én nem szeretem az ovis rendezvényeket

tegnap
BALLAGÁS AZ ÓVÓDÁBÓL
meg ÉVZÁRÓ
basszus
virágcsokortövében plüsscica dorombol
okostelefonok tömkelege kattog
fotó és vi de jó
senki nem lát semmit tolongás van
az embernek pogózni támad kedve...

délutáni rendezvény... évzáró címszóval előadott verses zenés produkció
megérkezésemkor egyetlen másikkismama anyuka mondja, hogy ülőhely már nincs... és senkinek eszébe se jut, hogy esetleg felajánlja... bár visszautasítanánk, de mégis :)
nekitámaszkodok egy asztalnak...
nézem a produkcióóóót :) Tádé sárga lepke, kimegy a színpadra mosolyogva, majd miután felfedezte, hogy ott van, lehajtja a fejét, sír, egészen az előadás végéig. Egy szót sem szól, csak sír. Aztán boldog, hogy vége, és ott vagyunk mi.
Mazsola ezzel szemben boldog a színpadi részen, nem szorong, integet, mosolyog, néha ebben úgy elmerül, hogy elfelejti, mit kéne épp mondani... és az előadás közben, mikor már a vidám gyerekemet látnám, az egyik apuka teljes hátszélességével eltakarja az előadást, hogy a tükörreflexes gépével nyomuljon.
mikor ezt megemlítem, hogy nem látok, nem megy arrébb, nem beszél, rámnéz  bárgyú képpel és aszongya, hogy öööö, majd visszafordul.  én meg azon gondolkodtam, hogy miért nem hoztam baseball ütőt.
De most komolyan mi a faszomat lehet annyit ezeket fényképezni, és felvenni sem érdemes, hanem ott lenni érdemes és figyelni, és integetni a gyerekedek, aki annak örül, hogy ott vagytok.
A fent említett apuka egyébként jogász... megnéztem a fészbúkon...
Egyébiránt a délelőtti ballagáson dettó mindenki elémállt fotózni, miközben az óvónénik elrendezték a szülőket körbe, mindenki elfért, de bemésztak, hogy közelebről fotózhassák az eseményeket...
na tehát van oka miért nem vagyok SZMK-s :D

szaklevizsgáztam

irány Pécs
tádéstul
még fodrásznál is voltam
lábam dagad
idilli jelenet volt... az elefántosház teraszán (ahova véletlensem mentem egyetemistaként mert naggyon drága hely) mozzarellát ettem pármaisonkával... békésen, mikoris egy pármaisonkától elkezdtem öklendezni a derűs napfényben. próbáltam észrevétlen maradni :) végül nem hánytam az asztalnál...
és már vissza a munkába
de azért felszabadító, hogy nincs akkora stressz
csak embert ne kéne látnom.

sógi nője egyre idegesítőbb

ééés megfáztam, éés megyek

vizsgázni
ééés az a baj, hogy leszarom
ideges vagyok de mégis leszarom, vagy nem tudom, hogy állok a dologhoz...

egyszer leírom

aminfelhúztam magam,
vagy nem
most és mindig gyomorégést érzek vagy mit

iguzgninhigig

hejj
hajj hujj

most kezdek éberebb lenni.

diurnális ritmustalanságom van
az emberek nemnomálisak
ésénisnemvagyok az
nem akarok holnap dolgozni
holnap sem.
olyan telefonom van.. hogy a gyerek játszik rajta feszt.

világok

minden család más világ
salzburgban voltunk
sógi meg költözni akar
én meg nem akarok semmitse
fáradt vagyok
tanulnom kéne
pozitív akarok lenni
de stresszelt ezaz út és sógi
ne nyomasszon senkise
slussz passz

azon gondolkodom, hogx külsőre hasonlíthatok a kishercegbeli kígyóhoz, aki egy egész elefeántot evett és kalapként ábrázolódott, és feküdt sokat a táplálékának megemésztése végett
de egyáltalán nem gondolkodott azon, hogy mást kéne, mint feküdni, és hogy nem akar dolgozni menni
és főleg nem azt, amit muszáj
tehát a kígyóhoz való hasonlóságom kimerül annyiban, hogy ha háton fekszem engem is lehetne hasonlóan ábrázolni...

na jó a fejem nagyobb

ha valaki nem akarna folyton kiegyenesedni bennem, hanem maradna összegömbölyödve....

ez azért költői, ha átvitt értelemben nézzük
ha meg konkrétan, akkor a terhességre gondolok :)
csokit akarok egyébkéntmeg

áááálllmooooossss vagyok, de annyira
szednem kéne már a rohadt vasat