Akartam erről írni, hogy új felfogásba került előttem... Itt a tüdőosztályon, minden második(vagy még rosszabb az arány) betegre, ha ránézek azt gondolom, hogy, így nem lehet élni, és, ha én lennék hasonlóan engedjenek méltósággal elmenni, ne kelljen végigszenvedni, ahogy rohad szét a testem, és emiatt az ápolónők a hányingerüket visszatartva, émelyegve pelenkáznak, és szívják a torkomból a váladékot. És nem az ápolónők hibája, hanem minden emberben reflexesen (limbikus rendszer) émelygés jön elő, ha megérzi ezeket a szagokat, putreszcin és kadaverin... Szóval változik az álláspontom az eutanáziával kapcsolatban is... Lehet nem is kéne ilyesmiről írni, de...
Olyan etikai dilemmákkal állok folyton szemben amúgy. A rossz hír közlése terén. Furcsa nekem, hogy mindig biztatják a betegeket, hogyha megkapja a kezelést, ez meg az lesz, meg inkább a családnak mondják el... és lehet nem értik meg, de... nehéz megmondani, de úgy gondolom korrekt tájékoztatást kell adni. Hogy mi lesz valószínűen. Nem biztos semmi egyébként sohasem, de hogy milyen kezeléstől mi várható stb... Tudom , mert nekem is nehéz nagymamámnak mondani, mi a baja, de legalább mondhatom, hogy jó esélye van, hogy segít a kezelés. De egy tüdőtumorosnak, leginkább annyit tudok, ha nem kissejtes, hogy van esélye a kezeléssel, hogy még négy öt évig él, kezelés nélkül meg fél egy évig...De ilyet senki nem mond, még azt sem, hogy ez egy halálos betegség... nem tudom mi a jó...
3 megjegyzés:
Ahogy Te csinálod! Joga van tudni, hogy mi vár rá és önmagában eldönteni, hogy most vagy...
Jeti se szokta áltatni a betegeket és a hozzátartozókat és sose mondták még neki, hogy doktor úr, jobb lett volna, ha mismásol.
Az ember azt várja el másoktól, amit maga is tenne: Én tudni akarnám és hálás lennék annak, aki figyelmeztet és időt szán rám, hogy elmondja, mi a nagy büdös helyzet velem vagy a rokonommal.
És velem is előfordult, hogy csak azután beszélt velem értelmesen a mostohaanyám agyvérzéséről az orvos, amikor mondtam neki, hogy "ne lopjuk egymás idejét, én is egészségügyi végzettségű vagyok"...
Lehet mentegetőzni, hogy nem tudja, elviseli-e a beteg vagy a hozzátartozója az igazságot, de az igazságot legkésőbb a halál bekövetkeztekor úgyis el kell viselni. És szerintem kevesebb műhiba per is lenne, ha nem érné a hozzátartozókat váratlanul a haláleset. Annyira irigylem az amerikai sorozatokat, amikor mindenkinek elmondják az igazságot, mint tényt és utána kezelik a helyzetet, nem pedig elhárítják.
Ne változz meg!!!
Érdekes, amit az eutanáziáról írsz. Anno én is azt hittem, hogy inkább a három-húszas gyors, mint hajléktalannak vagy halálos betegnek lenni és nyűglődni a végéig megfosztva az emberi méltóságtól.
De talán én is ragaszkodnék az utolsó pillanatomhoz is...
Viszont ha nem, akkor engedni kellene csendben a barátoktól elbúcsúzva távozni őket/minket, hogy ne a mozdonyvezetőnek legyen majd rémálmai.
Olyan álszent a társadalom, az abortuszhoz joga van a nőnek (ezt nem is vitatom), ugyanakkor valaki a saját szenvedésekkel teli életéről sem dönthet szabadon?
Én is azt hittem ragaszkodni kell az utolsó pillanathoz is...eddig...de biztos most látom a legrosszabb mentális és fizikai állapotú betegeket, máshol azért kicsit jobb az arány :)
Megjegyzés küldése