csütörtök, március 12, 2009


Kedves Napló!

Ma is úgy indult a nap, ahogy szokott. Semmi extra. A nap süt. Az eső épp nem esik... nem lesz ebből szivárvány :)

Hétvégén megyünk anyóshoz, nála marad Berci vasárnap, addig kifestem a játszóhelyét. Eleinte már vártam is, hogy menjünk, mert már rég láttam. De most ideges vagyok. Először apósnál ebédelünk, Martinnal. Aztán megyünk ki Postavölgybe. Nincs kedvem Martinnal beszélgetni, pedig megtudhatnánk az igazságot :), de nem beszél erről velünk. Szerintem eleinte kerülni fogja a témát, de aztán mondani fogja a dolgait. Szeret magáról beszélni, mondjuk, csak jókat szeret magáról mondani. Megrendeltem Deborah Tannen : Miért értjük félre egymást? Gondoltam odaadom Julinak, de mindig kicsit félek kapcs felvenni vkivel. Na mind1 ez az én bolondságom.

Anyóssal sincs kedvem annyira találkozni. Nincs is oka, csak a hülye megjegyzései. Meg a megsértődései. De hát rokony, és mint olyan elkerülhetetlen a személyes kontaktus véle.

Bori meg mindjár jár. Kész kis akrobata :) Még csak négy hós, bár nem sokára öt, de még az se nagy kor.

Lassan ki kell mennem a friss levegőre velük. Igényli berci

Alkotnék vmi díszeket, de Berci nem hagy. Lehet olvasok, mikor épp nem kell figyelni annyira bercit, de mindig kell.

Viszlát naplopócska naplócska cska

hétfő, március 09, 2009


netfüggő vagyok ajjajjajj

Ma már süt a nap legalább :)

Tegnap beszéltem apósommal, mert felhívott nőnap alkalmából . Sokat beszélgettünk ( vele nem is lehet keveset). Aztán őt is bántja, hogy a Julival szakított a Martin, nem csak mert kedvelte, hanem mert szerinte nagyon sokban segítette Martin előmenetelét. Egy csomó pályázatot ő írt meg helyette stb. Aztán most összeszedett vmi új lányt. Ráadásul azt mondja most, h. az ember színe a fehér. Erre Lénárd azt mondta, h. öcsém egy fax. Lehet csak olyan volt, mintha jó ember lenne, de nem... nem tudom. Kicsit sajnálom a Julit, mert még szereti. Csak nem értem, hogy az iwiwen pár hete, még nem az volt a véleménye, h. az ember színe a fehér, hanem, minden ember stb. ÁÁÁ

Berci brümmög most a háttérben. Lénárddal megbékéltem :) Mert annyira tud szenvedni az alkoholtól. Jajj. Mostmár azt mondta , nem fog kávézni se. meg inni se...se...se . Én nem tudnék nem kávézni, bár még nem ittam ma. Most fő .


Megyek. jó dő legyen!ám

vasárnap, március 08, 2009


Tiszta depis vagyok ma

Lénárd tegnap elment és csak fél ötkor jött haza. én meg nem tudtam aludni, kikapcsolta a telefonját. Mert ivott két cimborájával, és ma én ápolhatom, mert másnapos és hány. Csak döglődik. Persze, ha én egy napot döglődnék... akkor mi lenne a gyerekekkel. Szerintem felelősségteljesebb gondolkodásra van szükség ennyi idősen. Most lehet lelkifurdalása van egy kicsit.

Már untam, hogy reggel óta döglődik, otthagytam rá a síró borit, meg bercit, és leültem a gép elé.


Tegnap láttam egy jó filmet. Jim Seriden ( ezt nem tudom, így kell e írni), a Bal lábam c.Az a jó benne, h. vannak kedves emberek , és ettől hiteles. Ennek a rendezőnek, még az Amerikában c. filmjét láttam, Az a közös, h. hiteles, nem túl sok, nem túl kevés... megyek, borival senkisem törőd....

csütörtök, március 05, 2009


esik esik esik esikesik :'(
berci ki akar menni,
rendetlenkedik, hozza a cipőit
én meg itt ülök a gép előtt, meg főzök... de hogy mit... inkább kotyvasztok.
Az egész főzésem a gyerekkori boszorkánykonyhánkra emlékeztet, amit Dórival csináltunk. Egy nagyon titkos helyen :D épp az ablak alatt vol az igaz, de díazfüvön ültünk, és bokrokkal voltunk körülvéve, amik az akkori magasságunkhoz képest nagynak tűntek :)
Remélem jó lesz azért, van benne egy kis csirkehús, sok gomba és rengeteg hagyma :D meg fűszerek...
Lehet megfőzön a színes bio karácsonyi fenyőfás-angyalos tésztát hozzá, amit még akciósan szereztem a dm.ben :)
ja és sütit is sütök , ha elmosta a gép az egyetlen tepsit, ami is el van repedve kicsit :(( be kell szerezzek még...

szerda, március 04, 2009


Végre leültem. Berci kiköltöztetett a kertbe :)

Tegnap nagyon nyomott hangulatom volt. Hogy Lénárd mondta a Martinról, hogy már nem akar aJulival kapcsolatot. A Juli meg írt emailt Léninek Kossuth ügyben, meg azt is, h. akar, mert élete párja stb :S

És akkor megsajnáltam, és csak szomorkodtam, hogy már nem is tudtam a végén mi a bajom :) Aztán beszélgettem lénivel, mikor végre valahára este lett, és nem sírtak, hancúroztak, ettek, rendetlenkedtek körülöttünk a gyerekek.

Mindig vérre menő vitáim vannak Lénivel a rasszizmusról. fura, néha meggyőzöm. E tekintetben teljesen máshogy neveltek minket.

Voltam babaklubban, ahol ősi indiánokat figyelve állapították meg a helyes nevelési elveket :), nem tudom mennyire vagyok a modern kor gyermeke, van ami tetszik azokban az ősi módszerekben, van , ami nem, meg persze sokminden nem megoldható. Van egy szőke kissé anorexiás nő , egy nagyon szófogadó kislánnyal , ő szokta osztani az észt. Bio bio bio t eszik a gyerek, mindig hoz egy kis turmixot neki, azt ihatja, persze én vittem kakaós győri kekszet, azt kellett ennie :), meg minden gyerek azt választotta, de már annak a zacsijára is rá van írva, hogy teljes kiőrlésű gabonából... szerintem nincs változás a feliraton kívül...


Délben aludtak berciék, az udvaron a kocsiban.

Átmentünk Rózsikanénihez vittünk virágot. Annyira kedves az a nő, kevés ilyen emberrel találkoztam. Tényleg. Minden növényéből akar adni, meg nagyon tetszik neki berci. Berci is hangosan köszönt neki. Berci egy kis édes, hisztis csirkefogó.

Bori meg már négykézláb áll, akar mászni, kúszni, de még inkább hátrafelé sikerül , mint előre. Voltunk védőnéninél is. Elkértem a fodrásza számát. Majd megyek, rövid hajat akarok.azt hiszem


Most Léni filmklubbon, én meg itthon, de már jó, hogy elaludtak, mert katasztrófa volt, hogy hol az egyik sírt, hola másik, az egyik felébresztette a másikat és fordítva :)

hétfő, március 02, 2009


Ma már sokszor írok...

Mer egyedül vagyok

vettem a kreatívboltba szalvétát, meg ragasztót, dekopázsolni fogok, mert nincs kedvem mindent kifesteni. van két opirps vájling, meg fazék, azokta ki kell díszíteni :) Ez lesz a holnapi program, amit kint a kertben végzek, hogy berci is kintibaba lehessen.

Annyira szeretem. Annyira megsértődött, majdnem elment világgá, hogy erőszakkal bepelenkáztam. Sírt, megfogta a rókáját, és indult is. egy szál bodyban az ajtó felé.


persze sütöttem sütit :S

Almásat

berci remélem örül majd. most alszik
:) berci szedi szét a távirányítókat
én meg elhatároztam, h. írok, ha látok vmi filmet. láttam egy régebbi francia filmet, a címe se veled, se nélküled. nem is film a lényeg, hanem eszembe jutott, hogy a többi francia filmben is ugyanaz zavart. A felszínesség. Nem szeretem, hogy a drámák nincsenek drámaian megmutatva, hanem csak az emberi ösztönös szenvedély viszi előre a filmet. Ez is ilyen szerelmi történet volt, talán könyvben jobban el lehetett volna mesélni. Így a film, csak a történéseket mutatta.

A hétvége egyéb szempontból nyugis volt. Kint lebzseltünk az udvaron.Ez annyira feldobott, hogy azt gondolom, hogy ki kéne menni ma is a rossz idő ellenére. Holnap veszünk járólapot és beburkoljuk a padlásfeljáró előtti részt. Ma lehet lemegyek , veszek hintát. És be szeretnék menni egy hobbi boltba, minden régi kacatot kidíszítek berciéknek. Kellene rozsdamaró is...
Meg majd hozatok homokot. Csak tudnám azt honnan kell.
megyek, mert szétszednek a gyermekek mindent
bori mindig forog, aztán sír, mert a hátáról a hasára nem tud fordulni, csak fordítva :)