péntek, december 31, 2010

csütörtök, december 30, 2010

csoki és bonbon

legalább ezeket bevittem egy testvérpárnak, akik miatt szakad meg a szívem most. Ha elmennek, jön egy új, aki ilyen, és még egy, és kifogyhatatlan
ki kéne valami jót találni...de mit... rá fogok jönni!

szerda, december 29, 2010

ajjaj

Minek mindenkivel együttéreznem már???
Minden második gyereket hazahoznék, olyan körülmények között él... :(((
El sem hiszi az ember, aki csak ül dolgozik, él... hogy mik vannak, hogy mik lehetnek ezen a világon. Én is eddig csak hallottam Léntől, de nem láttam, nem éreztem...Minek is olvasnám a germinált, twist olivert, árvácskát... Mennyi mindent kaptam az élettől. nevelkedhettem, tanulhattam, lehettem valaki, emberré válhattam. Éljen az esélyegyenlőség és az integráció, no meg a tolerancia, nem utolsó sorban...

vasárnap, december 26, 2010

Karácsonyfa

Vannak akik szép új divat szerint díszített karácsonyfa körül ünnepelnek.
Kiskoromban elővettük mindig ugyanazokat a díszeket, készítettünk egy kettőt, meg összetörtünk egy kettőt, de nagyjából hasonló stílusú volt minden évben. megszokott régi, talált, örökölt, szerzett díszekkel. Néha készítettünk is, főleg, amíg anyukám a gyógypedagógiai óvodában dolgozott. Így teltek.
Nem volt nagy, extra, vagy ilyesmi..
És itt is, néhány tecsós új díszen kívül, maradtak a rmannban vásárolt 499 ft/dobozos fadíszek, amiket Pécsett szereztem be sokéve:) De eklektikus, és néhány ovis dísz, és néhány szerzett... de nem fektettünk nagy összegeket a legújabb divat szerinti díszítésbe :) Azt gondolom most is, hogy ez nem fontos. nem ez a fontos. 

Ja és került egy két szaloncukor, és félig rágott habkarika is a fára :)

Ezen kívül néhány műanyag bogár is került, M.sógi jóvoltából :)
Nálunk nem szoktunk gyertyát, izzót tenni, gyertyától félünk, hogy felgyújtja a fát. Az izzót meg én nem szeretem. Így az adventi gyertyákat, meg néhány karácsonyi gyertyát szoktunk gyújtani tűzbiztonságos helyen, meg csillagszórót :)

Gyermekekről

Már rég akartam írni valami érzésösszegzés szerű dolgot. Ami a gyerekeimmel kapcsolatban fogalmazódott meg bennem. Tulajdonképpen a születésük pillanatában.
Mazsola: Már megszületésekor érezni lehetett, hogy élet van benne. Lelkes, figyelő, nyugodt gyerek volt mindig is. Nem aggodalmaskodott, jól aludt. Bírta az egyetemi kiképzést, az autózást :) Figyel ránk, hogy mi hogy érezzük magunkat. Már egy évesen is, mikor játékból veszekedtünk elkezdett sírni. Egyébként is érzékeny lelkű, nem tudja a Süsüt nézni, vagy a kisvakondban, amikor a nyuszit elfogja a farkas, ki kell kapcsolni. Elsírja magát a szomorú zenéken, vékony magas hangokon. Szépen énekel egyébként. Minden érdekli, figyel, megjegyez. Legjobban szerintem az állatok. Az autókat is szereti, de azt hiszem nem rajong ilyesmiért. Az ujját még mindig szopja, kell neki önnyugtatásnak. szerencsére már csak elalváshoz. Tud már számolni is egy kicsit 5-ös körben. Rajzolni, még csak most kezd, pontpont vesszőcskét leginkább. Szóval kis lelkes kincs. Nagyon közel érzem magamhoz.

Tádé: Ő mintha már születésétől fogva céltudatos lenne. Pedig nyilván nem szokott egy újszülött céltudatos lenni. Szeretett mindig kézben lenni. Sírt, ha nem aludt velünk, és sokszor még most is velünk alszik (80%ban). Tádéra mindig felnéztem, olyan korán tanult meg felállni, beszélni, hogy én sohasem voltam ilyen tehetséges azt gondoltam. Meg azt, hogy biztos az apjára ütött annyi esze van. Nem fél a Süsütől se, nem retten meg valótlan veszélyektől. Ritkán esik el, vagy ritkán tudok róla, mert nem sír ilyenkor, csak, ha valamit elvesznek tőle, vagy valaki bántja akkor sír. Vagy ha nem jöhet át az ágyunkba... ez ritkán van mondjuk, mert nem akarunk következetlenek lenni, és mindig beengedjük...Mindent egyedül akar, amit Mazsola is. Egyedül veszi fel a zoknit, egyedül száll be az autóba egyedül eszik stb. sír, ha elvesszük a lehetőséget, hogy mindent egyedül csináljon. Tádé egyébként nagyon bújós, ölelgetős, puszilgatós. Szóval kis nő.  Kicsit csodálom, amilyen :)


Végeredményben mindketten igazi egyéniségek, magabiztosak (legalábbis itthon) és figyelnek ránk és egymásra is.
Nem tudom le tudtam e írni, amit akartam. Vagy mit is akartam :) Szóval leginkább, hogy mennyire más két ember már  újszülött korától. De nem tudom mi lesz belőlük végül.

Karácsony

Azt kellene írni, hogy most aztán olyan volt... de leginkább délre kihaltam.
Nagyon igyekeztem szuper ételeket készíteni, amikkel akár egy vacsoracsatás fődíjra is szert tehetek... és mondhatom sikerült is... de ezen annyira görcsöltem, hogy minden jól menjen... és jöttek apósék, figyelték, hogy készülnek ezek az ételek, ott kotnyeleskedtek. Én vigyáztam a gyerekere, főztem, közben mostam stb, Lén elment fáért, és basszus hárman állítgatták a fát 3/4 óráig, miközben az egyik igazán vigyázhatott volna a gyerekekre, és Lénnek sem kellett volna beszólni, hogy vizes Tádé harisnyája, és húzzam át...miközben ne égessem oda a húst... persze mondtam neki, h. húzza át ő. De erre após megvető pillantásait kaptam, de mondtam, hogy Lén ott ül egyhelyben...  :) Szóval így kezdődött, de végülis agyerekek nagyjából mindennek örültek. A fának legjobban, csak leszedték a díszeket mindig. Emiatt Lén ideges volt, és amiatt meg én, mert kit érdekel, ha alul nincs annyi dísz... Bár Tádé módszeres díszszedését valóban meg kellett akadályozni :) Este egyedül maradtunk, és már nyugodt voltam, beszélgettünk a gyerekekkel, és meg voltam elégedve a sorsommal :)
Másnap anyóshoz mentünk. És mostmár látom mennyit készül egy ebédre, és el is határoztam, hogy én többet nem fogok mindent egyedül csinálni. Mindenki szépen részt vesz az előkészületekben:P Este jöttek anyuék, most meg elvitték a gyerekeket, mert mi holnaptól dolgozunk, bölcsiovi meg nincs.
Mindent összevetve, nem volt rossz, csak a 24-e fárasztó :)

csütörtök, december 23, 2010

este

megint. De nem akarnak aludni.. Csak én szeretnék már.
Kaláka album megy.

Itthon

Az idei karácsony úgy telik , mint egyébként minden nap, meg vagyunk fázva... egész január óta elmondható erről az évről...De már hozzászoktunk...
ímsjd biztos eszembe jut fennköltebb dolog is ennél...

szerda, december 22, 2010

egyébként

Jó, hogy sokmindenben tudok segíteni, tudom mi miért történik az osztályon egy egy gyerekkel, és el is tudom mondani. Szeretek intézkedni, gondolkodni, beszélni :)
Elolvastam Aronson önéletrajzi könyvét, sok tanulságot szűrtem le belőle.
Például elgondolkodtam, hogy miért gondolom azt, hogy aki akarja el tudja végezni az orvosi egyetemet, pedig középiskolás koromban azért ezt nagy dolognak gondoltam. Azért van ez, mert a teljesítményt az énképemhez igazítottam. Azt hiszem sohasem gondoltam magam (és nem is gondolom) annyira okosnak. Vagyis elég talpraesettnek érzem magam, meg megvan a magamhoz való esze... Szóval ha már én is el tudtam végezni, akkor sokan el tudnák, most is ez az álláspontom. Csak épp olyan furcsa volt, hogy hasonló hozzáállása volt egy számomra oly nagyra becsült pszichológusnak is, mint Aronson. Olyan érzésem volt olvasva a könyvét, mintha ez mással is megeshetett volna, és nem kellett volna hozzá az a sok plussz, ami az ő személyiségéből, egyéni gondolkodásmódjából adódik. ... Ahogy Sz. D. Mondta vala: 
Az ismeretlent megközelíthetjük az ismeretek, de a lehetőségek felől is. Az ismeretek hajlamosak arra, hogy csak azt a jövevényt fogadjákbe, amelyik rájuk üt, logikájukhoz igazodik, kialakult törvények szerint él és ítél. A lehetőségek némi bátorságot és képzelőerőt igényelnek; innen nyílik az érthetőség visszaútja. 


hasznos

Ma hasznos voltam :)
Bár nem tudtam a világ problémáira megoldást találni.

hétfő, december 20, 2010

hm

19 évesnek néztek ma...is...

vasárnap, december 19, 2010

éjszaka van

lassan aludni kéne...
Nem volt rossz nap, bár egy káosz lett a ház :) Van ebben valami jó is, mikor Lén ügyel. Mindhárman fittyet hányunk a rendszabályokra, és Tádé a szekrény tetején ül, Mazsola vág ollóval, én is ágytetején ugrálok táncolok. Nem muszáj normális ebédet enni, csak ha akarunk. Énekelhetünk és kiabálhatunk. És még a szomszéd se dörömböl át, hogy ne ordítozzak a gyerekkel:P Aki egyébként leginkább viccesnek találja ezt...

szombat, december 18, 2010

ajjaj

ez a gyermekosztály
pszichésen ... jól megsajnálom a legtöbb gyereket, némelyet hazahoznám... olyan  :(

csütörtök, december 16, 2010

süttikkék

Jajj ollyan finom lett a mai süti, hogy akarok enni belőle, pedig holnapra sütöttem, karácsonyi izébizére...

szerda, december 15, 2010

egyébként

sírni kéne
csak úgy.
az élet miatt
a emberi aggyal felfoghatatlan célok miatt.
a csodák miatt, amik nap nap után jelennek meg a lábunk alatt , fejünk felett
szóval az élet
élet
talán csak működik, halad előre, egy-kettő-három... napok peregnek egy. kettő három.
Amit most érzek, már holnap soha többé nem fogom, csak hasonlót
csak fura emlék lesz
majd szeretném visszaidézni, de nem lehet.
majd akkor nem lehet

lehet, hogy nem lehet majd
akkor

nagy utazás :)

Pécs oda-vissza
persze megérte mondhatni,d e kipurcantam a vezetés élményétől
autópályán mentem, hogy ne a szerpentineken csússzak az árokba két gyerekkel

kedd, december 14, 2010

itthon

Beszereztem talicskát, meg mindenféle szükséges mosószereket ilyesmit, szóval klárikittyom édes tyúkom elfogyott a félpénzem... na jó, még mindig van, de már se ló se disznó nem jönne ki belőle :P
És még csak a hónap fele telt le..
Mostanában, olyan szolidárisnak érzem magam, hogy mindenfélét adnék a szegényebbeknek, főleg gyerekeknek. Egyébként a játékok egy részét odaadtam a védőnő mondta gyerekeknek, meg be is szereztem egy két dolgot is. Szinte lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem vagyunk létbizonytalanságban.
Most olvasok egy kicsit, aztán megyek a gyerekekért.

hétfő, december 13, 2010

:)

Nyugalom van
alvás van
nyuszi is alszik, mókus is alszik stb
most
kicsit
...

vasárnap, december 12, 2010

még mindig Vááá

kötőhártyagyulladásom is van.
elkezdtem,elolvasni az ajándékkönyveket :P Csak Mazsoláék nem akarják ezt.
Meg a jobb szemem.
Készülünk, gyertyát gyújtunk, dalokat tanulunk azért...

szombat, december 11, 2010

gyógyuljunk már meg

ugye
Végre alszanak, teljes agyzsibbadásom van.
Tádé nem is aludt, csak most 8 után.

Tádé énekel

Nem alszik, nem eszik, sír, kiabál vagy énekel sálálá
Csak Mazsolát fel  ne ébressze sálálá

az éjszaka, az éjszaka

Nem aludtam ki magam, gyermek éjjeli járkálás, köhögött az egész család (én nem mert ettem codelithet), de fájt a torkom. Pedig jót aludtam volna épp, mindig mikor egyik másik gyerek elkezdett sírni, rohangálni. Na mindegy. Már játszottunk, már fő az ebéd.

péntek, december 10, 2010

mobil

Ja hétfőn kapok új telefont a, kivivagyok :) Mazsola olyan jókat alszik itthon :)
Ja és rátöltöttem pendrivera egy csomó képet, elő kéne hívatni....

Egyébként

itt szoktam még utánanézni, milyen újdonság van

Mazsola elaludt

Ma is itthon vagyok, már csak mert se orvos, se beteg nincs az osztályon sok (se ablak).
Meg Mazsola sem gyógyult meg egészen, meg a változatosság kedvéért én is be vagyok rekedve, orrom bedugulva....
Ma egyébként nagy ínyencek voltunk. A tecsóban vettünk kacsamellet, ami nem látszott nagynak, de a hús csak a fele volt, mire kisült. De azért finom lett. Megsóztuk, tettünk rá fokhagymát, narancsot, mandarint, aszaltszilvát, szóval ami volt itthon... és tésztával ettük.
Közben gondolkodtunk a karácsonyi menün, mert ha jönnek a rokonok is, meg minden, váá.  Na szóval nem tudom, mi legyen...
Van egy csomó kaja, amitől félek, pedig szívesen csinálnék gesztenyekrémlevest például...
Meg fogunk építeni mézeskalácsházikót is. van recept, meg szabásminta :)
Meghozták a megrendelt könyveimet, majd Lén hazahozza.  Már alig várom :)
Tádé ezt kapja
Mazsola ezt kapja
Anyukám meg ezt
Meg még vettünk ezt azt, de még nem tudom ki mit :) Van még egy jó

Na ezeket, meg sok más érdekességet kapnak. Próbálnék kreatívkodni is, de nem tudom sikerrel járok e.

csütörtök, december 09, 2010

vihar

Ma leginkább hidegfrontos fejfájása volt mindenkinek.
Aztán jött a vihar, és kér üveg csak betört, egy ablak keretestől kiesett az egyik kórteremben. Szerintem ezt már nem kell kommentálni tovább...
Reggel azzal jött lén, hogy rendeltem egy pulzoximétert az alapítványnak, legalábbis bőszen állítják. No pedig, mégcsak véletlenül sem tettem ilyet. Én csak könyveket rendeltem, és kértem, hogy a gyerekosztályra vigyék. De erről nem tudtak, na most járok utána a dolgoknak, uff.

szerda, december 08, 2010

körömpolírozó

Kipolírozták az egyik körmöm egy bevásárlóközpontban, azt mondták vegyek tízezerér krémet meg körömpolírozót. Mondta a csaj, hogy a szakaddobozú csak ötezer csak nekünk csak ma csak itt... biggyedt a szája, hogy nem kellett nekünk, meg igénytelen polírozatlan körműek vagyunk.... el is szégyelltem magam, ma vettem is egy körömpolírozót 299 HUF ért a rmannban :P csillog-villog a körmöm igazán.

Amúgy semmi, Mazsola holnap vissza oviba, nem lehet folyton itthon... hát ez van.

Ja M. sógitól kaptam verses könyveket, volt egy vicces benne (még nem olvastam vég mindet, úgyhogy lehet több is van...)

L.ackfi J.ános: S.oroló


Kukorica, melltartó,
csokifagyi, kandalló.
Tiniruha, primsonka,
babakocsi, otthonka.
Gumipapucs, ágytextil,
ikebana, csípős grill.
Fagyikehely, élvédő,
kimeneti feszmérő.
Buzadara, dómsátor,
fakarika, felsőcomb.
Cicakaja, vendégszék,
maracuja, hajfesték.
Frizsider a rácspolccal,
mirelite rántott hal.
Fiugatya, díszgömbök,
focicsuka, zsírtömbök.
Tamagocsi, angyalszag,
csodagyufa, vasmadzag.
Kutyagumi, fitt joghurt,
lapozom a prospektust.

kedd, december 07, 2010

Itthon

Mazsolával, a változatosság kedvéért. Ma elég jó napunk volt, reggel bementünk a reumára lemondani  a napot :) Elég aranyosak voltak. Aztán hazajöttünk , vasaltam, meg beszélgettünk, meg játszottunk, meg elmentünk még ajándékokért. Aztán egy útszéli lángososnál ebédeltünk, sajtos-tejfölös lángost, meleg teával. Jó kis hely, mindig vannak, akik oda mennek enni, átutazás közben. Aztán hazajöttünk, Mazsola alszik, én meg kitisztítottam a kocsit belülről nagyjából. Meg begyújtottam, és most egy ideje netezek :)

hétfő, december 06, 2010

végre

tettem valamit az emberiség előrehaladása érdekében :D már befűtöttem, áthúztam az ágyakat, elmosogattam, lecseréltem a terítőket, összeszedtem a házban szétszórt millió játékot, megy a mosógép és a két adag megszáradt már a szekrényben összehajtogatva.

na máris itthon

egyszerűen nem tudtam bentmaradni... SEMMMIt sem csináltam.... aggódtam Mazsoláért, mert éjjel alig kapott levegőt. Meg miért nem maradtam vele otthon. de láza nem volt, de azért no. Elvileg 3 hét lenne a reumagyak, ebből egy hetet itthon voltam Tádéval , múlthéten bentvoltam, mostmeg megint itthon lennék, pedig tök mindegy lenne a világnak bent vagyok e , csak problémázom magamnak.

Most iszom egy kávét, begyújtok, beteszek egy mosást, és összepakolom a 7 végén kimosottakat, és a lakásban szétszóródott játékokat :) Aztán irány ovi-bölcsi, még azért nem , mert alszanak.

Tegnap meg voltunk a camponába, a gyerekek a tropicariumba, mi meg lénnel vásárolni, több kevesebb sikerrel...

szombat, december 04, 2010

ebéd

készül, csak megint nincs a rántotthúshoz zsemlemorzsa, ajaja
Tádé örült a hellokittys  harisnyáknak, meg mindenfélének, amit eddig kapott :) Pedig valami lilamalacos jobban tetszett nekem, de hát

Olyan jó, hogy hétvége van, és valami hasznosat csinálok, babakocsiszerelés és takarítás, főzés... annyirautálom a semmit nem csinálok, csak vagyok, inkábbb csak hátramozdító szerepet... hogy éljük túl háziorvosrezidensként minél  hasznosabban ezt a 26 hónapot?, mi?

péntek, december 03, 2010

szóval

itthon
ma nagyon unalmas napom volt, éjjel kevésbé, mert Tádé nem hagyott aludni, de nappal semmi dolgom nem volt :(   ma megyünk télapó ünnepségre, de én inkább maradnék itthon... Tádénak lesz holnap a nevenapja, azt ünnepeljük majd meg :)

csütörtök, december 02, 2010

nyavajgó

az vagyok
esti depi, vagy pms, ki tudja már
mindkét gyerek feszt ordított, miért vágtam el a zsemlét? miért nem pucolom a narancsot, miért szedtem le a végét, miért nem mesélem ezt, miért nem mesélem inkább azt, azért nem szabad olyat mesélni, hogy a farkas megeszi a piroskát, mert mazsola sírva menekül, hajjaj, így telt, és ma is lén csak 8 után ért haza,l tegnap is filmklub, na mindegy  de azért ma ilyen vagyok....

Nem akarok semmit csinálni

Csak nézni a fejemből, elég megerőltető volt elhozni az ovi-bölcsiből őket. Zuhog a hó, havas-eső, párásodik az ablak, nagy a forgalom és sötét van... pedig ez csak a legkisebb megyeszékhely, milyen lehet ilyenkor a nagybudapesten autózni....Ott nem voltam ilyen időben, csak tömegközlekedve :) Ilyenkor gyorsan lesiet az ember a latyakos, valószerűtlenül világos metróba a sötétből, aztán vissza a sötétbe, és egyik lábáról a másikra lépegetve várja a buszt, ami az ittenihez képest nagyon gyakran jár :). De azért addig is a buszmegállóban legtöbbször csupa ismeretlen tömeg vár, itt viszont minden néninek tudja az ember, hány tikot nevel:)
Na ezek vannak, igazán hasznosan egyekezek tölteni az időmet, de nem mindig sikerül....
Ja és kinek milyen ajándék fejvakaródzásban vagyok...

szerda, december 01, 2010

mecsek

ha-ha-ha ónos eső. továbbképzésre mentem ma, de szerencsére az út csak vizes volt.
nálunk szépen feldíszítette az idő a fákat, minden ágról csillogó jégcsapok lógnak:)

Reggel az mr 1 en mindták, hogy ma van az aids világnapja, de már nem beszélnek annyit róla, kampányfelvilágosítás, már megúnt dolog... az a poén jutott eszembe erről: A HIV már Retro??
Már a poén lényegét az adja, hogy a humán immundeficiencia vírus egy retrovírus ...bővebben

Most itt ülnek rajtam Tádéék, nemsokára le kell fektetni őket...

hétfő, november 29, 2010

pff

Egy óra Tádéaltatás után feladtam. Most kijöttem a szobából, ordít. Én meg nem kapok levegőt már megint. Köhögök, mikor lesz ennek vége?
Most reumán vagyok, megint olyan semmi tenni-való :S Próbálom hasznosan tölteni a gyakorlatot.  de...

vasárnap, november 28, 2010

Délutáni csendes pihenő, egyenlőre

de Tádé már mocorog :)
Még mindig nem jön levegő az orromon... hajjaj

mér nem vezet Lén

Na persze mindig lelki gondot csinálok magamnak ebből, és tegnap este ő vezetett vissza Pécsről... a kelet-mecsek tájvédelmi körzet feléig, amikor belecsúsztunk az árokba...szuper volt. De legalább megint beigazolódott, hogy nem olyan sz@r hely ez az ország, kb 5 autó állt meg nekünk segíteni,  és nagy erővel kitolták.... A gyerekek végigaludták a történteket, én meg ezentúl is sikítani fogok, ha Lén túl gyorsan megy, ha akar még vezetni mellettem...
Tegnap jó napunk volt egyébként, egész Pécset bejártuk... és ha szögletesnek és full betonnak (járólap) tűnt is nyáron, azért nem baj, hogy nem sárban futkároztunk végig...

péntek, november 26, 2010

új blog

már még egyet kezdtem, doktorosat, a grafomán mindenemet :)
Mindenki alszik már.
Vége a hétnek, de holnap is megyünk Pécsre.

csütörtök, november 25, 2010

kb egy órát

töltöttem fotókereséssel, de hát lehet nekem kéne fotóznom le, csak annyira jó fotós nem vagyok...

végre elaludt Tádé

Egy hisztériás volt, megmozdulni sem lehetett tőle. Lén ügyel, holnap összeszedem végre Mazsolát, aki eddig anyósékkal nyaralt.
Volt egy leckekönyvem, ami mindenhova kéne, de nincs seholse meg :S azt kerestem, de már utálok ennyit keresgélni, egyszerűen eltűnnek a dolgok, Lén pakolja el, mert én szanaszét hagyok mindent, de annyi minden van, hogy már ő sem tudja, mit hova pakol... pech
Meg a továbbképzésen befizettek minket menzára, de ez egy olyan hely, ahol jobban néz ki a kaja, mint, amilyen íze van. Ma negyedjére ettük ugyanazt a levest, más tésztával, meg most volt benne valami szörnyűízű fűszer, kakukkfű sztem, de ha az íze nem lett volna elég, kijött rajtam egy csomó kiütés tőle... vagy bolhás vagyok... ez utóbbi kevésbé valószínű, hacsak Tádé nem hozott haza a bölcsiből bolhát, de akkor őt is kellett volna csípjék, na mindegy. viszket a lábam, kézfejem, vállam...holnap nem eszem ott csakazértse :) (bár lehet egy eltévedt téliesedő szúnyog volt...)
Ezenkívül tüsszögök is... de lassan már akkor érzem furán magam, ha nem folyik az orrom... Bár még jól vagyok, de a többi lányok ott terjesztik a saját pécsi vírusaikat, ami ellen lehet nem védenek a szekszárdi alfajok ellen specializálódott ellenanyagaim (hö-hö, mintha nagy védettséget élveztem volna az elmúlt hónapokban :S)
Lassan befejeződik az okosodásom :)  lehet még megpróbálom megtalálni azt a kis fekete könyvemet, vááá kerestem képket régen: 



És manapság:



tévedés

kicsit reggel írtam a postot:P
Elég régen volt a villamosozás, de még akkor is keleten kelt a nap, és Budára sütött...

luxus

minden reggel, mikor autózom Pécsre, vagy vissza, teljesen meg vagyok hatódva, hogy a világ legjobb helyén élek. Pont megfelelő méretű dombok, kis patakok, tavak... szóval szinte már luxus...
Bár az igazat megvallva, mikor minden reggel a 4-6 ossal mentem át a Margit-hídon, vagy hetessel az Erzsébet-hídon (diákmunkás koromban), akkor is ezt éreztem, ahogy épp bukkant fel a nap, és rávilágított Pestre, meg a Dunára...

kv

aztám keltem Tádét és indulunk...

kedd, november 23, 2010

szabad

ma is Pécsre  mentem. De útközben rájöttem, milyen jó nekem:) a világ legjobb helyén lakom, tele dimbbel-dombbal, át a keletmecsektájvédelmikörzeten...másikfelé Duna Gemenc stb...Lén tök normális, nem korlátozza a tevékenységeim, hanem támogató... meg minden :)

Egyébként anyósról eszembejutott egy vicc. Mindig 3-4 számmal nagyobb ruhákat vesz nekem, legutóbb harisnyát névnapomra. Máskor meg mindig mondja, hogy ne fogyózzak már (főleg, ha ő főzött, de ő sohasem ül le enni:P)jó vagyok így. Szóval ez olyan egy kicsit, mint ez: Pistike nem nagy a fejed, ne sírj már, de hozzál fel öt kiló krumplit a sapkádban! :D

Szóval egyébként semmi különös...

hétfő, november 22, 2010

huh

nagyon sok volt a mai nap, de nem is baj, megint éreztem, milyen sokmindent tudok. Nahát nahát csak vannak tekervények meg összeköttetések a fejemben... meg minden. csak szorongok általánosságban...biztos a vezetés félsötétben, ködben, esőben, traktorok- és borjúcipelőteherautó mögött tett be.. holnap újra...

vasárnap, november 21, 2010

Tádénemalszik

vááá, mostmár sosem fog...megyek összepakolom a konyhát...

hasznos

lecsavaroztam az összes babakocsi kimosható részeit és kisuvickoltam, most száradnak, a vázakat összehajtva eltettem. Egy esernyőrecsukható marad majd:)
ebédet is főztem, Tádét altattam, ruhát pakoltam, most megyek vasalni majd...

szombat, november 20, 2010

csak nézelődöm a neten, elaltattam Tádét. Kerestem doityourself óraalapot, meg a logopédiakiadókönyveit, meg néztem az iwiwit  Már azt hittem engem hívtak meg a klubbokba, de van olyan gomb, hogy az összes ismerősöm meghívásagfxlovers.com/smilies
Na szóval már majdnem azt hittem gondoltak rám az egyetemi évfolyamtársaim... de hát már az idő folyamán elsodródtam rendesen...
Jövőhéten minden nap Pécsre járok, nem tudom mikorra kell odaérnem. olyan vagyok, hogy csak. Ráadásul Kosztolányi novellákat olvasok. Nemrég nagy leárazások voltak az alekszandriában, és ott szereztem Beteg lelkek címmel hatszáz forintért, meg más könyveket is akkor... de ezt is. Jó olvasni, mert más világba visz teljesen, de ahogy a cím is utal rá , nem épp vidám történetek...

Mazsola elment nyaralni

A kis mókus, aki megváltoztatta az életem, mondhatni. Még soha senki nem szeretett ennyire feltétel nélkül, mint Mazsola. Meg nem is hittem el eddig senkiről, hogy szeret, meg, hogy engem lehet szeretni, már gondoltam, hogy lehet, de csak valakinek, aki nem ismer igazán...Na de ez olyan fura, diffúz dolog bennem....gfxlovers.com/smilies
Na most elment anyóssal. Anyós hozott névnapomra 3 porcelán sütőtálat, ami tök jó, de van már öt, plusz a jénaik, viszont egy db normális nagyobb fazekam sincs...Tudom ajándék ló meg minden, de végülis ez egy napló :) és hagy nyavalyogjak már.
Most Tádé van velünk itt, apja altatja, nem nagy sikerrel, lassan mennem kell oda rendet parancsolni.

gfxlovers.com/smilies

péntek, november 19, 2010

Voltunk mamáméknál

lefáradtam a sok vezetéstől. Most nyúzott vagyok. Lén altatja a gyerekeket. Tegnap este meg megint végiggondoltam, milyen sorsszerű volt a mi találkozásunk... arról jutott eszembe , hogy nagymamáméknál nézegettem egy fényképalbumot, és volt rólam egy fénykép, kb 20 éves koromból, és hát azért volt valami jó abban a korban, leginkább a végtelen szabadság. alig volt a vállamon felelősség, kötöttség, nem kellett este hazamennem, ha nem akartam, és nem kellett senkinek megfelelnem.. akkoriban váltam felnőtté.
Szóval Lént, már előbb ismertem, mint ismerhettem volna, vagyis csak láttam a buszmegállóban, beszélgetett, mikor még elsős voltam, és akkor azt gondoltam, pont ilyen fickókat rajzoltam a füzetembe még 13 évesen :) Aztán egyszer láttam az egyetemen, gyszertan vizsgája után, és azután csak két és fél év múlva versmondókörön... akkor nem is gondoltam, csak végül mégis beszélgettünk, aztán volt egy pont, mikor annyira intellektuális szöveget nyomtam, hogy nem lehetett nekem ellenállni :D Művészetek, meg filozófia, pszichológia, vááá, persze nem jöttünk ilyen egyszerűen össze, de tudtam, hogy csak idő kérdése...

szerda, november 17, 2010

gfxlovers.com/smilies

Holnap meglátogatjuk nagymamámat, jövőhétfőn lesz az első kezelése, a mellrák miatt. Meg a másik nagymamámat is meglátogatjuk. Szóval nem lesz egyszerű menet:)
Felhívtam a védőnőt, hogy van e olyan gyerek, aki örülne szinte új játékoknak... aztán majd összeállítunk csomagot Mikulásra. gfxlovers.com/smilies
Én se játékellenes se játékhalmozó nem vagyok.gfxlovers.com/smilies Egy két építőjáték, egy két szőrmókkedvenc, egy-két baba, elég, meg néhány jófajta társas majd. De Beszélő táncoló kutya, kacsalábonforgó babaház, beszélő fúró nem kell... mondjuk könnyű nekem, mert Mazsola például játék nélkül is úgy játszik, mintha egy egész birodalma lenne. Elbújik a narancssárga kígyók elől, aztán odahozza nekem, hogy hangosan énekel a kígyó, meg sárkányok meg egy bot lehet fúró, köpködő, de még autó is. Ja és egy két jó könyv is kell a gyerekeknek, mert azokat szeretik, és azzal lehet rávenni a szülőt a foglalkozásra leginkább gfxlovers.com/smilies

hétfő, november 15, 2010

ja és vásárolás

vettünk mindenfélét
nekem melltartót, meg Tádénak kabátot ( és hétvégén sapkát is... ja kb egy árban volt a sapka meg a kabát) meg éjszakaifényt, megfakanalat, meg lázmérőt, meg fogkrémet, meg nem tudommit.
mást nem is
csak azért írtam, hogy beilleszthessem Tádé sapiskabátos fotóját :D

Mazsoláról is szívesen tennék de úgy kell mindig titokban lefotózni, azért rakok fel, mert levágtam magam róla:)

ííííwiw

beléptem a kitérdekelhogykinéztemegazadatlapom klubba :)
Szerintem ez a funkció arra jó, hogy a barátnők ne nézzék meg mindennap 5x a párjuk exét, exeit :P
Összeszedtem a gyerekeket.

kisszobatakarítás

van egy kis szoba, ahova már mindent behordtunk, most meg én ki. Megtalálta, egy régi titkosdobozomat, amiben fényképek, meg titkosnapló volt... beleolvastam, aztán kidobtam, el is vitték a kukások...Ez a pillanat is eljött, pedig azt hittem mindig őrizgetni fogom, de nem...nem akarom, hogy elolvassák a gyerekek... viszont sajnálom,. hogy már olyan őszinte naplót sohasem fogok írni... vagyis, már nem valószínű...Egyszerűen nem lehet, az interneten semmiképp sem, otthon meg itt sem...
De lehet nem is baj, és teljesen furcsa, hogy csak az írásért írtam, nem akartam, hogy bárki elolvassa, meglássa, egyetértsen, vagy ne, vagy legyen ez alapján véleménye rólam, vagy bármi, egyszerű feszültséglevezető és gondolatrendező eszköz volt. Amikor nem kellett azon gondolkodnom végre, hogy kinek mi, hogy esik, egyszerűen csak írtam, ahogy jött, sem irodalmian.. olvasni is rossz néhol a sok szóismétlést, a mindennap ugyanazon nyavalygást... az mondjuk most is van, de nem úgy semmi sem lehet úgy már. Mondhatnám, kinőttem belőle, de sohasem fogok valami ilyesmiből teljesen kinőni, 10 éves korom óta folyamatosan van valamilyen naplóm, most meg ugye blogom.

Más téma megint... Itthon van Tádé, hőemelkedése van, és úgy köhögött reggel, hogy hányt. Most alszik. Nem is baj, hogy itthon vagyok így... nem tudom mi lenne velem, ha a magánszférában dolgoznék??? vagy itthonról kéne intéznem a munkát, vagy mindenhonnan elküldenének. vagy csak.

Lénnek sikerült a szakvizsga, bár nem kiválóan megfelelt lett, és ezt zokon vette kissé, de nem számít szerintem... Mert hát a professzoroknak azt könnyű osztályozni sokszor, aki fejből felmondja az aktuális tankönyvet... ez meg a gyakorlatiasságot nem igazán méri. Én tudom, hogy ritka volt az a hely, ahol azt értékelték, hogy gondolkodik az ember, milyen logikája van...
Reakcióképességről nem is beszélve. Ja és azt meg főleg nem lehet  egyszeri vizsgai találkozással lemérni, hogy vki milyen munkatárs, munkaerő, milyen csapatjátékos...jó, a szakvizsgának nem is ez a célja, de az egész egyetem alatt csak az önálló felkészülésnek az eredményét értékelték...Nem tudom lehetne e jobban, de szerintem igen, meg lehetne próbálni...

vasárnap, november 14, 2010

lén normalizálódottm holnap megy szakvizsgázni, lehet agyára ment...

Tegnap továbbképzésen vettem részt, önkéntes alapon :) Nagyon okos emberek beszéltek, mindenki prof, meg minden...tök fiatalon...neurológusok... hozzájuk képest a szd.i kórház neurológusai.... Megint persze a dilemma, hogy miért nem akartam inkább valamit kutatni, vagy ilyesmi, és az egyetemen maradni... mi vezet arra, hogy valódi emberekkel foglalkozzam... nem tudom...De majd megmutatom, hogy mindenhol lehet ésszel, kitartással, akarattal, alázattal sokmindent elérni, bármilyen szakterületen, meg bármilyen eldugott faluban... majd hallanak még rólam:P  álszerénységem azt diktálja, hogy írjam bele azt is, hogy vagy nem, de már csak azért sem írok ilyesmit!
Mindenesetre tényleg nagyon hasznos kurzus volt, rengeteg információval.  Már rég koncentráltam ennyit egyszerre...

:s

ÁÁÁ Megőrült LÉn...

csütörtök, november 11, 2010

holnap

lesz az utolsó napom ott
holnapután továbbképzem magam
azután pedig nem tudom mi lesz
kicsit rossz ez a folytonos vándorlás...
más szempontból kicsit jó is.
ifhjdkhfcbnujhfrrrrrrratzpw9tz fdsgjálísduifggggggggggggggggggtxk i f dfkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkm

szerda, november 10, 2010

itt is

jó lenne, ha maradnék... azért ez kedves, hogy mindenhol jó lenne, ha ott dolgoznék:) De nem megyek oda...se

kedd, november 09, 2010

nynynyn

olyan fáradt és egy kicsit olyan mintha nem lenne körülöttem a világ. tudom, de nem érzem. kívülálló vagyok. mi is lesz így most. semmi. talán nem is kell, hogy változzon semmi... fél egykor ebéd a menzán, fémtányérokon sikítoznak a villák, kések, 40 éve is pont így lehetett itt. és valami mégis változott azóta, eltűnt letűnt a lelkesedés... én meg viccelődöm és mosolygok, csak hogy ne legyen olyan monoton minden nap, amit ott töltenek, ott töltök... a hegyen...

hétfő, november 08, 2010

:)

Édi bébi ez a Tádé, mindig ölelget, megsajnál, ha ugrál rajtam és fáj nekem, a kicsi kezével fogja a fejem, magyaráz, folyamatosan, állandóan:)
Ezen a képen hasonlít Lén kiskori magára

befejezem egy időre az egészségügyes

elmélkedést, elegem van magamból :P

a hetedik te magad légy

avagy minden hetedik erős dohányos (>10 szál/nap) betegszik meg tüdőrákban...

vasárnap, november 07, 2010

eutanázia

Akartam erről írni, hogy új felfogásba került előttem... Itt a tüdőosztályon, minden második(vagy még rosszabb az arány) betegre, ha ránézek azt gondolom, hogy, így nem lehet élni, és, ha én lennék hasonlóan engedjenek méltósággal elmenni, ne kelljen végigszenvedni, ahogy rohad szét a testem, és emiatt az ápolónők a hányingerüket visszatartva, émelyegve pelenkáznak, és szívják a torkomból a váladékot. És nem az ápolónők hibája, hanem minden emberben reflexesen (limbikus rendszer) émelygés jön  elő, ha megérzi ezeket a szagokat, putreszcin és kadaverin...  Szóval változik az álláspontom az eutanáziával kapcsolatban is... Lehet nem is kéne ilyesmiről írni, de...

Olyan etikai dilemmákkal állok folyton szemben amúgy. A rossz hír közlése terén. Furcsa nekem, hogy mindig biztatják a  betegeket, hogyha megkapja a kezelést, ez meg az lesz, meg inkább a családnak mondják el... és lehet nem értik meg, de... nehéz megmondani, de úgy gondolom korrekt tájékoztatást kell adni. Hogy mi lesz valószínűen. Nem biztos semmi egyébként sohasem, de hogy milyen kezeléstől mi várható stb... Tudom , mert nekem is nehéz nagymamámnak mondani, mi a baja, de legalább mondhatom, hogy jó esélye van, hogy segít a kezelés. De egy tüdőtumorosnak, leginkább annyit tudok, ha nem kissejtes, hogy van esélye a kezeléssel, hogy még négy öt évig él, kezelés nélkül meg fél egy évig...De ilyet senki nem mond, még azt sem, hogy ez egy halálos betegség... nem tudom mi a jó...

csütörtök, november 04, 2010

rémálom

így indult a napom... azt álmodtam, hogy tüdőrákos vagyok (szakmai ártalom:S) Ráadásul mondták, hogy meggyógyítható, de sok kemo, meg minden, én meg sírtam, hogy még akarok gyereket is, és azt gondoltam, hogy 50 % hogy meghalok. Elmondtam anyámnak, aztán valamikor felébredtem, és hihetetlennek tűnt, hogy csak álmodtam. Nagyon roszz volt.
Ma legalább némi hasznosat is tettem.
MEg kaptam egyik barátnőmtől egy halom nadrágot.
Megyek

kedd, november 02, 2010

freudi elszólás

volt a költői kérdés, közhelyes kérdést akartam írni , csak közben valamit beszéltünk Lénnel. Szóval tudatosan próbáltam ironikusan írni, hogy közhelyeket hangoztatok, de végül a magasztosabb költői jelzőt használtam, mert tudatalatt mégis azt gondolom magamról, hogy :P  Na jó ez van. pedig leginkább azt gondolom, hogy az emberek legtöbbjében felmerülnek ezek a kérdések....

értelmetlen nap

egyenlőre, így jellemezném a mait. SEMMI hasznosat nem csináltam ma... és ez aggaszt, hogy elmegy az ember élete anélkül, hogy valami hasznosat tennék...
A mi utcánkban is megjelentek viszont a töklámpások, a tecsókban a gyönyörűséges halloweenes gyerekruhák, tiszta ámeriká.... amíg a nénikék magukba zárkóznak ezekben a napokban, és azokra gondolnak, akiket elvesztettek hosszú életük rögös útján ( na jól megmodtam...), addig a lidliben vett vámpírfogas gumicukorral ijesztgetik egymást a fiatalok...kinek is az ünnepe ez vajon? és tényleg minden a mulatozásról, és a kereskedelem fellendítéséről szól?... a megemlékezésről, vagy az eladott mécsesek és koszorúk számáról? Vajon akinek a koszorúk tömkelege ellepi a sírját, és fényárban úszik a rengeteg csodás mécsestől boldogabb halott, mint, akinek a rokonai csak egy egy teamécset gyújtanak....???

Na de elég  a költői kérdésekből mára...

hétfő, november 01, 2010

itthon

írnék, de.. hazavezettem ma, hallgattam zenét, hallgattam autóbúgást. ültem , néztem az autópályát előtte a Nemzetit hátulról, meg csak a várost. előtte meg a gyerekeket vittük villamosozni, közben konfliktusba kerültem egy öreg nővel, aki megmondta jól, milyen neveletlenek a gyerekeim, mire mondtam, hogy ez van, meg, hogy dobálják az őszi faleveleket, ezt meg hogy is gondolják a kölkök... én meg mondtam, hogy ismerkednek a természettel, de mondta ne így, nézni is rossz, mondtam menjen vissza a villamosmegállóba akkor és ne nézze. De pl nem mondtam neki, hogy én sem adok diétás és divattippeket (mer igénytelen volt és obes), akkor ő se adjon nevelési útmutatót... meg egy csomó mindent nem mondtam... Mert hát akármilyen rissz-rossz gyerekek is, szépen köszönnek, ha bemegyünk valahova, megkérdezik mások nevét, beszélgetnek, elköszönnek. Mit szól volna a nő akkor, ha elkezdik rugdosni :P, mert én már jártam így is megállóban állva, hogy az unatkozó gyerek elkezdett rugdosni... és mégsem mondtam az anyjának, hogy neveletlen, hanem arrébb álltam, de utánam jött rugdosni a bokámat... mondtam neki Nana!, erre beárult az anyukájának, hogy rászóltam, de az anyukája nem törődött ezzel :) Azt hiszem egy kicsit elkalandoztam, valószínű csak magáért az írásért írok...Mert már azt nem írom le , amit gondolok mindent, ezzel próbálom megakadályozni,  hogy mindenféle gondolatom fennmaradjon az utókor számára, amit később máshogy gondolnék.
Gyereke Pesten maradtak, ami miatt szorongok amúgy, sajnos, nem elég  nyugodt szívvel hagyom ott őket. de lehet túlaggódom a dolgokat. 

péntek, október 29, 2010

végül

Mazsola majdnem beérte Tádét átöltözésben :P
Délutánra felment a lázuk:S
Pedig azt hittem meggyógyulnak...
Apám is beteg.Sajnos. Ajjaj

4x

öltöztettem át Tádét ma, Mazsolát csak egyszer, így egy délelőtt alatt összejött egy adag mosnivaló, tekintettel, hogy Tádé engem is meglocsolt teával... Az ebédből nem sokat ettek :S, ott vár rám a konyhakövön. De szerencsére már sokkal jobban vannak, még hőemelkedés volt... És sokkal jobbak ma, mint tegnap, mikor az apjuk is itthon volt, mert akkor rajta lógtak, és Lén tiszta hisztis volt a szófogadatlanságuktól, én pedig például már rég nem görcsölök azon, ha kiöntenek, szórnak valamit, felszedem, felszedetem velük, együtt eltakarítjuk. Néha azért elkeseredettséget érzek, de haragot nem. :) Most pedig igazán rendesen alszanak, mondjuk közéjükfeküdtem, és egy ideig hangosan, majd magamban olvastam meséket...
Jobban elfáradok mondjuk, mint , amikor dolgozom... Bár nem szeretem ezt a családorvosrezidensséget, mindenhol csak vagyok , de igazából minek? Itthon legalább hasznos vagyok:) Mind1. Nincs rossz dolgom igazán...

Tádé már megint nem hagyott aludni


Na igen, felkeltem kifújni az orrom, visszafeküdtem, szorosan fogta a nyakam és azt mondta félálomban: szeletlet :) ezzel vesz le minket a lábunkról. ma jobban vannak. én levegőt még nem kapok, de majd lesz jobb is. Jövőhéten mennek anyuékhoz, vagyis most úgy alakul, hogy holnap velem együtt... sosem tudok fél napra sem előre tervezni, ez az én bajomjomjom

csütörtök, október 28, 2010

persze Tádé az oka

hogy így lerobbantam, egész éjjel lázasan, köhögve karolta a nyakam, és mikor csak épp ki akartam menni pisilni elkezdett sírni: Ne mennyél el, anya!, és együtt kellett menni vele... és a minden fertőző ágenst beszippantottam. Azt hiszem ezt a betegséget csak akkor úsztam volna meg, ha nem fertőző, vagy van ellene védőoltásom, vagy már immunis lennék rá, de ha vírus, akkor van ezer féle altípus, ha meg ßhaemolysalo s. p. akkor is több, mint 70, szóval nehéz védettséget szerezni mind ellen.. Na de túléljük ezt is. A holnapi nap még nehéz lesz, nem lehet így menni sehova, be vagyok ide zárva. lehet, ha most elalszanak, elmegyek boltba, mert holnap lehet nem akarok majd menni két beteg gyerekkel... nem is olyan kisváros ez a Szd. a tecsó éjjelnappalnyitva :D Na szóval holnap sztem rakott krumpli lesz...ha veszek kolbászt...

itthon az egész család

Tádé is belázasodott... Lén is itthon van, én is beteg... remélem nem hoztam haza vanami jó kis pseudomanast a COPD-s betegktől...Legvalószínűbb feltevés, hogy ez vírus, és egyszercsak meggyógyulunk mindahányan :)

szerda, október 27, 2010

mérgelődés

Mindig szívességet kell kérnem. Most apámtól, mert pénteken alkotónapja van, akkor tudnék menni dolgozni, ha akkor jönne le, amúgy is jöttek volna 7 végén. De akármit kérek mindig azt érzem, hogy ez megerőltető számukra...na mind1...Persze nem is gondolja az ember, hogy mennyit betegeskednek... pedig anyós is mondta, nem fogsz tudni dolgozni, mert mindig betegek lesznek a bölcsben, meg az oviban... :D De inkább úgy állok a dologhoz, hogy minden megoldható...De ettől még apám felidegesített a hozzáállásával, hogyha bármit kérek, mindig az az első, hogy miért rossz ez neki, ő milyen beteg-fáradt, vááá

betegecske

megint Mazsola, ma én vagyok itthon vele, hoolnap apja...lázas volt, ma hőemelkedése van. Annyit betegeskedik szegény. Meg kicsit nyomott is vagyok, bár beszóltam az osztályra, de tegnap dilemmában voltam, mer Lén azt mondta vigyem, ha reggel nem lázas, de nem tudtam volna elvinni, mert betegen ne menjen :S Annyit eszik, mint egy kisegér amúgy... mindenből kér, aztán eszik egy falatot...kb. Ha akartam írni , az már kiment a fejemből, hogy mi volt :)                             semmi...

kedd, október 26, 2010

este

Mazsola megbetegedett... kellett az esőben menni oviba, mi? Vittem ám ernyőt, de nem tudtam használni, mert a két kezem le volt foglalva két kicsi gyerekmanccsal... eszembe is jutott a bugyuta dal, ami arról szól, hogy a polipnak bezzeg van egy csomó karja :) (az esernyőt azzal tartja, amelyikkel épp akarja... kár, hogy nincs túl sok értelme, mert esernyője miért is lenne... hiszen egyenest feltűnő, milyen ritkán fordul elő a víz alatt eső, eső)

a sors iróniája...

a nő az éjjel meghalt...

hétfő, október 25, 2010

önirónia...

Ma nagyviziten bementünk az egyik kórerembe, ahol volt egy elég elesett állapotú nő. Kórházi köpenyben (olyan hátul kötözős) amiből a háta kilátszott, meg a feneke, de azon pelenka volt... Mikor bementünk, azt mondta: -Nem gondoltam, hogy már jönnek! Meglátják a hátsómat, mondjuk Bugyi van rajta..tanga bugyi... (mosolygott ironikusan)

ma

elmentem a praxisba délután, de elengedtek, hazajöttem, nemsokára megyek  a gyerekekért.jó nekem azért...

vasárnap, október 24, 2010

holnap hétfő

Még egy hét...  mi az má, még egy hét... semmi...Nem olyan jó ez a rezidensség most, nincs semmi dógom igazából. Azt szeretem , ha hasznos munkát végzek, vagy valamit...
Olyan szép most az erdő, nem lehetne, csak kiülni, és nézni a fákat?

igényes leszek:P

jövőhéttől, mert  ez a hét magam voltam a lerobbantság szimbóluma. Keveset aludtam, későn keltem, a fésülködés helyett a kávét választottam, két gyereket hoztam vittem szállítottam, elkéstem, ki se voltam festve stb. a legkényelmesebb nadrágomat vettem fel egy pulcsival olyan kabáttal, ami nagyobb, mint én... Na de jövőhéttől :) akkor is én viszem a gyerkőcöket, de felöltözök csinibe, és a szebb kabátom veszem fel... az igaz, hogy bent úgyis fehérben leszek... na de érdemes, mert itt még így is megdicsérik milyen jól nézek ki... Jó a betegek, akik mint lentebb említettem a mónikasóban is részt vehettek volna.... de hát, legalább kedvesek :P

szombat, október 23, 2010

péntek, október 22, 2010

a só folytatódik, és fókusz is...

A nő akiről tegnap írtam kibékült a férjével , haza akar menni...

A durvább történetű kisöreg, aki rabszolgaként dolgozott, amíg rá nem talált a testvére....kisöreg, mosolygós... valami tanyán gondozta az állatokat, egyszer mondjuk megrúgta egy ló, és a felkarcsontja kiugrott a helyéről, de "gazdái" ezzel nem vitték orvoshoz, meg kicsit fulladt. Testvére elvitte orvoshoz, aki azt gondolta tüdőtályogja van a bácsinak, de szerencsére nem az volt, a sérülés miatt lehetett légmelle, amiben folyadék szaporodott fel, de nem bacik... szóval a bácsi jól van, csak elhelyezése nincs megoldva...mik vannak....

Van egy személyiségzavaros fiatalemberünk, aki hajléktalanszállón lakik, mert összeveszett az anyjával.

Na mind1 végülis csak furcsa, mennyi mindennel találkozik az ember.

csütörtök, október 21, 2010

minem nekünk MÓni.ka só???

Ma vizit közben egymás után nem sokkal két kórteremben ez hangzott el:
Ad egy, egy férfi:
-De, miért nem tud hazamenni a lányához?, nem kell itt maradnia az osztályon...
- A lányom a feleségem férjével él....
Ad kettő, egy nő:
- Hogy kapom meg a nyugdíjamat, járandóságomat?
-A férje felveszi, vagy otthon megkapja.
-Összevesztünk, mert összejött a lányommal.
-..ööö..Akkor  nem ez a férje a lánya apja, ugye?
-...neem... de nagyon csalódtam benne...

szerda, október 20, 2010

most

lassan
fekszenek, de még nem
 sajnos....
Mazsola tegnapelőtt elforgatta a felültöltős mosógépet nyitott ajtóval, amit vasárnap vettünk... az ajtó beakadt alul, és semerre többé elforgatni nem lehetett, kicsit enyhén ideges lettem.  Tanácsok helyett csak annyit mondtak legtöbben, hogy hogy fért hozzá a gyerek? Lén és após egész  megdöbbenten, hogy miért volt ott a gyerek... mire megkérdeztem tőlük, hogy vajon ilyenkor egyedül kéne lenniük valahol a lakásban, vagy náluk hogy működik ez? Na mindegy a hátulján  volt egy műanyag, amit le lehetett szedni, állítólag, hogy a bentragadt ruhákat ki lehessen szedni az aljáról a lyukon keresztül. Kellett keresnem valami eszközt, amivel fel tudom húzni a kinyílt ajtókat, volt egy drót, meg két gumipók rendelkezésemre :) Na mindegy jó sokáig tartott, mert a fűtőszálba beakadt az ajtó, az volt a hiba... Utána meg nem forgott a dob, mert akadt...mert a fűtőszál kijött a helyéről, valami drót fogta, azt is meg kellett igazítani a lukon keresztül, de mindezt Én egyedül megcsináltam, és ahhelyett, hogy gratulálnának, amiatt hegzálnak, hogy miért volt ott Mazsola... na mind1

Amúgy most a tüdőosztályon vagyok, nem olyan rossz, csak a betegek nagyon elfekvőben vannak, és sok a tumoros, 95% uk dohányzik...Szóval, csak a főorvos  normális, meg megértőek, hogy nem tudtam még időben beérni 1x se :S csak kb 8:10 re... pedig akartam volna, de egyedül készülök, és későn fekszünk, meg éjjel is van mászkálás, szóval... na mindegy...

hétfő, október 18, 2010

gyerekbetegmindig

Most Mazsola nem mehetett meg pénteken se oviba. köhög.
De annyira nincs rosszul...
Itthon mardtam vele.
Tegnap anyósnál voltunk. Szülinapozni...Ma meg le kéne menni a városba... Egy csomó mindent írnék, de , mikor ideülök, már nincs kedvem...Lehet már leírva nem néz ki olyan jól a gondolatom, mint mikor csak úgy szálldos afejemben. Reggel olyan fejfájásom lett, hogy majdnem hánytam, már több hete nem alszom megint, és reggel keltett Lén, h. viszi Tádét bölcsibe, erre éktelen sírás rívás,. hirtelen villany stb, miközben előtte az igazak álmát aludtam, de tényleg, rossz volt saridon+ algoflex  segített....
Tegnap beszereztünk egy új moógépet, mondták, hogy a rögzítőcsavarokat ki kell venni, mondtam nekik, hogy sajnos nem elég ritkán veszek mosógépet, úgyhogy tudom, hogy kell beüzemelni :P
Azért a másikat is megcsináljuk, minden eshetőségre felkészülve.
Tádé ott aludt tegnap köztünk, mamáéktól kapott új babát, takaróval, párnával, Így éjjel nem csak azt hallhattok, hogy: HOL A PÁLNÁM? HOL A TATALÓM?, hanem HOL A BABA TATALÓJA?, és itt nem bírtam tovább, nevetnem kellett...hogy alvás helyett egy zsebkendőnyi takarót kéne keresni Tádé szerint....Nem kerestem meg, pedig erősködött Tádé, hogy megfázik a baba, de mondtam, takarja be a saját takarójába, erre benyomta mellém, de visszaadtam neki a babáját :D

péntek, október 15, 2010

Lén altat

én pihenhetek. megfáztam megint, és a gyerekek is betegek. hasam is fáj és egyébként is.
Úgy ennék valamit, de pedig nem kén..e
Telefonáltam nagymamámnak is.  Itt volt após, megnézte a mosómasát is, meg vigyázott a gyerekekre.
Hétfőtől a tüdőgyógyászaton leszek.  mindig félek az új dolgoktól :)
Nem baj
Holnap pihi lesz az a tervem.

csütörtök, október 14, 2010

mindjárt vége

a praxisgyakorlatnakk már csak holnap, nem is bánom :)
de az időbeosztás miatt jó volt azért
Nem tudom jól megfogalmazni, hogy mi a problémám... na mind1

szerda, október 13, 2010

kizártam

magunkat a kocsiból...
Vááá
gyorsan mentem a gyerekekért elkéreckedés stb be az oviba, Mazsola összeszed, be a bölcsibe Tádé összeszed, be a védőnőhöz, hátsó udvar tele autóval, kitolat, lavíroz, a kacskaringós, szegélyes úton. Közben a két gyerek kimász, be a képembe, leparkoltam a mozgássérült parkolóba, hogy ne kelljen hat úttesten átmenni a két gyerekkel. Gyereke be, Tádé bekakilva, kifelé futkároz, kocsikulcs sehol. A gyerekek már az emeleten, védőnő az ágy alatt keresi a kulcsomat, kimegyek , az autóban van, nincs másik kulcs... ez van, hazafele gyelog felfele AAANYA VEGYÉL FEL!! ANYA Nyakamba ülök!!!  Nem veszem fel, nem fogja a kezem, nem megy ki az úttetstre, De, de nem sírás, megint nem megy ki, de, aztán Tádé is, autó fékez, váá, mindkét gyerek sír, mert veszekszem velük, aztán megbeszéljük a kutyákat megnyugszanak, hazaérünk, szomszéd ad nekik sóskát kiköpködik a lakásban, elveszem a sóskát...
Lén mérges, ahhelyett, hogy a megoldásokon törné a fejét... engem szid... pedig már olyan mindegypótkulcs nincs:(... majd a karosszérialakatos, vagy ki, vááá Most itthon vagyunk Lén 6ra jön... remélhetőleg.

torna

Mindig kikapcsol. Pedig sohasincs kedvem menni, de elvonszolom magam, döglődöm, nézem az órát, meddig kell még itt szenvedni ezekkel a gyakorlatokkal, de mégis jó. Nem is azért, mert tettél magadért valamit, hanem , hogy végre nem kell sok dologra figyelni, csak úgy lenni. És ez kikapcsol....Na szóval így...
Iszom még egy kv-t álmos vagyok. Hiányoznak a gyerekek...Pedig az élet rendje, hogy gyermekközösségben legyenek...

kedd, október 12, 2010

aludtam

egyet Tádéval
Nehéz lenne leírni, ami mindenféle a hétvégén volt, nagyon zsúfoltan és minden. Nyúzott vagyok ma. Nem akarok csinálni semmit, a mosógép kezdi megadni magát. És nincs kedvem szerelőt hívni hozzá, mert az biztos legombol egy csomó pénzt rólunk, utána meg lehet mégis be kell szerezni egy másikat... nem tudom hány évre vannak a gépek kalkulálva, de ez a gép éjjel nappal kell menjen...hát.

hm

itthon vagyok Tádéval.
Hétvége jól sikerült. De most kicsit olyan nyomott vagyok. Műtik nagymamám, Hmvhelyen, de közben jobb lett volna Szeged... de nem vagyok ott, főleg hétközben...
Talán jövőhéten..

péntek, október 08, 2010

jah munka

Mindig van valami fura a napban. Ma beszólt az egyik tagnak a felesége, mikor azt tanácsoltam a fickónak, hogy ne egyen annyi húst, meg ne igyon annyi alkoholt, hogy fizikai munkát végez, írjak inkább gyógyszert. Nem írtam miluritet, csak azt gondoltam, hogy ne aggódjon a férje miatt, mertvan rajta elég felesleg.
De nem mondtam.
A másikmeg, kedden volt bent egy fiatal srác, hogy fáj a torka, gyengének érzi magát, beszélgetttem vele, de nem volt fura. Másnap meg bevett egy üveg rivotrilt meg ráivott, az sbo-n mosták ki a gyomrát... lehet más se vette volna észre, hogy lehet pszichés okok miatt jön, de rossz érzés volt.
Néha nem kéne lélekben hazahoznom a munkát, mert nyomaszt...

viszik

ma a gyerekeket.
anyós.
én meg fáradt vagyok kicsit...mindig, mert egyesek átjárnak éjszaka.
remélem
Mosógép nem akar most jó lenni, várom, hogy kimosson, de aztán lehet nem várom meg. Mindig valami elromlik. Nehezen találom a helyem itt Szdon, pedig ...

csütörtök, október 07, 2010

vá


hülyéskedtem:

Nem mindig tudok írni, most Tádé nem akarja... pedig...itt panaszkodhatnék... :)
Mert csak, csak mert

Most Lén altatja őket, én egy óra után feladtam, amit Tádé zokon vett, és üvölt. Reggel meg mazsolával vesztem össze, mert kapaszkodott az ajtófélfába, meg a küszöbbe, nem lehetett elhúzni, ordított, aztán el is késtem, és lelkiismeretfurdalásom volt Mazsola miatt is. Szóval jól indult a reggel :S, aztán Bbnőmmel ebédeltünk, meg shoppingoltunk a lidliben :)
Remélem holnap jobb napom lesz. néha hócipőm tele van mindennel, magammal főleg, hogy nem tudok mindent úgy, ahogy jó lenne.  Nohát ilyesmi.
De azért annak örülök, hogy almentünk a terráriumba, a sok hüllő ihlette a vásárlásom tegnap, így beszereztem falra ragasztható világító dinoszauruszokat... mondjuk a pénztárnál mondtam a nőnek, hogy jó, hogy mindig vannak itthagyhatatlan dolgok, felszerelem a gyereknek, ne féljen éjjel :)... mondjuk volt lepkés is, lehet kevésbé félelmetes...Azért megértően nézett a pénztáros...
Még akartam valami vicceset, ami az eszembe volt eddig, de már kiment az eszemből...

szerda, október 06, 2010

végül

tádé is jött, nincs bölcsiben fűtés
a terráriumban voltunk a pécs zoo nak kihelyezett részlege, élvezték a gyerekek, de elfáradtunk, és hisztiztek eléggé
most még nem alszana,km de lassan...

kedd, október 05, 2010

Szóval

A tegnapi nap teljesen kiszívta az erőmet, egész nap lelkibeteg emberek pszichoszomatikus tüneteit hallgattam, ráadásul nagymamám mellében a csomó rosszindulatú, tehát kell pszichésen vezetni nagymamámat, meg anyukámat... meg anyukámnak engem... Azért is fáradtam el, mert délelőtt az egyik drnőnél, délután a másik drnál voltam, és sok volt... aztán estére végül jobban lettem. Reggel Lén vitte Tádét bölcsibe, én meg biciklivel Mazsolát oviba. És el is határoztam, hogy mivel holnap úgyis Pécsre megyünk , Mazsolát viszem magammal, és délelőtt elmegyünk az állatkertbe, vagy valahova:)
És ez lesz, majd legközelebb viszem Tádét, meg ma előbb megyek érte, vagy valami, nem lehet mindig mindkét gyerek velem...És már a gondolat is feldob, hogy holnap a gyerekemmel együtt lóghatok a városban...

hétfő, október 04, 2010

mennyire

egy elegem van nap volt ez
vagy tömény, vagy hogyismondjam, egyszer kifejtem... pszichésen meg vagyok viselődve:)

szombat, október 02, 2010

valószínű

ma nem lesz nagy ebéd, majd csak du 4 kor.
délelőtt egy tónál voltunk, sajnos nem sokáig, mert tádé leitta magát innivalóval, bőrig csurom... szóval, de szép volt...ajjjaj, maradtunk volna még, mazsola főlefőleg

péntek, október 01, 2010

jöjjön lén

mindig is elég rosszak voltak, vagyis elevenek, vagy ilyesmi.
Lén még csak egy óra múlva ér ide.
Ma is olvastam sokat. egyébként gyerekaltatás közben, ami 2 óráig tartott ... megyek nézni rájuk, mert  kicsit hangosak... vávévu

csütörtök, szeptember 30, 2010

holnap

itthon maradok a gyerekekkel, köhögnek, nem nagyon , csak inkább Tádé.
Nem volt most rossz napom, szerencsére, meg egyébként is :)
Nem kell filozofálnom, időm sincs rá:P
Nagymamám bekerült az egészségügyi rendszerbe végre, figyelnek rá. Hétvége húzós lesz, lén csak vasárnap lesz itthon..........................................  ........  .... . . .   remélem jó idő lesz.
ja meg mostanában már rászoktam időnként a jutúbra, egyébként a kedvenc sóderesprodukciót berakom ide

szerda, szeptember 29, 2010

tegnap

nagyon fura napom volt
jött egy angoltanfolyamügynök, aki próbált rábeszélni egy tanfolyamra, de kb úgy, hogy ha nem adok magamra annyit, hogy hetente 4 órát angoltanulással töltök, akkor csorbul az emberi, női stb mivoltom... mert elmondta százszor, hogy van az embernek, anyai , szakmai, emberi mivolta... és egy órán keresztül, meg, hogy csak adni akar miért nem fogadom el, váá... mindezek ellenére nem inogtam meg abbéli elhatározásomban, hogy ha tanfolyamra akarok menni, akkor én határozom meg, hogy hova, mennyiért úgy, hogy  több lehetőség, ár összevetése után kiválasztom...
Délelőtt meg megint vitatkoztam a dokival, váá... és én vagyok mindig bizonytalan, ezért, meg egyébként is csomómindennek utána néztem, és nem hiszem, hogy ő is utánanézett... na mindegy, viszont, aki egyszer helyettesített drnő, az tök jól csinálta a dolgokat, és toppon volt szakmailag is. Így most néha beugrok hozzá is, bár már nem váltok több mentort, mert a központban hülyét kapnak tőlem. De szerintem (tudom, hogy közhely), de sokkal több alázat kell ehhez a szakmához, sohasem gondolhatjuk, hogy mindent tudunk. Na mind1. Ennek jegyében 11-ig olvastam, csak reggel volt nehéz felkelni.
De annyira jó idő van. hogy legszívesebben kirándulni mentem volna, de azt nem lehetett.Vagyis talán lehetett volna, de mostmár mindegy.

kedd, szeptember 28, 2010

megint olyan nap

ami semmire se jó
na mindegy, majd csak lesznek hasznosabb napjaim... hétfő jó volt pl.
Ma Mazsolát biciklivel vittem le az oviba, tetszett neki... jó lesz , ha már nem pécsre jár lén, akkor vihetjük együtt a gyerekeket...

vasárnap, szeptember 26, 2010

póóók és pókháló

sok sok, rengeteg volt a kamrában, ahova nem is megyünk be, de mostantól,, hogy kitakarítottuk Mazsolával, majd...
váá rengeteg volt, függönyként omlott alá a plafonról a pókhálók tömege... és, aki nem tudná mennyire nem a kedvenc állatom a pók, annak megmondom, hogy bizonyos mennyiségű és minőségű pókkal ki lehet üldözni a világból... szóval hős voltam, hogy mindezek ellenére kitakarítottam, noha még most is érzem, hogy a hajamban és a hátamon mászkálnak a dögök:P persze ez csak illúzió (remélem :D) Jövőhéten pedig beglettelem, kifestem a kamrát, és a polcot is, ami benne van...
Mazsola persze, guggolt, és figyelte hogy mászkálnak a falon a kilakoltatott lények:P És hosszasan magyarázhattam miért is bántunk ilyen cudarul a házukkal :)

megint vasárnap...

Nahát nahát, milyen gyorsan itt lett... és aztán hétfő, kedd ésatöbbi...
Olyan sötét lett az idő, hogy csak na.
Tegnap elvittem Tádét egy körre az új biciklimmel, mert már rászereltem a gyerekülést is, és nagyon tetszett neki, úgyhogy három kört kellett menni, és nagy dombon is legurulni, meg minden :) csak elkezdett az eső cseperészni (de mintha mindegy volna el is állt)
aztán nemsokára ebéd és alvás, most fát hordanak az esőben.

szombat, szeptember 25, 2010

favágás



Itt van, apu, após, Lén és m. sógi. fűrészelik, és vágják... és be kellett tennem ezt a dalt...ajjaj


A héten megnéztük a zenekar látogatása c. filmet a filmklubban, amit szerveznek Lénék. Nekem nagyontetszett..bővebben is kifejteném, de nem tudom...

Mazsola szülinapja jól sikerült :) Olyan aranyos gyerek... igaz , ma voltunk a tescoba, én meg tádé meg mazsola, az kiakasztó volt...vááá, szöktek és tűntek a szemem elől, amíg fizettem pl, egyik erre másik arra, szaladtam utánuk, mint egy futó végig a sorok között, Mazsola a kijáratfelé, Tádé a húspult felé...ajjaj:)

péntek, szeptember 24, 2010

már 3 éve :)

lassan... pontosan 23:40 kor lesz 3 éve, hogy Mazsola megszületett, akkor még csak épp próbált áttérni a légköri oxigénre,  a szájon át való táplálkozásra... már hogy ezek is milyen nehéz feladatok a kényelmes köldökzsinór után, azt csak egy újszülött tudná elmesélni:) De az újszülöttek  nyitottak, kitartóak és mindent szép lassan megtanulnak, formákat- és hangokat megkülönböztetni,  kezükkel valamit elérni, megfogni. Megtanulnak figyelni, nevetni, tornázni, leesni... és így, és hipp hopp már három év, és fut, táncol, beszél, mesél, kitalál, épít, reszel, vág, fűrészel...alkot valami újat, valamit, ami még soha nem volt. Nem is beszélve, hogy felfedez olyan dolgokat, amin sohasem akadt meg a szemed, vagy épp olyan rég, hogy talán igaz sem volt...mindenféle szöszt és koszt és tücsköt-bogarat, ollóélét, betű görbületét...és még csak három év mi lesz még...majd figyelek...

szerda, szeptember 22, 2010

olyan izé a mosógép

alig akar centrifugázni, biztos megnyúlt az ékszíj... akarok egy mi, hogy működik könyvet, és sok szerszámot, nem akarok mindeféle szerelőt, és újat venni, és képesnek érzem magam arra, hogy megértsem, hogy működnek a műszaki cikkek, és meg tudnám csinálni, ha lenne megfelelő szerszámom is, mert csak nagyon gagyik vannak:S
a ruhák egy részét elraktam, de olllyan sokk van , mindig mindenütt :)

és itt a mazsola szülinapja, vittem be kekszeket az oviba, mert állítólag házisütinek nincs antsz engedélye:) gondoltam van egy bolt a piacin, ahol a helyi gazdák áruit áruljaák, ott lehet kapni bio 5 literes almalevet
lehet ilyet kéne vinni...ebből talán jutna mindenkinek...

le akartam vágni a füvet...

de nem jó a fűnyírózsinórja,  lén csinált vele valamit :S
volt itt a kményseprő, de nem seperte ki a kéményt megint, azt mondta jól szellőzik...hát...
lehet elindulok... be kéne szerezni vmit mazsolának, de persze lesz faliszőnyeg, de még lusta vagyok... kiteregetek, hajtogatok, elindulok...

kedd, szeptember 21, 2010

amúgy

a doki , aki mellett vagyok még mindig nincs. Úgy érzem, hogy váá, meg véé, ráadásul holnaptóóól egy idióta nő fogja helyettesíteni, akihez neeem akarok menni, nem nem enemenmenmemn
azértismáshogyjobbanfogomcsinálni.

:(

Lén biciklije nincs már a gyártónak :(
pedig olyant szeretne...

hétfő, szeptember 20, 2010

Tádé is alszik...

én is lassan
amíg lehet...
Mazsola nem akarta, hogy lefotózzam...

Tegnap

Nagy buli volt:)
Táncoltunk, ők voltak a zenészek :), de nem emiatt, hanem mert Mazsola azt akarta, hogy dobáljam magasba, én meg futottam előle, tánclépésben, de nagyon gyorsan fut, így mára izomlázam lett :P, főleg a karomban, mert időnként mégis megfogott:) De azért vicces volt, meg végre elállt az ESŐ, és most ne essen egy darabig!!
MERT már nemsokára lesz új biciklim is, és vannak gyerekülések, és tudjuk vinni azon a gyerekeket le :) föl meg majd kiderül, hogy gördül a biciklikerék :P, de előbb utóbb biztos felefelé is megy majd...
Ilyet néztem ki, keresek képet.


Lénnek meg ilyet:






És mostmár, csak zárt helyen tároljuk...

vasárnap, szeptember 19, 2010

csak

alszik mindenki.
nekem meg vasárnapdélutáni hangulat van kiosztva... ami a régi gyerekkori időket idézi, hogy még egy kicsit itthon, de holnap munka, és becsüljük meg ezt a pár órát amíg együtt vagyunk egy meleg lakásban, jóllakottan, anélkül, hogy különböző idegenekhez kéne alkalmazkodni, tolerálni, elfogadni...



:) ezt be kellett tennem, mert eszembejutott, de azért nem teljesen tükrözi a hangulatom szerencsére...

szombat, szeptember 18, 2010

hétvége van

Nem tudom miért ülök itt, csak úgy. a gyerekek alszanak, eső esik, délutáni csendespihenő van.
megnézegettem egy csomó blogot, képeket kerestem, ehhez a szombatdélutáni bejegyzéshez, és egész szépirodalimi dolgokat találtam :) amúgy meg jól jött, hogy mások is itt élik ki a magányos grafománságukat a neten...  Mert hát minden nyavalyáddal nem fáraszthatod a szeretteidet, még akkor sem, ha hajlamosak tolerálni a legrosszabb pillanatokat is :)

reggel

szombat, Tádé már fent, aztán kakaót készítettem, meg kv-t, és Maazsola is fent van, és nem hagynak írni :)
Megyek felöltöztetem őket...

péntek, szeptember 17, 2010

fürdenek

én meg itt írogatok, vagy nem tudom. Lén ügyel, valamiért nem vagyok jó passzban, a fene vinne el. Nem értem miért így működik a magyar egészségügy, ahogy... néha azt gondolom, hogy, aki mindenáron itt maradna is, azt is elriaszthatják a tehetetlenségből adódó falak, amik talán máshol nem ennyire rugalmatlanok. Vagy hát nem is tudom.

csütörtök, szeptember 16, 2010

egyébként, ma én voltam egyedül

a rendelőben sokáig, mert a doki, aki mellett vagyok a kislányát vitte orvoshoz... aztán statisztikák szerint 70 beteget láttunk el... nem volt rossz, egész belejöttem :) némely sok álpanasz még elbizonytalanít... meg, amikor itt is fáj, de ott is nyom, meg ez is hangyás, az is zsibog, mi a bajom ön szerint???? Nem kéne kivizsgálni?? Asszem anyám úgy hívta ezt nálam, hogy vándorfájás:DD, de ezt mégsem mondhatom... Na mindegy...

tevékenykednem kéne

ehelyett itt esz a fene gép előtt, meg ebédeltem. Nincs kedvem semmihez...Pedig dolog akadna bőven... mi lesz a csodás falvédővel, amiből eddig egy csigavonal van meg, egy szőrös nagy csigaház...
kullogó mullogó vagyok, minden él és mozog ebben a városban most, szüreti fesztivál, meg akármi, de mégis ilyen nyomnak érzem magam...         lehet a sötét szoba miatt. Meg Lén beteg, de lázas, de ment dolgozni, de pedig, és annyira nyűgös ilyenkor, hogy szörny... ahelyett, hogy pihennneh
pfpfp

szerda, szeptember 15, 2010

pff
na semmi sikerélményem
jött a lénáltalrendelt bojlerszerelő, elvinni tőlünk egy rakat pézt
és most nem lesz elég az ebédbefizetésre, Mazsolának :S pech, mi?
Reggel megfájdult a fejem, Lén kiakasztóan viselkedett, náthás, fáradt, és egyébként is, Mazsola végigüvöltötte a fodrászkodást. és nem intéztem mamámnak a dolgokat, és aztán a bojlerszerelő is...
Nem is tudom mi jöhet még, de jobb, ha benyomok egy saridont, mert délután még működnöm kéne...
ezenkívül csak mellékesen meg meg kéne keresnem a mellékhelyiséget, ahol a bojler van, de így olyan ciki, hogy jön a fickó vissza mindjárt, pedig a szükség nagy úr:P

hétfő, szeptember 13, 2010

itthon

voltunk Győrben, esküvőn... fura volt kicsit... voltak ott évfolyamtársaim, csupa szingli nagyon jól kinéző lány...akikkel egész egyetem alatt alig váltottam pár szót...írhatnék többet is, de majd holnap....talán

péntek, szeptember 10, 2010

na

sikerült mammográfia időpontot találni jövőhétre, aztán jövőhéten beszélek a drnővel, aki most nem volt bent.

na fent

ma csak délre megyek :)
most fürdöm, aztán felhívom a klinikát, aztán veszek fonalat, meg lehet megtervezem Mazsola faliszőnyegét, mert el kéne készülnie két hét alatt. Aztán Tádénak is lesz egy a szülinapjára, ha, sikerül időt fordítani erre...

csütörtök, szeptember 09, 2010

:)

dolgoztam ma, gyerekek bölcsiben, oviba, meg minden
holnap felhívom az illetékes kollegákat nagymamám ügyében, mielőtt nagynéném ajánl neki is vmi szuper homeopátiás gyógyszert, vagy egyéb drága semmit. Már így is elvitte hőtérképes vizsgálatra... Nem is értem, miért gondolkodnak el egyesek azon, hogy ha valami használ, akkor miért nem használják a klinikumban... Minden gyógyászati berendezéseket gyártó cégnek az az érdeke, hogy támogassa a TB, mert úgy több beteg után kaphat pénzt, persze a TB csak azt támogatja (azok egy részét), ami bizonyítottan hat... na mind1, holnap beszélek a Szegedi klinika megfelelő osztályával.

szerda, szeptember 08, 2010

összeszedem magam

összeszedem magam, összeszedem magm, pakolok, és indulunk majd Pécsre, sálálá,

nagymamám

talált egy csomót a mellében, most küldték mammográfiára, állítólag egy hónap is mire időpontot kap... de pézért mehet előbb, ez tök fura, amúgy, mert ha panaszos valaki, akkor előbb kéne kapjon időpontot, mint, aki szűrésre megy, egyébként szerintem korlátozott jelentősége van, inkább szűrésre jó, szerintem UH, biopszia , műtét, kb 1-2 héten belül, ami ideális lenne. vagy a biopszia után kemo, utána műtét, ha úgy adódik. Persze mondtam nekik, hogy lehet öregedéssel együttjáró természetes elváltozás is, Ahogy a tejjáratok degenerálódnak. De én is aggódnék nagymamám helyében, nem annyira idős 69 éves egyébként...
Amúgy ennyi idős nők között, akiket vizsgáltam, minden 4-5. nek volt mellműtétje, felének meg nőgyógyászati műtétje, bár ezt sokallom...

kedd, szeptember 07, 2010

csend,

most vagy kidőltek, vagy rosszak :P
Múltkor odaálltak elém, aszonták: fényképezzél le tégünk:

alvás nincs

főzünk, és  már kimatricáztunk egy fejlesztőfüzetet :D meg kiteregettünk, csináltunk tortát...esik az eső, sajnos

hiszti

otthagytam őket a konyhában, mindkettő sír. Állandóan ugráltattak, meg mittomén, dobálták rám a tésztát. Kijöttem, most hisztiznek, főleg Mazsola...Aludni nem fognak most még. Majd főzök húslevest, mert már napok óta azt akar Mazsola. Vááskésklh
na kiszálltak a székükből pfpfp

Tegnap

nyűgös voltam, de azért nem volt rossz nap :)
Ma meg van a szülinapom... 27 éves lettem... vénülök, ez az igazság :P Kéne sütni magamnak egy ... valami diétásat:P Van egy csomó édes kekszünk, meg puding, meg veszek gyümölcsöt, meg tortazselét... mondanám, h. megcsinálom, amíg alszanak, de tegnap sem aludtak el, csak, mikor Mazsola mondta, menjünk ki Fadd-domboriba, és hajózzunk a kapitánybácsival, akkor mondtam, hogy jó, és a második kanyar után mind a két gyerek aludt az autóban... Aztán elmentem Tolnára , tettem egy kört, és hazajöttünk :)

hétfő, szeptember 06, 2010

jajj

Nem akarnak aludni délután ezek a rosszcsontok... pedig pihenni maradtak itthon, meg, hogy ne legyen az összes gyerek beteg az oviban, meg a bölcsiben. Én is nagyon lerobbantam, ahhoz képest, hogy egy megfázás. Már gondolkodtam is rajta, hogy a munkatársnőm mondta, hogy a légkondis repülőn kapta a mandulagyulladást, hogy nem Legionella e a kórokozó, még szerencse, hogy Lén nem kapta meg...
Akartam még írni, de nem lehet, mozognak folyton csak :)

vasárnap, szeptember 05, 2010

Betegek

Mindenki... tegnap éjjel kb hajnali 4 kor aludt el Tádé. Lázas volt, meg minden, ma már Mazsola arra is folyik, mindenki eszi a gyógyszereket :P
Dolgozni nem megyek...
Lénék fátvágtak rengeteget, váá

szombat, szeptember 04, 2010

éjszaka

vááá
Tádé hisztizett, nem kapott levegőt, elkapta tőlem a  betegséget. Én se voltam túl fitt. Kapott orrsprayt Tádé, de csak tépte a hajam, csak nem hagyott, Lén persze éjjel hívták, negyed kettőre ért haza, Tádé üvöltött, és meg átmentem, a másik szobába, mert napok óta alig aludtam, így szegény Lén, nem elég, hogy bent volt a kórházban éjjel még gyerekaltatott is... de hamarabb ment neki... nyilván nem húzta  a haját Tádé :P
Szóval mindjárt kész az ebéd, Lénék fafűrészelnek, Lén elvágta az egyik ujját, miért nem vagyok meglepve , váá , kötözhettem be, szegénynek:(

péntek, szeptember 03, 2010

hétvége jön,

jajj de jó
le kéne tenni a gyerekeket aludni.
délután kicsit aludtam, ami igazán jót tett...


Királyfi futó fotó

na

lént nem érem el telefonon, majd nemsokára megyek a gyerekekért, és gondoltam megbeszélhetnénk egy találkozót. Most megaggódom, hogy nem lett e balesete az úton. váá, ilyen vagyok, egy aggódóbajnok :P
Álmos is voltam , aludtam kb 20 percet.
Kéne vennem egy  két dolgot még, most, hogy kaptam fuzetést. Pl kisollót, amiből volt több is, de eltűnt, lehet a homokozóból kéne előásnom :S
Lén mindig betáblázza a 7 végéket, mikor lesz már olyan, hogy semmittevéssel töltjük? soha szerintem...

csütörtök, szeptember 02, 2010

fejem

meg minden, lefáradtam, a megint semmittevésben nagyjából :)
iszom is egy kávét, mert a gyerekek már a konyhában csörömpölnek...

szerda, szeptember 01, 2010

hmhm

Minden jól alakult. Mazsola szereti az ovit, és nagyon dicsérték, milyen okos, jó mozgású gyerek :D Meg velem is minden rendben... épp azon gondolkodtam, hogy semmi panaszkodnivalóm nincs, tulajdonképpen. Elkaptam ugyan vmi torokgyulladást a munkatársnőmtől, de elkezdtem szedni antibiotikumot, már csak profilaktikusan is :P és most nem fáj a torkom...
Csak mert nekünk épp van itthon mindenféle gyógyszer, amit kapott Lén.
Csak annyi, hogy most semmi bajom sem nincs:)

kedd, augusztus 31, 2010

kezdődik az ovi

holnap
megy Mazsola...

Hej, óvoda,
óvoda,
De fényes az ablaka,
de tágas az ajtaja,
de szép tiszta minden terme,
zsibong a sok gyerek benne,
olyan, mint egy kacsalábon
forgó , ékes palota.

Persze nem palota csak egy szögletes izé:P
Na de majd kiderül milyen lesz. hát. 

Amúgy olyan nap volt, elfáradok, pedig alig csinálok valamit, de tényleg. Csak a sok móka kacagás van arrafelé. Most. majd ... no

vasárnap, augusztus 29, 2010

nem mintha

megjelenne, vagyis nem tudom majd, hogy lesz... csak írtam, mikor hazajöttünk :) és hallgattam, hogy a tv-ben mennyire sírnak a turistahiány miatt :P

cikk

Rossz a szezon


Avagy vajon miért nincs forgalom a balatoniparti üzletekben?
Ne hadd el magad, öregem,
bőröd ne bízd kereskedőre,

ki elád felhőt az egen
s a földön telket vesz belőle.
(J.A. Vigasz)

Idén is ellátogattunk szép, selymesvizű magyar tengerünkhöz nyaralni. Minthogy kisgyerekekkel mi is lehetne jobb úti cél, mint egy déli parti falu, jelen esetben Balatonszemes. Nagy várakozással pakoltunk, készülődtünk. Megérkeztünk.
Az idő néha borús volt, a víz 20 fokos, de hattyú- és kacsaetetésre kiváló.  Amikor beborult, átmentünk sétálni a szomszéd városba. Lellére vagy Boglárra.  Bár Lellén nem voltak túl lelkesek, mikor látták, hogy nem egészen két éves lányom meg akarja vizsgálni a földre kipakolt árukat, de ez elnézhető. Aztán elhatároztuk, hogy veszünk egy jégkrémet a gyerekeknek. Rendes márkás jégkrém, a kisfiamé, mondjuk nem volt már henger alakú, csak hasábra emlékeztetett… biztos a környezetvédelem és a hulladékújrahasznosítás jegyében visszafagyasztották, mikor megolvadt. Megenni így nem olyan finom az igaz, viszont mindenféle ártó baktériumok is elszaporodhatnak benne, amik csak arra várnak, hogy a kicsi gyermek langyos hasában új életre keljenek. És keltek is, és szegény kicsi fiam folyton a bilin ült, és azt mondhatnám, hogy én még ilyen hígat és sokat nem láttam, ha nem lennék orvos, és nem tudnám, hogy ez valószínűleg szalmonella. Szegény kiszáradt gyermeknek be kellett szerezni infúziót, megszúrni, lecsepegtetni… más gyereknek ez 3 nap kórház. De az újrahasznosító jégkrémárus mit sem törődik ezzel. Jégrémet azóta sem kapott a gyerek…
Persze egy eset lehet véletlen is, emiatt nem kéne vizes lepedőt húzni az összes balatoni kereskedőre. De más rossz tapasztalataink is voltak. Édesanyám szeretett volna egy kiránduló szandált, be is mentünk Bogláron egy cipőboltba, vettünk egy jónak látszó szandált… aminek a talpa 1 kilométer megtétele után szétvált. Gondoltuk elcseréljük másikra, bár ezt csak két nappal a vásárlás után sikerült, mert ugye a gyereket kellett ápolni a fagyi miatt. Mikor az üzletbe visszamentünk, mondták, hogy megjavítják, és jöjjünk vissza. Bár addig miben járjon az ember, ha a nyaralásra vette, és miért is lenne bizodalma az adott cipőben egyáltalán…
Eközben a szomszéd kislány és az anyukája meglátogatta a szemesi élményfürdőt, ahol ki volt írva, hogy a vízhőfok 26-28 C-fok. Megvették  a jegyet, bementek, hogy, ha hideg is van, azért strandoljanak egy kicsit, de beérve a medencébe tapasztalták, hogy a víz hidegebb, mint a Balaton, 20 fokos. Panaszuk hallatán hallani sem akartak jegyvisszafizetésről, ajánlották a panaszkönyvet.
Én igazán szeretem a Balatont, de az ilyen esetek elveszik a kedvét az embernek, hogy ott üdüljön. Ha egy külföldi turistának a gyermeke megbetegszik, és a nyaralás felét kórházban tölti, biztos nem jön következő évben, de a szomszédja sem, főleg nem vesz fagyit, vagy bármit árusoktól. Inkább hoz konzervet, különösen, ha kipróbálta már a parti árusok szárazkiflibe töltött olcsóvirslis hot-dog-ját.
A kereskedőknek azt ajánlom, hogy adjanak olyan árut, amiért hálás az ember, mert jó minőségű. Lehet ezt másképp is csinálni, tavaly Balatonszárszón szuperül éreztük magunkat. A kedvesség és odafigyelés igazán kifizetődő befektetés, én így látom.