kedd, augusztus 17, 2010

akartam

csekkbefizetni, meg virágot venni cserepekbe, hogy legyen mit kipusztítanunk:P
De nem akarnak a gyerekek:) Most veszekedtem velük, hogy ne egyék meg a gyurmát, vagyis a 3. szólás után elvettem, mégsem egészséges megenni, és nagyon hisztiztek emiatt... Kegyetlen az élet.

Most

hogy itthon vagyok a gyerekekkel, úgy érzem, mégsem kéne kórházban dolgozni , nagyon sokat kivesz belőlem, amit nekik adhatnék...és még szeretnénk gyerekeket, akiknek az érdekeit is szem előtt kell tartani...

hétfő, augusztus 16, 2010

telefon

mindenkivel sikerült beszélnem nagyjából. Az orvosigazgatóval is, aztán majd kiderül, hogy mi lesz belőlem, én nem tudom...
de egyelőre ez vagyok:

megvilásgosodás és egyebek

Lefelé menet rájöttem, hogy nem tcom, hanem tele2 lett invitel és asszem vmi számokat kellett beütni, de azt nem értem miért számláztak 2008ban egy nem létező telefonszámra... és igen, biztos nem mondtuk le a szolgáltatást, de kb 1001 dolgot kellett lemondani-átíratni-stb, nem is tudtam, hogy van ilyen is, na puff...

Egyéb orvosigazgatóilátogatást hagyjuk is. Még nem akreditált az sbo. meg, hogy gondolom, h. jelentkezek munkára és csak felveszünk... no, ha így... az sbo-s főorvos hívott ad 1, ad 2 rezidensként dolgoznék, ami a kórháznak 0 forintjába kerül, sőt még oktatási havi juttatást is adnak nekik... de szarok bele, elmehetek körzetbe is...

Fel akartam hívni lént a panaszáradatommal, meg, hogy tudja e merre leledzenek a régi csekkek stb, de nem veszi fel. Igaza van anyámnak az internetbankkal kapcsolatban, nekem is kéne már, ott nem lennének csekkes problémák, hanem megmondanák, melyik hónapban mit nem fizettünk, csak lekérnénk a banktól a havi átutalásokat. De hanyagolom az elintézését, mint mindennek, a tarr kft hez sem mentem be reklamálni a rossz minőségű adás miatt...mert olyan helyre szeretnék menni, ahol végre örülnek nekem:)

mit teszek...

Követelni fogom tőlük, hogy mutassanak egy bizonylatot, amin szerepel, hogy valaha küldtek nekem felszólítást pénzfizetésre, mait én átvettem! Ha igen, a postán van aláírva...

pfffpff

Puff , most hívott vmi iroda, hogy milyen tartozásunk van. Amit egykoron T.com-nál "halmoztunk fel" állítólag 2008.ban... csakhogy 2007 december 1-től lemondtuk... vagy kértük az átirányítást, de aztán mégsem, szóval....és most 2,5 év után kerestet vmi behajtóval, a jó k. anyjukat azt!!!
Már ilyen alpárivá váltam:)
Most remélem, h. megtalálom a szerződést, bár Lén minden pécsi papírt kiszelektált legutóbb :S

egyedül

Már rég voltam egyedül itthon.
Tegnap már sokmindent csináltam, füvet nyírtam, meg főztem, meg mostam stb :)
Ma nem tudom milyen aktív leszek, kell mennem beszélni az orvosigazgatóval, mert Szdi kórház nem adott meg rezidenshelyet sürgősségiorvostanból, csak épp a főorvos mondta, h. jöjjek ide dolgozni. Na bumm, most mi lesz, azt nem tudom. Mert , ha Pécsi helyre vesznek föl, azt meg minek! nem tudok két gyerek mellett plusz egy órát rászánni a dologra, ráadásul itt van rám szükség :)
Na majd kiderül, ma ugye bemegyek ehhez az orvosigazgatóhoz....de ideges vagyok azért ettől.
Ezen kívül a tarrkfthez kell bemennem, mert annyira szar a tv adás, nem mintah néznénk, de azért ha már fizetünk érte, nem? na mindegy oda is be kell memnni.
Mazsolának tegnap megvettem a nagyrészét az oviscuccnak, ami tök drága volt, meg sok... kb 3 zacskó cucc kell egy ovikezdéshez, nevetséges.
Kéne tanulnom ,is ...
még tuti írok, mert ilyenkor egyedül, folyton idekeveredek a gép elé:P

vasárnap, augusztus 15, 2010

szóval

Mivel elég flsorolásszerűen nem tükrözte a lelkiállapotomat az előző bejegyzés, de azért legalább tudom mi volt
Lénnel elhatároztuk, hogy legközelebb négyesben megyünk, anyukámék, anyós, após minden nélkül.
Szóval eléggé untam, bár jó bolt találkozni I-vel, és másokkal is, de együttlakni, ááá
A gyermeknevelésiharcok anyámmal óóóóóóóóóóóóó
Mazsola egy napig nagyon beteg volt. Anyu meg  nagyon, túlontúl aggódott, és mi meg nyugodtak voltunk, őt ez túlontúl idegesítette, és csalódott bennünk, hogy mi nem aggódunk... de mi tudjuk mikor mit kell tenni, és hogy elmúlik... mindezek mellett azért kibszottul  felidegesített a hulladékújrahasznosítással is foglalkozó jégkrémes, aki a már felolvadt fagyit visszafagyasztotta.
Vááá
na mindegy az egész egész egész ez
mindenesetre elhatároztam, hogy írok egy cikket a balatonkörnyéki csalódásokról, J.A. vigasz c versének első soraival mottózva:)

Egyébként szép helyeken voltunk, és aranyosak voltak a gyerekek is ... majd még írok...

memóriapróba

avagy az elmúlt 14 nap összefoglalása
Szombat d11 körül indulunk, tamásiban gyros. érkezés b.szemesre, elhagyatott MÁVüdölő,  oldschool :D, bepakolás, anyuék megérkeztek a gyerekekkel, kiderült, hogy mindent hoztak, csak a gyerekek összes ruhája maradt otthon.
Vasárnap, balatonon nyaralás, süt a nap, Öcsém lehozza a gyerekruhákat este. A város "főterén" a helyi tánctábor résztvevői tartanak, színvonalas előadást, kisebb botlásokkal. gyerekek táncolnak
Hétfő, valószínűleg erre a napra amnéziás vagyok... voltunk azt hiszem Lellén, ahol ettünk fagyit, nagy jelentősége lesz ennek a későbbiekben:( délután megnéztük a helyi szép utcát. Mazsola hasa elkezdett fájni.
Kedden rosszul volt Mazsola szalmonella miatt kb 10 szer volt nagy mennyiségű vizes széklete. Kiszáradt jól, átmentünk földvárra az ügyeletre szerezni infúziós szereléket, meg infúziót... este beadtuk a kiszáradtmazsolának.
Szerdán már gyógyuló vaolt mazsola, az idő nem nagyon... megismerkedtünk a szomszéd kislánnyal, vittük időnként magunkkal
Csütörtökön Tádéval elmentünk  Veszprémbe I-hez, anyuék Mazsolásval Fonyódra
Pénteken pihenés, délután este veszekedés, és elhajózás Badacsonyba, meg vissza...
Szombaton meg Tihanyba kompoztunk :) egésznapos autós kirándulás
Vasárnap béreltünk biciglit, és Szárszói legjobb strandra mentünk, gyerekek csak délután jöttek utánunk.
Hétfőn hazamentek anyuék, mi maradtunk, átmentünk szárszóre :)
Kedden elautóztunk Zalaegerszegre, ott fürdőbe bementünk :)
Szerdán szintén fürdő, tó, beszélgetés Lén bőbeszédű unokatesójával:) meg vásárolás... Este megérkezett a másik unokatesója is.
Csütörtökön fürdő, jöttek após barátnőjének lánya unoka mindenki,, meg pénteken is. Aranyosak voltak, eltelt a nap
Péntek is :)
Szombat reggel indulás haza, három óra, tiszakécskére  2 óra meg vissza is
el voltunk fáradva.
vasárnap, ma mosás leginkább, meg vásárolás...

vasárnap, augusztus 08, 2010

itt nyaralunk

vááá kitöröltem mindent, alvókuzyát és mindenfélét ...