kedd, március 31, 2009




Nem is írtam miket eszik már Bori. Tegnap almát evett keksszel, Ma meg banánt egy kis keksszel egy kis vajjal, langyosan. Nagyon ízlett neki.


Meg most látom milyen régen volt bercikééékéérőől kép , na most kettő is lesz :)

Bercike végre elaludt. 7végén anyuéknál voltunk. Ami jó is , meg néha fárasztó is.

na leültem írni erre megjelent feri a szomszéd cigány, tszta idegesítő, lerázhatatlan alak.

mindig érdeklődik, h a főnök, mármint lénárd itthon van e, de nincs, mer dógozik. én tudom, hogy ezt nehezen lehet neki elmondani, mert számára elég elvont fogalom a munka, de egy év alatt már megjegyezhette volna. Vmi kisgyerekkel jött, h. játszon bercivel, meg kérjen pénzt, hogy a Gyereknek, én meg adtam a gyereknek egy krémtúrót, mondta, h. adjak neki kvt. de azt már nem adtam, semmi esetre sem, mert ami van az kell nekem :), nem osztozom, és nem is akarok vele kvzni, mert egy nagyon koszos. Esetleg, ha fent lett volna bercike. és játszik a kisgyerekkel. Na de nem így volt, és remélhetőleg nem is lesz így. Mert ilyen beszélgetés lenne köztünk :adjon egy kis ezt-nem, adjon egy kis azt- nem, de nagyon kéne, mert fáj a fejem, -nem, de nem tudok bemenni otthonra, -nem stb. Olyan még nem volt, hogy hoztam vissza a pénzt, amit kölcsönadtak... ilyen mondat nem hangzott el.

Na ott tartottam a kis kizökkenésem előtt, hogy otthon. Anyu kicsit szereti, ha főnök, de ezt nem ismerné el. Fura igazából, mert tényleg jószándékú, és mindenkinek segíteni akar. De akkor se szóljon bele mindenbe. Na de már akár szólhat is :) Felnőttként kell kezelnem magam :)

Boriska nyüszög, most nem akar mászni.

Adtam neki cumit.

Berci ma aktív volt, elvágta a kezét a borotvákkal, elállította a gépemet, meg minden. Legaranyosabb a konyhai tüsténykedése volt. Akkor egy kis tálban kevergette a hagymahéjakat nagy igyekezettel. Amíg sütöttem pizzát ... finom lett legfőképp a tésztája, bár lehet laposabbnak kellett volna lenni.

Nincs nagyon jó idő. Jó lenne, ha jó lenne. kimennénk délután Bercivel. Lénárd asszem csak hét körül jön :(

Tegnap meg volt egy díjkiosztón, vmi Kossuth vetélkedőn III. lett 400 emberből, akik közt történészek is voltak. Nagyon nehéz kérdéseket tettek fel. Ügyes volt, örült neki. Aranyos, hogy tud örülni ilyesminek. Meg, ha szurkol, meg minden. Sajnálom, hogy én nem vagyok ilyen. Vagy ennyire nem, vagy nem tudom.

Na befejezem mára.

szerda, március 25, 2009


Végre felmostam forró, tömény domestosos vízzel a padlót a konyhában. Amire Berci szétkente a nutellát, leöntötte teával, kakaóval, mittom én mi minden volt letapadva oda, pedig csak 3 nap telt el a legutóbb felmosás óta...

Olyan hideg szél fúj, hogy csak. Berci sem akart fél óránál többet kintmaradni. Meg most mostam a harisnyáit. Na de akarom vinni ma sétálni egyet, úgyhogy délutánra alább kell hagyjon a szélvihar. Álmos vagyok. Iszom kvt, ha még akad egy kicsi itthon... mindig elfogy. Kettőt iszom egy nap. Egyet Lénivel, meg egyet ebéd után :)

Ja és kitaláltam, h. csak reggel netezek, meg ilyenkor, mikor alszanak a bébikék, de nem tartottam be... de ezentúl :)

Nem tudok elszakadni a géptől

Pedig lassan az udvarra kéne kimenni. Pedig. Meg kipakolászni , meg bepakolászni a mosógépet. Mert Berci ruháit átöblítettem duplán, mert vmire allergiás szegény gyerek, aztán szegénynek a pöttyös a lába, hasa :((

Bori épp talált vmi elektromos zsinórt, azt rágta, még jó, h. nincs foga.

Top zizi vagyok és ááá, akartam menni tegnap tornázni, de hat után értünk haza a városbul, meg ötkor keltem.... Szóval nem mentem, de jövőhéttől!!!, legalább egy óra emberek között :), aki nem a családom...

Már kicsit izé, hogy Lénárdon keresztül tudok a külvilágról szinte csak... Mintha a vele történt eseményeket kéne átélnem, pedig nem is velem történtek :), ááá

hétfő, március 23, 2009


Ma még nem mozdultam ki, pedig nem lenne rossz. De ehhelyett bent ülök, és esetleg a fél óra múlva nyitó boltba megyek ma, mert ahhoz, h. elinduljak sok idő kell. Nem jön ma haza Léni, emiatt megettem a húsvéti milkanyulat, amit bercinek vettünk, de, h. ne legyen lelkifurdalásom elosztottam bercivel :), előtte összetörtem, ne lássa miféle csokit eszünk :D

Volt itt a drnő beoltotta a gyerkőcöket, most lehet be is lázasodnak, vagy ilyesmi.

úgyhogy ma maradunk itthon, pedig tegnap még más terveim voltak, de így van ez a tervekkel...

olyan rövid volt a 7 vége:((

vasárnap, március 22, 2009

péntek, március 20, 2009

vermeer
nézegettem régen albumot, de nekünk nincs
nem tudom lesz-e
majd, ha nagyok lesznek, és nem tépik szét

csütörtök, március 19, 2009



Már megint sütök hmmmm

Beáztattam a meggyet rumaromába, de rosszul lettem a rumaroma szagától. nem birom az alkoholt, ez van :D

Állandóan egyszercsak kikapcsol a gép. Ez annak a jele, hogy nem akarja, hogy netezzek. Vagy??? vagy vírusos, vagy betelt, vagy ...

Mindeneesetrerer néha nem megy

Olyan vagyok ma... pedig legalább csináltam egycsomómindent. kivasaltam három adag ruhát, felsöpörtem , felmostam, a Bercike után,

meg mosok meg minden. meg kéne sétálni, meg ilyes. vagy legalább kimenni

meg kéne köszönteni a Józsefeket, vagy legalább a nagyapámot.

meg ennem kéne valamit, leginkább csak tegnapi babfőzelék van... meg nemsokára süti :)

berci sztem virslit eszik.

szerda, március 18, 2009

ja az előző videóhoz : Kicsit beleszólunk a rendőrfőkapitány beszédébe. Mert kissé el van rugaszkodva a demokrácia talajától...

remélem sikerül mafeltöltenem. Lehet ma sem tudom kivárni, amíg tölt, pedig olyan édes Bori ezzel a küzdésével :)

Ma egy kialvatlan vagyok. Bori sírt éjjel nagyon. Mások szerint a szél miatt. Szerintem meg, nem tudom miért. Lehet, meg az is, hogy nem. Az viszont biztos, hogy szél van .

Most aludt el, de nem igazán akart. Most viszont mind a 2 gyermek alszik, és ilyen már napok óta nem volt!!! És ahhhelyett, hogy pihiznék itt ücsörgök, írogatok.... írogatom a semmit :S Csak mert unom a fejem. Mert nem olvasok semmi normálisat. Pedig van egy két könyv, amit szeretnk. Egyiket ki is vettem a könyvtárból: Chaplin: Életem. Meg el szeretném olvasni Csernus gyereknevelési kis piros könyvét, ami most jelent meg. Persze biztos megint felhúz azzal , hog minden embert szrnak lát, vagy a legtöbbet. De ennek ellenére rávilágít egy két dologra. meg lehet rajta gondolkodni , ami már jó. Ja és szeretnék még itthonra vmi jó kis novelláskötetet, ami szórakoztató, de ugyanakkor van némi mondanivaló is benne. Kedvencem Mrozek, de már lassan kívülről tudom :), szeretem még Hesse-t, meg Singer-t. Meg Lázár Ervint. Be kéne mennem a könyvtárba, és nézelődni, beszerezni egy két könyvet olvasásra :). Ha úgyis kint kell lenni. AKkor hátha hasznosabbnak érzem a napokat is.

Tegnap Bercivel festettünk mesés képet a góré belsejébe :) Még nincs kész , kell kontúrozni, meg egy két dolgot kifesteni, de azért olyan, aranyos... kicsit mondjuk, mintha óvódások festették volna.

Feltöltötte :DDD