kedd, június 30, 2009
Talpra haza
Bercike hazafias nevelése :P
Amúgy Lénbarátjáék, ki akarnak menni külföldre dolgozni, mert ott meg lehet élni. Nekem semmi hivatástudatom nem lenne kint. Lehet furán hangzik, vagy nem, (meg már lehet írtam), de szeretnék azokért az emberekért dolgozni, akik miatt tanulhattam, végülis, ha nem adóztak volna, lehet nem tehettem volna meg, h. tanuljak, Persze a társadalom érdeke is, hogy ne a leggazdagabbak, hanem a legokosabbak legyenek orvosok. (nem mintha a legokosabb lennék :p). Na nem fejtegetem, de én nem akarok németeket, dánokat, meg hollandokat gyógyítgatni... Ha már ide születtem.
Igyekeztem rendet rakni, de Bori teszi tönkre az eddig felépített Dévaváramat... Ha kinyit a bolt veszek tojást, akkor süthetek egy kis sütit, ha már rend nincs :), persze összepakoltam 3 mosás ruhát, de nem látszok nagyon, mert azóta újabb koszos, mosott stb ruhák keletkeztek...
hm
Ma jönnek Lénbarátjáék. Kéne valami helyreigazítás a házon... rend, vasalás stb. Hoznak két fiukat is. akik ikrek, és most dec jön a harmadikbabóka. :) Sztem lán ylesz, de nem szabad mondani az embernek mit gondol, pedig mindig gondolom, h. mi lesz, meg berciborinál is tudtam kb. na de , na de. még addig van némi teendő, főzni is, sütni is, meg ezt a sok kacatot, ami hever mindenfelé a lakásban elpakolászni...
Most megyek
lehet visszapihenek kicsit, vagy valamihez kezdek.

hétfő, június 29, 2009
berci elaludt írok
Bori egyedül bolyong a lakásban, egyre közeledik felém :)
Voltunk a kásztingon. Soksokbabavolt. Azt hiszem szóltak volna ha menni kellene, úgyhogy nem lesz borireklám minden nap a tvben :), azért nem baj, mert sokat kellett volna ott lenni forgatni stb. Meg bercielhelyezésigondjaim is lettek volna.
A tömegközlekedés kriminális Bp Babával, babakocsival, és kendővel stb egyaránt. Lépcsőkön le-fel cipelni, Busz, metró, villamos.... Ki szidja a kombínót, mikor az egyetlen bababarátközlekedésieszköz? Na meg 5ös buszoztunk is. Előszöri nekifutásra, bercibabakocsiban, Boribabakendőben, ááá, másodszor Boribabakocsiban, bercibabaotthon, na meg egy olyan verzió is volt, hogy bercigyalog, bori otthon. Ez volt a legélhetőbb. Na de beszereztem az ötösbuszon sérülést, mert hogy alighogy felszálltam , már rég elindult kanyarodott, még le se fékezhettem a kocsit, ééés a vállamon nagy kék folt jelzi ütközésemet a korláttal :S
Szóval éljen a budapesti tömeg :P, Itthon szekszárdon csak a járda car. Ja és visszaborivalkettesben 40 perc buszozás , már zuglónál mondtam borinak, hogy csak 19 megálló már csak már csak
Na szóval itthon viszont nyugalom és béke, meg béka, amit rajzoltam berciéknek... na abbahagyni kéne a szóáradataimat.
Itthon Lén is örült azért, h. jöttünk.
Anyu egyébként normális volt, de én észreveszem magamon néha, h. túl sok mindent hagyok rá, veszek át, a konfliktuselkerülés végett, mert úgyis hazajövünk. De mégsem lesz ez így jó, mert akkor azt hiszik a gyerekek, hogy ki a főnök, pedig az én vagyok számukra :)

:)
Itthon
akarnék írn, de... annyifelé kell figyelni, meg minden.
pedig mindenfélét csináltunk pesten, de itt meg Berci az megyekáá

hétfő, június 22, 2009
itthonról
Nagymamám, anyu, gyerekek és én Pestre jöttünk...
Most itt ülünk, esikeső. Holnap megyünk, babareklámnak vinni Borit... persze csak viccből írtam nekik először...hogy nekem van a legszebb babám, de mondták menjünk el ingyen csinálnak egy fotósorozatot, és beteszik mappába :), gondoltam elkérem a fotósorozatot pendriveon, meg úgyis itt vagyunk. Kicsit dilis vagyok, hogy mindenfélét kitalálok, hova vigyem a gyerkőcöket...:)
Na mára ennyi,
Mamám folyamatosan beszél, annyit, hogy csak na.
Nagyon sokat, rengeteget...

péntek, június 19, 2009
dühöng
sose lesz rend már nemigaz
:)
mindenütt a káosz, és mindent nekem kell és egyébként is mindjárt itt lesznek anyuék, aki majd beleköt miért tiszta folt a terítő morzsa a szoba, az etetőszékről nem is beszélve... ja és a ruhák... pedig tegnap kb ilyenkor, mikor pihi volt, már rendnek látszott lenni.
:S
De hihhetetlen Bori 3 garnitúra ruhát koszolt feketére, berci lapáttal hordta az előszobába a homokot, megszökött pelenka nélkül, és a bori fejfedőjével törölgette a fűről a kakit, mert odakakilt, behozták a kekszet, kiöntötték, és a teát is szétcsepegtették a szobában, és minden ragad és
szóval ennyi röviden....

csütörtök, június 18, 2009
zene
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)