csütörtök, február 26, 2009


Kiderült, hogya Meningitis baci C variánsa okozta a kislány fertőzését. Ez ellen van védőoltás...

Így aztán Berci és Borika még egy védőoltással lesz gazdagabb.

A kötelezőkön felül kapnak :pneumococcus ellen, meg most meningococcus ellen, meg Bori majd HPV ellen. Addigra már biztos olcsóbb lesz, mert már most vhol ingyenessé tették :)

Azt kb 13 évesen kapja.

Szóval jó sokmindent kapnak, hát ez van orvos szülők gyerekei.

Megkaptam a pecsétemet is. Mostmár mehetek a patikába gyógyszerekért. Adnak mindent.

Annyira álmos vagyok mostanában, hogy írni alig tudok.

Reggel felbosszantottam magam, nem volt jó a net. Lassan le kell szoknom, mert itt ülök.

De észrevettem, hogy nem halad jobban semmi, ha nincs net akkor sem. Mindig itt ül valamely gyerek az ölemben.

szerda, február 25, 2009


Nem kellett volna megnéznem az emailjeimet :S

Anyukám kitalálta, hogy a közeges szakdolgozatomból ( ami nem jött be a profnak), akar cikket. De nem fogadták el. Szerintem nem jó ötlet belőle cikket írni. Bár anyu meggyőzhetetlennek tűnt. Szerette volna, ha öcsém örül, mert ő írta nagy részét. Én írtam egy új szakdolgozatot. Az ötös lett. Néztem mi a különbség a kettő között. Nem tudom. A munka mennyiségét tekintve semmi. Inkább az, hogy az egyiknél semmiféle iránytűt nem kaptam, h. merre induljak el. Szerintem nem kéne forszírozni a cikk megjelenését, bár lehet anyu még akarja küldeni máshova. Szerintem viszont Marcinak kéne új cikket írnia, olyan problémákról, amelyek aktuálisan foglalkoztatják.

Amúgy bármely újságba nehéz bekerülni. Lénárd is volt, h. írt cikket. Pedig olykor olyan blődségek hangzanak el a magyar médiában, hogy élmény lenne egy értelmes hang.

Mindegy arra volt jó, h. lehangolódjak.


A gyerekek elaludtak... végre. Nekem is le kéne dőlnöm, de nincs kedvem most.

Pedig jó kedvem volt, mert megyünk este Lénárd egyik barátjához. Bár gyanítom nem örült annyira, h. megy az egész család :), de nem akarok mindig én maradni itthon. Csak virtuális kapcsolataim vannak szinte. Épp terveztem milyen sütit sütök. Miért lehet ilyen könnyen lehangolni :S. Na de talán ilyen könnyen jobb kedvem is lesz :) Írok is sok smielt :) :D :-)

kedd, február 24, 2009


itt a baci Neisseria meningitidis, hámsejteken

hétfő, február 23, 2009


nem szeretem hétvége volt

az egyetlen jó, hogfy nagyrész t itthon volt léni

de behívták többször, meg volt egx waterhaus-frideriksen es gyerek, ááá, a legszörnyűségesebb betegség, amiről tudok.9 hós egészséges gyerek belázasodik, egy óramúlva aluszékony, egy óra pár piros pötty egy óra vérzik mindenhonnan, mint állat pulzus nő, vérnyomás csökken, exit...vagy kap antibiotikumot, és lehet esélye a gyógyulásra... 50%... na ez a gyerek szombaton lett beteg, vasárnap du, még megvolt...


Aztán vasárnap jött apósom, ami jó volt, csak szomorú voltam sógorom miatt, hogy akar szakítani a bnőjével, pedig megszerettem azt a lányt... lehet együtt maradnak, nem tudom, de nem talál még ilyen normális lányt.

De már értem anyóst miért nem akarja szorosra fűzni a kapcsolatait sógi bnőivel...


az élethez szerencse kell. szerencse, küzdés, kitartás...

hétfő, február 16, 2009


nagy káosz van itthon. Már elkezdtem rendet rakni, de mint a déva vára... most várom, h. berci aludjon. Azért mindig aggódom, h. vki illetéktelen :) elolvassa ezt a blogot.

ÁÁá

felidegesített az egyik ismerősöm. A politikai izéivel, vagy én vok korlátolt, vagy ő, vagy mindketten, de nem tudom megérteni. Csak rossz, h. vmiben teljesen azonosul egy véleménnyel, ebből kitörni nem tud. kicsit nagymamámhoz hasonlít.

nem tudok most mégse írni, túl sokan van ez a két gyerek...

szerda, február 11, 2009


el vagyok keseredve. A sógorom barátörtnőjét állandó atrocitások érik, mert cigány :S Már épp gondolkodtam, hogy mennyire kirekesztő szó az, h. cigánybűnözés. Épp aznap írtam egy fórumon erről, amikor mesélte sógorom, mik történnek. Valamiféle figyelemfelhívást kéne csinálni, hogy HÉ EMBEREK, MEGINT BŐRSZÍN ALAPJÁN ÍTÉLKEZTEK!!! MI LETT A LEGUTÓBB, HASONLÓ HELYZETBEN?!

de az emberek, csak birkaként követik a média sugalmait, birkaként bégetve válnak embertelenné. Ugyanez a nép, aki nem szavazta meg a kettős állampolgárságot, most fújol a cigányokra. TÉNYLEG ENNYIRE ÖNZŐEK LETTÜNK??? Kirekesztünk magyarokat csak mert cigányok, csak mert határon túliak, csak mert nyugdíjasok, csak mert kövérek, csak mert ááá.

ennyi ma, ennyi

hétfő, február 09, 2009


Még alszik Bori, egyedül vagyok. Lénárd épp most írta, h. meghalt egy gyerek, majd később jön. Nagyon rossz ezt olvasni, nem tudom kiről van szó. Általában súlyos értelmi fogyatákosok szoktak ilyenkor meghalni. Mindig Lénárd miatt aggódom, hogy, hogy dolgozza fel. Szeret mindent magára venni, és marcangolni önmagát. Sajnálom ilyenkor. Remélem nem lesz nagyon rosszul, ha hazajön.

vasárnap, február 08, 2009

Fáradtan ideülök.
Még reggel van.
lehet este is fogok írni, mert ma egyedül vok Boriskával, aki még békésen alszik.
Annyira szeretem ezt a blogot. Mintha el tudnék bújni ide a világ elől, a végtelen hálózat piciny pontján meghúzódva. Azt gondoltam még pénteken, hogy ma nem lesz jó napom, mert nem szeretek egyedül lenni. De végül szeretek. Ilyenkor írok ide, gondolkodom, olvasok, unatkozom, sírok, nevetek, mondok hangosan verset, táncolok a zenékre. Meditálok :)

Azt gondoltam írok a filmekről, amiket láttam. De nem írok. Megszűnt a motivációm. Azért akartam írni, mert a filmek közvetlen hatása elmúlik, és így vissza tudnám idézni, milyen érzés volt a film után egy nappal mondjuk. De már az értelmes filmeket régebben láttam mint egy nap, amit meg tegnap néztünk, arról nem érdemes írni. Talán, majd legközelebb, ha vmelyik film megérint. Egyébként nem vagyok nagy filmnézős, nem köt le, csak ha tényleg ad vmi +-t.
Nem szeretem a szórakoztató filmeket, meg azokat sem, amik, csak elmondanak vmi igaz történetet.

Annyira jó nekem egyébként, hogy ilyen mondhatni harmonikus a kapcsolatom a férjemmel. Érdekes ez, azért kell hogy mindketten elfogadóak legyünk :) Jó, h. vannak a gyerekek. Volt olyan fórum, ahol írták, h. jobban szeretik a gyereket, mint a férjüket, pedig a pszichológus azt mondta, h. a férjüket kéne jobban, mert a gyerekek kirepülnek. Én nem tudnám megmondani. Mert talán nem is akarok ezen gondolkozni, hogy kit jobban, kit kevésbé, persze máshogy. De ők a mindeneim. Ha másképp lenne, most nem itt remetéskednék a remete utcában :)

Befejezem most ezt az elmélkedést :)

hétfő, február 02, 2009

Ma rendkívül nyúzott vagyok. Ami kizárólag annak köszönhető, hogy szörnyűségeset álmodtam. Azt, h. a férjem elhagyott. Mondta, h. van egy eperillatú lány, én is ismerem. És találkoztam vele, egy régi bnőm volt, aki szép, Lénárd is ismerte, és szépnek találta mindig :) És semmi magyarázat nélkül elhagyott, én meg ott álltam, téptem az arcát stb, de semmit nem hatott, semmi nem hatott, ott álltam egyedül a gyerekekkel. És százszor estem neki, és sírtam. Nagyon rossz volt, aztán felébredt Bori, és meg kellett etetnem :) Ott feküdt mellettem Lénárd, semmit nem tudva arról, hogy én épp hogy utálom, mert elhagyott. Még reggel is rossz kedvem volt.
Tiszta dili. Ilyenkor olyan jó lenne, ha megölelne és mondaná, hogy itt vagyok. De ilyenkor alszik, és fogalma sincs a hülye álmaimról.