nagy nehezen elaltattam a gyerekeket, közben olyan voltam, hogy csak. De 9 után még nagyjából rendbe raktam a konyhát, meg a ruhákat, így mégis nyugodtabban fekszem le, meg főztem egy teát, mert holnap reggel úgyis kér Tádé. Ő sztem nem szereti a tejet, meg a kakaót, mint mazsola.
Úgyhogy nyugodtabb vagyok, hogy holnap nem a szétkent medvesajt látványa fogad, foltos terítőkkel, és koszos törlőrongyokkal, és mindenütt elszórt maszatos poharakkal:)
péntek, augusztus 27, 2010
képek 2
Bögrét is adunk ajándékba most vasárnapi összevont szülinapozáson.
M. sóginak: Munkaügyi kp-ban dolgozik, ez a két kép lesz rajta:
Anyósom férének meg ez balra:
Bocsi a szerzői jogok miatt esetleg, dehát a net:)

hazaértünk
nagymamalátogatásból.
elfáradtam... ma rengetegdolgotkéneelintéznem:
bemenni: ovi-bölcsi, munkaügy, orvosiigazolás.
lénnek ebédet vinni.
9-10 között elindulunk, de még pizsiben vannak a gyerekek.
tegnapi nap már sok volt... azt hiszem mindig kellemetlenül fogom érezni mostmár magam nagymamám és unokatesóm közös társaságában... ez van, nem az ő hibájuk biztos... bár megint én voltam a buta, hogy olyan filozófusokról beszélgetnek, amikről életemben nem hallottam, és ha hozzászóltam, az is butaságnak tűnhetett:S persze beszélgethettünk volna a másodlagos hírvivő molekulákról is :P Na de. Szóval a ebbe a mély társalgásba, ha belekapcsolódtam is, csak rosszul jöhettem ki... de nem bánom, hogy ezek a sok embernek a buta elmélete nincs a fejemben. Régen azért sokszor irigykedtem unokatesómra, hogy okosabb, meg más okosabbakra is mondjuk:), de ma már úgy látom, hogy mindenkinek azzal kell gazdálkodnia, ami van, annyi ésszel, tehetséggel, és kihozni ezekből a legtöbbet. És főleg, hogy ebből a társadalom, amiben élünk is profitáljon. És ha megtalálja az ember a helyét, érzi, hogy hasznos, és tudja használni a képességeit, akkor boldog lehet. Még akkor is, ha úgyis vannak, akik jobban csinálják...
Na már feltöröltem a konyhát, mert Mazsola adagolta Tádénak a baracklevet valami minipohárba...

vasárnap, augusztus 22, 2010
szombat, augusztus 21, 2010
Most laptopon írok megint. Meghalt a gép, az infókat elmenthetjük róla remélhetőleg:)
Jó ez a világháló, itt minden megtalálható, még a gyerekekfotóinagyrészt is... szép megfogalmazkodásban.
Tegnap horror volt a fürdőkádban amúgy, játszottak a gyerekek, amg elkésítettem az ágyukat stb... és bemegyek, látom Tádénak vézzik a hasán a bőre, aztán látom Mazsolának is, meg nam csak a hasukon, hanem itt ott, mert szereztek vhonna egy befőttesüveget, és széttörték a vízben, vááá, és Mazsola még azt mondta, hogy engem ne szedjél ki anya.
Aztán meg elhasználtunk fél kiló ragtapaszt a sok bibire.

csütörtök, augusztus 19, 2010
reggel 3/4 7-től este 9 ig
nem tudom őket követni , csak cikáznak fel s alá, újabb és újabb játékokat kitalálva maguknak. Már kipakolt Mazsola mindenfélét az asztalra, és a pecsétemmel pecsételt a papírokra, amik voltak a receptek. Most kenik magukat repi kencékkel :P
Én meg aludnék még, de reggel mindig be kell vinni Lént Sióagárdig, és akkor más mind1...

szerda, augusztus 18, 2010
délutáni altatás kudarca
ezt élem át
ezek egy rosszak. a lepkékkel kezdődött minden, amik berepültek és kergetniük kellett...
meg a mesekönyvekkel folytatódott, most meg kiabálás megy, be kell mennem hozzájuk...
elaludtak, meg ln is,,,

kedd, augusztus 17, 2010
fő a következetesség
Letettem őket, Tádé nem akart többé a rácsoságyban aludni, hanem a gyerekágyban. Jó, mondtam, de, ha felkel, akkor beleteszem, nekem nem fog itt mászkálni. Na és kijött sírva, hogy aaaaaaaaaaanyaaaaaaaaaaaaaa, és nem engedte el a nyakam... és most hol alszik, hát nem a rácsoságyban, hanem a mi ágyunkban...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)