
Jajj, kész voltam tegnap anyóstól. Ide igen ide lel lehet írni :)
szóval tegnap itt jártak a férjével együtt, aki így, ha nem kell vele együtt élni elég normális. De anyós mindenre megjegyzést tett. Mindenre, a zoknitól kezdve a pólóig, ami a gyerekeken van semmit nem csinálok jól. De ami a biztosítékot kiverte nálam, hogy azt mondta, Borit egy évesen bölcsibe adni bűntény. Na de ezt minden alkalommal 5 x elmondja, és a múltkor is megkértem, hogy hagyja már, hogy legyen az én döntésem ez. Főleg, hogy én nem mondom neki, hogy két kisgyereket elhagyni egy pasi miatt nem bűntény... na mind1 leállítottam, mondtam, hogy hagyja már abba, de persze fél óra sem telt bele , megint kezdte, hogy szegény Borika, milyen kicsi. Még mondjuk addig el fog telni 7 hónap, mire megy. És egyébként is, hagyjon már engem békén. A gyerekek miatt választottam, h. családorvos legyek, és kisvárosban lakjak, és így többet lehetek velük, szóval nem lehet azt mondani, hogy semmit nem teszek meg értük, sem azt, h. bármi bajuk lenne miattuk. A másik fő ok, amiért dolgozni akarok, bár lehet hülyén hangzik, hogy a társadalom számára hasznos szeretnék lenni, annak a társadalomnak a számára, aki biztosította, hogy egyetemre járhassak, meg, h. viszonylag norm pénzzel otthon tudtam lenni a gyerekekkel egy évet. A harmadik ok, pedig, hogy félek,hogy elfelejtem, amiket tanultam. Szóval ennyit anyósról. Ja és még egy adalék, ami nem volt szép tőlem : Bercike már nagyon éhes volt mielőtt jött anyós, és megetettem egy két fornettivel szegény gyereket, így anyós főztjéből nemigen evett, se levest, se palacsintát...csak a végén a sütit, amit én sütöttem :P Egyébként anyós mindig főz, ha mondom, h. főzök én akkor is. Egyébként nem főzök rosszabbul, mint ő... na de ...
Aztán beszélgettünk még. Martin be akarta mutatni az új bnőjét, mert , h. az lesz a felesége :), na kíváncsi leszek. Juli meg bejelölt iwiwen, most igen hiányzott az a lány egyébként, mert jól összetudtunk kacsintani anyós beszólásaikor... Most egyenlőre nincs cinkostársam :S
Bercit elvitte anyós, hétfőn hozza, de most nem szívesen engedtem, ha kedvesebb lenne velem anyós elengedném, mert szeret ott lenni bercike. Ha nem szeretne annyira, akkor a második Borikás beszólás után elküldtem volna őket haza, Berci meg marad. ( persze lehet nem mert egy izé vagyok. )
Ma megírom az esszét a mérgező növényekről, ez a terv. Már mentettem egy csomó képet el. Remélem jó lesz. Akkor közzé teszem, mert hasznos mit ne egyen meg a gyerek, mikor kell megijedni, és mit lehet tenni, mint elsősegélynyújtóanyuka :)
Megyek. Lénárd ügyel. Borissal kettesben vagyunk itthon. Kelt éjjel többször és hat előtt kukorékolt. Most aludt el nemrég, de csak mert olyan álmos volt, h. nem bírta tartani a fejét. Nagyon küzdött az elalvás ellen, de sikertelenül. Elég vicces volt, mikor négykézláb csukott szemmel dülöngélt, mikor eldőlt, kinyitotta, h. ő biz még nem alszik, megint négykézláb, szembecsuk, eldől... aztán elaludt mostmár :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése