szerda, április 16, 2014

egyébként

ma nem mentek oviba, melynek következtében kitaláltak unaloműző játékokat...
én még mindig arcfájdalmaimat kezelem...
meg sütöttem jóféle sütit, melynek bizonyos jelentős részét el is fogyasztottam.
és ki kell mennem egy beteghez, akinek fáj a háta, és sztem kevésbé van szarul mint én. ...
szal a gyerekek elképesztően vicces módon tudnak kikészíteni, és valamiféle visísításra késztetni.
már a sütisütéskor Tádé mivel ős is túrósbatyut gyártana amíg nem vagyok ott, egy mozdulattal leverte a tepsit a sütéshez előkészített batyukkal, majd bánatában (a visításom miatt) bevitte a porcukrot a szobába, és a galériáról szórta lefelé (véletlen szerinte) majd bevitte abefőttesüvegeket a szobába és megtöltötte azokat vízzel, kb húszat, másik részét az udvaron találtam, némely összetört.
jaa elmentün valami kocsinapellenzőjére tehető cd taróér a sarkiautósboltba, és miközben én azon aggódtam, hogy nem ragadt e fika az orromra Tádé felült a pultra Mazsola meg nem tudom milyen indíttatásból a kilincset nyalogatta. Szerencsére az élelmiszerboltban már nem akadnak fenn az ilyesmin, baráti a viszony mondhatni.
vettem egy robotporszívót egyébként. Lén szerint felesleges pénzkidobás... de én néha úgy érzem, hogy olyan ez, mintha tudnék mit kezdeni a folyamatos eldobálódó, behurcolódó koszokkkal... a porszívó következtében a rendetlenség egy szinttel feljebb került, mert a padlóról fel kell pakolni a cuccokat, ami egyfajta tisztaságérzetet kelt. Viszont a dolgok nem pakolódtak el sajnos.
remélem a vizesporcukros gyerekszoba ragadni fog mint állat
tegnap pedig padlóápolóval felmostam... ááá szóra sem érdemes...

Nincsenek megjegyzések: