utáltam ma mindenkit, mindent, és biztos emiatt volt viszont is ilyen az egész. Nem tehetek róla... és ennem kellett csokiskekszet is ezekmiatt, mert egyszerűen felrobbanok a munkahelyi stressztől:) Tulajdonképpen pedig elsőre nem is stresszes, de azért egy csomó mindent megtanultam meg minden, és hat hét alatt csak lecseszést kaptam, egyetlenegy olyan szót sem, hogy na, hogy figyelsz, vagy milyen jól kezeled a konfliktusokat a hozzátartozókkal stb... neeem, pedig én egyébként néha megdicsértem a nővéreket, de sohasem általánosan, hanem, ha konkrétan vmit jól csináltak, már csak azért is, mert abból az látszik, hogy figyelek, és jól esik, akkor is, ha "csak " én mondom. De velem nem történt ilyen, csak a fogalmam sincs mi a dolgomtól jutottam el a fogalmam sincs mi nem a dolgomig :)
szóval már csak ez az utolsóóóóó nap holnap yeah yeah
szerda, április 28, 2010
szállás nagy nehezen
lefoglalva
eleinte kicsit furák voltak...
volt az első panziós, akit felhívtam, nem tudta megmondani van e szoba, mondta, hívjam a vezetékest, ott egy bunkó nő vette fel, akinek az első mondata: Mongya mán érthetőbben, nem hallom??!! és akkor mikor mondtam, hogy a gyerekek, meg minden, mondta, h. nincs szállás... aztán telefonáltam vagy 5 helyre míg lett. Aztán felhívott, az első panzió tulajdonosa, h. odaért a panzióba, van szállás, és hogy hívtam e végül a vonalason őket... mondtam neki, hogy igen, és azt mondták nincs hely:P Hát ez volt
az egész napon ilyen apró bosszússágokkal telt, konkrétan reggel már a tököm tele volt a nappal, miután lecseszett az egyik DIPLOMÁS ápolónő, hogy nem írtam be a véradós füzetbe a trafót... minden lapot kitöltöttem egyébiránt, csak tegnap a másik DIPLOMÁS ápoló azt mondta, hogy a füzetbe ő beírja... erre mondta ennek a csajnak, hogy hát ketten írtuk, és azt hittem a másik lány beírta... erre ellentmondás nem tűrő hangon mondta, hogy NEKEM kell...ÁÁÁ így indult na mind1 olyan egy nyavalyás vagyok, hogy csak!
Megyek gyereketfürdetni...

kedd, április 27, 2010
már csak két nap
vasárnap, április 25, 2010
mindenkit letettem aludni

Lén is, Mazsola és Tádé is megkezdték a pihenőjüket...azt hiszem
én is leücsöröghetek végre a hosszúhét után...
néha annyimindent írnék, de akkor sose jut időm... aztán elmúlik az írhatnékom :)
jövőhéten megyünk nagymamámék aranylakodalmára, és előtte Mórahalomra, ha minden jól megy :)
Még terveztem egy utat a plitvicei tavakhoz vmikor nyáron egy hétvégére. Annyira szeretnék menni oda, és nincs is annyira messze...ha..
Ilyen terveim vannak, h. néh a kikapcsoljak mindent. Nem is olyan könnyű figyelemelterelni, és direkt koncentrálni arra, ami ma , most történik, a fényekre, nevetésre, kutyaugatásra, vagy hogy miként verem le a billentyűket, a kattogásra, ahogy nyomódnak ... vagy hogy milyen hangja van a kuktának, és milyen erősen kell nyomni a kést, hogy sárgarépát vágjunk, milyen illata van a sárgarépának, a fehérrépának a zellernek és a karalábénak stb-ne, és az összes gizgaznak, amit kitépkedtem a kertben... Megszagoltattam ezeket Mazsoláékkal is:) De nekik még nem kell külön figyelni erre, mert nekik ez természetes, hogy megszagolják, megkóstolják, ami a kezük ügyébe kerül :)
Szóval próbálok koncentrálni, hogy ne vesszenek el a pillanatok...a nagy várakozásban, hogy milyen jó lesz majd, ha... mert az akkor lesz , ha lesz:D De azért várom már a 7 végét, mert ez az utolsó 7 talán az ITO-n, és voltak élmények... de ha el is raktározom ezeket, nap, mint nap nem szeretnék szembesülni ilyen ingerekkel:)
csütörtök, április 22, 2010
még nem alszom :)
de már közel járok a dologhoz
szeretem az estéket
leginkább azt, hogy nem kell viselkedni a gyerekek előtt. annyira jó természetesnek lenni, énekelni, ugrálni, idegeskedni, kiabálni. Ahogy jön, nem kell annyira figyelni, Mazsoláék meg jól kezelik a diliimet... pl. nevetnek, ha visítok:D
Ma megnéztük együtt a jutubén a mindenféle gyerekdalokat, a kedvenc az inci-finci pókocska volt, ami azért fejleszti az angolt rendesen :D és még az 5 majom ugrál az ágyon
Ja és az állatokat nem ismerő apuka is kedvenc volt Mazsolának, de fordítani kellett:)
Szóval vidáman telt az este:D

már csak egy hét

ma megint untam eléggé a belito státuszt, holnap HO- nál leszek.
A kulturális-örökség nénike meghalt... ilyen ez a hely így is úgy is.
Most itt vannak a gyerekek, lén ügyel, és nem kapok levegőt... Ja az egyik nővér,( aki minden nap itt volt a héten, és elmondtam, h. allergiás vok), beszólt, h. vegyek már fel szájkendőt, ha meg vagyok fázva :P Nem akar hazavinni fertőzést... bár fertőzést nem tőlem kap itt senki, hanem az x számú lázas betegtől...akiknek valami multirezisztens baci tenyészik ki mindenhonnan...
most bekapcsoltam zenét Mazsoláéknak, táncolnak, legalább egy kicsit itt ülhetek...főztem nekik finom spenótot :) Én is azt ettem, sok fokhagymával, meg tettem a habaráshoz vegetát is, hogy ne babakaját készítsek, de csak Tádé meg én ettünk, aztán beleöntötte Mazsola a saját tányérjába a teát, és ennyi , Tádé pedig szétmaszatolta a ruháján és az etetőszéken...
ittam energiaitalt , mikor hazaértem, de nem lettem fitt, jó lenne egy kis levegő az orromon keresztül...
szerda, április 21, 2010
allergia
tüsszögés, orrdugulás, szemviszketés stb...szedek antihisztamint, de nem ér mit se nagyon...
ma egyébként volt egy 90 éves néni szívinfarktussal, ott volt a lánya is, és mondta a néni, hogy már csak nyűg ő, meg öreg és a többi, de voltak már dédunokái is, meg értelmes nénike volt, mondtam neki, hogy dehogy nyűg, hát a kultúrális örökségünk része :)
Az öltöztetés terén is sikereket érek el, ha sokat mondom csak felöltöztetik szegény néniket:)

kedd, április 20, 2010
Ma reggel
Megkérdezte a fő fő osztályvezető nagyvizit közepén, hogy hogy érzem magam az osztályon:), mondtam, hogy hááát jól (mit lehet 25 ember előtt válaszolni, akik itt készülnek leélni életüket, míg nyugdíjba nem mennek), de elpirultam... erre kérdezte, hogy mindig ilyen könnyen zavarba jövök-e... erre is hümmügtem valamit... de azt gondoltam, hogy leginkább, mikor hazudnom kell :P
vasárnap, április 18, 2010
a hét újabb összefoglalása:)
Szóval, hogy ne legyen ilyen nyomi hetem, és ne sértődjek meg mindenkin...
Úgy kezdődött, 7főn, h. Mazsola itthon volt , mert beteg meg minden, engem meg frusztrált, hogy nem annyira beteg, h. elkéretőzzek, de Lén sem akar, és jött após így, és nyugdíjjas, szóval ráér, de én ott bent nagyon sokmindent csináltam akkor, és holt fáradtan értem haza, és após csak mondta mondta, hogy mennyit takarított nálunk, és meg is mutatta, és kb amikor másodszor mondta is elegem volt...így... aztán a hét többi napján ugye ott bent, és szerdán Lén filmklubb, és akkor is mondta, hogy a barátai megsértődtek, h. haza kellett jönnie hozzám... mikor nem is kellett volna egyébként...de mind1, hogy milyen vagyok, és ilyen nyomi voltam, és aztán pénteken, minden versenyen kívül anyósnak az első pillanatban sikerült felhúznia, anyámnál is gyorsabban:D Szóval Mazsola épp öntözgette a poharakból a löttyöket (szörp) ide oda, és ki az asztalra, mikor Lén kicsit erősebben rászólt, hogy ezt NEEEE! És ekkor toppant be anyós, aki a szegény szerencsétlen gyereket, akivel ilyen kegyetlenül, rútul bánnak a szülei felvette, és babusgatta, hogy lássuk is ki a türelmes és toleráns... és innentől...
Aztán bál, ami semmiérdekes, de komolyan nem...
tegnap meg anyós
és haza,
De összegzésül: Nem sértődök meg, megpróbálok:)
És pozitívumként próbáltam felidézni , hogy azért az emberek többségét kedvelem, és normálisnak tartom a munkatársaimat is, és nem keresem a problémákat és a huibákat
és már csak két hét az ITO-n, ami elég sok, de majd kibírom:)
Ma meg még kirándulunk, és a füvet is lenyírtam... próbálok kikapcsolódni :)

péntek, április 16, 2010
vége a hétnek

Annnyira olyan de olyan hét volt, hogy képtelenség volt tartani a sárga vidám színeket. Miközben agyi atrófiával küszködő meztelen, decubitus szagú, bekakilós , bepisilős emberek vesznek körül egész nap, és esik az eső és fülledtség van, és nem lehet megfelelő szellőztetést biztosítani a hideg miatt. És nem tudok koncentrálni sem meg minden... ilyen hét volt... bácsikák, akiknek feküdni kellett volna, vakon és süketen próbáltak elmozdulni onnan, lóbálták a himbilimbijüket... akik rosszabbul voltak, azokba csak nyomta a gép a levegőt.
Az egyik ilyen bácsi, akit a gégéjén keresztül lélegeztetnek mondta az egyik fiatal dokinak, aki szokott ott lenni, hogy menne haza, az meg annyit válaszolt, hogy még nem mehet haza, hát nézzen körül (az orrába gyomorszonda, kezében infúzió, hólyagkatéter, rajta ekg elvezetések, és gép lélegezteti). ÁÁÁÁ
Ma viszont megyünk a bölcsödei bálba a hét befejezéseként. Anyós vigyáz Mazsoláékra addig...
Megyek mielőtt megsajnálom itt magam a mostoha munkahelyi körülmények miatt:) 3 adag kimosott ruha arra vár, hogy kivasaljam ...
csütörtök, április 15, 2010
szerda, április 14, 2010
na
elfáradtam szóval. már gondolkodtam, hogy vissza kéne változtatni feketére , mert azt jobban szerettem, de így hátha pozitív hatása lesz a blognak a lelkiállapotomra:)
A gyerekek lefárasztottak... ajjajajaj, olyan nyomi vagyok. Lén elment filmklubba, és most itt nyomizok. a gyerekeket már a padlásról kellett leszednem, megették a fürtös gyöngyikét is... és már egyetlen virág sincs biztonságban, vagyis, nem igaz, mert például a gyermekláncfű virágzik, épségben, szerintem megvárják, míg fújni lehet... jó túlélési stratégiát választott az a gaz, bár engem nem zavar... A szép ződ "füvünk" egyébként isvalamiféle tarka rétre emléketztet :)
Nem is tudok írni az osztályról, de nem tudom miért, pedig már mindig minden történik is, de mégsem, mert sosem elég fontos, vagy kívülálló vagyok... ja erről lehet szó :) Egyébként a kórházban jobb lenni sokkal, mint amikor a NAAAgy pécsi klinikán voltam gyakorlaton, itt nem kritizálják a stílusod, meg a véleményed... szóval, ha csak a főfőorvos nem szól le épp, akkor nyugodtan mondhatod, amit gondolsz :)
Egyébként azért tettem fel a babavonalzókat, mert olyan jóljellemző idézeteket találtam rá :)

feltettem
a gyerekeket :)
...
a címlapomra :)
pedign ez nemm is babablog, de hát a részeim végülis :)
káosz van megint itthon. szeretnék egy 7 végét, mikor nem csinálunk semmmmmmmitse
...
a címlapomra :)
pedign ez nemm is babablog, de hát a részeim végülis :)
káosz van megint itthon. szeretnék egy 7 végét, mikor nem csinálunk semmmmmmmitse
kedd, április 13, 2010
pihenőidőm :)

néha igen elegem van, ez a mai nap ilyen volt...
nem is írom le, felesleges.
de egy valaminek örülök. Hogy sikerült fejlődnöm szerintem önbecsülés terén... hogy nem hat rám mindenkinek a véleménye, rigolyája és egyéb dolgai, vagy legalább is tudom kb helyén kezelni ...
majdnem elszóltam magam Mazsoláékkal kapcsolatban, hogy elaludtak, de most somfordált ki mazsola a szobájukból, valami féle alvókutyaürüggyel. na lehet írni kéne róluk a babablogba a rokonok örömére...
tényleg a családfakutatás elmaradt :S
na de még május egyig pótolhatom... talán.
remélem holnap jó napom lesz:)
vasárnap, április 11, 2010
szerencsétlenkedés a köbön
indoklások , hogy miért nem lehet éjjel fél3 nál előbb bejutni... mert egy paksaméta papír van, amin alá kell írni
ja mondjuk ezen abc sorrendben vannak a nevek, így szétdobhatnák kihez menjenek A-F ig, kihez G-L ig stb, de ez a nincs megoldás gondolkodás ezt nem bírtam sosem, ááá
GONDOLKODNI, éljen a problémamegoldó gondolkodás !!!

és még mindig
szombat, április 10, 2010
kampánycsend sertés
kitaláltam hogy kell hívni a mai népszerűségre áhítozó politikusainkat: populitikusok :)
Biztos más is kitalálta ezeket a szóvicceket,de most én is külön...
...
Biztos más is kitalálta ezeket a szóvicceket,de most én is külön...
...
csütörtök, április 08, 2010
hmmmhmhmhmhm

semmilyenbejegyzés lesz ez, csak, hogy legyen valami, mert , amiről írnék, arról sincs kedvem... mondjuk a reggel egy káosz volt, amit a két gyerek csinált, örülhetett lén, mikor hazaért. Tádé még sonkát is csempészett reggel az ágyba:P Szóval volt rendetlenség, és sok futkosás... az autót kiporszívózni, kisuvickolni, meg teljesen felesleges volt, ugyanis a reggeli rohanásban épp csak kinyitottam az ajtót, a két gyerek kiszaladt egyenesen a homokozó közepébe...innen a kocsiba, ami így egy adta homok most... viszont mikor hazajöttünk délután, akkor is kint játszottak, aranyosan, egészen addig , amíg Tádé fel nem fedezte a pocsolyát, merthogy az is van nálunk az udvaron, és mégha csak belelép, vagy belenyúl, de neem, Tádé beleült, ezt felfedezvén Mazsola irány utána és ugrált a pocsolyában. Hozhattam egy váltás ruhát, először csak nadrágot hoztam Tádénak, mert nem gondoltam, hogy meg is mártózik a vízben, de mivel a fülétől a talpáig vizes lett le kellett vetkőztetnem, elszökött meztelen át a kerten, ajjaj... lén meg figyelte, hogy küzdök, amíg nem mondtam már neki, hogy az átöltöztetett Mazsolának legalább adja fel a cipőjét, amíg kergetem Tádét... szóval adtak programot ma a gyerekek...aztán jöttek Dalmáék... és így... semmi...
Valószínű vmi baj van velem, mert tulképp jól kéne éreznem magam, de vhogy nem találom a helyem... sehogy... ......... kár
szerda, április 07, 2010
este
a verseny anyám és anyós közt megrendezhetetlen, két külön kategória. Most, hogy anyósnál voltam többször, rá kellett jönnöm, hogy belépek és elkezdek unatkozni és csak unatkozom...és unatkozom... ráadásul Lén is van, hogy elalszik ott, és akkor végképp unatkozom, sőt... és a gyerekek végülis játszanak anyóssal, de én unatkozom :)
Na szóval ez van...
viszont jó napom volt kb... az új drbácsi, akihez megyek péntekenként rendszerbevételt nyert:), és már megint szerepelnem kellett, de nem tehetek róla, mert meg kell kérdezni mindenfélét, ha már ez volt a feladat. Kommunikáció továbbképzés volt, meg folyóiratreferáló... és mindenféle kérdés felmerül bennem, meg gondolkodom is, és nem érdekel, hogy ott nem akarnak soha kérdéseket feltenni, nem tudom miért amúgy, pedig én is néha szorongok megszólalni több ember előtt... Na mindegy...
szóval ez...
Lén ügyel ma... gyerekek itthon végre:) mindakettő:) Mazsola ott alészik az ágyamban az apja helyén...
én is megyek pihenni...

autópálya

Pécsre megint. már vasárnap is ott mentünk, olyan jó kis alagutak vannak, mintha Mazsola csinálta volna azokat egy homokvárba... mintha építettek volna egy alagutat és aztán hordták volna tá a földet... nem, mint mikor más országban jártunk, ahol hegyek is voltak, és abban ment az alagút, nem... nálunk van völgyhíd 2 100m magas kiemelkedés között
, és van alagút, ha találunk vmiféle homokbuckát....Szóval azért ott megyünk, ha már vasárnap vettünk matricát :) már csak kíváncsiságból is vettük, mert nem gyorsabb az út sokkal.T ádéitt ül az ölemben... nem akarja, hogy írjak...
vasárnap, április 04, 2010
verseny

Szerintem versenyezhetne anyám és anyósom, h. ki megy hamarabb az idegeimre...komolyan... tegnap körülbelül úgy éreztem magam, mintha én is gyerek lennék, és az AZT CSINÁLOD? AMIT ÉÉN MONDOK érzésem volt anyám felől, ellentmondásnemtűrő hangon beszélt itt mindenkivel, apám erre föl direkt kötekedett, amire anyám reflektált, így egy egy mondat miatt fél egy óra veszekedés lett. Én ezt elkerülendő nem szóltam vissza inkább gondoltam, majd úgyisaztcsinálokamit akarok...
de holnap tesztelhetem magam anyóson, hogy vajon ki nyeri a versenyt valójában...
mindenesetre szépen süt a nap és már ez is elég jó ok arra, hogy miután elment anyu, ne akarjak ezen gondolkodni
(csak még egy izé: miért hiszi azt, hogy jobban neveli a gyerekeket??? )...
péntek, április 02, 2010
csütörtök, április 01, 2010
valami ilyesmit

gondolok a homeotátiáról, mint ő
és vettünk egy könyvet is, a képen lehet látni majd, kíváncsi vagyok miről mit írnak...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)