megőrülök amúgy ettől
a: megosztok mindent, és ezzel már tettem is valamit a rendszer ellen
lópikulát azt
szeretném kivonni magam, de végeredményben politika az élet. És fölöslegesnek tartom az olyan fajta tiltakozást, ami nem vezet sehova. azt hiszem a kulcs lenne a szerepvállalás. amit tulképp utálnék, de talán mégis az a célravezető, mert amíg nincs egy olyan párt, amelyiknek teljes társadalomra, gazdaságra kiterjedő koncepciója lenne a fidesszel szemben, addig nincs lehetőség tényleges változásra. Talán részt kéne venni a politikában, csak senkinek nem fűlik hozzá a foga, az értelmeseknek meg főleg nem, mert a politikusságnak nincs presztizse, aki korpa közé keveredik , meg ilyesmi. Amennyiben viszont az értelmes tisztességes emberek nem hajlandóak részt vállalni a politikában ez az egész egy ördögi körré válik...
Szal ezen gondolkodtam, hogy kéne tenni valamit ténylegesen...
bár a mostani leginkább normális formáció az elempé, amiből még bármi is lehet.
a szétesett baloldali pártoktól leginkább borsódzik a hátam, a jobbiktólmeghányok...
csütörtök, október 23, 2014
szombat, október 18, 2014
szerda, október 15, 2014
lehet
hogy tényleg lehet vizsgázni
nagyon érdekes
ez az internet...
mostmár mindent ki lehet deríteni lassan :)
nagyon érdekes
ez az internet...
mostmár mindent ki lehet deríteni lassan :)
itthon
péntektől kezdve mindannyiunkat megtámadott az óvodai vírus. most lén a soros
összevesztem az asszisztensnőmmel, majd megbeszéltük a dolgokat, de nem teljesen
beléptem a diabetológiai társaságba, hogy majd diabetológus lehessek, jelentkeztem távoktatásra.
nem feltétlenül akartam diabetológus lenni, amúgy
de korlátozottak a lehetsőségeim családorvosként, és ez például jóval több, mint a semmi.
ezenkívül magasvérnyomásszakorvos, meg lipidológus ilyesmi lehetek másodképzésben.
Z felhívott, azt mondta beírt, és tavasszal vizsgázhatok... ám ezt nem annyira hiszem, hogy engedik, bár majd meglátjuk. Ha igen jó, ha nem akkor is végig lehet csinálni ezeket a képzéseket, és programot adnak, valami következő célt. A reményt az agyam használatára, hogy ne vesszen el, amit tanultam :)
végeredményben pedig érdekes előadások, és tesztek vannak, amik legalább nem ilyen autodidaktizmusba vesznek. És mostmár beléphetek a honlapjukba, ha már tag vagyok, és van sok jó betegtájékoztató anyaguk, és egy csomó jó tudományos cikk, kül országok ajánlása... bár olyan nagyon sok gyógyszer nincs. És szerintem a kezelés elég egyértelmű, már a gyógyszeres is... de majd most megtanulom, mit hogyan :)
jaj láttam a celebvagyokmentskiinnen, ez borzasztó. nincs az a pénz, amiért önként mennék a 101-es szobába.
Az egészről ez jutott eszembe: A 101-es szoba George Orwell 1984 című regényében a Szeretetminisztérium 101-es szobája.
összevesztem az asszisztensnőmmel, majd megbeszéltük a dolgokat, de nem teljesen
beléptem a diabetológiai társaságba, hogy majd diabetológus lehessek, jelentkeztem távoktatásra.
nem feltétlenül akartam diabetológus lenni, amúgy
de korlátozottak a lehetsőségeim családorvosként, és ez például jóval több, mint a semmi.
ezenkívül magasvérnyomásszakorvos, meg lipidológus ilyesmi lehetek másodképzésben.
Z felhívott, azt mondta beírt, és tavasszal vizsgázhatok... ám ezt nem annyira hiszem, hogy engedik, bár majd meglátjuk. Ha igen jó, ha nem akkor is végig lehet csinálni ezeket a képzéseket, és programot adnak, valami következő célt. A reményt az agyam használatára, hogy ne vesszen el, amit tanultam :)
végeredményben pedig érdekes előadások, és tesztek vannak, amik legalább nem ilyen autodidaktizmusba vesznek. És mostmár beléphetek a honlapjukba, ha már tag vagyok, és van sok jó betegtájékoztató anyaguk, és egy csomó jó tudományos cikk, kül országok ajánlása... bár olyan nagyon sok gyógyszer nincs. És szerintem a kezelés elég egyértelmű, már a gyógyszeres is... de majd most megtanulom, mit hogyan :)
jaj láttam a celebvagyokmentskiinnen, ez borzasztó. nincs az a pénz, amiért önként mennék a 101-es szobába.
Az egészről ez jutott eszembe: A 101-es szoba George Orwell 1984 című regényében a Szeretetminisztérium 101-es szobája.
Ami a 101-es szobában van, az a legrosszabb. Ezt szó szerint kell érteni: ez a politikai fogoly megtörésének utolsó állomása, itt azt kapja, ami számára a legszörnyűbb. Ez lehet élve eltemetés, patkányok vagy bármi más. A 101-es szoba után a fogoly megtagadja ismerőseit, barátait, ő maga is elhiszi, hogy vétkezett a Nagy Testvér ellen.
vasárnap, október 12, 2014
nem lehet az emberekkel büntetlenül jót tenni...
Lapázi Lopez ellentolvajnagy
"Bab Berci, segíts rajtam! L. L." Ez volt a cédulán, amit elém lebegtetett a szél. Na tessék, beteljesedett - gondoltam, mert tudtam ám, hogy ki kér segítséget, és azt is, hogy miért. Ez az L. L. nem más, mint Lapázi Lopez, akinek rokonai élnek az egész világon. Egy nagybácsijáról például biztosan tudom, hogy Cucutában lakik. És akikről nem egészen biztosan tudok, azok meg Ivryben, Barranquillában, Yaoundéban, Hobartban, Rácpácegresen, Quintuquiccában, a Magadléna meg a Jangce folyó jobb és bal oldalán... de minek is soroljam tovább, elég az hozzá, hogy annyi a rokona Lapázi Lopeznek, mint a fűszál, és nincs a világnak oly eldugott zuga, ahol legalább egy vagy kettő ne volna belőlük. De hát ez így van mindenkivel. Veled is. Lapázi Lopez esetében az volt a különös, hogy egy szép napon valamennyi rokonának eszébe jutott. "Mi lehet szegény Lapázi Lopezzel?" - tűnődött a tengernyi rokon, és ki tudja, miért, aggodalom fogta el valamennyit Lapázi Lopezért. Hátha éppen éhen halni készül. Vagy nincs háza, és kénytelen a szabad ég alatt hálni. Vagy fáj a foga, és nincs pénze fogorvosra. Vagy éppen rokonlátogatóba készül, de nem tudja megvenni a vonatjegyet. Na, nem sokat teketóriázott a sok rokon, valamennyi elment a postára, és pénzt küldött Lapázi Lopeznek. A tevehajcsár egy rúpiát, a tanár tíz mallért, a mosodatulajdonos százötven cantaburát, a cucutai nagybácsi meg egymaga ötezer szoliduszt - szóval ki-ki tehetségéhez mérten támogatta Lapázi Lopezt. Na, szegény lapázi postások! Mást se csináltak hetekig, csak hordták a sok pénzt Lapázi Lopeznek. A rúpiát, a mallért, a cantaburát, a rullárt, a fillárt, az őrebőrét, a szoliduszt és a validuszt, a végén alig fért a sok pénz a házba, az ablakból aranypénzek gurultak szerteszét, a kéményen színes bankók lebegtek kifelé. Olyan gazdag lett Lapázi Lopez, amilyen senki még a földön. Ámultan hevert a pénzhalom tetején - amikor a fémpénzek már nagyon nyomták a hátát, átfeküdt a papírpénzekre. Ebből is láthatjuk, hogy megvolt a magához való esze. Ezzel a magához való eszével két álló hétig azon gondolkodott, mit csináljon a temérdek pénzével. Az ördög tudja, mit talált volna ki, ha két hét elteltével nem megy el az ablaka alatt a szegény asszony a kisfiával.
- Anyu, vegyél nekem irányítós autót - kérlelte a szegény asszonyt a kisgyerek.
- Hányszor mondjam már, hogy nincs rá pénzem - mondta kicsit szomorúan, kicsit ingerülten a szegény asszony.
Lapázi Lopezt mintha darázs csípte volna meg. Fölugrott, ki az ajtón, gyerünk a szegény asszony meg a fia után. Megleste, melyik házba mennek be, azzal máris a játékboltban volt.
- Kérek egy irányítós autót - mondta izgatottan.
- Milyen árban? - kérdezte az eladó.
- A legeslegnagyobb árban - mondta boldogan Lapázi Lopez, és egy akkora irányítós autót vásárolt, amekkorát te még sohasem láttál, s aztán az ajándékkal a kisfiú házához lopódzott, kivárta az alkalmas pillanatot, s mint egy ügyes tolvaj, kipattintotta az ablak zárját, s az irányítós autót a konyhaasztalra lopta. Azzal, mint aki dolgát jól végezte, távozott, s az utca túlsó végén még hallotta az örömteli kiáltást:
- Anyu! Ide nézz! Ide nézz, anyu!
Repesett Lapázi Lopez szíve.
Ettől kezdve mást se csinált, csak az emberek kívánságát leste. S ha a kívánság nem volt ostoba, nem volt nagyon fölösleges, nem volt mások ellen irányuló - egyszóval egy rendes, szívhez szóló kívánság volt -, Lapázi Lopez máris ment a boltba vagy ahova kellett, megvásárolta a kért holmit, és belopta szépen oda, ahol oly nagyon kívánták. Olyan ügyesen csinálta, hogy a tolvajok szakszervezete elnöknek választhatta volna. Mert őelőtte aztán nem volt zárt ajtó. Lakat, rigli, elektromos zár, titkos jelszóval működő, riasztócsengős, tekerős, húzós, mind semmiség volt neki, másodpercek alatt kinyitotta valamennyit. De a tolvajok szakszervezetének elnöke nem lehetett, mert ő ellentolvaj, sőt ellentolvajnagy volt. Nem vitt, hanem hozott. S ez bizony nagy különbség. S ráadásul mennyi mindent hozott! Sublótba kenyeret, kiságy mellé játékot, szekrénybe új ruhát, fogasra kalapot, udvarba kutyát, kis fiókba aranygyűrűt, üres polcra könyvet, kéménybe kolbászt, kamrába árpadarát, előszobasarokba sétabotot, felsorolni sem lehet, mi mindent. S hogy milyen ügyesen! Ott van például az az eset, amikor a messzi északon, a tomboló télben azt kívánta egy jyväskyläi gyerek, hogy a világ legnagyobb dinnyéjéből szeretne enni. Mire hazaért, ott volt a konyhában a világ legnagyobb dinnyéje. Döbbenten bámulta mindenki, mert nagyobb volt, mint az ablaknyílás, nagyobb, mint a kétszárnyú ajtó, azt gondolta az ember, hogy aki ezt ide behozta, előbb lebontotta a házat, a konyhakőre tette a dinnyét, és újra körülépítette. Mert másképp hogyan? De ezt sohasem tudjuk meg, ez Lapázi Lopez szakmai titka. Lapázi Lopez nyilván bővelkedett szakmai titkokban - mondhatni, abban az arányban szaporodtak a szakmai titkai, ahogy fogyott a pénze. Mert ellentolvajnagynak lenni nagyon sok pénzbe kerül. Bizony mostanában már az ágy alját is át kellett kutatnia Lapázi Lopeznek, vagy söprűvel a konyhaszekrény alatt matatni, ha nagyobb pénzösszeget akart összekotorni. Hol volt már a mennyezetig érő pénz, a szél fújdogálta bankók szép ideje?!
S ekkor szegény Lapázi Lopez ezt a kívánságot hallotta: "A világ legnagyobb gyémántját akarom!"
Odanéz, hát egy felcicomázott nő, aranyfüggők, csirgő-csörgő karperecek, gyémántos gyűrűk minden ujján, olyikon kettő is, hú, maga a felcicomázott sivárság. Miért akarja ez még a világ legnagyobb gyémántját is? Van ennek elég kincse.
És ekkor egy balga ötlet villant Lapázi Lopez agyába. Eddig mindig csak praktikus, egyszerű kívánságokat teljesítettem, még ha a világ legnagyobb dinnyéjéről volt is szó. Most utoljára igazán teljesíthetnék egy ilyen értelmetlen, hiú kívánságot is. Ahogy a pénzemet nézem, úgysem futja több kívánságteljesítésre. Így legalább egy emlékezetes ünnepi tettel koronáznám meg ellentolvajságom idejét. Úgy is van, ünnepeljünk! Hol az a világ legnagyobb gyémántja?
Bizony minden ágy alját ki kellett söpörnie, az elgurult fillérkéket egy szálig összeszednie, hogy kiteljék a világ legnagyobb gyémántjának ára. Lapázi Lopeznek egy vasa sem maradt. De a gyémánt megvolt. Osont vele a csendes, kihalt utcákon, kerülgette a forgalmasabb helyeket, hóna alatt - mint egy strucctojás - újságpapírba csomagolva a világ legnagyobb gyémántja. A nő, aki a gyémántot kívánta, a város legelőkelőbb negyedében lakott, egy kertes házban. Lapázi Lopez ügyesen átmászott a kerítésen, átlopakodott az ápolt pázsiton, díszbokrok és méltóságteljes fatörzsek takarásában közelítette meg a kőcsipkés épületet. Egy apró csavarhúzóval babrált valamit az egyik földszinti ablak zárján, patt, a zár kinyílt, Lapázi Lopez egy fényes-kényes szobában találta magát, előkelő bútorok közt, tompa csillogásban. Nem teketóriázott sokat, kibugyolálta újságpapír köntöséből és a fénylő politúrú asztalra tette a világ legnagyobb gyémántját. A gyémánt ragyogott, a szoba földöntúli fényt kapott tőle. Lapázi Lopez egy pillanatig kedvtelve állt a csillogásban, aztán kilépett az ablakon. És ebben a pillanatban fölharsant a kiáltás: "Tolvaj, tolvaj!" A felcicomázott nő lépett a szobába, ő kiáltozott.
Lapázi Lopez futott, ahogy bírt, idegen kerteken át, ismeretlen utcákon, még háztetőkön is ugrált menekültében, de mindhiába, elkapták.
- Na, megvagy, te jómadár! - mondták neki. Vitték a poroszlók a tett színhelyére.
- Ez volt az? - kérdezték a felcicomázott sivárságot.
- Ez - mondta a nő.
- Asszonyom, sorolja, mit lopott el önöktől - mondta az egyik poroszló, és papírt, ceruzát vett elő.
- Még szerencse, hogy megzavartam - mondta a nő -, így nem tudta ellopni a világ legnagyobb gyémántját. - A szeme gonoszul Lapázi Lopezre villant. - De ellopta a rubinnal kirakott karperecemet, a zafír fülbevalómat...
- De hiszen... - szakította volna félbe Lapázi Lopez, de a főporoszló rárivallt:
- Kuss!
A nő szemrebbenés nélkül hazudott tovább:
- ...és a smaragdlegyezőmet, az opál fejdíszemet, a türkizgyűrűmet, az ametiszt nyakékemet, a jáspisszobrocskáimat, az achátokat, a topázokat, a karbunkulusokat! Amíg ezt mind vissza nem adja nekem - sziszegte a nő -, ne engedjék szabadon! Addig kínozzák, amíg elő nem adja a kincseimet!
Vitték a börtönbe Lapázi Lopezt.
- Majd itt ráérsz gondolkodni, hogy szabad-e úri házakba betörni, karbunkulusokat lopni - mondták neki, és puff, rácsapták az ajtót. Azt a vasajtót, amelyik mögött egyszer már Bab Berci is ücsörgött.
Talán éppen ezért jutott eszébe rögtön Lapázi Lopeznek Bab Berci. Elővett egy cédulát, miszlikekre tépte, mindegyik miszlikre ráírta: "Bab Berci, segíts rajtam! L. L." Kinyúlt a börtön rácsos ablakán, a miszlikeket a szélbe lebbentette. Szálltak szerteszét.
Nem tudom, az üzenet eljut-e Bab Bercihez. Könnyen lehet, hogy a szél éppen ellenkező irányba fúj. Addig is arra kérlek benneteket, ha módotokban áll, segítsetek Lapázi Lopezen. Mondjátok el mindenkinek, hogy ártatlan.
péntek, október 10, 2014
sosemírok
ide, kattkitt kutty
haszontalannak érzem a napjaimat néha
vagy csak ritkán alszom
kérdeztem lént mi a prgram hétvégén? hát választások lesznek
mondom az 5 perc itt a szoszédban
de műsor, meg részeredmények
tehát hétvégén választások lesznek :)
az önkorm. választások kicsit jobban feldobnak, mint az országos... mármár azt érzi az ember beleszólása van a dolgokba...ismerős arcok
mindenhol.
kezdem itt otthonérezni magam..
haszontalannak érzem a napjaimat néha
vagy csak ritkán alszom
kérdeztem lént mi a prgram hétvégén? hát választások lesznek
mondom az 5 perc itt a szoszédban
de műsor, meg részeredmények
tehát hétvégén választások lesznek :)
az önkorm. választások kicsit jobban feldobnak, mint az országos... mármár azt érzi az ember beleszólása van a dolgokba...ismerős arcok
mindenhol.
kezdem itt otthonérezni magam..
szombat, október 04, 2014
sorozatok
meg kéne említenem a káros hatásait
mint a netnek általában
minek nézem a szívekszállodáját? no sztalgia
e gyetem
még ta nulni is elkezdtem
ju li al szik
me gyünk nemsokára játszógyereknapra
megcsillogtattam a legkisebb előtt is ma a szüreti dalrepertoáromat
kaláka után szabadon
...völgyet szeret a folyóvíz nem a kopasz dombot...fene látott szűk dolmányon apró ezüst gombot stb stb
bejárok szerdánként, és időnként ki kéne mennem betegekhez is, de már nem akarok protokoll-látogatásokat, vérnyomásmérést, bájcsevejt... csak értelmes orvosi munkát akarok :(
se adminisztrációt se
se orvoslátogatókat generikumokkal se
egyet se
se áltudományt, misztikusságot se
csak sejtbiológiára élettanra és kórélettanra alapuló gyógymódok elfogadására vagyok hajlandó
és ez nem konzervatívság, csak észszerűség
a holisztikussághoz az tartozik hozzá, hogy elfogadjuk végre, hogy vannak dolgok, amik felett kurvára nincs hatalmunk
és ezen a homeopátia és a csoda c vitamin se segít
én nem mondom... én nem bántom azokat akik használják
bár azt mondom nekik általában, hogy jaaa használ, a gyártó pénztárcájának leginkább...
ezt így viccesen veszik, és tudják mit gondolok
vagyis nem, mert utálom azokat akik hasznot húznak egyes legszörnyűbb emberi tragédiákból...
na jó
e néhány sorral érd be most öcsém, én a vidámság hangját keresém és akaratlan lett ilyen fekete gondolataimnak menete... (idézet PS től többé-kevésbé pontosan :))
mint a netnek általában
minek nézem a szívekszállodáját? no sztalgia
e gyetem
még ta nulni is elkezdtem
ju li al szik
me gyünk nemsokára játszógyereknapra
megcsillogtattam a legkisebb előtt is ma a szüreti dalrepertoáromat
kaláka után szabadon
...völgyet szeret a folyóvíz nem a kopasz dombot...fene látott szűk dolmányon apró ezüst gombot stb stb
bejárok szerdánként, és időnként ki kéne mennem betegekhez is, de már nem akarok protokoll-látogatásokat, vérnyomásmérést, bájcsevejt... csak értelmes orvosi munkát akarok :(
se adminisztrációt se
se orvoslátogatókat generikumokkal se
egyet se
se áltudományt, misztikusságot se
csak sejtbiológiára élettanra és kórélettanra alapuló gyógymódok elfogadására vagyok hajlandó
és ez nem konzervatívság, csak észszerűség
a holisztikussághoz az tartozik hozzá, hogy elfogadjuk végre, hogy vannak dolgok, amik felett kurvára nincs hatalmunk
és ezen a homeopátia és a csoda c vitamin se segít
én nem mondom... én nem bántom azokat akik használják
bár azt mondom nekik általában, hogy jaaa használ, a gyártó pénztárcájának leginkább...
ezt így viccesen veszik, és tudják mit gondolok
vagyis nem, mert utálom azokat akik hasznot húznak egyes legszörnyűbb emberi tragédiákból...
na jó
e néhány sorral érd be most öcsém, én a vidámság hangját keresém és akaratlan lett ilyen fekete gondolataimnak menete... (idézet PS től többé-kevésbé pontosan :))
péntek, október 03, 2014
még mindig utálom a suli
pedig nem is én járok odaa macskA nem hagy írni
itt szemtelenkedik
dorombol bújik
mindent bevet
5 sor ala
RTTIIIIIIIIIIIIIIIIIIl
u
5x teszem le
szigorúbbnak kéne lennem
Szóval ez a hét jobb volt, de még mindig gáz
Beírás és pontozás és behívattak
és majdnem nevetnem kellett, ahogy a kis alacsony kissé malacképű tanítónéni mondta, hogy otthon is fegyelmezzem Mazsolát, mikor ő beír, mert Mazsola nem tart tőlem eléggé. És például aznap is az történt, hogy a villa hegyére tűzött egy kis tésztadarabkát, és azt el...pöckölte... ami miatt lehetek mérges, de annyira vicces volt ahogy előadta... na mindegy
meg hogy pakoljak be rendesen, meg ma is hogy nincs nála a írás munkafüzet. tegnapelőtt az írásfüzet
miközben a mf a padjában van, a füzet a másik tanítónéninél volt véletlen
és amúgy tök nagy erőfeszítésembe telik a leckeátnézés bepakolás, uzsi reggeli stb, a többi az bent történik, ahova be sem engednek, és Mazsola felelőssége, ha összevissza kever mindent, mondják neki... nem itthon hagyja, ott kallódnak el a dolgok.
szerda, október 01, 2014
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)