ez a nagyon jó cím nem tudom honnan jött, de gondoltam inkább hagyom az át nem gondolt címet :) mer jól hangzik
csak onnan jutott eszembe, hogy már ma elkezdtem mosni, és még egy adag biztos lesz
Mazsola tegnap többször lehányta magát, engem, meg az apját is, mire kapottvénásan hányáscsillapítót... De annnyira édes volt, mondja: Apa, de ez fáj nekem!!!
de tartotta a kezét, nem sírt, pedig még nincs 2,5éves:)
Tádénak meg olyan hasmenése van, hogy reggel óta kétszer pelenkáztam át, mert kifolyt, pedig még csak most múlt 8 óra...
szóval nem csoda ez a mosási láz
ha én is elkapom ezt a jó kis vírust, beépítem a fogyókúrámba, úgyse tartom rendesen, bár azt igen, hogy délután este már nem eszek, vagy csak gyümölcsöt.
Most viszont még némi energiaital rám férne amúgy, mert Tádé ordított éjjel, Mazsola meg eleve velünk aludt, mert az apja aggódott, hogy mi lesz, ha hány és észre se vesszük, vagy ilyesmi, szóval idő után áthoztam Tádét is, mert ugye visított (ahogy egy kis tengerimalactól elvárható is), aztán 4 en nem aludtunk rendesen, és Tádé fel is kelt 5 körül, és nem csak hogy felkelt, de ordított, mintha valami nagy baja lenne, pedig vittem neki enni inni, de semmi, és csak ordított, aztán meg 6 fél 7 körül abbahagyta, mintha semmi baja sem lett volna előtte :S
De elterelték a figyelmem arról, hogy anyukám meg akarja mondani milyen színűre fessük a falainkat, vagy ne fessük, mit csináljunk a fürdőszobánkkal, vagy leginkább ne csináljunk, mevel kell foglalkozni, mivel felesleges, és nagy nyomás volt rajtam, és egyébként is. Előtte meg após egész más véleményét hallgathattam ugyanezekről a dolgokról... pedig az alapgondolatom az, hogy nem kell mindenbe beleszólni... DE persze mindig ott van, hogy nélkülük nem lett volna házunk, csak később, és sok sok hitelből... És én jobban is szerettem volnamagam elérni a dolgokat, de ebben az időben már itt volt Berci meg Lén is, és miattuk is el kellett fogadnom, hogy nem saját erőmből lesz házam. És persze azzal nyugtatom magam, hogy így viszont megteremthetem majd talán a gyerekeimnek én is ezeket a dolgokat, ami ebből a fizetésből egyelőre elég esélytelennek látszik, de előbb utóbb eljön a kánaán :P ahogy Petőfi monta vala:Ha majd a bőség kosarából, mindenki egyaránt vehet, ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán: akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán! Ez az utópisztikus idézet persze csak kínomban jutott eszembe:D
Na megyek, mert aztán itt ezek a beteg gyerekek szétszedik a házat :)
kedd, március 16, 2010
hétfő, március 15, 2010
vége
a háromnapos ünnepnek is :)
anyuék i s hazamentek
fáradt vagyok megint, Mazsola megbetegedett. Tádé csak egy kicsit... ÁÁÁÁ hasmenéses hányásos szupi betegséget kaptak, úgyhogy ne jöjjön ide senki most :D
Zarának ez már ismerős történet....

szombat, március 13, 2010
még csak fél hat
már fáradt vagyok pedig....
vacsorát készítek
már hat mosás ment le tegnap óta... ha megadja egyszer magát a mosógép nagyobbat veszek:)
most töltöm a képeket, amik az udvaron készültek :)

péntek, március 12, 2010
:)
Helyre állt a lelki békém
nagyon lelkiismeretfurdalásom volt Tádé miatt, hogy ennyi ideig itthagytam, de már játszottunk, és már adott puszit is, de én nem meyek ennyi időre sehova, inkább bejárok autóval minden nap...
Itthon vagyok egy pár órája, és máris annyival jobban érzem magam, szabadnak és kiegyensúlyozottnak, mert itthon már nem számít semmi.
anyós felhívott még SÍRVA , hogy ő nem búcsúzott el a gyerekektől, meg mittomén...
volt egy vicces, mert nem tudta letenni aludni délután Mazsolát, mert sírt, én meg előtte ennek ellenére letettem(egyébként egész délután nyűgös , ha nem alszik). Mondta, hogy ő nem tudja, mert megszakad a szíve, ha sír a gyerek. Mondtam neki erre, hogy a gyereknek azért tudnia kell ki a főnök. Mondta, hogy ő akkor sem tudja, mondtam, neki, hogy akkor viszont neked is tudnod kell ki a főnök :P (már hogy Mazsola).
Szóval Tádé elaludt. Mazsola is próbálkozik.
Én meg ide ültem.. ja Lén szokás szerint ügyel..meg mosok
ja és akartam bemutatni a csodálatos termet, amiben voltunk, meg épületet, tiszta lepra hely... meég jó, h. a vérellátó működik itt nagy tisztaságú készítményeket előállítva... ez a magyar egészségügy... vígasztalhatna, hogy nem csak én vagyok csóró :D
kiteregetek, meg minden, aztán lehet beteszek még egy mosást, mert megint nagy mennyiségű koszos ruha halmozódott fel... meg olvasgatom kivel mi van...
ja és az idő... kriminális... és sehova sem tudtam menni, és egyébként is...ez a két hét trafós tanfolyam, többet kellett bent lenni, mint mikor dolgoztam, és folyton katalógus volt, és ráadásul meg kellett tanulni még azt is melyik antigéncsalád melyik kromoszómán van, és az emberek nagy része megbukott volna, ha nem szállítják lejjebb a ponthatárt (én akkor sem :P), így is a résztvevők több mint negyedének újra kell vizsgázni...
Tiszta szivatás
na de én okos vagyok :P meg az lebegett a szemem előtt, hogy nem akarok ide vissza jönni :P
Megyek tvt nézni

![]() |
| Származási hely: Kollázsok |

pfff
Olyan vagyok, mint egy mosott rongy:S
Kibírtam két hetet,, de szenvedve... hiányoztak holegyikholmásikgyerekek, hiányzott lén
állandóan hallgathattam apóst. kérdezett mindenfélét, de nem hagyta, hogy válaszoljak sosem, hanem előre megmondta, hogy mit hogy gondolok, és akkor kellett mondanom... mindegy...
itt voltak anyósék ők hoztak el, egyszerűen, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ nincs semmi bajom velük, csak számoltam vissza magamban, mikor tűnik már el a lakásból minden idegen anyag, aki miatt viselkedni kell...
Délelőtt örületm, sikerült a trafós vizsga, pedig aránylag sok embernek nem, szóval nem voltam rosszul, csak hullafáradt, a lehetelen ágytól meg mindentől
aztán végre mentünk Tádéért
aztán itthon megnéztem a bankszámlám, és a fizetésem 79 ezer forint
szerintem ez így botrány...
mennm kell sír tádé,

vasárnap, március 07, 2010
szombat, március 06, 2010
délutáni csendes pihenő
végre... bár lehet csak az apjuk aludt el igaziból a hangokból ítélve..., na rendet parancsoltam. Tegnap este óta már a 4. mosás megy, lassan vasalhatok is. Múlthéten nagyon elfoglalt voltam... ajjaj. Kezdtek az előadások nagyon tömények lenni, és elhúzódóak, és 0 szünet kettőig, akkor gyakorlat...
Ma végre a saját főztömet ehettem, nem menzait :) jó sokat is ettem, de már ebéd után nem szoktam enni másnap reggelig, így muszáj ebédet ennem :)
múlt 7végén vettem egy két új ruhát, hogy ne legyek nagyon topis itt a régi ismerőseim előtt... ne mondják, h. láccik, h. otthon vót eddig:) , de nem mondanák itt egyébként... elég normálisan néztem ki, viszont amíg itt az sbo-n voltam, az is előfordult, hogy csak az egyik felét sikerült kifésülnöm a hajamnak, és csak bent vettem észre :S persze mert 2 gyerek után kellett rohangálni :)
ja Lén jól bírta a kiképzést nagyjából, de azért lefárasztotta ez a 7, Mazsola fent turnézott 9-10 ig, aztán nem tudott reggel 7 kor felkelni... ha én itthon vagyok 8 kor irány az ágy :P nincs apelláta!
De Lén tudja, csak ne panaszkodjon, hogy elkésik:)
Após lelkének jót tett, h Tádéra vigyázott, én viszont nem tudtam aludni, egyrészt az ágy méretbeli adottságai miatt, minthogy gyerekágy és lelóg a lábam, és elég keskeny is, főleg, ha Tádé is el akar férni. szóval vagy én vagy Tádé. Így elég zűrö s éjszakáink voltak. Jövőhéten Mazsola jön, de remélem jobban alszunk majd :) Már a felén túl vagyunk , ez nyugtat. Após és bnőjénekvoltférje és anyós és mindenkinek az életéről elég sokat megtudtam, persze korlátos volt a felfogásom , mert az előadások után már újabb előadásnyi információk nehezen jutottak el az agyamba... persze most azon gondolkodom, hogy vajon a nucleus caudatus, meg a hyppocampus, vajon milyen sejteken keresztül juttatja el az agykéregbe azokat az információelemeket, amikre majd emlékszem, és mi alapján szelektál, de semmiképp nem megyek most ebbe bele, mert akkor kényszert éreznék, hogy elővegyem az anatómiakönyvet, meg az élettant és utánanézzek, pedig most nem akarok...
Na befejezem az írást, tanulnom kéne inkább... egész szorgalmas vagyok ma, ha úgy vesszük :) már 5től pörgök...

majdnem sikerült
írnom, de ... felébredtek, azt hiszem.
pedig ez a hét olyan tömény volt, ma éjjel pedig mazsola egész végig köhögött... megyek viszek nekik kakaót... aztán majd írok egy heti összefoglalót...ha lesz rá mód :)

kedd, március 02, 2010
Pécsett
a könyvtárból, kertiből :)
a régi szép idők emlékére ugye, mikor még minden délután szint ellátogattunk a könyvtárba lénnel, elolvastuk a napi sajtót, és kivettünk egy halom könyvet, amiknek csak a töredékét olvastuk el viszont :P
Lehet itt olcsón netezni...
Azt hiszem elfáradtam , ha újra tervezném a történetet lehet vezetnék inkább minden nap egy órát. Mondjuk így legalább találkoztam volt csoporttársaimmal Fura, hogy mostmár mindegyiknek van egzisztenciája meg miegymás...
vicces is volt, az egyik volt csop társam sebésznek készül, és a barátnőmnek , aki sürgősséin, vagy aneszten ezzel a szöveggel jött: Tudod ÉÉÉN orvos vagyok.... Mondtam a b.nőmnek, hogy miért nem mondtad neki, hogy Tudod én meg Takarító, takarítom, amit elrontottál :P
Na mind1
megyek lassan, mert itt aztán kiderül mit írok:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)