanában. a karácsonyi szünet miatt... amikor is leginkább ettem...na de mostantól :)
Szeretnék egy ideig csak a gyerekekkel lenni, úgy hiányzik, hogy csak itthon legyek velük. Na majd tavasszal szerintem, addig maradnak a 7végék...
Jah és ne felejtsem el feladni az adó izébizé papírokat, amiknek a kitöltési útmutatója valamiféle jogi titkosírással van...Szerencsére megfejtettem, lefordítottam magyarra, 3x-i olvasásra szemöldökráncolások közepette :) pl, hogy mi az a közalkalmazotti bérkompenzáció??? Na végre rájöttem, aztán nem is jár nekünk :P
Egyébként nem utálok ilyen szövegeket olvasni, mert sikerélményt ad, mikor a sűrűn írt 3-6 oldalas szöveget megértem, és két mondatban el tudom magyarázni másoknak :P( leginkább lénnek, ha érdekli) Bár az nappalifelsőoktatás után a gyed, tgyás stb viszonyát nem sikerült megértetnem a helyettesítő háziorvosunkkal Tádé születése előtt pár héttel. Mert ragaszkodott ahhoz a tételhez, hogy a tgyás a szülés kiírt időpontja előtt 28 nappal kezdődik... én hiéba mondtam, hogy legkésőbb a szülés időpontjában kezdődik vagy előtte lévő 28 napban bármikor...
de szerencsére ezek a mindenfélék is folyton változnak... így hosszú időre ezt megjegyezni nem érdemes ...ergo mindig van új kihívás.
Szóval a 25 kinyomtatott oldalból 2-őt kell visszaküldeni, Lénnekl meg 4 et.
Gyes márciustól nem lesz nekem, de családi adókedvezmény igen, no hát vagy pedig itthon kéne dolgozni, de nem ilyen rugalmas a rezidensi rendszer...
Apropó rezidensek, A r. szöv elnökének a zöldkeresztmozgalma elég elfuserált kezdeményezés. Nem mintha a para mellett lennék, de miből lenne az államnak pénze, és ki ellenőrizné hogy ki kap parát, ráadásul, a fél disznó az mi? vagy az ingyen kerékcsere, vagy akármi... Szóval, még kidolgozandó az ötlet...Ja és a legtöbb helyen, amúgy se kapnak sokat...

hétfő, január 10, 2011

egyébként

Altair javaslatára beszereztem egy Vízvári Mariska szakácskönyvet, tényleg olvasni is jó :)

este van este van

fürdésnek vége van, lassan pizsibe öltözködés van :)

Mazsola kedvence... egy egész lemez :)

vasárnap, január 09, 2011

hm

úgy érzem magam, hogy lehet holnap meg fog jönni.
Anyós visszahozta a gyerekeket. de mindig tesz megjegyzést... most : de hideg van itt nálatok (a konyhában), 20 fok volt, mert nem rég gyújtottam be. De tegnap, mikor én voltam ott hidegebb volt náluk, de nem szóltam be... na mindegy.
Magamra veszem :) meg mindent is magamra veszek. de most elhatároztam, hogy nem nézek tv-t csak híreket esetleg, és nem fórumozok, bár ez igazán ritkán fordul elő, csak , ha egyedül vagyok ugye :)
Amúgy az előző a 800. bejegyzés volt:)

Tényleg tegnap moziban is voltunk, az Akvárium c. filmet néztük meg...

na vásároltam :)

Meg behordtam fát
olyan szép idő van, nyitva ajtó ablak...
épp tegnap Pécsett gondoltam, olyan idő van, mint mikor februárban kezdődött régen a tavaszi szorgalmi időszak. És most pont úgy vagyok egyedül, mint akkoriban. De most ez nem mindennapos, hanem ritka...
persze a huzat becsapta az ajtót:P

most egyedül

vagyok itthon. Gyerekek Pécsett, pedig nem nagyon akartam nélkülük lenni, de anyósnak megígértem, meg rég voltak ott így...
Na mindegy csak egy nap, ma meg jönnek. Lén ügyel. nekem meg a házat kéne rendezni...
Holnap megint vissza a munkába.
Most még február végéig leszek a gyermekosztályon. Jó is itt, meg nem is. Itt dolgozik Lén is, és ezt szeretem. Máshol is jól kijöttem mindenkivel majdnem (nem vagyok egy konfliktuskereső típus, meg rövidtávon a jó oldalamat ismerik meg :P), de itt Lén miatt minden otthonos. 
Lén a munkahelyén szerintem különös szerepet tölt be, ő az aki mindenféléről tud. Akár történelemből, akár epilepszia szindrómákról, vagy veleszületett szívbetegségekről kérdezik, vagy a mai politikai életről, álláspontokról...vagy filmekről... De a gyakorlati dolgokról, vagy a megfigyeléseiről vitatkoznak.
Amúgy ez érthető, mert sokszor bizonyos dolgokra figyel, de a nők valahogy sokkal érzékenyebben figyelnek... ezt nehezen fogalmazom meg, de sokszor úgy érzem, hogy már a beszélgetés közben elkezdődik a fizikális vizsgálat, míg mondjuk Lén először kérdez, de akkor nem úgy figyel, mint mikor vizsgálat folyik... ez nem baj, mert egy munkahelyen többféle ember dolgozik, csak épp tisztelni kell mások képességeit.
Mert azért sokszor van önigazolás miatt vita, főleg 3 nő körében, nem Lén miatt, hanem a Főorvos miatt... de ez egy bonyolult... nos nagyjából ilyesmi.
De jó ott lenni...csak nagyon nehéz például szembesülni sok gyermeksorssal.

péntek, január 07, 2011

vége a hétnek

nahát nahát
olyan hét mint a többi
néha csak azt gondolom, nem kéne így a szívemre venni mások sorsát, főleg, hogy ennyi van belőlük...

csütörtök, január 06, 2011

kéne cím:)

Sosem tudom mi legyen egy bejegyzás cím, leginkább hmhm, khm, vagy :) vagy ajjaj, vagy csak valami
Mikor mindennap nem történik annyi minden. Vagy néha csak fáradt vagyok, mire idáig eljutok, hogy gépelgessek...
unokatesóm ma szült, szerintem pont akkor hívtam nagymamámat, mikor ... szóval a megérzések :D

kedd, január 04, 2011

Mikor lesz meleg

Úgy fázom... mindig begyújtani, meg minden, ajjaj.
1-jén mentem fel busszal Pestre a gyerekekért, és  2 órán keresztül a világ megváltásán gondolkodtam, hogy mit tudnék tenni, gyorsan elment a két óra. De azért vicces, hogy mindig mennyire bele tudom élni magam, a  gondolataimba. Mit nekem gyógyítás, smafu, világmegváltás az a valami :P Hogy a nevelőotthonok, meg az utcárakerült emberek, és hogy el kéne menni nyáron Dévára, és megnézni szociálpszichológikusan, miért működik ott jól, írni róla tanulmányokat, és hogy kéne átalakítani az itteni intézményeket, persze, pedig nem tudom, hogy működnek az ittteniek :P de azon gondolkodtam, hogy amikor majd a következő két gyermekkel leszek gyeden, akkor poszgrad szocmunkás szakot végezhetnék, vagy phd-t a kérdéskörből... és ezen gondolkodtam, gondolkodtam, aztán megérkeztünk :)
Vasárnap meg az IKEÁba mentem busszal az csak fél óra, akkor meg a másik elfoglaltságom, hogy gondolatban eljátszom, hogy stand-up-os vagyok, és miket mondanék, persze valójában nem állnék ki, de a félórás buszutat kitöltöttem, visszafelé meg csak figyeltem a házakat, milyen színűre, milyen festékkel vannak felstve. Régen, minden reggel kitaláltam mit figyeljek meg.. Na mindegy csak jók ezek az utak időnként.
Nagyon jó, hogy itthon vannak a gyerekek most.

hétfő, január 03, 2011

itthon

Mazsola füle miatt. Aki épp fel is ébredt:)
Jó itthon.
Jaj pedig akartam írni, de akkor most mégse annyit. Mert akkor beugrunk az oviba, aztán Tádéért a bölcsibe.
Ma mindenhova fúrtunk, feltettünk falvédőt, lámpát, polcot, képet. Mazsola meg ugrabugrált körülöttem közben. A polc mondjuk... hát.
na mindegy majd egyszer lesz időm.