kezdeni pakolni. ha már ma itthon vagyok.
legszívesebben azonban nem ezt tenném, hanem shoppingolnék, meg kertépítenék.
olyan egy nyomott vagyok ám, de nem értem miért, lehet most jön elő a tavaszi depi :)
jól beárultam az egyik lánynak a főnővér ármánykodását, ami abból állt amúgy, hogy ez a lány (akivel együtt szoktattuk a bölcsibe a gyerekeinket) elment táppénzre, mert megbetegedett a kislány, és ezért a főnővér beírta a szabadsága alatt dolgozni szombat éjszakára, erre a lány el akarta cserélni a napot, akkorra, mikor nincs szabin, de a főnővér azt mondta, annak akivel cserélni akart, hogy ne cserélgessék, mert táppénzen volt eleget... csak mondjuk akkor a beteg gyerekével volt otthon...de mivel én hallottam ezt a beszélgetést elmondtam a lánynak, vmit kavarjak mán én is :P egyébként is elég fura volt a főnővér:S végül amúgy sikerült elcserélniük mégis...
Tegnap néztem az iwiwet az egyik szomszéd írt a képeimhez ilyen kedves hszokat, háát na mind1 .
meg láttam emuvoltcsoptársam képét egy társaságban várandósan, és ő is felszedett annyit , mint én, tehát mégis igazságos az élet, mert úgyis ők beszéltek a hátam mögött, hogy kikerekedtem akkoriban :D de azért gratulálnék neki, ha nem csak iwiwismerősi viszonyban lennénk :)
Tényleg ma Lén fog vigyázni a gyerekekre, amíg tornázom, sőt B. bnőm, gyerekeire is, kíváncsi leszek, mondjuk jó gyerekek, a két kisebb lesz itt a nagyobb pedig a nagymamájánál. A legnagyobb fiú Tádé új szerelme. Itt voltak vasárnap délután, a nagyfiú Bence(10) később jött, és Tádé csak nézte és ment utána:) Nagy focista, így csináltak kaput székből, Tádé meg felült a székre és le sem vette a szemét Bencéről. Azért vicces volt. Egyébként tényleg biztos a lányok kedvence lesz a gyerek:)
kedd, május 11, 2010
vasárnap, május 09, 2010
kipurc
bepurc
olyan jó volt itthon, de fárasztó, és fáj a fejem, és most épp pattogatott kukoricát morzsolnak szét a konyhakövezetén... kezdem feladni, és mivel fáj a fejem, nem szólok rájuk, majd lefektetés után összesöpröm:)
mamám hívott, h. unokatesóm babát vár, most 3. hetes... Azért kíváncsi leszek, milyen anyuka lesz, de lehet úgyse fogom megtudni, mert nem kommunikál velem :P
megyek ráveszem őket, hogy a szobában garázdálkodjanak tovább...

mosás és folttisztítás...
Mazsola egy ruhakoszolóművész ...
de, most meg akartam küzdeni vele... szóval a héten egyrészt a bölcsiben bekakilt, de úúúúgy, hogy egy felnőtt-tenyérnyi folt lett az új nadrágján, az egyetlen gatyusz, ami nem barna, hanem szép fehér alapon kockás, most volt rajta először... és mikor az eset történt , meg sem találtam, csak másnap, szóval az egyik feladat eme beszáradt folt volt. A másik pedig, hogy nem volt rövid ujjú pólója, és ezért egy másik kisfiú trikóját adták rá. Nem is lett volna baj, de itthon árokásócsatornázó markológép volt, és meg kellett vizsgálni mindenféle részét Mazsolának, és gépolajos lett a kölcsöntrikó:S Na most légy okos domokos, vagy hogy is van ez... de elmentem a bótba, vettem ariel folttisztítót meg egy másik fajtát és igyekeztem, de egy kis folt még mindig maradt... végül egyik feladatot se sikerült teljesítenem, a rövidgatyán is halvány folt látszik, ha figyelem, és a trikón is kis sötét foltok...Szerintem legjobb lesz, ha veszek egy trikót a gyereknek, ami hasonlít...
most is mosógép mos itt mögöttem.
Nem írok most magamról, mert unom magam:)
de mégis: jövőhéten szakápolás. Kíváncsi leszek... hmhm

péntek, május 07, 2010
csütörtök, május 06, 2010
szerda, május 05, 2010
férfiak...
a ruhákat összehajtogattam, felporszívóztam, felmostam az összes padlót is padlóápolóval, de Lén azt mondta fel se tűnt neki... :-O
csak fél kiló homokot szivornyázott fel a gép, és beszáradt kakaófoltok tarkították a parkettát, és olyan rég ott voltak a foltok, hogy azt hittük egy egy göbcse a parketta mintázatán :P
Ezt hallván borzonghatnak a tisztaságmániások :))

szabadnap :)
á nem, csak továbbképzés lesz, és később indulok.
most azonban takarítás, temérdek ruha szortírozása , a kb öt mosás kivasalása stb következik... ééééééés még porszívózni sem ártana, mert ezek a homokbányász gyerkőceim egy egy adag homokot elhelyeznek mindig itt-ott....hát hát...após normálisabb volt, mint legutóbb, szóval a tegnapi nap nem volt rossz :)

hétfő, május 03, 2010
szóval
várom a mosás végét, kipurcanva, talpon reggeltől estig... annyfeladat volt ma, és itthon aztán, oóó, és még mazsoláékkkal is , és fűnyírót venni, és közben hallgatni lén szentségelését, és bizonytalankodását, és ááá, és füvet nyírni, gyereketetetni söpörni, felmosni, és mosni, éééés idegeskedni, hogy holnap jön após, mert feltúrják a kertet csatornázás végett, éééés após már múltkor is nekiállt takarítani, utána meg mondani, hogy egésznap dolgozott, és miket csinált meg. ÁÁÁÁ nem akarom, hogy megint ez legyen, pedig rend nem lesz teljesen most sem.... itt görcsölök ezen, pedig kedves, hogy eljön és segít felügyelni, az árokásást, de.... szóval mindenki érti ezt, aki.... tudja milyen, mikor ellenőrzik, vagy mittomén, szóval...
egyébként a hétvégi események zökkenőmentesen lezajlottak, bár beszerezett mindenki egy két szúnyogcsípést, és a gyerekek egy két horzsolást....
Más: nem folyik le a víz a lefolyóból:S lén kidobta a pumpát egyszer mérgében, mert elege lett, hoy Tádé azt eszi...most mi legye? pedig jó kis hasznát vettem ennek a szerszámnak eddig a lefolyócsőproblémás házunkban:S
szóval ezek vannak, nem sok, de nem is kevés.
de már nem vagyok az intenzív osztályon, kivéve majd pénteken, mert ugye nélkülözhetetlen vagyok ott mégis, csak én hittem feleslegesnek magam :) Vagy is mondhatni nincs elég ember péntekre :P
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)