szerda, július 30, 2014

mi a véleményem

anyám érdeklődött
hogy a politika terén, mit szólok
gondolok. a legújabb belföldi eseményekről
szal a nyugdíj és tusványos volt kérdése
a nyugdíj , mint sci-fi jelent meg előttem,
és amúgy meg szültem, meg ilyesmi,
bár nem lehet nem gondolni ezekről semmit
és igaza van, de mégsem tudom átlátni a politikai dolgokat manapság, káosz és képlékeny és siralmas
a tanult tehetetlenség uralkodik el rajtam, ha a politikára gondolok

hétfő, július 28, 2014

már kétszer elkezdtem

olyan széplelki dolgokról írni,
egy  napja vagyok itthon, és jön rám nyomasztás kívülrőőőőőől.
a rendelő és anyós hihetetlen aknamunkája miatt elterelődik a figyelmem a világ jó dolgairól.
pedig boldogság és jó volt hazaérni, babával és tudni, hogy milyen jó
ááááá
elég volt az emberiségből!!!!
csak a családdal akarok foglalkozni

vasárnap, július 27, 2014

röviden

De majd hosszan is nemsokára :)

szerda, július 23, 2014

mindenelegemvan

de tényleg
lénből, mert egy fasz.
a gyerekek játszmáznak köztünk, hogy apa biztos megengedi,amit én nem, emiatt lén veszekszik, h. miért nem ülhetnek a tv előtt egésznap.
sose szülök már meg
komolyan annyira elegem van...

kedd, július 22, 2014

orvosietika

helyettes drnő, volt pszichiátrián. (én ennek a tudásnak birtokában vettem fel amúgy)
valamely "kedves" orvoslátogató, elmesélte a mellettem dolgozó drúrrnak
aki "lemeózta", és tényleg feküdt bent...
    1: etikai dilemma:  Ki adhat ki emberekről ilyen bizalmas információt, és kinek???
mellettem dolggozó drúrr elmesélte a dolgot a saját asszisztensének, a mellettem dolgozó drnőnek és annak asszisztensének, és így az én asszisztensemtől hallottam vissza ...
     2. etikai dilemma: ha egy orvos ilyen információ birtokába kerül, szétkürtölheti e az egész faszom rendelőben???

Szal azon gondolkodom, hogy mégis kéne írnom a MOK etikai bizottságának erről, hogy foglaljon állást. Csakhogy ez a tag, dr kígyó, tagja mindenfajta MOK beli izének, amikhez nem is értek.
lehet nevesítés nélkül kéne írnom leginkább...

hétfő, július 21, 2014

kislány

a tegnapi nap káosz

vasárnap, július 20, 2014

tisztítás

autósüléstisztítás
domestos-szagú a kezem
ideges vagyok....
kimentem a fűbe reggel

ezt énekeltem persze nincs levegő mán a tüdőmben... egyébként vmi jobb agyféltekei asszociáció, hogy harmatot érzek a lábujjamnál, és bejön a tudatomba egy ilyen c. dal :) érdekes ez

szombat, július 19, 2014

jhzugftde5dtughujikoléá

péntek, július 18, 2014

nem.....

elég volt.
 a kiszolgáltatottság netovábbja ez az utolsó pár nap.
agyamra  megy mindenki
és még nincs vége...
mint egy elhúzódó premenstruációs szindróma :P
ha anyámmal kéne laknom....
de rendesek pedig

csütörtök, július 17, 2014

jaaajj mán

áááá
sokfelől sokféle nyomáááás!!!!
ezt érzem
anyám meg mégse akarja, hogy annyira be legyen vonva a dolgokba...
de akkor mondaná kezdetektől
na mind1
egyébként meg úgy vagyok vele, hogy megoldom az életem, ahogy lehet, csak a pontosítás kedvéért szeretem tudni kire számíthatok...
ami úgy néz ki, hogy magunkra leginkább... ez jó is így alapvetően.
vagyis még apámra mindenképp lehet azért, ha szívességnek is kell tekinteni a dolgokat. de legalább ideje van.
anyám utasításai idegesítenek
mikor mit intézzek kit hívjak, persze a jóindulat... de
hagyjuk. :(

hétfő, július 14, 2014

betegségek

Mazs: Nekem már volt szalmonellám
Tá: Nekem meg volt kecskeszőr
Mazs: az neeem
Tá: Kecske...
Mazs: Bárány....
Tá: Bárányszőr
Mazs: Bárányhimlő....

rosszul

jajj
nem tudok enni, mindentől hányingerem van
szerintem ez olyan, mint a gyomorgyűrű.
nemmm akarok menni nődokihoz, nem akarok intézkedni in antsz
úúúúúúúúúúúútálom az egészet, de komolyan

vasárnap, július 13, 2014

egy két...

ha üzennék most a világnak, akkor mondanám, hogy a 60i kórházba ne menjenek, haljanak meg inkább otthon...
ez most csak egy ügy miatt jutott eszembe, nem írom le részletesen... egyrészt elég szomorú ehhez, meg remélem a nyílválnosság elé kerül...
ja és nem a fókusz-aktív-hajdú tengelyen, hanem valami komolyabb orvosi fórumon
vannak helyek, amiket be kéne zárni, és kész.

egyébként reggel olvastam azindexet (minekis), de már megint a gyermekvállalás sarkallatos pontjait taglalták... hogy miért nem, stb...
mintha ez olyan egykalapalávehető dolog lenne.
ez is valami, ami elég individuális, esetleges mittomén. olyanok ezek a cikkek a pszichológusoknak, mint nekünk a nagyonokos diétásmegmondó cikkek ugyanilyen helyeken. a féligazságokra támaszkodó elméletek...
mindegy.
nem írok ezekről...
jajj és kismamamagazint se veszek.
tiszta reklám, és promóciós nyaralásajánlók
és  gyerekkörülforogavilág ha nem így van szaranya vagy sulykolás.

azt hiszem ezekután az érzés:

 

 és apám hogy nevetett amikor ez kedvenc volt... és aszonta ilyenek ezek a mai 11-dikesek... :D

péntek, július 11, 2014

anyós

azt mondta mennyek homeopátiás orvoshoz, hogy megforduljon a baba
anyám borogass!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

csütörtök, július 10, 2014

lépfene

erről jutott eszembe, h. pasteur fejlesztette ki a vakcinát... Lén meg mondta, hogy neeem, ő a veszettség ellenit... de mondtam, hogy aazt is, mert pasteur mindenfélét csinált, de tényleg.
És akartam linkelni valami recenziót a könyvről, amiben minden bennevan :) Paul de Kruif Bacillusvadászok.
lassan 100 éves könyv, de fantasztikus, de tényleg, komolyan. minden érdekességet leír kutatókról. szórakoztató, érthető,
el is határoztam, hogy még 1x elolvasom. aztán írok róla, ha úgy alakul...

szerda, július 09, 2014

a kevesebb néha több

jajjj mennyire utáltam ezt a mondást mindig...
de arra gondoltam, ha Chile ellen kiestek volna a Brazilok 11 esekkel, akkor megmarad Neymar csigolyája, és nem kéne álruhát ölteniük sem mostantól...
és eszembe jutottak az ezeréves hahoták is, amiket a szomszédomnál olvastam, hasonló magyar vereség után
jaaa, és mindenkit megfolytok, aki még egyszer a Dicső Magyar Futballt emlegeti...bmeg akkor anyám se élt még....

hétfő, július 07, 2014

sokmindent gondolok

a prájd egy fészbúkfüggők tápláléka lett.
csócsa.mócsa, végiggondolás nulla...
sose lesz ez egyszerű, ha nagyon liberális az ember akkor se...
mert nagyon liberális szülők is úgy gondolnak ilyesmire, mint, ami mással történik, és amíg mással történik készségesen elfogadják. szerintem.és egy gyereknek se könnyű elmondani a családban ilyesmit, ez egy olyan krízis dolog... ilyesmivel a pszichológusok foglalkoznak
hogy az egész comingout egy folyamat, és nem médiaesemény, hogy vki bejelenti, akkorra már rég túl van rajta.
Egy felfedezés az embernek magáról, amit akkor mond a családnak, ha ez biztos, ha tudja, hogy muszáj. És aztán a család reakciója is egy folyamat... mint a gyász, tagadás, düh,elfogadás stb.
Szóval
Azért jó ez a film, nézésre érdemes :)

most, hogy reggeliztem

mehetnék vissza aludni :)
tegnapi sétánk a játszótérre, aztán visszafele...
nos egyrészt a játszóterezést töredelmesen bevallom áttestálom Lénre, ha egy mód van rá. Nem jól viselem a játszóterek népét. A gyerekeket igen... de a felnőttek! És itt régipalotán még mindig sokkal jobb, mint szekszárdon volt. De a gyerek seggébe lihegős mindengondolatát és mozdulatát meghatározó szülőktől és nagyszülőktől agyfaszt kapok. Megmondja mit játsszon mit ne játsszon. Legyen most krokodil, fújjon szappanbuborékot, ne fusson, fusson, így hintázzon, énekelje el a ... dalt... és mindig van ilyen... de legalább itt nem elvárás, hogy te is gyerekseggébelógó szülő legyél, míg ott szaranyavagy, ha pl. engeded egyedül csúszdázni a kölköt (aki már sokszor lecsúszott egyedül amúgy).
Ha én megyek vhova az a hajógyári sziget, dunakeszi (báraznemjátszó, de jobb), vagy ha nagyon belvárosias vagyok akkor margitsziget vagy liget.
Budára ritkán vetődök, mert autóval énnem megyek át a városon, a tömegközlekedés meg időigényes, főleg visszafelé... de azért majd oda is megyünk, ha úgy alakul...
na de visszafelé jöttünk tegnap, és Tádé nagy pontossággal megjegyezte, mit szoktam én válaszolni a felvetésükre miszerint menjünk inkább busszal, és eszerint mondta, hogy nem vagyunk nagyon messze és igazán kibírom ezt az utat.... aha, de azé gyalog jöttünk vissza is. pedig lassú vagyok, mint egy... mittoménmi.

na szal ezek
ma megyünk moziba
ja és tegnap megnéztük  a házibuli c. filmet, Tádéval leginkább , mert Mazsolát a legocsííí érdekli inkább. és még mindig jó film, szerintem :)

szombat, július 05, 2014

csoki

csoki reggel csoki délben csoki este, meg cukorka
megint benyúlták a csokit, én meg főzök...
apjuk meg kiakad, h. miért nem esznek a gyerekek... és hogy itthon nem esznek....
persze Tádé rejtett tartalékai miatt, galérián tartja.
mindenkitől kap valami cukorcsokirágót...
és nem éhes
tököm a rágcsákba

jajj és anyós
ilyen ügyekben...
nem ad nekik mindig de hazaküldi
jaaa és még mindig a titkos negró cukor van, amit a gyerekek mondanak, hogy mert én megtiltottam, de kijátszottak, mily vicces már... közben amikor megtiltottam kb 4 éve... akkor adni ezt a szart azért durva volt, szerintem... pl megfulladhatnak a keménycukortól... és most mondani, meg engem kinevetni az is gáz, mert mostmár nagyok. De én mondtam nekik, hogy régebben azért tiltottam meg mert 3 éves kor alatt nagyon veszélyes, könnyen félrenyelheti egy kicsi, és megfulld, mert elakad a légcsőben, de már negyok vagytok, de azért cukorrál ne fotkározzanak... én higgadtan tudományosan szoktam mondani. Anyós természetgyógyászati faszságait lenyesegetni. Nehogy ott adjon már tanácsokat, ahol mindkét szülő orvosit végzett. na
szal cukorcsoki akármi
én betiltanám :)na jóóóó neeem

ráadásul

kapcsolódjak már le a netrőőől
itt lógok
mert nehezen mozdulok meg,
lén pedig azt gondolja, hogy ez egy állapot, nem betegség, és azért ugyanúgy ki tudok pakolni a kocsiból, stb... és mondom, hogy csinálja, erre megkérdezi, hogy méér nehezemre esik... na ekkor kötnék a hasára egy 10 kg-s sós zsákot, meg a fenekére két öt kilósat, aztán csinálja a dolgait ugyanúgy mint eddig.
sógi ki volt akadva, hogy a mosógépet apám rosszul kötötte be, és a melegvizet használta öblítésre, ami 80 fokos, és tönkremennek a ruhái, mikor nekik egy mosásban kb 100 e huf értékű ruha van... de igazából nem apám, hanem vízvezetékszerelő kötötte be..., de nálunk pl én kötöttem be. amúgy meg minek állították a bojlert  80 fokra, nálunk mindig 40, bár ez a gyerekek miatt van, hogy ne tudják megfőzni magukat véletlen (főleg kisebb korukban). Szal náluk divet apáméket szidni.
De egyébként nem látjuk őket, mert bezárkóznak, főleg, ha itthon van a lány, mert ő nyugalomra vágyik.
hagyjuk ....
na kimérgelődtem magam
pedig elhatároztam, hogy mostmár jódologblogot indítok, amiben a napi jó dolgokat foglalom össze, hogy azokra elémlékezzek :)

bulvárcímsor

miket tudnak írni, de komolyan
annnnyira szánalmas mások bugyicsücskén csámcsogni... é még nem is igaz...a sokat rejtető cím mögött semmi nincs...
mindegy, úgyse kell több, mert a többit el se olvassák.
szal reggeli uncsifejjel nézem a gépet, gyerekek megetetve, felkelve, játszva, lén elmenve dolgozni
anyámék elmenve szilvásváradra, el akarták vinni a gyerekeket, de één nem akarom, és jövőhétre is akarják azokat, meg esetleg engem is. de nem tudom jó ötlet e, éss jó velük itthon ne vigyék mán el, de kifizették, mert anyám egy ismerősének üdülési joga van, és azt rátukmálta anyámra, vagy valami... nemtom mi legyen.
hisztis vagyok...

péntek, július 04, 2014

voltunk

gyerekek itthon. reggel ctg vizsgálat. mondtam a gyerekeknek, hogy mondjanak valamit, hogy mozogjaon, mire mazsola azt mondta  a babának, hogy rúgd hasba anyádat..
aztán egyszervégre bejutottunk, aztán az összes gyerekem folyton mozgott kettő még ki is szaladt a folyosóra rosszalkodni, pedig csak akkor kapcsoltam be telefonos játékot, mikor kezdődött a vizsgálat...
A harmadik meg menekült a doppler elől, így aztán sokat mozgott, meg sem lehetett találni újra a szívhangot csak a másik oldalon... :)
aztán shoppingoltunk, vittünk az aszisztensnőnek csokit (lindt szépésfinom, hogy érezze a törődést:)) visszavittük a klinikára.  meg is lepődött, meg örült is. pediggondolkodtam, hogy nem is akarok sétálni, a gyerekek sem akartak, de látszott a nőn, hogy kedves, de  zavarja a tömeg, ami kint érzékelteti, hogy csúszásban van :)
Aztán metró, aztán Mazsolát fodrászhoz vittem, aztán ebéd, aztán purc
megnéztük a karatekölyök c filmet... amiféléből százezer készül amerikában, de azér jó mese Mazsolának leginkább.
shopping közben szereztünk mazsolának egy fémbőröndöt, azt mondta ebbe viszi  majd a 10órait a suliba, de nem szendvicset, hanem kínait, vagy pörköltet..