egyrészt lelki szemeim előtt lebeg, h. a bíróságon ülök,mert nem küldtem kórházba az egyik betegünket, pedig meg fog halni... azt akiről már egyszer írtam, de azóta sem tudom mia helyes...
az egész családja azt hiszi hogy meggyógyul... a felesége és az anyja...legalábbis
és meg fognak kövezni, hogy nemküldtem be pénteken. telefononbeszéltem vele a laboreredményeiről, és, hogy menjen be.. de nem akart, mert akkor egyedülmarad a mindenpercbenszülhető felesége...és a kórházi benttartózkodás, érdemi élettartanövekedést ne eredményez... egyébként... nem agyok én szokva ehhez a hospice dologhoz... igazán nem :(
a másik,amire rájöttem, hogy miért is szoktam vissza a netre
az élő kommunikáció hiánya...
1 beszélek a gyerekeimmel
2 Lénnel időnként, mert ő fáradt
3 a munkahelyemen, ahol senki velem egykorú hasonszőrű problámákkal küzdő, stb ember nincs
4 a másik ok,amiért érdemes ügyelni, met mindenféleember van
5 nem tudom a visszajelzéseket kezelni,nincs vagy alig vagy valami...
hát ezek
ülök
megyek hazahozom a kórházból unokatesómékat :)
Tádé be van zsongva, hogy egyszer az én hasamból születik majd testvérük, vááá már szerzett neki az ikeában vmi cicát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése